Az Olasz Nagydíj számos emlékezetes jelenete közül az egyiket a két McLaren hozta össze: miután a három versenytársával is bajuszt akasztó Oscar Piastrit csapata gyakorlatilag Norris mögé varázsolta azzal, hogy alkalmat teremtettek a brit számára az elévágásra, a bokszból kijövet az első sikánban az ausztrál megpróbálta visszavenni a pozíciót, ám összeértek, kivívva ezzel Andrea Stella csapatfőnök nemtetszését.
Szerencsére a két autó sértetlenül megúszta a találkozást, és Norris szerint kettejük között sem okozott problémát az eset: „Szerintem egyszerűen hidegek voltak az abroncsai, ettől kicsit alulkormányzott lett. Megpróbáltam elég helyet hagyni, de ezt nehéz felmérni a tükörben. Szerintem elég helyet hagytam, de a hideg kemény gumi nem jó kombináció, így a hátsó gumimnak koccant. Nem, ez nem ideális, de szerintem tiszteljük egymást, elég helyet hagyunk a másiknak, és szerencsére semmi nem történt, szóval minden rendben.”
Dezső Attila
2670 napja2023-09-04 16:06:00
Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.