Ezért nem büntették a maximumidőt túllépő Ferrarikat az F1-es időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/36415
Niels Wittich versenyigazgató szombaton szigorított néhány előíráson annak érdekében, hogy elkerüljük a monzai kvalifikációkon megszokott feltartásokat és lassú tempójú vonatozásokat. Wittich meghatározta, hogy a pilótáknak az összes körüket az 1:41,000-s maximum limitidőn belül (pontosabban nem a körüket, hanem a két SC-vonal közötti szakaszt) kell teljesíteniük, beleértve a bokszból ki- és a bokszba bevezető köreiket. Ennek megszegése kapcsán potenciálisan büntetéseket is ígért a versenyigazgatói direktíva, bár ezt nem írta elő szükségszerűen.
Márpedig a Q1 után jelezték: Charles Leclerc-t és Carlos Sainzt is vizsgálják a maximumidő túllépéséért, azaz azért, mert túl lassan haladtak a pályán. Az időmérő végén, amikor Sainz pole-t, Leclerc pedig harmadik rajthelyet szerzett, érkezett a felügyelők döntése: nincs szükség szankcióra. Ezt később meg is indokolták: a két Ferrari-versenyző azért ment túl lassan, hogy elengedjen másokat.
„A felügyelők mindkét esetben úgy ítélték meg, hogy a versenyzők megfelelően cselekedtek annak érdekében, hogy lassítva és a pálya szélére húzódva ne tartsanak fel más pilótákat, mivel mindkét esetben azért tettek így, hogy elengedjenek négy versenyzőt, tiszta pályát biztosítva nekik. Ezért a stewardok úgy ítélték meg, nem vezettek „szükségtelenül lassan”, és bizonyítottan azért voltak fölötte a maximumidőn, mert megfelelően cselekedtek, így nincs szükség további lépésekre” – olvasható az FIA ítéletében.

fotó: DPPI
Az első képek: Gasly már az Alpine-ban ül
https://formula.hu/parc-ferme/34127
Két nagy reflektorfényt kapó csapatváltásra kerül sor a 2022-es szezont követően: Fernando Alonso az Aston Martinba, Pierre Gasly az Alpine-ba ül át – kedden már új csapatuknál vezetnek a gumiteszten, ezért az üléspróbát hétfőre ütemezték.
Az Alpine volt az első, amely képeket osztott meg új szerzeményéről: a 2017-ben kezdődő pályafutása eddigi hat szezonját Red Bull-kötelékben töltő Gasly elfoglalta helyét az A522-ben. A francia egy szürke, szponzorok nélküli overallt viselt, így téve eleget az év végéig még élő AlphaTauri-szerződésnek.
Getting acquainted with the #A522. Seat fit #F1Testing #Gasly pic.twitter.com/EcjQPj24JP
— BWT Alpine F1 Team (@AlpineF1Team) November 21, 2022
Moving in day. Hello, @PierreGASLY #F1Testing #Gasly pic.twitter.com/rq8wacQPoN
— BWT Alpine F1 Team (@AlpineF1Team) November 21, 2022
Best of the rest – nem lehet szó nélkül elmenni Norris szezonja mellett
https://formula.hu/parc-ferme/34125
Talán idén a korábbi szezonoknál kevesebb figyelmet kapott, de visszatekintve abszolút megérdemli az elismerést Lando Norris 2022-es éve. Hivatalos rajongói csapata, a Team #L4NDO így összegezte szezonját a közösségi médiában:
„MICSODA ÉV. Best of the rest, leggyorsabb körök, dobogó Imolában, az egyedüli, aki a három topcsapat mellett dobogót szerzett, 16 Q3-as szereplés, az egyetlen a középmezőnyben, aki több mint 100 pontot szerzett. Kihagytunk valamit?”
WHAT A YEAR. Best of the rest, fastest laps, podium in Imola, only driver outside of the top 3 teams to score a podium, 16 Q3 appearances, only midfield driver to score 100+ points, have I missed anything!? pic.twitter.com/bpjDI10ubI
— #L4NDO (@TeamL4NDO) November 20, 2022
Mick Schumacher is fánkozni kezdett a leintés után, a Haas leállította
https://formula.hu/parc-ferme/34124
A Formula-1-től talán időszakosan, talán végleg elbúcsúzó Mick Schumacher a dobogósokhoz és Sebastian Vettelhez hasonlóan egy kis füstöléssel akarta emlékezetessé tenni vasárnapját.
A csapat azonban megszakította és rászólt: „Sajnálom Mick, abbahagynád a fánkozást? Légy szíves, tényleg. Bocsánat, de nem csinálhatod.” Mire Schumacher nem épp boldogan válaszolt: „Én is szeretlek.”
A felvétel mellé tettek egy 2021-es felvételt is, szintén a levezető körről – akkor a Haas még nem tiltakozott a fánkozás ellen.
Itt a Gokart-ob 2023-as naptára
https://formula.hu/parc-ferme/34121
A Facebookon tette közzé a Magyar Gokart Szövetség a 2023-as Gokart Országos Bajnokság versenynaptárát. A szezon április első hétvégéjén kezdődik majd Kecskeméten, végül október második felében zárul - szintén a Gokart Stadionban. Négy helyszínen hat versenyhétvégét rendeznek 2023-ban, összesen nyolc kategória részvételével.

A MiniDrivers is elbúcsúzott Vetteltől
https://formula.hu/parc-ferme/34120
A spanyol karikaturista és animátor is elbúcsúzott a visszavonuló Sebastian Vetteltől.
Vízbe dobták, aztán megkötözve átadták az AlphaTaurinak De Vriest
https://formula.hu/parc-ferme/34123
A Mercedesnél szokás egy kellemetlen rituáléval búcsúztatni az elköszönő csapattagokat – nem volt kivétel Nyck de Vries sem, aki utolsó versenyét teljesítette tartalékpilótaként. A hollandot először belevágták a kikötő vízébe, aztán egy kiskocsira tették – gyorskötözővel még oda is rögzítették –, hogy áttolják új csapatához. De Vries még élvezte is a dolgot, legalábbis erre utal, hogy a sörét lazán a kezében tartotta.
Traditions, @nyckdevries! If you’re leaving the Team, you get dunked in the Marina. pic.twitter.com/fjJc3r5Xc0
— Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@MercedesAMGF1) November 20, 2022
Tippeltek a pilóták, ki nyeri a futball-vb-t
https://formula.hu/parc-ferme/34117
A legtöbben inkább csak hazabeszéltek, néhányan pedig elbohóckodták a dolgot, de azért kaptunk egy-két értékelhető választ is a pilótáktól azt illetően, hogy ki fogja megnyerni a vasárnap kezdődő labdarúgó-világbajnokságot.
— Formula 1 (@F1) November 20, 2022
Our grid predicts the winners of the World Cup! #AbuDhabiGP #F1 pic.twitter.com/dyaPIAowrs
Friss helyzetjelentés Abu Dhabiból: Vettel tortát, Gasly sorfalat kapott
https://formula.hu/parc-ferme/34119
Helyszínen lévő tudósítónk, Mészáros Sándor hívta fel figyelmünket, hogy az utolsó Formula-1-es versenyére készülő Sebastian Vettelt egy idei sisakját mintázó tortával lepték meg a mai napon, amit sikerült is lefotóznia kollégánknak, ahogyan jelen volt az AlphaTauri garázsa felé sétáló Gasly számára felállított díszsorfalnál is, aki utolsó versenyére készül a Red Bull kötelékében, miután 2023-ban Esteban Ocon csapattársa lesz az Alpine-nál.


Újítás a dobogón: mostantól medált is kapnak a győztesek
https://formula.hu/parc-ferme/34118
A sprinteken már láthattuk, hoy a versenyzők érmeket kapnak az eredményhirdetéskor, most pedig azt közölte az FIA, hogy az idei Abu Dhabi Nagydíjtól kezdődően minden egyes pódiumceremónián érmet kap a győztes, amelyet később meg is tarthat - tudta meg az elsők között a helyszínen tartózkodó Formula.hu.
Mivel a dobogón átnyújtott trófeákat nagy százalékban a csapatok tartják meg, a versenyzők pedig jó esetben csak replikákat kapnak, ezért a Nemzetközi Automobil Szövetség azt találta ki, hogy minden verseny után érmet adnak át az elsőnek, aki azt meg is tarthatja, így kapva valami kézzel foghatót teljesítménye elismeréseként.
A medálon ezen felül rajta lesz minden hétvégén, hogy az adott futam hányadik az F1 történetében, így a mai verseny után az 1079. nagydíj győztesének akasztják majd nyakába a medált, ami egyben az első lesz a száguldó cirkusz történetében.

Ne maradj le: délelőtt F2, délután F1
https://formula.hu/parc-ferme/34114
Elérkeztünk a szezonzáró futam napjához, Abu Dhabiban zárul a 2022-es Formula-2-es és Formula-1-es szezon. Előbbin Logan Sargean szuperlicenszpontjai és ezáltal williamses szerződése miatt lehet izgulni, utóbbin pedig Sebastian Vettel, Daniel Ricciardo és Mick Schumacher (egyelőre?) utolsó versenyét élhetjük át.
A vasárnapi program:
10:00 Formula-2, második futam (M4 Sport)
14:00 Formula-1, futam (M4 Sport)

„Vigyázni fogok Sebre” – Alonso szeretné, ha jó futammal búcsúzna Vettel
https://formula.hu/parc-ferme/34113
F1-es karrierje utolsó futamára készül Sebastian Vettel, korábbi nagy ellenfele, Fernando Alonso pedig megígérte, hogy vigyázni fog rá: egymás mellől rajtolnak, de a spanyol szeretné, hogy a paddockban már szinte kedvenccé vált, a hétvége során többször is elbúcsúztatott négyszeres világbajnok na essen ki egy elsőkörös baleset miatt.
„Nem arról van szó, hogy próbáltuk segíteni, de próbálunk odafigyelni rá, amikor meglátjuk a tükörben vagy épp gyors kört teljesít, ilyesmi. Sima hétvégét szeretnénk neki. Holnap ő rajtol kilencedikként, én pedig tizedikként, és vigyázni fogok rá a startnél, illetve az első körben. Remélem, hogy mindketten meglátjuk a kockás zászlót” – mondta az időmérő után Alonso.

fotó: F1
Dedikált motorborítást kapott ajándékba Vettel a Ferraritól
https://formula.hu/parc-ferme/34111
Nemcsak jelenlegi csapata, az Aston Martin búcsúzik a visszavonuló Sebastian Vetteltől, hanem a Scuderia is, amelynek színeiben hat szezont töltött a német, aki számos győzelmet szerzett a Ferrarinak, a hőn áhított vb-cím azonban nem jött össze. A maranellóiak egy a szerelők által aláírt motorborítást ajándékoztak a négyszeres világbajnoknak, az elkészült csoportfotót pedig Vettel egyik ikonikus mondását átalakítva osztották meg: „Mindenki Seb-rajongó. Még ha azt is mondják, hogy nem, akkor is Seb-rajongók” – írta a Twitteren a Ferrari a németről, aki néhány éve a Scuderiáról nyilatkozott ugyanígy tréfásan.
Everyone is a Seb fan. Even if they say they’re not, they are a Seb fan #essereFerrari #AbuDhabiGP #Seb5 #DankeSeb pic.twitter.com/KuDdiV5LDJ
— Scuderia Ferrari (@ScuderiaFerrari) November 19, 2022
Több mint négy év után sajátította ki újra az első sort a Red Bullt
https://formula.hu/parc-ferme/34112
Max Verstappen nyerte a 2022-es szezon utolsó időmérőjét Abu Dhabiban, Sergio Perez pedig a második helyen végzett, így a Red Bullok indulhatnak vasárnap az első rajtsorból. Bármily hihetetlennek hangzik a tavalyi egyéni vb-siker és az idei dupla diadal fényében, de egészen a 2018-as Mexikói Nagydíjig kell visszamennünk, hogy hasonlót láthassunk a bikáktól: a bő négy évvel ezelőtti versenyen Daniel Ricciardo szerzett pole-t Verstappen előtt (a hibrid érában csak ez a két alkalom volt, amikor kisajátították az első sort). Ha vasárnap kettős győzelmet aratnak, az már nem lesz annyira ritka jelenség, elvégre az idén is összejött már ötször az energiaitalosoknak.

Wolff: Gondját viselhetjük Schumachernek
https://formula.hu/parc-ferme/34110
Néhány napja hivatalosan is eldőlt, hogy Mick Schumacher 2023-ban már nem lesz a Haas pilótája, Nico Hülkenberg veszi át a helyét. Így a német már csak tesztversenyzői szerepkörben maradhat a Formula-1-ben – és úgy fest, erre jó esélye is lehet, Toto Wolff Mercedes-főnök ugyanis a szombati sajtótájékoztatón a Formula.hu jelenlétében erősítette meg, hogy nyitottak a szerződtetésére: „Mick mindig is közel állt a szívünkhöz Michael vagy a teljes Schumacher család miatt. Ralf a DTM-ben versenyzett sokáig velünk, a fia pedig szintén Mercedesszel megy a GT-k között. Mick egy intelligens, jól nevelt fiatalember, aki hihetetlenül sikeres volt a juniorszériákban. Úgy hiszem, gondoskodhatunk róla, ha a helyzet úgy adódik.”
Márpedig a helyzet alighanem úgy adódik, ugyanis Mattia Binotto, a Ferrari csapatvezetője elmondta: jelenleg ők nem tudnak ülést biztosítani Schumachernek, így le kell majd ülniük átbeszélni, mi a legjobb a német szempontjából, aki jelenleg még a Scuderia akadémiájához tartozik. Wolff ugyanakkor azt is jelezte eközben, hogy még szó sincs arról, hogy aláírtak volna a némettel: „Még nem igazán vetettünk papírra semmit, nem is járunk közel a megállapodáshoz. Azért mondom ki ezt nyíltan, mert szerintem passzol hozzánk, és ezt össze kell hoznunk – amennyiben ő és Sabine [Kehm, Schumacher menedzsere – a szerk.] is akarja, aztán meglátjuk, hova jutunk.”

Hamilton megúszta a piros zászlós incidenst
https://formula.hu/parc-ferme/34109
Vizsgálták Lewis Hamiltont az Abu Dhabi Nagydíj harmadik szabadedzését követően, mivel a Pierre Gasly autójáról leszakadó törmelékek miatt belengetett piros zászló hatálya alatt előzhetett meg két versenyzőt is. A felügyelők megnézték a telemetriai adatokat, s arra jutottak, hogy bár Hamilton valóban éppen a piros zászlós jelzés kiküldésének pillanatában előzte meg Kevin Magnussen Haasát, a brit éppen gyorskörön volt előtte, ezért annak ellenére ment el a dán mellett, hogy azonnal elvette a gázt, amint érkezett a jelzés. Hamilton így elkerülte a büntetést – mint a stewardok kiemelték: ugyanígy jártak el Max Verstappen tavalyi hasonló zandvoorti eseténél is.

fotó: DPPI
Takuma Sato egy fontos döntést hozhatott a karrierjével kapcsolatban
https://formula.hu/parc-ferme/34104
Minden jel arra mutat, hogy jövőre kizárólag az oválokon rendezett futamokon indul a japán versenyző. Az Indy 500 kétszeres győztese hosszú idő után tehát felhagyhat a teljes szezonos versenyzéssel, hogy az IndyCar mellett egy másik szériára is koncentrálhasson. Erről nemrégiben a menedzsere, Steve Fusek árult el néhány információt a Motorsportnak adott interjú során, aki elmondta, alapvetően csak a tulajdonsok, Dale Coyne és Rick Ware döntésére várnak.
„Még nem született végleges döntés, csak arra várunk, hogy Dale és Rick összerakja az utolsó darabokat. Nem tudom, miért tart ilyen sokáig, de most már mindenki tudja, mi a helyzet, szóval azt mondanám, az utolsó simításoknál tartunk, hogy összerakjuk az üzletet. Szerintem ez egy részmunkaidős megállapodás lesz, amit aztán kombinálhatunk néhány IMSA versennyel is. Az egyik Acura NSX GT3-mal mehetne, de ott nem tudok részletekbe bocsátkozni, mivel ez nem Rick tulajdona, a másik opció viszont a Rick Ware Racing LMP2-es programja lehetne” – összegezte Fusek.

Huff továbbra is Makaó királya: már a 11. győzelmét aratta a legendás pályán
https://formula.hu/parc-ferme/34108
Rob Huff a múlt hétvégén nem állt rajthoz a WTCR bahreini fordulóján a Zengő Motorsport bizonytalan helyzete miatt, de döntésében az is szerepet játszott, hogy inkább el akart indulni a most hétvégén rendezendő Makaói Nagydíjon, ahol egészen páratlan sikereket ért el a különböző odalátogató túraautós sorozatokkal, beleértve a WTCC-t és a TCR korábbi elitkategóriáit. A brit ezúttal a TCR Asia mezőnyét felvonultató Macau Touring Car Cup rajtrácsát erősíti az MG XPowerrel, s a 2012-es világbajnok annak rendje és módja szerint be is húzta a pole-t, majd megnyerte a szombati első futamot. Ez Huffnak immár a 11. győzelme Makaóban, amellyel tovább bővítette a saját rekordját: a második legtöbb makaói sikerrel Michael Rutter motorversenyző rendelkezik, szám szerint kilenccel. Vasárnap a túraautós ezt akár 12-re is növelheti, bár ott nehezebb dolga lesz, elvégre a fordított rajtrács értelmében csak a tizedik pozícióból fog startolni.



