DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 22. szerda

Újoncok a pole-ban az F2 és az F3 időmérőin

Spielberg után Silverstone-ba is elkísérték az F1 mezőnyét a juniorkategóriák, amelyek már pénteken túlestek a sprintfutam és a főfutam rajtsorrendjét meghatározó időmérőn.

Nem indult jól az F3-as bajnoki összetett harmadik helyén álló Dino Beganovic hétvégéje, miután a Ferrari akadémistája egy technikai probléma miatt nem tudott értékelhető köridőt futni, így mindkét futamon a mezőny végéből kell majd rajtolnia. A Trident erős egykörös tempót mutatott: Leonardo Fornaroli első pole-pozícióját szerezte a szériában, csapattársa, Oliver Goethe pedig mellőle indulhat majd a főfutamon az első sorból. A harmadik Trident-pilóta, a bajnoki éllovas Gabriel Bortoleto ötödik lett. A Campos is elégedett lehet az eredménnyel, a bajnokság második helyezettje, Josep María „Pepe” Martí a harmadik, Christian Mansell pedig a negyedik rajtkockába sorakozhat majd fel vasárnap.

A Formula-3 időmérőjének végeredménye:

 

Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
L.Fornaroli Trident 1:45.520    
Oliver Goethe Trident 1:45.646 0.126  
23  Pepe Martí Campos Racing 1:45.874 0.354  
24  C.Mansell Campos Racing 1:45.909 0.389  
G.Bortoleto Trident 1:45.910 0.390  
Paul Aron Prema Racing 1:45.945 0.425  
15  Gabriele Mině Hitech Pulse-Eight 1:46.040 0.520  
16  Luke Browning Hitech Pulse-Eight 1:46.046 0.526  
10  Franco Colapinto MP Motorsport 1:46.064 0.544  
10  27  Taylor Barnard Jenzer Motorsport 1:46.155 0.635  
11  11  Mari Boya MP Motorsport 1:46.163 0.643  
12  12  Jonny Edgar MP Motorsport 1:46.169 0.649  
13  14  S.Montoya Hitech Pulse-Eight 1:46.249 0.729  
14  Grégoire Saucy ART Grand Prix 1:46.270 0.750  
15  25  Hugh Barter Campos Racing 1:46.277 0.757  
16  Zak O:Sullivan Prema Racing 1:46.332 0.812  
17  17  Caio Collet Van Amersfoort Racing 1:46.468 0.948  
18  Kaylen Frederick ART Grand Prix 1:46.620 1.100  
19  26  Nikita Bedrin Jenzer Motorsport 1:46.732 1.212  
20  31  M.Cresswell PHM Racing by Charouz 1:46.906 1.386  
21  18  R.Villagómez Van Amersfoort Racing 1:46.971 1.451  
22  19  Tom Smith Van Amersfoort Racing 1:47.037 1.517  
23  Nikola Tsolov ART Grand Prix 1:47.054 1.534  
24  21  Max Esterson Rodin Carlin 1:46.914 1.394  
25  20  Oliver Gray Rodin Carlin 1:47.270 1.750  
26  22  Ido Cohen Rodin Carlin 1:47.447 1.927  
27  28  Alejandro García Jenzer Motorsport 1:47.560 2.040  
28  29  Sophia Flörsch PHM Racing by Charouz 1:47.613 2.093  
29  30  Roberto Faria PHM Racing by Charouz 1:47.778 2.258  
30  Dino Beganovic Prema Racing 2:45.962 1:00.442  

 

 

A Formula-2-esek nem úszták meg piros zászló nélkül a kvalifikációt, miután Amaury Cordeel csúnyán összeörte a Virtuosit. Az időmérő megszakítása azt jelentette, hogy le kellett rövidíteni a rendelkezésre álló időt, mivel az edzés belelógott volna az F1 második szabadedzésébe, így az utolsó percekben mindenki fejvesztve próbálta összehozni legjobb idejét a kihűlt abroncsokon. Az utolsó körökben két sárga zászló is bezavart, Victor Martins azonban végül megtartotta pole-pozíciós helyét. Kush Maini hatalmas meglepetésre a második helyre hozta be a Campost, míg a bajnoki összetett élmezőnyéből Ayumu Iwasa és Oliver Bearman teljesítettek a legjobban harmadik és ötödik helyükkel. A bajnokságot vezető Frederik Vesti indulhat az élről a holnapi sprintfutamon.

A Formula-2 időmérőjének végeredménye:

 Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
Victor Martins ART Grand Prix 1:39.832    
24  Kush Maini Campos Racing 1:39.945 0.113  
11  Ayumu Iwasa DAMS 1:39.952 0.120  
14  Jack Doohan Invicta Virtuosi Racing 1:39.957 0.125  
Oliver Bearman Prema Racing 1:39.989 0.157  
Enzo Fittipaldi Rodin Carlin 1:39.991 0.159  
Zane Maloney Rodin Carlin 1:40.001 0.169  
Théo Pourchaire ART Grand Prix 1:40.019 0.187  
10  Isack Hadjar Hitech Pulse-Eight 1:40.026 0.194  
10  Frederik Vesti Prema Racing 1:40.052 0.220  
11  16  Roy Nissany PHM Racing by Charouz 1:40.135 0.303  
12  12  Arthur Leclerc DAMS 1:40.198 0.366  
13  Jehan Daruvala MP Motorsport 1:40.314 0.482  
14  Dennis Hauger MP Motorsport 1:40.368 0.536  
15  Jak Crawford Hitech Pulse-Eight 1:40.400 0.568  
16  20  Roman Staněk Trident 1:40.526 0.694  
17  22  R.Verschoor Van Amersfoort Racing 1:40.561 0.729  
18  25  Ralph Boschung Campos Racing 1:40.815 0.983  
19  17  Brad Benavides PHM Racing by Charouz 1:40.950 1.118  
20  21  Clément Novalak Trident 1:41.106 1.274  
21  15  Amaury Cordeel Invicta Virtuosi Racing 1:41.457 1.625  
22  23  J.M.Correa Van Amersfoort Racing 1:42.084 2.252  

Megvan a Miskolc Rali nevezési listája

Ti hiányoltok valakit? A jövő hétvégén megrendezésre kerülő Miskolc Rali nevezési listája erre a linkre, vagy az alábbi képre kattintva megtekinthető!

8cypv9bjdx8jg0nfwhuj_lg

Montoya rátelepedett az emberek csuklójára

Különleges érzés lehet egy híresség számára, ha még élete során róla neveznek el valamit. Ezt élte át nemrég Juan Pablo Montoya, aki immár saját karóramodellel rendelkezik, amit La Montoya névre kereszteltek. A lehetőség a daytonai 24 órás verseny névadó szponzora, a Rolex által kopogtatott be a kolumbiai pilótához, aki három alkalommal megnyerte már a legendás egynapos megmérettetést. Az óra alapját is egy Rolex modell képezi, amit a tőlük független Artisans de Geneve óraműhelyben szedtek szét és formáltak újra, hogy az visszatükrözze Montoya személyiségét. A La Montoyából 50 darab készült tavaly novemberben, de mára már egyetlen darab sem hozzáférhető.

A fölső videóban a kolumbiai pilóta mesél karrierjéről és a saját óratípus készítésének ötletéről, az alsó pedig részletekbe menően bemutatja a La Montoyát.

Ha a Ferrari egy autóba ülteti mindkét pilótáját, nem kell csapatutasítás!

A Kínai Nagydíjról hazatérve a Ferrari csapatépítő napot tartott Maranellóban, így Sebastian Vettel és Charles Leclerc is odautazott egy időre. A programban szerepelt egy fotózás is a Ferrari új, Monza SP2-es modelljével, ami kétszemélyes, így a két pilóta egymás mellé ülhetett be a tesztmenet során Castelvetro di Modenában. Persze arról, hogy kinek a kezében legyen a kormány, továbbra is dönteni kellett! Lapozással további fotók láthatók ebben az Instagram-posztban:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Gian Matteo Vandelli (@gianmatteovandelli) által megosztott bejegyzés,

Ricciardo és Hülkenberg metaszinten csatlakozott be ebbe a papírgalacsin-hajító versenybe

A Renault új videója azt a témát feszegeti, hogy milyen lenne, ha a hétköznapi emberek agyát autóversenyzők irányítanák. Az első szimulációk szerint elszabadulna a káosz.

Raikkönen cukiságbombába bújtatta a reklámot

Mindent könnyebb eladni, ha van a képen egy gyerek is, és még könnyebb, ha kettő is. Mivel pedig éppen gyerekruházat a szóban forgó termék, Raikkönenék ezt büntetlenül megtehetik. Minttu, a családanya egy divattervező cég, a Gugguu oldalán segédkezett megtervezni ezeket a ruhákat, amelyekben Robin és Rianna állnak modellt, a finn pilóta pedig megragadta az alkalmat, hogy kedvezményes árat kínáljon követőinek.

D4XLQlnWwAAYSFy

56168120_382854285890698_3270401484839422946_n

És egy extra videó: Kimi a fiát nyúzza a házi trampolinon.

Elég messziről közelíti meg a Porsche az autóversenyzést ebben a videóban

Kosárlabdázót, balett-táncost, tornázó kisfiút és dobost is előbb láthatunk ebben az alkotásban, minthogy egy perc elteltével felbukkanna a Formula-E-be igyekvő Porsche és versenyzője, Neel Jani, és a narrátor elmondja, hogy szeretik nulláról kezdeni a dolgokat.

Videón, ahogy Ferenc pápa megkapja Senna mellszobrát

Szerdán Vatikánban megtörtént az ünnepélyes átadó, Ayrton Senna egyik unokahúga, Bianca prezentálta a pápának azt a szobrot, amit a másik unokahúga, Paula készített a pilóta halálának 25. évfordulójára. Az alkotás ezentúl a Vatikáni Múzeum kiállított kincsei között lesz megtekinthető.

Mindent megnyert a Jaguar az elmúlt napokban

A kevesebb mint egy hét alatt elért eredményesőjével dicsekszik a Jaguar Racing: szombaton Rómában a márka megszerezte első Formula-E-győzelmét, szerdán pedig a Jagaur I-Pace teljesített mesterhármast: a rangos Világ Év Autója, Világ Év Autódizájnja és Világ Év Zöld autója díjakat is megnyerte a New York-i autószalonon tartott eredményhirdetésen.

Jajj, mennyivel lassabb a Williams a Mercedesnél...

Egymás mellett nézhetjük meg Valtteri Bottas és Robert Kubica időmérős körét Kínából...

Mutatunk egy újabb autóhangot utánzó művészt

Aki a ralit, vagy a ralikrosszt követi, aligha csalódik:

 

Bajnoki címért indul a M1RA idén

2019-ben is a TCR Európa-kupában szerepel a M1RA. Az AFM Motorsporthíradó a csapatvezető Michelisz Norbertet és Bári Dávidot, valamint a pilóta Nagy Dánielt is megszólaltatta.

Bejelentést tett az idei szezonjával kapcsolatban Kiss Norbert

"#5 Örömmel jelentem hogy idén is ott leszünk a FIA Kamion Európa-bajnokságon, csapatommal a Tankpool24 Racing Teammel! A rajtszámom idén az 5-ös lesz, ez az a szám amit keressetek a paddockban és a pályán!  Köszönöm a csodás fotókat Peter Mosoni | Photography 

Köszönöm hogy velem vagytok és remélem idén is szurkoltok nekem! #5 Még több hír hamarosan!" - írta közösségi oldalán Kiss Norbert.

pf8_9

pf8-1

Felismeritek, ki járt a Ferrarinál kedden?

A kép közepén Jody Scheckter látható (jobbra tőle Piero Ferrari, balra Mattia Binotto), aki 1979-ben a csapattal megnyerte a vb-címet – azóta csak Michael Schumachernek és Kimi Raikkönennek sikerült ugyanez vörös színekben.

A Maranellóban töltött nap folyamán Scheckter az utcai és a sportrészleget, a tervezőirodákat, valamint a fioranói pályát is megnézte Ferrari és Binotto kíséretében.

Ennek a macskának varázsereje van, mancsrátétellel löki fel a motorost

A Moto2-es Iker Lecuona azt gondolhatja, hogy a túl nagy kanyarsebesség miatt csúszott ki alóla a KTM az austini Amerikai Nagydíj futamán, pedig a természet erőinek ehhez semmi köze nem volt.

Segítsünk Petinek!

A raliversenyek megszokott "hozzátartozója", Szőke Péter, a kávés Peti sajnos komoly betegséggel küzd, orvosi ellátásra és utazásra lehet küldeni támogatást. Aki tud, segítsen egy kávé árával!

pf6_8

Mutatjuk a Kínai Nagydíj legjobb jeleneteit belülről

A Kínai Nagydíj belső felvételeiből összevágott válogatás az F1 hivatalos Youtube-csatornáján megtekinthető:

Mozifilm, amelyben az autóversenyző a közúton tesztel

Nem csoda, ha még nem hallottatok a Smash Palace című filmről, hiszen ez az 1981-ben készült új-zélandi alkotás az európaiak és a fiatalabb korosztályok figyelmét is könnyen elkerülhette, még ha autósportrajongók is. Pedig igazi formulaautó száguld benne, ami egészen ritka jelenség a filmvásznon. A történet szerint az Al Shaw nevű karakter (akit Bruno Lawrence játszott, ám ebben a jelenetben az akkoriban regionális szinten ismert autóversenyző, Steve Millen helyettesített) a következő futamára készülve száguldozik az országúton, amikor szembetalálkozik a rend őrével - akinek persze nem sok esélye volt a Formula Pacific Ralt RT1 járgány ellen, amely modellt akkoriban a kontinens legrangosabb sorozataiban használták.

Szuper grafikus ábrázolás a Kínai Nagydíj lefolyásáról

A videóban a versenyzők egymáshoz viszonyított pozíciója a tényleges időkülönbségeknek megfelelően változik. Van azért valami tragikus abban, amikor a két Williams kicsúszik a képből.

Senkinek nem kell a kemény gumi Bakuban, a Ferrari nem bízik a lágyban

Közzétette a Pirelli, a csapatok milyen keverékeket rendeltek az Azerbajdzsáni Nagydíjra. Két dolog szembetűnő: egyrészt mindenki legfeljebb kettő szettet kért a legkeményebb keverékből (ez a C2 specifikációt takarja), másrészt a Ferrari igényelte a legtöbb közepest (5) és legkevesebb lágyat (7). A legextrémebb viszont Daniel Ricciardo taktikája mindössze 1 közepessel és 10 lággyal.

14 éves és jogsi nélkül száguldozik, de nem büntetik meg érte, sőt: díjazzák!

Szomszéd Lali a Hungaroringen mutatta meg, hogy milyen a versenyzők élete. Idén indul először a 2000-es Forma Renault-val – amit megmutat nektek is! Vajon milyen lesz az első formaautó-szezon Lali számára?