DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hivatalos: 2020-ban újra lesz Holland Nagydíj

Bejelentették, hogy 35 évvel az utolsó F1-es versenyt követően Zandvoort visszatér a versenynaptárba: jövőre hazai pályán szurkolhatnak a hollandok Max Verstappennek.

Néhány napja már nyílt titok volt, hogy kedden fogják bejelenteni a Formula-1-es Holland Nagydíj visszatérését. A versenynek 2020-tól kezdődően Zandvoort fog otthont adni, a naptárba kerülés pedig a királykategóriában 2015 óta szereplő Max Verstappen óriási népszerűségének köszönhető.

Max Verstappen 2016-os bemutatója a pályán


A szerződés időtartama legalább három évre szól, az esemény főszponzora pedig a holland sörmárka, a Heineken lesz. A verseny sportigazgatója a korábbi F1-es résztvevő és Le Mans-i győztes, Jan Lammers.

A világbajnokságban 1952 és 1985 között néhány kimaradástól eltekintve folyamatosan szerepelt a Holland Nagydíj, mind a 30 alkalommal a többször átalakított zandvoorti pályán. A helyszínen jelenleg is versenyez a WTCR, a korábbi években DTM- és Formula-3-as futamokat tartottak az aszfaltcsíkon.

A Sky Sports szerint a futam májusban kaphat helyet a versenynaptárban, ahol egy másik új helyszín is szerepel, Vietnam. A Formula-1 vezetője, Chase Carey arról beszélt, hogy az összesen 21 forduló megmarad, így két jelenlegi nagydíj távozni fog, az egyik lehetséges kiesőként Spanyolországot emlegették, de a Német és Mexikói Nagydíjak jövője is bizonytalan. Az Olasz Nagydíj folytatását a közelmúltban erősítették meg.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: