Újoncok a pole-ban az F2 és az F3 időmérőin
https://formula.hu/parc-ferme/36029
Spielberg után Silverstone-ba is elkísérték az F1 mezőnyét a juniorkategóriák, amelyek már pénteken túlestek a sprintfutam és a főfutam rajtsorrendjét meghatározó időmérőn.
Nem indult jól az F3-as bajnoki összetett harmadik helyén álló Dino Beganovic hétvégéje, miután a Ferrari akadémistája egy technikai probléma miatt nem tudott értékelhető köridőt futni, így mindkét futamon a mezőny végéből kell majd rajtolnia. A Trident erős egykörös tempót mutatott: Leonardo Fornaroli első pole-pozícióját szerezte a szériában, csapattársa, Oliver Goethe pedig mellőle indulhat majd a főfutamon az első sorból. A harmadik Trident-pilóta, a bajnoki éllovas Gabriel Bortoleto ötödik lett. A Campos is elégedett lehet az eredménnyel, a bajnokság második helyezettje, Josep María „Pepe” Martí a harmadik, Christian Mansell pedig a negyedik rajtkockába sorakozhat majd fel vasárnap.
A Formula-3 időmérőjének végeredménye:
| Hely | No. | Pilóta | Csapat | Idő | Hátrány | |
| 1 | 4 | L.Fornaroli | Trident | 1:45.520 | ||
| 2 | 6 | Oliver Goethe | Trident | 1:45.646 | 0.126 | |
| 3 | 23 | Pepe Martí | Campos Racing | 1:45.874 | 0.354 | |
| 4 | 24 | C.Mansell | Campos Racing | 1:45.909 | 0.389 | |
| 5 | 5 | G.Bortoleto | Trident | 1:45.910 | 0.390 | |
| 6 | 1 | Paul Aron | Prema Racing | 1:45.945 | 0.425 | |
| 7 | 15 | Gabriele Mině | Hitech Pulse-Eight | 1:46.040 | 0.520 | |
| 8 | 16 | Luke Browning | Hitech Pulse-Eight | 1:46.046 | 0.526 | |
| 9 | 10 | Franco Colapinto | MP Motorsport | 1:46.064 | 0.544 | |
| 10 | 27 | Taylor Barnard | Jenzer Motorsport | 1:46.155 | 0.635 | |
| 11 | 11 | Mari Boya | MP Motorsport | 1:46.163 | 0.643 | |
| 12 | 12 | Jonny Edgar | MP Motorsport | 1:46.169 | 0.649 | |
| 13 | 14 | S.Montoya | Hitech Pulse-Eight | 1:46.249 | 0.729 | |
| 14 | 8 | Grégoire Saucy | ART Grand Prix | 1:46.270 | 0.750 | |
| 15 | 25 | Hugh Barter | Campos Racing | 1:46.277 | 0.757 | |
| 16 | 3 | Zak O:Sullivan | Prema Racing | 1:46.332 | 0.812 | |
| 17 | 17 | Caio Collet | Van Amersfoort Racing | 1:46.468 | 0.948 | |
| 18 | 7 | Kaylen Frederick | ART Grand Prix | 1:46.620 | 1.100 | |
| 19 | 26 | Nikita Bedrin | Jenzer Motorsport | 1:46.732 | 1.212 | |
| 20 | 31 | M.Cresswell | PHM Racing by Charouz | 1:46.906 | 1.386 | |
| 21 | 18 | R.Villagómez | Van Amersfoort Racing | 1:46.971 | 1.451 | |
| 22 | 19 | Tom Smith | Van Amersfoort Racing | 1:47.037 | 1.517 | |
| 23 | 9 | Nikola Tsolov | ART Grand Prix | 1:47.054 | 1.534 | |
| 24 | 21 | Max Esterson | Rodin Carlin | 1:46.914 | 1.394 | |
| 25 | 20 | Oliver Gray | Rodin Carlin | 1:47.270 | 1.750 | |
| 26 | 22 | Ido Cohen | Rodin Carlin | 1:47.447 | 1.927 | |
| 27 | 28 | Alejandro García | Jenzer Motorsport | 1:47.560 | 2.040 | |
| 28 | 29 | Sophia Flörsch | PHM Racing by Charouz | 1:47.613 | 2.093 | |
| 29 | 30 | Roberto Faria | PHM Racing by Charouz | 1:47.778 | 2.258 | |
| 30 | 2 | Dino Beganovic | Prema Racing | 2:45.962 | 1:00.442 |
.jpg)
A Formula-2-esek nem úszták meg piros zászló nélkül a kvalifikációt, miután Amaury Cordeel csúnyán összeörte a Virtuosit. Az időmérő megszakítása azt jelentette, hogy le kellett rövidíteni a rendelkezésre álló időt, mivel az edzés belelógott volna az F1 második szabadedzésébe, így az utolsó percekben mindenki fejvesztve próbálta összehozni legjobb idejét a kihűlt abroncsokon. Az utolsó körökben két sárga zászló is bezavart, Victor Martins azonban végül megtartotta pole-pozíciós helyét. Kush Maini hatalmas meglepetésre a második helyre hozta be a Campost, míg a bajnoki összetett élmezőnyéből Ayumu Iwasa és Oliver Bearman teljesítettek a legjobban harmadik és ötödik helyükkel. A bajnokságot vezető Frederik Vesti indulhat az élről a holnapi sprintfutamon.
A Formula-2 időmérőjének végeredménye:
| Hely | No. | Pilóta | Csapat | Idő | Hátrány | |
| 1 | 6 | Victor Martins | ART Grand Prix | 1:39.832 | ||
| 2 | 24 | Kush Maini | Campos Racing | 1:39.945 | 0.113 | |
| 3 | 11 | Ayumu Iwasa | DAMS | 1:39.952 | 0.120 | |
| 4 | 14 | Jack Doohan | Invicta Virtuosi Racing | 1:39.957 | 0.125 | |
| 5 | 8 | Oliver Bearman | Prema Racing | 1:39.989 | 0.157 | |
| 6 | 4 | Enzo Fittipaldi | Rodin Carlin | 1:39.991 | 0.159 | |
| 7 | 3 | Zane Maloney | Rodin Carlin | 1:40.001 | 0.169 | |
| 8 | 5 | Théo Pourchaire | ART Grand Prix | 1:40.019 | 0.187 | |
| 9 | 10 | Isack Hadjar | Hitech Pulse-Eight | 1:40.026 | 0.194 | |
| 10 | 7 | Frederik Vesti | Prema Racing | 1:40.052 | 0.220 | |
| 11 | 16 | Roy Nissany | PHM Racing by Charouz | 1:40.135 | 0.303 | |
| 12 | 12 | Arthur Leclerc | DAMS | 1:40.198 | 0.366 | |
| 13 | 2 | Jehan Daruvala | MP Motorsport | 1:40.314 | 0.482 | |
| 14 | 1 | Dennis Hauger | MP Motorsport | 1:40.368 | 0.536 | |
| 15 | 9 | Jak Crawford | Hitech Pulse-Eight | 1:40.400 | 0.568 | |
| 16 | 20 | Roman Staněk | Trident | 1:40.526 | 0.694 | |
| 17 | 22 | R.Verschoor | Van Amersfoort Racing | 1:40.561 | 0.729 | |
| 18 | 25 | Ralph Boschung | Campos Racing | 1:40.815 | 0.983 | |
| 19 | 17 | Brad Benavides | PHM Racing by Charouz | 1:40.950 | 1.118 | |
| 20 | 21 | Clément Novalak | Trident | 1:41.106 | 1.274 | |
| 21 | 15 | Amaury Cordeel | Invicta Virtuosi Racing | 1:41.457 | 1.625 | |
| 22 | 23 | J.M.Correa | Van Amersfoort Racing | 1:42.084 | 2.252 |
Giovinazzi átvette a Bandini-trófeát
https://formula.hu/parc-ferme/22334
A hétvégén tartották az éves rendszerességgel sorra kerülő F1-es díjátadót az olaszországi Brisighellában, amely során ezúttal Antonio Giovinazzit tüntették ki. Ahogy azt a hagyomány megköveteli, az Alfa Romeo pilótája F1-es versenyautójával érkezett meg a helyszínre, a Faenzát Brisighellával összekötő közúton végighaladva. A megelőző években versenyzőtársai közül Valtteri Bottas és Max Verstappen kapta meg ezt a díjat, és jó ómen lehet Giovinazzi számára az is, hogy a Lorenzo Bandini-trófeával jutalmazott pilóták közül szinte mindenki győzelemig vitte karrierje során: csak Ivan Capelli (1992), Alexander Wurz (1999) és Bruno Senna (2012) voltak a kivételek, de a dobogóról is csak utóbbi maradt le.


Kilenc éve kapta fel a fejét a világ két magyar versenyzőre
https://formula.hu/parc-ferme/22331
Kilenc évvel ezelőtt, 2010 júniusában írt a világsajtó két magyar pilótáról, Michelisz Norbertről és Kiss Pál Tamásról. Előbbivel kapcsolatban kiemelték, hogy öt év alatt az online versenyzéstől a túraautó-világbajnokság mezőnyéig jutott és azt írták, hogy a Zengő Seat Leonjaival elért eredményei miatt ő lehet az, aki veszélyeztetni Baumgartner Zsolt szerepét, mint a legismertebb magyar autóversenyző. Kiss Pált is nagyon dicsérték, mint feltörekvő formaautós tehetséget - jó visszagondolni ezekre...


Saját régi F1-es autójába botlott Jenson Button
https://formula.hu/parc-ferme/22332
"Amikor a Rodeo Drive-on cirkálok Beverly Hillsben és egy régi baráttal találkozom. A Williams FW22 volt az első, amellyel belekóstoltam az F1-be 2000-ben! Nagyon kicsinek tűnik a mai F1-es autókhoz képest, a hangja viszont szenzációs volt a V10-es motorral. Nagyon hálás vagyok Sir Frank Williamsnek és Patrick Headnek, hogy lehetőséget adott a 19 éves önmagamnak az F1-ben. Igen, tudom, hogy ezen itt 9-es szám van, ami Ralf Schumacheré volt, de jó esély van rá, hogy én is versenyeztem vele, mert cserélgettük az autókat szezon köben" - írta az alábbi fotóhoz Jenson Button a közösségi oldalán.

Videón, ahogy Lorenzo kiüti a versenyből Rossit, Vinalest és Doviziosót is
https://formula.hu/parc-ferme/22333
Még a barcelonai MotoGP-futam első szakaszában jártunk, amikor Jorge Lorenzo a 10-es kanyarban elcsúszott, magával sodorva Andrea Doviziosót, Maverick Vinalest és Valentino Rossit is. A legfontosabb hír ezzel kapcsolatban, hogy bár például Vinales súlyos szankciót követelt volna honfitársának, a felügyelők végül úgy döntöttek, nem büntetik Lorenzót – ellentétben például az Aleix Espargarót kiütő Bradley Smithszel.
"Nem elegendő egy bocsánatkérés jelenleg: elnézést kell kérnem, nagyon sajnálom, de megértem, hogy ez most nem elég. De a mentségemre szóljon, hogy ez a fajta kanyar korábban is sok gondot okozott, és a jövőben is fog még” - mondta Lorenzo. Azt is elmondta, hogy megpróbált személyesen is elnézést kérni az érintettektől. Először a Ducati bokszához sétált át, ahol Doviziosótól és Gigi Dall’Ignától is bocsánatot kért, a Yamahánál azonban nem találta a versenyzőket, így többek között Massimo Meregallival beszélt az incidensről.
Ilyen volt az 1906-os Francia Nagydíj
https://formula.hu/parc-ferme/22330
Méghozzá Le Mans-ban. Szenzációs felvétel.
Háromperces hangulatvideó az idei Le Mans-ról
https://formula.hu/parc-ferme/22329
Némi visszatekintés, csak röviden:
Az ex-F1-es kommentátor 60 évesen kacérkodik a versenyzéssel
https://formula.hu/parc-ferme/22327
A Formula-1-es nagydíjak jól ismert szereplője – a mikrofon másik oldaláról, kommentátorként és riporterként – az egykor 158 nagydíjon rajthoz állt Martin Brundle.
A brit elmondta, hogy tavaly rajthoz állt egy GT4-es versenyen Aston Martinnal, jelenleg pedig azzal a gondolattal kacérkodik, hogy magasabb kategóriákban is kipróbálja magát. Mint elmondta, most, hogy betöltötte 60. életévét, ingyen utazhat busszal, valamint bronz versenyzői minősítést kapott (a 60 éves versenyzők automatikusan ebbe a besorolásba kerülnek korábbi eredménytől függetlenül). A bronz versenyzők pedig, mondta Brundle, kedvező feltételek mellett szerepelhetnek LMP3-ban és LMP2-ben…

Több büntetés után a pályán harmadik versenyző győzött a ralikrossz-világbajnokságon
https://formula.hu/parc-ferme/22328
A Kanadai Nagydíjat is túlszárnyalta (alulmúlta?) a ralikrossz-vb, ahol büntetés döntött a győzelem sorsáról. Az esős elődöntők és döntő Hellben, Norvégiában nagy fordulatokat tartogattak: a finálét vezető Liam Doran autója az utolsó körben lelassult, így Anton Marklund a nyerő modellnek nem nevezhető Renault Megane-nal megszerezte első győzelmét a WRX-ben Kevin Hansen és Niclas Grönholm előtt.
Hansen és Grönholm összeért a döntő közben, amiért a peugeot-s svédet büntették 1 másodperccel: a második hely a finnhez került, Hansen harmadik pozícióba csúszott vissza.
A versenyt követő műszaki vizsgálat során azonban szabálytalanságot találtak a nyertes Marklund autóján: a lökhárító tartórúdjának falvastagsága a megengedett maximális 1,5 mm helyett 1,96 mm volt.
A szabálytalanság miatt Marklundot diszkvalifikálták nem csupán a döntő, de a teljes hétvége eredményeiből: a szárazon leggyorsabb Grönholm örökölte meg a győzelmet – szintén az elsőt pályafutása során – Hansen és az ilyen módon első dobogós eredményét szerző Janis Baumanis előtt.
Ha már Kevin Hansen és Grönholm neve szóba jött, érdemes hozzátenni, hogy a finn most visszakapta, amit korábban elvettek tőle: a szezonnyitón, Abu Dhabiban ő ért célba az első pozícióban, de ugyancsak egy kontaktért megbüntették, így akkor Hansen ölébe hullt az elsőség.

Váratlanul sok F1-es személyiség tűnt fel a Spice Girls koncertjén
https://formula.hu/parc-ferme/22326
Az újra összeálló Spice Girls turnéjának zárásaként Londonban, a Wembley Stadionban koncertezett. Az előadáson a dobok mögött rövid epizódszerepre feltűnt Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke: a kapcsolódási pont persze Geri Halliwell, az együttes tagja és Horner felesége.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonIt’s Wembley so I had to have a go at this tune!!! Can you hear what it is??
De nem ez volt az egyetlen F1-hez köthető furcsaság a koncerten: a szintén Red Bull alkalmazásában álló Max Verstappen és Helmut Marko, de még a 88 éves Bernie Ecclestone is Spice Girls-pólóban feszített.


Stoffel Vandoorne-nak bejött a WEC-re váltás
https://formula.hu/parc-ferme/22325
A Formula-1-ből kiszorult belga előbb a Formula-E-ben helyezkedett el, ahol korlátozott sikereket ugyan elért – egy dobogót és egy pole-pozíciót –, de inkább csalódást keltő szezont teljesít.
A 2018/19-es WEC-szezon két utolsó versenyére, a spái 6 órásra és a Le Mans-i 24 órásra az SMP Racing LMP1-es csapatához csatlakozott, Jenson Button helyére, orosz csapattársaival, Vitalij Petrovval és Mihail Aljosinnal pedig mindkét alkalommal harmadik helyen értek célba. A Le Mans-i bronz ráadásul egy kisebb futamgyőzelemmel ér fel, hiszen a két Toyota befogására az SMP-nek nem volt esélye. (Spában az egyik Toyota kiesett és egy Rebellion végzett Vandoorne-ék előtt.)
A belga már most ígéretet tett rá, hogy a következő szezonban újra versenyezni fog Le Mans-ban.
WE DID IT! After 24H of RACING we finished 3rd in Le Mans! What a crazy race! Thanks to everyone at SMP and my team mates @vitalypetrov @mikhailaleshin for the amazing job. I AM coming back! #LeMans pic.twitter.com/d4K6V5BeOc
— Stoffel Vandoorne (@svandoorne) 2019. június 16.
Grosjean bepillantást engedett az irodájába
https://formula.hu/parc-ferme/22324
A francia F1-es pilóta a Haas "fülkéjéről" osztott meg egy képet a közösségi oldalán azzal a kommenttel, hogy "nem rossz munkahely":

Hamilton gratulált az NBA-bajnoknak
https://formula.hu/parc-ferme/22323
A héten véget ért az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) bajnoki döntője, mely során a Toronto Raptors 4-2-re megverte a Golden State Warriorst, ezzel története első NBA-bajnoki címét nyerte, egyúttal Kanada első NBA-bajnoka lett. A csapatnak Lewis Hamilton is gratulált, ami nem túl meglepő, hiszen azt tudhatjuk, hogy jó pár sportágat követ és jó pár élsportolóval remek viszonyt ápol. "Óriási gratuláció a Raptorsnak az első NBA-bajnoki címe megszerzéséhez. Micsoda harc volt, egyike a legizgalmasabb szezonoknak. Büszke vagyok, hogy látom, ahogy történelmet írnak. Élvezzétek a pillanatot" - írta.
A kommentelők viszont rögtön kikezdték: a Warriors több kulcsjátékosát is elvesztette sérülés miatt, sokak szerint csak ezért nyert a Raptors, a poszt alatt pedig jöttek is olyan hozzászólások, melyek szerint "csak azért nyert a Toronto, mert a GSW ötmásodperces büntetést kapott" - utalva Hamilton kanadai győzelmére...
Carlos Sainz a vízen kevésbé érzi magát otthonosan, mint a versenypályán
https://formula.hu/parc-ferme/22322
Legalábbis ebből a videóból úgy tűnik:
Surf's up, @Carlossainz55 #F1 @McLarenF1 pic.twitter.com/1vfRYXm33k
— Formula 1 (@F1) 2019. június 15.
Magyar sportbírókkal találkozott Le Mans-ban az MNASZ elnöke
https://formula.hu/parc-ferme/22321
"Jean Todt FIA elnök meghívásának eleget téve van szerencsém ellátogatni a Le Mans 24 órás futamra. Szinte már természetes, hogy itt is, mint a világ majd minden kiemelkedő eseményén, vannak magyar sportbírók! Örülök, hogy találkozhattam velük, és büszke vagyok a munkájukra! Nekik kitartást a hétvégére és sok szerencsét, nekünk pedig jó szórakozást a világ egyik legnagyobb versenyéhez! #aludjmáskor" - posztolta az alábbi képhez Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke.

Ricciardo és Hülkenberg egy Twingóval kóborolt Párizsban
https://formula.hu/parc-ferme/22317
A két F1-es pilóta azt a feladatot kapta, hogy GPS nélkül, egy nyomtatott térkép segítségével autózzon el a megadott helyre Párizs belvárosában. Miközben Nico Hülkenberg vezetett, addig Daniel Ricciardo sorra lövöldözte a poénokat.
Tudtátok, mekkora káoszt okozott első bevetése során a biztonsági autó?
https://formula.hu/parc-ferme/22316
Egészen az 1973-as Kanadai Nagydíjig kell visszakeresnünk, ha arra vagyunk kíváncsiak, mikor alkalmaztak először biztonsági autót egy Formula-1-es versenyen. A 46 évvel ezelőtti alkalommal egy citromsárga Porsche 914-es hajtott a pályára, ami a bokszkiállások és az ezzel összekavarodó sorrend miatt akkora kavarodást okozott, hogy a versenyirányítás a leintést követően órákig nyomozott a győztes kiléte után. A safety car ezt követően még hosszú ideig, egészen 1993-ig nem vált rendszeres eszközzé a biztonság növelésében.
Ma 13 órakor Ralihíradó a FIX TV-n
https://formula.hu/parc-ferme/22313
Változott a szokásos időpont: június 16-án, vasárnap 13 órakor kerül adásba az Autósport és Formula Magazin Ralihíradója a FIX TV-n, így a nézők már a múlt heti Székesfehérvár Raliról készült összeállítást is láthatják. Ezen kívül a WRC és ERC történéseivel is foglalkozik az adás, stúdióvendégként pedig Mezey Tamás, a Pirelli versenyabroncsok forgalmazója érkezik.

Szó szerint elolvadt a McLaren felfüggesztése a Kanadai Nagydíjon
https://formula.hu/parc-ferme/22320
Fény derült arra, pontosan mi okozta Lando Norris múlt hétvégi rejtélyes kiesését a montreali Formula-1-es futamon. A McLarenen egy hátrafelé néző kamera képén látszik a legjobban, hogy a jobb hátsó kerék túlhevült féke megolvasztotta a lengőkart, ami így nem bírt a terheléssel. Ilyenkor bánjuk, hogy az utóbbi években nem használnak hőkamerát a közvetítések során!
Így nézett ki a tavalyi pole-pozíciós kör a Paul Ricardon
https://formula.hu/parc-ferme/22318
Egy hét múlva Franciaországba látogat az F1 mezőnye, ahol tavaly Lewis Hamilton 1:30.029-es kört futva szerezte meg az első rajtkockát csapattársa, Valtteri Bottas és a ferraris Sebastian Vettel előtt. Íme a referencia jövő szombatra:
Lemaradtál a Le Mans-i 24 órás rajtjáról?
https://formula.hu/parc-ferme/22319
Semmi probléma, alább azonnal vissza is nézheted az első másodperceket. Ha pedig ezzel végeztél, szöveges közvetítésünknek köszönhetően azt is átolvashatod, mi történt a verseny további szakaszában.