DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 14. vasárnap

Újoncok a pole-ban az F2 és az F3 időmérőin

Spielberg után Silverstone-ba is elkísérték az F1 mezőnyét a juniorkategóriák, amelyek már pénteken túlestek a sprintfutam és a főfutam rajtsorrendjét meghatározó időmérőn.

Nem indult jól az F3-as bajnoki összetett harmadik helyén álló Dino Beganovic hétvégéje, miután a Ferrari akadémistája egy technikai probléma miatt nem tudott értékelhető köridőt futni, így mindkét futamon a mezőny végéből kell majd rajtolnia. A Trident erős egykörös tempót mutatott: Leonardo Fornaroli első pole-pozícióját szerezte a szériában, csapattársa, Oliver Goethe pedig mellőle indulhat majd a főfutamon az első sorból. A harmadik Trident-pilóta, a bajnoki éllovas Gabriel Bortoleto ötödik lett. A Campos is elégedett lehet az eredménnyel, a bajnokság második helyezettje, Josep María „Pepe” Martí a harmadik, Christian Mansell pedig a negyedik rajtkockába sorakozhat majd fel vasárnap.

A Formula-3 időmérőjének végeredménye:

 

Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
L.Fornaroli Trident 1:45.520    
Oliver Goethe Trident 1:45.646 0.126  
23  Pepe Martí Campos Racing 1:45.874 0.354  
24  C.Mansell Campos Racing 1:45.909 0.389  
G.Bortoleto Trident 1:45.910 0.390  
Paul Aron Prema Racing 1:45.945 0.425  
15  Gabriele Mině Hitech Pulse-Eight 1:46.040 0.520  
16  Luke Browning Hitech Pulse-Eight 1:46.046 0.526  
10  Franco Colapinto MP Motorsport 1:46.064 0.544  
10  27  Taylor Barnard Jenzer Motorsport 1:46.155 0.635  
11  11  Mari Boya MP Motorsport 1:46.163 0.643  
12  12  Jonny Edgar MP Motorsport 1:46.169 0.649  
13  14  S.Montoya Hitech Pulse-Eight 1:46.249 0.729  
14  Grégoire Saucy ART Grand Prix 1:46.270 0.750  
15  25  Hugh Barter Campos Racing 1:46.277 0.757  
16  Zak O:Sullivan Prema Racing 1:46.332 0.812  
17  17  Caio Collet Van Amersfoort Racing 1:46.468 0.948  
18  Kaylen Frederick ART Grand Prix 1:46.620 1.100  
19  26  Nikita Bedrin Jenzer Motorsport 1:46.732 1.212  
20  31  M.Cresswell PHM Racing by Charouz 1:46.906 1.386  
21  18  R.Villagómez Van Amersfoort Racing 1:46.971 1.451  
22  19  Tom Smith Van Amersfoort Racing 1:47.037 1.517  
23  Nikola Tsolov ART Grand Prix 1:47.054 1.534  
24  21  Max Esterson Rodin Carlin 1:46.914 1.394  
25  20  Oliver Gray Rodin Carlin 1:47.270 1.750  
26  22  Ido Cohen Rodin Carlin 1:47.447 1.927  
27  28  Alejandro García Jenzer Motorsport 1:47.560 2.040  
28  29  Sophia Flörsch PHM Racing by Charouz 1:47.613 2.093  
29  30  Roberto Faria PHM Racing by Charouz 1:47.778 2.258  
30  Dino Beganovic Prema Racing 2:45.962 1:00.442  

 

 

A Formula-2-esek nem úszták meg piros zászló nélkül a kvalifikációt, miután Amaury Cordeel csúnyán összeörte a Virtuosit. Az időmérő megszakítása azt jelentette, hogy le kellett rövidíteni a rendelkezésre álló időt, mivel az edzés belelógott volna az F1 második szabadedzésébe, így az utolsó percekben mindenki fejvesztve próbálta összehozni legjobb idejét a kihűlt abroncsokon. Az utolsó körökben két sárga zászló is bezavart, Victor Martins azonban végül megtartotta pole-pozíciós helyét. Kush Maini hatalmas meglepetésre a második helyre hozta be a Campost, míg a bajnoki összetett élmezőnyéből Ayumu Iwasa és Oliver Bearman teljesítettek a legjobban harmadik és ötödik helyükkel. A bajnokságot vezető Frederik Vesti indulhat az élről a holnapi sprintfutamon.

A Formula-2 időmérőjének végeredménye:

 Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
Victor Martins ART Grand Prix 1:39.832    
24  Kush Maini Campos Racing 1:39.945 0.113  
11  Ayumu Iwasa DAMS 1:39.952 0.120  
14  Jack Doohan Invicta Virtuosi Racing 1:39.957 0.125  
Oliver Bearman Prema Racing 1:39.989 0.157  
Enzo Fittipaldi Rodin Carlin 1:39.991 0.159  
Zane Maloney Rodin Carlin 1:40.001 0.169  
Théo Pourchaire ART Grand Prix 1:40.019 0.187  
10  Isack Hadjar Hitech Pulse-Eight 1:40.026 0.194  
10  Frederik Vesti Prema Racing 1:40.052 0.220  
11  16  Roy Nissany PHM Racing by Charouz 1:40.135 0.303  
12  12  Arthur Leclerc DAMS 1:40.198 0.366  
13  Jehan Daruvala MP Motorsport 1:40.314 0.482  
14  Dennis Hauger MP Motorsport 1:40.368 0.536  
15  Jak Crawford Hitech Pulse-Eight 1:40.400 0.568  
16  20  Roman Staněk Trident 1:40.526 0.694  
17  22  R.Verschoor Van Amersfoort Racing 1:40.561 0.729  
18  25  Ralph Boschung Campos Racing 1:40.815 0.983  
19  17  Brad Benavides PHM Racing by Charouz 1:40.950 1.118  
20  21  Clément Novalak Trident 1:41.106 1.274  
21  15  Amaury Cordeel Invicta Virtuosi Racing 1:41.457 1.625  
22  23  J.M.Correa Van Amersfoort Racing 1:42.084 2.252  

„Az egyetlen alkalom, amikor sütni próbáltál” – vicces gyerekkori képpel kíván öccse boldog születésnapot Marqueznek

Míg tegnap Valentino Rossi ünnepelte a 43. születésnapját, ma karrierje utolsó fázisának nagy riválisa, s egyúttal a jelenlegi MotoGP-mezőny legsikeresebb tagja, Marc Marquez töltötte be 29. életévét. Nem feledkezett el róla öccse, a szintén a királykategóriában szereplő Alex sem, aki az alábbi gyerekkori fotóval kívánt boldog születésnapot a bátyjának: „Boldog 29. születésnapot! Tudom, hogy az eddigi 28 nem volt könnyű, de biztos vagyok benne, ahogy mindig mondom, hogy a legjobb még hátra van. Utóirat: itt egy fotó az egyetlen alkalomról, amikor sütni próbáltál az életedben” – írta nevetős szmájli kíséretében a spanyol motoros.

Érkezik az új Ferrari – itt követheted a bemutatót

Bár egy kép már kiszivárgott róla, hivatalosan csak ma délután 14 órakor rántják le a leplet az F1-75 névre hallgató 2022-es konstrukcióról. A Scuderia csapatbemutatóját az IDE vagy a képre kattintva elinduló videóban lehet figyelni a megfelelő időpontban:

ferrari-video-1

Charles Pic vette át a neves Formula-2-es csapat irányítását

Lezárul egy korszak a DAMS történetében: a csapat bejelentette, hogy Olivier és Gregory Driot, az alapító Jean-Paul Driot fiai megállapodtak a korábban a Formula-1-ben versenyző Charles Pickel, így mostantól ő irányítja az alakulatot. A DAMS az 1988-as megalapítása óta 168 győzelmet aratott és 15 egyéni bajnoki címet zsebelt be.

charles-pic

Pic elmondta: megtiszteltetés számára, hogy vele folytatódhat a DAMS története, és büszke rá, hogy ő viheti tovább Jean-Paul Driot örökségét a francia autósportban. Egyúttal az is kiderült, hogy a volt F1-es pilóta érkezése nem jelent változást sem a mérnöki összetételben, sem a pilótafelállásban, így 2022-ben a magyar kötődésű izraeli pilóta, Roy Nissany, valamint Ayumu Iwasa versenyez majd náluk.

dams-f2

Fotók: DPPI

Ütközött az időpont egy divatshow-val, visszalépett a Svéd Ralitól a pilóta

Első hallásra szokatlan indok miatt indít csupán három Fordot az M-Sport a tervezett négy helyett a február utolsó hétvégéjén esedékes Svéd Ralin. A negyedik autót Lorenzo Bertelli vezette volna – csakhogy a verseny egybeesik a Milánói Divathéttel, így kénytelen volt visszalépni. A félprofi státuszú olasz versenyző ugyanis a divatszakmában dolgozik, ezért jelenése van a milánói eseményen. Bertelli egyébként 2011 óta áll rajthoz szórványosan WRC-futamokon, tavaly két versenyen vett részt, idén pedig ez lett volna az első alkalom.

bertelli-wrc-dppi

Minden, ami rali - hírek, információk, pletykák, érdekességek, fotók, videók, háttéranyagok. Csatlakozzatok a Formula.hu ralis Facebook-csoportjához ezen a linken!

Videón a teljesen újraaszfaltozott melbourne-i Albert Park

Több ponton is átesett némi változtatáson az Ausztrál Nagydíjnak otthont adó versenypálya vonalvezetése, a felújítás utolsó fázisaként pedig a teljes nyomvonalát újra is aszfaltozták. Ezt és az így már az F1 áprilisi fogadására újfent készen álló Albert Parkot nézhetjük meg az alábbi videóban, több fontos szereplő és versenyző nyilatkozataival megspékelve:

Alonso nyakizma olyan, mint egy szikla

"Majdnem kész. Egy hét a 2022-es téli tesztek kezdetéig - a huszadik F1-es előszezonig" - ezzel a szöveggel posztolta az alábbi edzős fotót Fernando Alonso. Dagadnak az izmok.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Fernando Alonso (@fernandoalo_oficial) által megosztott bejegyzés

Hamilton is jelen volt Russell üléspróbáján – videó

Néhány napja már mi is megosztottuk a George Russell mercedeses üléspróbáján készült fotókat. Az élesebb szemű rajongók már akkor kiszúrhatták a háttérben Lewis Hamiltont, a Mercedes által most közzétett videóban pedig egyértelműen látszik, hogy a hétszeres világbajnok is jelen volt a csapattársára számára jeles pillanat alkalmával. A két britet legközelebb a péntek délelőtti csapat- és autóbemutató során láthatjuk majd együtt.

Befutott a MotoGP-s dokumentumfilm-sorozat előzetese – és hidegrázós!

Miközben a Netflix Formula-1-es szériája, a Drive to Survive kapcsán még csak azt jelentették be, hogy március 11-én érkezik a negyedik évad, az Amazon által készített MotoGP-s változatnak már az első kedvcsináló előzetese is befutott. A MotoGP Unlimited címen futó, tízrészes dokumentumfilm-sorozat a 2021-es idény történéseit mutatja be, természetesen bevezetve minket a kulisszák mögé: a trailer alapján bepillantást nyerhetünk abba, hogyan készül a világbajnok Fabio Quartararo, miként tért vissza súlyos karsérüléséből Marc Marquez, hogyan zajlott Valentino Rossi visszavonulása, de talán láthatunk részleteket Maverick Vinales és a Yamaha elmérgesülő viszonyából – mindezt pedig megspékelik a látványos versenyjelenetek.

A MotoGP Unlimited március 14-én debütál az Amazon Prime-on, azaz a katari évadnyitó és az indonéziai futam között, három nappal a Drive to Survive után.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Norrisnak tetszik az idei overallja - videó

A McLaren pilótája felpróbálta a versenyruhát:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

Kiszivárgott egy fotó az új Ferrariról?

Február 17-én, csütörtök délután mutatja be új autóját a Ferrari, azonban egy fotó már most kiszivároghatott a Scuderia legfrissebb fegyveréről. A kép a Redditen található, a frissen elkészült autót valaki "lekapta" - a fotó itt megtekinthető!

A Ferrari csak egy videót tett közzé, az autót itt még takarták...

 

Az F2 hírhedt sereghajtója idén a DTM-ben próbálkozik

A német szériában új csapatként indul a Grasser Racing Team, amely kapásból négy Lamborghinit indít. A frissen bejelentett felállásból elsősorban Alessio Deledda szúr szemet: a fiatal olasz két pont nélküli Formula-3-as szezon után 2021-ben megpróbálkozott a Formula-2-vel is, de ahogy sejthető volt, csúnyán kilógott lefelé a mezőnyből: állandó jelleggel utolsó volt, rendszerint lekörözték, ami a Formula-2-ben kuriózum, előfordult az is, hogy 107 %-ot sem teljesített az időmérőn, de engedték elrajtolni.

Rajta kívül az olasz Mirko Bortolotti – aki vendégversenyzőként szerzett tavalyi dobogót a DTM-ben –, az osztrák Clemens Schmid és svájci Rolf Ineichen alkotják a GRT kvartettjét az április végén rajtoló szezonban.

Az eddigi legnagyobb kriptovaluta-szponzorációval gazdagodott a Red Bull

Az új főtámogató, az Oracle után újabb jövedelmező üzletet ütött nyélbe a Red Bull: a szingapúri kriptovaluta-platform, a Bybit a Motorsport.com információi szerint három évre 150 millió dollárt fizet a csapatnak, ami éves leosztásban a nemzetközi sportvilág eddigi legnagyobb szponzorációja a kriptovaluta területről.

Lassan minden csapatnak lesz egy kriptovaluta-partnere: az Aston Martinnál a Crypto.com, az Alpine-nál a Binance, az AlphaTaurinál a Fantom, a Mercedesnél az FTX, a McLarennél a Bitci.com szponzorál. Ennek ellenére a Red Bull volt a Formula-1 első csapata, amely kriptovalutával működött együtt: a FuturoCoinnal társultak 2019-ben, de az a partnerség rövid életű volt.

Minden, ami rali: csatlakozzatok a Formula.hu új csoportjához

Minden, ami rali - hírek, információk, pletykák, érdekességek, fotók, videók, háttéranyagok. Csatlakozzatok a Formula.hu ralis Facebook-csoportjához ezen a linken, vagy a képre kattintva!

5s3jytr9827173t1lkum_lg

Először válogattak női pilótát a Mercedes juniorcsapatába

A W13 bemutatása előtt bejelentette juniorcsapatának felállását a Mercedes. Az öt meglevő taghoz – az olasz Andrea Kimi Antonelli, az észt Paul Aron, a kínai Yuanpu Cui, a jamaicai Alex Powell és a dán Frederik Vesti – mellé két újonc, a spanyol-brit Luna Fluxa és a brit Daniel Guinchard csatlakozott.

Luna Fluxa a juniorcsapat első női tagja, aki az OK Junior gokartkategóriában indul 2022-ben. Guinchard a gokartról továbblépve első együléses szezonját teljesíti a brit Formula-4-ben.

A korábbi tagok közül Antonelli teljes olasz F4-es szezonjára készül a Premával, Cui az OK géposztályban indul gokartban, Aron a Formula Regional Európa-bajnokságban folytatja a Premával, a legmagasabb szinten tartó Vesti pedig az F3 után az F2-ben indul, ugyancsak Prema-színekben.

George Russell is bemutatta 2022-es sisakját

A Mercedes új pilótája videóban leplezte le idei sisakját - hogy tetszik?

Villeneuve 50 évesen megcélozza a Daytona 500-at

A hétvégén újra versenyezni fog Jacques Villeneuve, ráadásul nem is akárhol: a NASCAR-szezonnyitóként funkcionáló Daytona 500-on. Legalábbis ez a célja az 1997-es Formula-1-es világbajnoknak, hiszen előbb még sikerrel kell vennie a kvalifikációt – ami a legutóbbi, 2008-as próbálkozása alkalmával például nem sikerült neki. Ennek ellenére nem aggasztja az esetleges újabb kudarc a kanadait:

„A Daytona 500 ott van a világ legnagyobb versenyei között. Sosem hagytam abba a versenyzést, sosem tettem le róla, hogy a NASCAR-ban induljak. Egyszerűen szenvedélyesen imádom a versenyzést” – mondta el Villeneuve a most vasárnap esedékes viadalt megelőzően.

villeneuve-daytona500

Pályán az új Williams, mégis megmutatta igazi autóját a csapat

Ahogy arról mi is beszámoltunk, csak egy demóautón mutatta meg idei festését a Williams, az igazi autóját nem tette közszemlére. A csapat azonban a "bemutató" után alig pár órával mégis közölt két fotót, amin a valós autót láthatjuk a pályán...

 

28 év után eltűnt a Senna-logó a Williamsről

Az éles szeműek kiszúrtak egy apró részletet, pontosabban annak hiányát a kedden bemutatott 2022-es Williamsen: Ayrton Senna S alakú logója és az „Ayrton Senna örök” szlogen eltűnt a versenygépről. A háromszoros világbajnok 1994-es tragédiája óta ezzel a matricával tisztelgett a brazil legenda egykori csapata, elsősorban az orrkúpon. Jost Capito így magyarázta a logó hiányát:

„Azt a döntést hoztuk, hogy a jövő felé akarunk elmozdulni. Új éra kezdődik új autóval. Felfrissítettük a múzeumunkat is, ahol kiemelt hely van számára, ott tisztelgünk. Most a jövőbe kell tekintenünk, a versenyzőknek nem az S-t kell látniuk, ahányszor az autóba ülnek, ami arra emlékezteti őket, mi történt. Itt a továbblépés ideje, amellyel együtt Sennának is megadjuk a tiszteletet a különleges hellyel a múzeumban” – mondta a csapatfőnök, hozzátéve, hogy a korábbi tulajdonos, a Williams család véleményét nem kérték ki ebben a kérdésben.

Mátrix-karakterre hajaznak új szponzoruk révén az Alfa-pilóták

Új partnert fogott az Alfa Romeo, a csapat és a Web Eyewear olasz napszemüveggyártó cég többéves partneri szerződést írt alá. A márka ezzel a svájci csapat színeiben debütál a Formula-1-ben. A cég logója természetesen az autón és a pilóták öltözetén egyaránt feltűnik majd.

A csapat három pilótája, Valtteri Bottas, Guanyu Zhou és Robert Kubica már fel is próbálták az új szponzor termékeit, és kicsit úgy festenek benne, mintha titkosügynökök lennének, vagy legalábbis a Mátrixból léptek volna ki.

A versenyhétvégék menetrendje – más szemszögből

Az F1-es újságírói munkának megvan a saját ritmusa: bár a helyszínen dolgozva természetesen a pályán zajló események köré szerveződnek a hétvégék, egyes idősávok annak ellenére is kiemelt jelentőséggel bírnak, hogy épp nem zúgnak a motorok – elég csak a péntek kora estét említeni… Hogy hogyan néz ki egy versenyhétvége menetrendje belülről, meghallgathatod a Formula Podcast legutóbbi adásában 22:38-tól.

 
 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict