DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 11. csütörtök

Újoncok a pole-ban az F2 és az F3 időmérőin

Spielberg után Silverstone-ba is elkísérték az F1 mezőnyét a juniorkategóriák, amelyek már pénteken túlestek a sprintfutam és a főfutam rajtsorrendjét meghatározó időmérőn.

Nem indult jól az F3-as bajnoki összetett harmadik helyén álló Dino Beganovic hétvégéje, miután a Ferrari akadémistája egy technikai probléma miatt nem tudott értékelhető köridőt futni, így mindkét futamon a mezőny végéből kell majd rajtolnia. A Trident erős egykörös tempót mutatott: Leonardo Fornaroli első pole-pozícióját szerezte a szériában, csapattársa, Oliver Goethe pedig mellőle indulhat majd a főfutamon az első sorból. A harmadik Trident-pilóta, a bajnoki éllovas Gabriel Bortoleto ötödik lett. A Campos is elégedett lehet az eredménnyel, a bajnokság második helyezettje, Josep María „Pepe” Martí a harmadik, Christian Mansell pedig a negyedik rajtkockába sorakozhat majd fel vasárnap.

A Formula-3 időmérőjének végeredménye:

 

Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
L.Fornaroli Trident 1:45.520    
Oliver Goethe Trident 1:45.646 0.126  
23  Pepe Martí Campos Racing 1:45.874 0.354  
24  C.Mansell Campos Racing 1:45.909 0.389  
G.Bortoleto Trident 1:45.910 0.390  
Paul Aron Prema Racing 1:45.945 0.425  
15  Gabriele Mině Hitech Pulse-Eight 1:46.040 0.520  
16  Luke Browning Hitech Pulse-Eight 1:46.046 0.526  
10  Franco Colapinto MP Motorsport 1:46.064 0.544  
10  27  Taylor Barnard Jenzer Motorsport 1:46.155 0.635  
11  11  Mari Boya MP Motorsport 1:46.163 0.643  
12  12  Jonny Edgar MP Motorsport 1:46.169 0.649  
13  14  S.Montoya Hitech Pulse-Eight 1:46.249 0.729  
14  Grégoire Saucy ART Grand Prix 1:46.270 0.750  
15  25  Hugh Barter Campos Racing 1:46.277 0.757  
16  Zak O:Sullivan Prema Racing 1:46.332 0.812  
17  17  Caio Collet Van Amersfoort Racing 1:46.468 0.948  
18  Kaylen Frederick ART Grand Prix 1:46.620 1.100  
19  26  Nikita Bedrin Jenzer Motorsport 1:46.732 1.212  
20  31  M.Cresswell PHM Racing by Charouz 1:46.906 1.386  
21  18  R.Villagómez Van Amersfoort Racing 1:46.971 1.451  
22  19  Tom Smith Van Amersfoort Racing 1:47.037 1.517  
23  Nikola Tsolov ART Grand Prix 1:47.054 1.534  
24  21  Max Esterson Rodin Carlin 1:46.914 1.394  
25  20  Oliver Gray Rodin Carlin 1:47.270 1.750  
26  22  Ido Cohen Rodin Carlin 1:47.447 1.927  
27  28  Alejandro García Jenzer Motorsport 1:47.560 2.040  
28  29  Sophia Flörsch PHM Racing by Charouz 1:47.613 2.093  
29  30  Roberto Faria PHM Racing by Charouz 1:47.778 2.258  
30  Dino Beganovic Prema Racing 2:45.962 1:00.442  

 

 

A Formula-2-esek nem úszták meg piros zászló nélkül a kvalifikációt, miután Amaury Cordeel csúnyán összeörte a Virtuosit. Az időmérő megszakítása azt jelentette, hogy le kellett rövidíteni a rendelkezésre álló időt, mivel az edzés belelógott volna az F1 második szabadedzésébe, így az utolsó percekben mindenki fejvesztve próbálta összehozni legjobb idejét a kihűlt abroncsokon. Az utolsó körökben két sárga zászló is bezavart, Victor Martins azonban végül megtartotta pole-pozíciós helyét. Kush Maini hatalmas meglepetésre a második helyre hozta be a Campost, míg a bajnoki összetett élmezőnyéből Ayumu Iwasa és Oliver Bearman teljesítettek a legjobban harmadik és ötödik helyükkel. A bajnokságot vezető Frederik Vesti indulhat az élről a holnapi sprintfutamon.

A Formula-2 időmérőjének végeredménye:

 Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
Victor Martins ART Grand Prix 1:39.832    
24  Kush Maini Campos Racing 1:39.945 0.113  
11  Ayumu Iwasa DAMS 1:39.952 0.120  
14  Jack Doohan Invicta Virtuosi Racing 1:39.957 0.125  
Oliver Bearman Prema Racing 1:39.989 0.157  
Enzo Fittipaldi Rodin Carlin 1:39.991 0.159  
Zane Maloney Rodin Carlin 1:40.001 0.169  
Théo Pourchaire ART Grand Prix 1:40.019 0.187  
10  Isack Hadjar Hitech Pulse-Eight 1:40.026 0.194  
10  Frederik Vesti Prema Racing 1:40.052 0.220  
11  16  Roy Nissany PHM Racing by Charouz 1:40.135 0.303  
12  12  Arthur Leclerc DAMS 1:40.198 0.366  
13  Jehan Daruvala MP Motorsport 1:40.314 0.482  
14  Dennis Hauger MP Motorsport 1:40.368 0.536  
15  Jak Crawford Hitech Pulse-Eight 1:40.400 0.568  
16  20  Roman Staněk Trident 1:40.526 0.694  
17  22  R.Verschoor Van Amersfoort Racing 1:40.561 0.729  
18  25  Ralph Boschung Campos Racing 1:40.815 0.983  
19  17  Brad Benavides PHM Racing by Charouz 1:40.950 1.118  
20  21  Clément Novalak Trident 1:41.106 1.274  
21  15  Amaury Cordeel Invicta Virtuosi Racing 1:41.457 1.625  
22  23  J.M.Correa Van Amersfoort Racing 1:42.084 2.252  

Baleset, piros zászló és Lawson-pole az F2-es időmérőn

Sokáig a bajnoki listavezető Felipe Drugovich állt az élen az F2 monacói időmérőjének A csoportjában, de egy sárga zászló ellenére elorozták tőle az első helyet - úgy, hogy Drugovich ütközött neki a falnak, ezért lett a sárga zászló. Lawson ennek ellenére javított és elvitte a pole-t, de az időeredményét a körülmények miatt vizsgálják - nem biztos, hogy megtarthatja a körét, ha nem, akkor Drugovich mögé szorul.

A B csoportban Theo Pourchaire 83 ezredmásodperccel előzte meg Jüri Vipset, az összesített táblázaton övé lett a második legjobb idő. A kvalifikáció végén pedig jött Jake Hughes balesete, aki az uszodánál vágódott a falba, emiatt piros zászlóval meg is szakították az edzést - majd végleg le is zárták.

Hughes bukása:

Hamiltont is megajándékozta fenékvillantós képével Bottas

Nagy karriert futott be az interneten, majd pedig egy jótékonysági árverésen az a fotó, amelyet Valtteri Bottas töltött fel a közösségi oldalára, ahogy egy folyóban mártózik meg meztelenül. A képnek egy bekeretezett példányát pedig Monacóban átadta volt mercedeses csapattársának, Lewis Hamiltonnak is, akivel szemlátomást a finn átigazolása után is remek maradt a kapcsolata: Bottas alá is írta a képet – a hétszeres világbajnok pedig ígéretet tett rá, hogy egyszer Coloradóban lemásolja a fotót, s abból pedig ő küld egy példányt exkollégájának!

Kezdődik a monacói hétvége, íme a pénteki program

A MotoGP szabadedzésével indul a hétvégi menü, de lesz F2 és WTCR is, délután pedig jönnek az F1-es szabadedzések.

Péntek (május 27.)  

09:55 - 10:40 MotoGP, 1. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)

11:40 - 12:20 Formula-2, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)

13:00 - 13:40 WTCR, Időmérő (Eurosport Player, élő)

14:00 - 15:00 Formula-1, 1. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

14:10 - 14:55 MotoGP, 2. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)

17:00 - 18:00 Formula-1, 2. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

-00122018_114

fotó: dppi

Eső kavarhatja meg a lapokat a monacói futamon

Érdekesen alakulhat az időjárás a hétvégi Formula-1-es Monacói Nagydíjon. Az előrejelzések egybehangzóan remek időt jósolnak a pénteki edzések és a szombati kvalifikáció idejére – igaz, akkora hőség nem lesz, mint múlt héten Barcelonában: ezúttal csak nagyjából 26 fokot várnak, amely még csökkenhet is, ha felhős lesz az égbolt. A vasárnappal azonban már más a helyzet, ugyanis a legtöbb meteorológiai intézet esőt valószínűsít a hét utolsó napjára – arról azonban már megoszlanak az előrejelzések, hogy a futam előtt, közben vagy csak után érkezhet meg az égi áldás Monte-Carlóba. A RaceFans.net arról ír, nagyjából 30 százalék esély van a csapadékra az egész nap során, így elképzelhető, hogy változó körülmények között rendezik az aznapi versenyeket – ami viszont biztos, hogy jelentősen, akár tíz fokkal hűsebb időben, mint az előző két nap eseményeit.

eso-monaco-f1-dppi

Egytől tízig: Így értékeltük a mezőny barcelonai teljesítményét

A Formula Podcast legújabb adásában jó (?) szokásunk szerint sorra vettük az F1-es mezőny tíz tagjának teljesítményét, s egy 1 és 10 közötti pontszámmal értékeltük a főszereplőket. Hogy pontosan mire jutottunk, azt meghallgathatjátok a barcelonai értékelő adásunkban 01:04:00-tól.

 

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Tassi az edzések legjobbja a Nordschleifén, Michelisz az 5.

Mivel a nürburgringi 24 órás betéteseményeként vendégeskedik a Zöld Pokolban a WTCR, már csütörtökön kezdetét vette a program a szabadedzésekkel. Az első 40 perces gyakorlás során a címvédő Yann Ehrlacher bizonyult a leggyorsabbnak, a kora este tartott FP2-n viszont már Tassi Attila érte el a legjobb, 8:52,201-es köridőt, így az Engstler Honda magyarja zárta az élen a napot. Mögötte Mehdi Bennani lett a második az Audival, megelőzve az ezúttal technikai gondokkal is küzdő Ehlracher-t és a Hyundai párosát, Mikel Azconát és Michelisz Norbertet – akik egyébként kiváló szektoridőket futottak, a rendkívül hosszú Döttingér Höhében viszont egyértelműen elmaradnak a riválisoktól. Ami a Zengő Motorsportot illeti: az első tréningen Rob Huff és Nagy Dániel az előkelő 4. és 9. helyeken végzett, kora estére viszont mindketten kicsúsztak a top 10-ből (12. és 14. helyezés). A nap krónikájához tartozik még, hogy az FP1-en Esteban Guerrieri összetörte a Honda Civicet. A program péntek délután folytatódik az időmérővel, majd szombaton következnek a futamok.

tassi-honda-nordschleife-1

Belilultak a Pramac Ducatik Mugellóban

Új névadó szponzori szerződést jelentett be az Olasz Nagydíj előtti csütörtökön a Ducati első számú szatellit alakulatának számító Pramac Racing: mostantól a Prima, a „biztosítási szektort forradalmasító technológiai cég” lesz a főtámogatójuk a következő három szezonban. Mindez pedig Johann Zarco és Jorge Martin versenygépeinek dizájnján is meglátszik már Mugellótól kezdődően: az eddigi piros-kék színeket a lila váltotta fel dominánsként – íme:

pramac-ducati-lila-1

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

pramac-ducati-lila-2

A Red Bull és az AlphaTauri vendégei idén sem unatkoznak majd Monacóban

Azt már megszokhattuk, hogy az energiaitalosok csapatai mindig impozáns motorhome-okat hoznak a paddockba, ez alól pedig a Monacói Nagydíj helyszíne sem kivétel, ahol lenyűgöző környezetbe helyezik el a felszereléseiket, így a csapattagokat, és a vendégeket elképesztő látvány fogadja majd a hétvégén. Erről most az AlphaTauri közösségi oldalaira töltöttek fel néhány képet.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Scuderia AlphaTauri (@alphataurif1) által megosztott bejegyzés

Raikkönen visszatér: rajthoz áll a NASCAR Watkins Glen-i futamán

Kimi Raikkönen a tavalyi évadzáró Abu Dhabi Nagydíj után vonult vissza a Formula-1-től, néhány hónap múlva azonban újra versenyezni fog. A Trackhouse Racing ugyanis bejelentette, hogy a 2007-es F1-es világbajnok ül be az egyik autójukba a NASCAR Cup Series Watkins Glen-i állomásán augusztus 21-én. A Jégember szereplése a csapat Project91-es kezdeményezésének része, amelynek keretében nemzetközi autósportos sztárokat ültetnek a #91-es rajtszámú Chevrolet-jükbe.

Raikkönen számára nem teljesen ismeretlen a NASCAR: az F1-től való kétéves távolmaradása során elindult a Nationwide Series és a Truck Series egy-egy versenyén 2011-ben. A finn pilóta a mostani bejelentés kapcsán elmondta: egyetlen alkalomról van szó, így a lehetőség az ő és a családja számára is kedvezőnek tűnt. „Remélhetőleg jó versenyünk lehet és jól fogunk szórakozni. Nyilván nem ismerem az autót és a pályát, de biztos vagyok benne, hogy megoldjuk” – fogalmazott Raikkönen.

 

Sainz gödörben: merre van a kiút?

Nagy fájdalmunkra kénytelenek voltunk a barcelonai értékelőadásunkban a hétvége legnagyobb csalódásaként Carlos Sainz teljesítményét megjelölni. A spanyol versenyző ismét nem tudott felnőni az elvárásokhoz, s ez mostanra már tendenciává kezd válni. Hogy mi lehet a probléma, és merre vezet Sainz kiútja a gödörből, arról 51:33-tól beszélgettünk a Formula Podcast legutóbbi adásában.

 

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Montoya Verstappenre fogad Monacóban

A holland 2021 után megszerzi második győzelmét is Monte-Carlóban – vélekedik az egykori F1-es, Juan Pablo Montoya, aki szintén megízlelte a diadalt a hercegségben, még a 2003-as nagydíjon.

„A pénzem Maxon van. Jót tenne Charles-nak és a bajnokságnak is egy Ferrari-győzelem, de azt mondanám, a Red Bull jobban egyben van csapatként. Jobbak végrehajtásban, mindenben jobb munkát végeznek” – mondta a VegasInsidernek a kolumbiai, aki hétvégén McLaren-színekben az Indy 500-on versenyez. „Talán egy kört a Ferrari össze tud rakni, de futamon a pénzem Maxra tenném győztesként.”

Hazai versenyén mintha átok ülne Charles Leclerc-en, aki tavaly a pole-pozíció megszerzése után nem tudott elrajtolni. „Nem is annyira átok, inkább peches itt. A Ferrari gyors, de meglátjuk, hogy boldogul Monacóban, mert lassú kanyarokban a Red Bull kicsit jobbnak tűnik. Inkább azt mondanám, ez a Red Bull pályája, semmint a Ferrarié” – beszélt Leclerc-ről és az olaszokról Montoya.

Boldogkő Rali és Michelisz Norbi – Májusi Motorsporthíradó

A tartalomból:

A stúdióban a Peugeot Kupa bajnoka, Hangodi Bendegúz.

A Boldogkő Rali is Mads Ostberg sikerét hozta.

Kettős szezonra vállalkozott Michelisz Norbert.

Bevásárolhatják magukat a szaúdiak az Aston Martinba

Szaúd-Arábia nemzeti olajvállalata, az Aramco 2022 elején csatlakozott a silverstone-i csapathoz szponzorként – még az istálló formális, nyakatekert nevébe is bekerült (Aston Martin Aramco Cognizant Formula 1 Team). A vállalat akár résztulajdonossá is válhat Lawrence Stroll alakulatában: a The Race birtokába jutott információk szerint az Aramco stratégiai partneri szerződése alapján opciós joggal rendelkezik a csapat kibocsátott törzsrészvénytőkéjének 10 százalékára. Ez a gyakorlatban 10 százalékos tulajdonjogot jelent.

Az Aramco régebb óta, 2020-szal kezdődően a Formula-1 globális partnere is. Istállónak azonban korábban még sosem volt szaúd-arábiai résztulajdonosa a királykategóriában.

A helyzet emlékeztet a Mercedesnél történtekre: a brit vegyipari vállalat, az Ineos a 2020-as szezontól csatlakozott szponzorként, év végén viszont jelentős, 33,3 százalékos részesedést vásárolt a csapatban.

Russell már a szimulátorban készül a következő versenyre

Monaco mindig nagy kihívás a pilóták és a csapatok számára is, ezért a szokásosnál is nagyobb odafigyelést igényel a résztvevőktől. Ezzel kapcsolatban George Russell is közzé tett egy fényképet nemrégiben arról, ahogyan a szimulátorban gyakorolja a pályát.

 

Carlos Sainz nagyon büszke a rajongóira

Hatalmas tömeg látogatott ki a Spanyol Nagydíj helyszínére Barcelonában, a többség pedig a hazai versenyzők, Carlos Sainz és Fernando Alonso sikeréért szorított. A lelátók jelentős része vörösbe borult Sainz tiszteletére, aki a futam előtti pilótaparádén még ajándékokat is szétszórt a szurkolók között, most pedig néhány fotót töltött fel az eseményről, amihez az alábbit fűzte hozzá: „A legjobb rajongók!! Jövőre többen és jobbak leszünk” – írta közösségi oldalán a spanyol pilóta.

Magnussen és Hamilton ütközése, Russell és Verstappen csatája – a legjobb barcelonai onboard videók

Megérkezett a szokásos belső kamerás válogatás az F1-es Spanyol Nagydíj hétvégéjéről, benne néhány koccanással, remek rajttal és látványos összecsapással – a videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

onboard-barcelona-f1-video

A bokszban tarolt a Ferrari Barcelonában

Sovány vigasz lehet Charles Leclerc kiesése és Carlos Sainz negyedik helye után, de azért jelzésértékű, hogy a Formula-1-es Spanyol Nagydíjon a Ferrari volt a leggyorsabb a bokszban: a monacói kerekét 2,23 másodperc, míg a spanyolét 2,37 szekundum alatt cserélték le, ezzel a Scuderia elhozta az első két helyet a vonatkozó listán, egyébként épp a rivális Red Bullokat megelőzve. A vörösök idén először bizonyultak a legjobbnak ezen a téren: eddig a McLaren és a Red Bull büszkélkedhetett három, illetve két elsőséggel.

Felboruló és egymáson landoló autók, beragadó kerék - Monacóban bármi megtörténhet

Ugyan hagyományosan az F1-es szezon egyik legeseménytelenebb futama a Monacói Nagydíj, néha egészen látványos és emlékezetes események borzolják a kedélyeket - az F1 ki is választott párat a hétvégére készülve:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Megint törölték a MotoGP Finn Nagydíját

Nagyon nem akar összejönni a finnországi visszatérés a gyorsaságimotoros-világbajnokságnak: már az előző két évben is el kellett halasztani a vadonatúj Kymi Ring bemutatkozását a koronavírus-járvány miatt, ma pedig a FIM bejelentette, hogy 2022-ben sem rendezik meg a Finn GP-t. A rövid közlemény szerint még zajlanak a homologizációs munkálatok a helyszínen, a közelben zajló orosz-ukrán háború pedig ugyancsak késéseket eredményezett, ezért szükségessé vált az idei futam törlése. A felek így megállapodtak abban, hogy a pálya bemutatkozása 2023-ra tolódik. A versenyzők egyébként korábban tesztelték már az akkor még nem teljesen kész Kymi Ringet (a fotó is ekkor készült), s egyöntetű volt a vélemény, hogy túl lassú és szűk a MotoGP-s gépek számára.

A Finn Nagydíj törlése egyúttal azt jelenti, hogy a 2022-es szezon „csak” húsz fordulóból fog állni, s mivel ez a verseny lett volna a nyári szünet előtti utolsó forduló július 10-én, jelentősen meghosszabbodik a pihenő: összesen szűk másfél hónap áll majd a csapatok és a versenyzők feltöltődésére a Holland TT (június 26.) és a Brit GP (augusztus 7.) között.

kymi-ring-motogp

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Leclerc: Úgy tűnik, hogy Carlos érzékenyebb

Sokat javult a delfinezés a szezon első felében ezzel küzdő Ferrarinál, a barcelonai fejlesztési csomag látszólag megoldotta a problémát, de még így is produkált furcsa dolgokat az autó. Carlos Sainz korábban arra panaszkodott, hogy egészségügyi problémákat okozhat a jelenség és Barcelonában is hibázott egyet, bizonyos körülmények (beállítás, szél) még mindig elő tudják ezt hozni.

"Szerintem ez pilótafüggő, mert úgy tűnik, hogy Carlos érzékenyebb erre hozzám képest, mert én nem szenvedek vele ennyire. Abban viszont egyértelműen egyetértek vele, hogy ennek nem szabadna megtörténnie ezekkel az autókkal. Javultunk benne, de még mindig olyan terület ez, amire oda kell figyelnünk. A szezon elején nagyon küszködtünk vele és a belsőkamerás felvételek alapján vannak csapatok, amelyek most is jobban szenvednek még" - mondta erről Charles Leclerc.

-00121043_840

fotó: dppi