DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 14. vasárnap

Újoncok a pole-ban az F2 és az F3 időmérőin

Spielberg után Silverstone-ba is elkísérték az F1 mezőnyét a juniorkategóriák, amelyek már pénteken túlestek a sprintfutam és a főfutam rajtsorrendjét meghatározó időmérőn.

Nem indult jól az F3-as bajnoki összetett harmadik helyén álló Dino Beganovic hétvégéje, miután a Ferrari akadémistája egy technikai probléma miatt nem tudott értékelhető köridőt futni, így mindkét futamon a mezőny végéből kell majd rajtolnia. A Trident erős egykörös tempót mutatott: Leonardo Fornaroli első pole-pozícióját szerezte a szériában, csapattársa, Oliver Goethe pedig mellőle indulhat majd a főfutamon az első sorból. A harmadik Trident-pilóta, a bajnoki éllovas Gabriel Bortoleto ötödik lett. A Campos is elégedett lehet az eredménnyel, a bajnokság második helyezettje, Josep María „Pepe” Martí a harmadik, Christian Mansell pedig a negyedik rajtkockába sorakozhat majd fel vasárnap.

A Formula-3 időmérőjének végeredménye:

 

Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
L.Fornaroli Trident 1:45.520    
Oliver Goethe Trident 1:45.646 0.126  
23  Pepe Martí Campos Racing 1:45.874 0.354  
24  C.Mansell Campos Racing 1:45.909 0.389  
G.Bortoleto Trident 1:45.910 0.390  
Paul Aron Prema Racing 1:45.945 0.425  
15  Gabriele Mině Hitech Pulse-Eight 1:46.040 0.520  
16  Luke Browning Hitech Pulse-Eight 1:46.046 0.526  
10  Franco Colapinto MP Motorsport 1:46.064 0.544  
10  27  Taylor Barnard Jenzer Motorsport 1:46.155 0.635  
11  11  Mari Boya MP Motorsport 1:46.163 0.643  
12  12  Jonny Edgar MP Motorsport 1:46.169 0.649  
13  14  S.Montoya Hitech Pulse-Eight 1:46.249 0.729  
14  Grégoire Saucy ART Grand Prix 1:46.270 0.750  
15  25  Hugh Barter Campos Racing 1:46.277 0.757  
16  Zak O:Sullivan Prema Racing 1:46.332 0.812  
17  17  Caio Collet Van Amersfoort Racing 1:46.468 0.948  
18  Kaylen Frederick ART Grand Prix 1:46.620 1.100  
19  26  Nikita Bedrin Jenzer Motorsport 1:46.732 1.212  
20  31  M.Cresswell PHM Racing by Charouz 1:46.906 1.386  
21  18  R.Villagómez Van Amersfoort Racing 1:46.971 1.451  
22  19  Tom Smith Van Amersfoort Racing 1:47.037 1.517  
23  Nikola Tsolov ART Grand Prix 1:47.054 1.534  
24  21  Max Esterson Rodin Carlin 1:46.914 1.394  
25  20  Oliver Gray Rodin Carlin 1:47.270 1.750  
26  22  Ido Cohen Rodin Carlin 1:47.447 1.927  
27  28  Alejandro García Jenzer Motorsport 1:47.560 2.040  
28  29  Sophia Flörsch PHM Racing by Charouz 1:47.613 2.093  
29  30  Roberto Faria PHM Racing by Charouz 1:47.778 2.258  
30  Dino Beganovic Prema Racing 2:45.962 1:00.442  

 

 

A Formula-2-esek nem úszták meg piros zászló nélkül a kvalifikációt, miután Amaury Cordeel csúnyán összeörte a Virtuosit. Az időmérő megszakítása azt jelentette, hogy le kellett rövidíteni a rendelkezésre álló időt, mivel az edzés belelógott volna az F1 második szabadedzésébe, így az utolsó percekben mindenki fejvesztve próbálta összehozni legjobb idejét a kihűlt abroncsokon. Az utolsó körökben két sárga zászló is bezavart, Victor Martins azonban végül megtartotta pole-pozíciós helyét. Kush Maini hatalmas meglepetésre a második helyre hozta be a Campost, míg a bajnoki összetett élmezőnyéből Ayumu Iwasa és Oliver Bearman teljesítettek a legjobban harmadik és ötödik helyükkel. A bajnokságot vezető Frederik Vesti indulhat az élről a holnapi sprintfutamon.

A Formula-2 időmérőjének végeredménye:

 Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
Victor Martins ART Grand Prix 1:39.832    
24  Kush Maini Campos Racing 1:39.945 0.113  
11  Ayumu Iwasa DAMS 1:39.952 0.120  
14  Jack Doohan Invicta Virtuosi Racing 1:39.957 0.125  
Oliver Bearman Prema Racing 1:39.989 0.157  
Enzo Fittipaldi Rodin Carlin 1:39.991 0.159  
Zane Maloney Rodin Carlin 1:40.001 0.169  
Théo Pourchaire ART Grand Prix 1:40.019 0.187  
10  Isack Hadjar Hitech Pulse-Eight 1:40.026 0.194  
10  Frederik Vesti Prema Racing 1:40.052 0.220  
11  16  Roy Nissany PHM Racing by Charouz 1:40.135 0.303  
12  12  Arthur Leclerc DAMS 1:40.198 0.366  
13  Jehan Daruvala MP Motorsport 1:40.314 0.482  
14  Dennis Hauger MP Motorsport 1:40.368 0.536  
15  Jak Crawford Hitech Pulse-Eight 1:40.400 0.568  
16  20  Roman Staněk Trident 1:40.526 0.694  
17  22  R.Verschoor Van Amersfoort Racing 1:40.561 0.729  
18  25  Ralph Boschung Campos Racing 1:40.815 0.983  
19  17  Brad Benavides PHM Racing by Charouz 1:40.950 1.118  
20  21  Clément Novalak Trident 1:41.106 1.274  
21  15  Amaury Cordeel Invicta Virtuosi Racing 1:41.457 1.625  
22  23  J.M.Correa Van Amersfoort Racing 1:42.084 2.252  

A Red Bull vezető stratégája egy komoly elismerést kapott a McLarentől

A World Motorsport Symposium nevű rendezvényen idén hat kategóriában díjazták a legjobb szakembereket, a McLaren által támogatott Év Női Mérnöke díjat pedig az energiaitalosok vezető stratégája, Hannah Schmitz vehette át. A hölgy már 13 esztendeje dolgozik a Red Bull kötelékében, a csapat pedig több sikert is köszönhet neki, idén például Max Verstappen is kiemelte a szerepét a Magyar Nagydíjon aratott győzelme után. A brit mérnök többek között ezzel nyűgözte le a szakmai zsűrit, amely neki adta végül az elismerést. „Büszkén jelentjük be, hogy az első McLaren Applied Év Női Mérnöke díj nyertese Hannah Schmitz, a Red Bull Racing vezető stratégiai mérnöke lett. A zsűrit lenyűgözte stratégiai képessége és sikerei, valamint az, hogy nyomás alatt is képes volt másodpercek alatt döntéseket hozni. Gratulálunk Hannah!” – állt a McLaren Applied által közzétett fotó alatt.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

McLaren Applied (@mclarenapplied) által megosztott bejegyzés

A DS Penske is leleplezte festését a Formula-E-ben

Az elektromos szériában új korszak kezdődik meg, ami a szabályokra, az autókra és egyúttal néhány csapatra is igaz. A DS márkája például jó néhány éven keresztül a Techeetah márkájával állt szövetségben, a következő szezonban viszont már a Penskével indulnak, a csapathoz pedig nem akármilyen neveket sikerült leszerződtetni, hiszen a kétszeres bajnok Jean-Éric Vergne mellett a címvédő Stoffel Vandoorne is csatlakozott hozzájuk. Az alakulat december elsején leplezte le a 2023-as idényben használt dizájnját, mely erősen hasonlít a Techeetah által használt festésre. „Ez a szezon meghatározó pillanat a csapat számára. Egy új generációs versenyautó, egy új hajtáslánc és egy történelmi szövetség egy olyan gyártóval, amelyet évek óta csodálunk. Úgy gondoljuk, hogy a szezonra vonatkozó kilátásaink továbbra is hihetetlenül erősek, mivel Stoffel Vandoorne és Jean-Éric Vergne a sorozat legerősebb és legtapasztaltabb felállását biztosítja” – idézte az istálló hivatalos közleménye a csapatfőnök, Jay Penske szavait.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

ABB Formula E (@fiaformulae) által megosztott bejegyzés

Bordáit törte egy gokartbalesetben az IndyCar bajnoka – videó

Will Power egy videó kíséretében adta hírül a közösségi oldalán, hogy egy gokartbalesetben eltörte néhány bordáját. Az idén az IndyCarban második bajnoki címét szerző pilóta elmondása szerint az incidens néhány héttel ezelőtt történt, s az említett néhány törést leszámítva rendben van. A videón az látszik, hogy Power gokartja felborul, miután ütközött egy riválissal:

Az Európa-bajnokság legjobb képei közé került kollégánk fotója

A Formula.hu és az Autósport és Formula Magazin Rali-vb-re és Rali-Eb-re járó kiváló fotósa, Szabó Attila egyik képét az ERC legszebbnek ítélt fotói közé választotta a sorozat. A legjobbak közül az olvasók dönthetik el, hogy melyik az a bizonyos legszebb: Attila képét is megtaláljátok ezen a linken, szerintünk egy szavazat minimum jár neki!

erc-rally-tempestini-szabóattila

Andretti: Szépen haladunk, nem adjuk fel az F1-et!

Hónapok óta ismert tény, hogy az IndyCarban, a Formula-E-ben és az Extreme-E-ben is érdekelt Andretti célkeresztjébe vette a Formula-1-et. Bár mind az F1, mind a jelenlegi istállók részéről némi ellenállásba ütközött eddig a patinás alakulat érkezési szándéka, Andrettiék továbbra sem tettek le minderről. Amikor erről kérdezték a minap Jamie Chadwick Indy NXT-s bejelentése kapcsán, Michael Andretti csapatvezető így válaszolt az F1 kapcsán: „Továbbra is haladunk előre, továbbra is keményen dolgozunk. Úgy gondolom, elég szép haladást produkáltunk az elmúlt néhány hónapban. És nem adjuk fel!” – fogalmazott, a RaceFans.net kérdésére reagálva hozzátéve, hogy az új főhadiszállásukkal is a terveknek megfelelően haladnak.

Mindeközben a Formula Podcast értesülései szerint nem is csak Andrettiék azok, akik csatlakoznának az F1-es mezőnyhöz – a részletekről itt írtunk.

michael-andretti

Russell szerint tisztelniük kell egymást Hamiltonnal

Jóban vannak és az istálló érdekeit tekintik az elsőnek csapattársával George Russell szerint. A fiatal brit idén az első szezonját töltötte a Mercedesnél Lewis Hamilton mellett, akivel véleménye szerint meglepően jól kijöttek, igaz idén nem küzdhettek állandóan a győzelmekért. „Amikor az első két pozícióért harcolsz, akkor egy kicsit más lesz ez a dinamika, de ez természetes. Ami mellettünk szól, hogy a pályafutásunk nagyon különböző szakaszában vagyunk. Nincs okunk arra, hogy konfliktusaink legyenek és jó a kapcsolatunk. Meg kell adnunk egymásnak a tiszteletet, és úgy gondolom, hogy például Mexikóban is így volt. Felismertük ennek fontosságát, mert ha elkezd megromlani a kapcsolatunk, az kihat az egész csapatra, és végső soron a teljes körre, szóval minket is érint a dolog” – idézte Russellt a Crash weboldala.

Albon szinte mindenben jobb volt Latifinél az idei szezonban

Érkeznek a szokásos évad végi összevetések az F1 közösségi oldalain. Legutóbb a Williams párosának teljesítményét prezentálták, melyben elég egyértelműen Alexander Albon felé billen a mérleg nyelve. A brit-thai versenyző a futamokon és a kvalifikációkon is rendesen elverte a csapattársát, de a megszerzett pontok és a legmagasabb rajtpozíció tekintetében is jobbnak bizonyult. Ebben némi változatosságot csak a kiesések száma és a legjobb helyezés tekintetében találunk, ezekben az esetekben ugyanis Nicholas Latifi döntetlent ért el házon belül.

Ricciardo a Mercedeshez való csatlakozást is megfontolta

Bár végül visszatért a Red Bull istállójához tesztpilótaként, akár a Mercedes csapatához is mehetett volna jövőre Daniel Ricciardo. A 33 éves pilóta erről az Ausztrál Nagydíj saját podcastjében beszélt. „A Mercedest már akkor is fontolóra vettem, amikor még a Red Bull versenyzője voltam. Domináltak, és ez volt az a csapat, amit kinéztem magamnak. Volt néhány beszélgetésem velük annak idején, és jó érzés, hogy most is volt néhány. Jól esett, hogy néhány topcsapat még mindig értékel, az elmúlt évek után” – mondta el az ausztrál pilóta, aki egyebek között azt is elárulta, visszatérésekor mindenki nagyon izgatottnak tűnt az energiaitalosoknál.  

Az Andretti csapatával indulhat jövőre Jamie Chadwick

A hölgyek számára létrehozott W Series bajnokságban eddigi három bajnoki címével már abszolút letette a névjegyét Jamie Chadwick, aki bő két hónapja még arról beszélt, továbbra is az F1-ben szeretne szerepelni. Nem sokkal ezt megelőzően az Indy Lights egyik versenygépét tesztelhette az Andretti Autosport jóvoltából, az alakulatot pedig úgy tűnik, sikerült meggyőznie, hiszen a mai napon hivatalosan is bejelentették, hogy a 24 esztendős brit pilóta velük teljesíti a következő szezont az IndyCar utánpótlásában, amelyet nemrégiben Indy NXT-re kereszteltek át. „Nagyon boldog vagyok, hogy jövőre feljebb léphetek az Indy NXT-be. Ez egy nagyszerű lehetőség számomra, hogy több időt legyek a pályán, és tovább fejlődhessek. Egy olyan csapatnál versenyezni, mint az Andretti, csodálatos élmény lesz, és nagyon várom már, hogy az Egyesült Államokban indulhassak. Hatalmas köszönet a Williamsnek a támogatásért, amit azóta kaptam az utamon, hogy 2019-ben csatlakoztam az akadémiához” – idézte a Racefans a fiatal hölgyet, aki egy ideje már a Williams fejlesztőpilótájaként dolgozhatott.

Hakkinen kételkedik a Ferrariról szóló pletykákban

Kedden hivatalosan is bejelentették, hogy Mattia Binotto távozik a Ferraritól, így a maranellóiak jövőre már új csapatfőnökkel kezdik meg a 2023-as szezont. A hírek szerint az olasz istálló pilótája, Charles Leclerc is pártolhatta ezt a döntést, mivel állítólag megromlott a viszonya Binottóval, ám Mika Hakkinen szerint ez egyáltalában nem számít. „Amikor a Formula-1-ben voltam, mindig is úgy gondoltam, hogy nem az a fontos, kedvelsz-e valakit vagy sem, hanem az, hogy mennyire jó, mennyire elkötelezett, mennyire okos. Csak ez számít a siker szempontjából. Nem érdekes mennyire kedveled a másikat, ennek semmi köze ehhez. Csapatban kell dolgoznod, tisztelned az emberek tehetségét, tudását, elkötelezettségét. Én valahogy kétlem, hogy ez lenne az igazi történet” – árulta el a Sky Sportsnak adott interjúja során a finnek kétszeres világbajnoka.

8549 kilométer lesz a Dakar 2023-as útvonala

Egy hónappal a verseny előtt kiadták a Dakar Rali végleges útvonalát. A sivatagi maraton negyedik alkalommal zajlik kizárólag Szaúd-Arábián belül, az útvonal azonban ismét változik a hatalmas ország területén, a szokásos városok – Al-Ula, Ha’il vagy Rijád – érintésével.

A verseny a Vörös-tenger melletti táborból indul az ország közepe felé, délre fordulva pedig megáll a fővárosban. A versenyzők a megszokottnál hosszabb távot teljesítenek az ország keleti részében, itt található a célállomás, Damman is, amely Bahrein közelében fekvő város. December 31. és január 15. között a teljes bejárt táv 8549 kilométer lesz, ebből mért szakasz 4706 kilométer.

Domenicali: Bízom benne, hogy megtalálja a megfelelő megoldást a Ferrari

Kedden vált hivatalossá, hogy Mattia Binotto távozik a Scuderia csapatvezetői székéből. Bár a sajtóértesülések alapján Frederic Vasseur érkezése valószínűsíthető, a Ferrari a közleménye alapján még nem döntött a szakember utódjáról. Márpedig a Formula-1-et irányító, de korábban több éven át a maranellóiak csapatfőnökeként is tevékenykedő Stefano Domenicali reméli, hogy jól választanak a vörösök, hiszen folytatniuk kell a megkezdett útjukat, amely révén a 2020-as történelmi mélyponttól idén már nagydíjgyőzelmekig és vb-ezüstig jutottak:

„Nyilván amikor második vagy a Ferrarival, az sosem elég” – magyarázta Domenicali a Sky Sports F1-nek nyilatkozva. „Sok éve én is ugyanebben a helyzetben voltam, és szeretném, ha Binotto is fókuszált maradna és hinne magában. Nem akarok belemenni a csapatdinamikába, de a legjobbakat kívánom neki a jövőre nézve. Nagyon bízom benne, hogy a Ferrari megtalálja a megfelelő megoldást, hogy tovább haladjon és koncentrált maradjon, hiszen nagy felzárkózást produkáltak a két évvel ezelőtti helyzetükhöz képest. Szükségünk van egy versenyképes Ferrarira: egy jó és erős csapat erős versenyzőkkel, akik a többiek ellen harcolhatnak. Biztos vagyok benne, hogy több csapat fog 2023-ban az első és a további pozíciókért csatázni – ez lenne az álom.”

f1-domenicali-binotto

Fél évre eltiltották a vezetéstől gyorshajtásért az F2-es pilótát

Bár épp a minap jelentették be, hogy Amaury Cordeel jövőre a Virtuosi színeit fogja képviselni a Formula-2-ben (az Alpine akadémiáját erősítő Jack Doohan mellett), az idén újoncként a 17. helyen végző belga más miatt is a címlapokra került. A helyi média beszámolói szerint ugyanis hat hónapra eltiltották a vezetéstől a fiatal versenyzőt a hazájában, miután gyorshajtáson érték. Méghozzá nem is akármilyen mértékűn: a saját maga által rögzített 2020. decemberi TikTok-videó tanúsága szerint 179 km/h-val száguldott egy olyan szakaszon, ahol 50 km/h-s sebességhatár volt érvényben. Az esetért Cordeelt 3600 eurós pénzbírsággal is sújtották. A Virtuosi egyelőre nem kommentálta a híreket.

f2-cordeel-2022

fotó: DPPI

Surviving the Drive: könyvet ad ki Günther Steiner

Könyvet írt és ad ki jövő tavasszal Günther Steiner, a Haas F1-es csapatvezetője. A kötet, amely a Netflixen futó dokumentumfilm-sorozat címén csavarva egyet a Surviving the Drive (szabad fordításban Túlélni a hajszát) címet kapja, az első olyan könyv lesz, amellyel egy aktív Formula-1-es csapatfőnök enged bepillantást a kulisszák mögé. A mű Steiner egyfajta naplójaként dolgozza fel a Haas 2022-es szezonját, amely hemzsegett a csúcs- és mélypontoktól, kezdve Nyikita Mazepin háború miatti menesztésétől Kevin Magnussen bahreini ötödik helyén és interlagosi pole-ján át Mick Schumacher autótöréseiig. „Nem is választhattam volna vonzóbb évet arra, hogy dokumentáljam, mennyi mindenen kell keresztül menni egy csapatvezetőnek az F1-ben” – fogalmazott Steiner. A könyv 2023 áprilisában jelenik meg.

Nem megegyező fényezést kapott a két Jaguar a Formula-E-ben

Három csapat is bemutatta Gen3-as autóját a napokban a Formula-E 2022/23-as szezonját megelőzően. A legnagyobb feltűnést a Jaguar új versenygépe, az I-Type 6 keltette: Sam Bird és Mitch Evans autóján a fekete és fehér részek nem megegyezően helyezkednek el, hanem egymás tükörképei, különbözővé téve a két versenygépet. A Formula-E-ben először fordul elő, hogy egy csapat két autójának fényezése nem megegyező.

A Nissan színvilágát is leleplezték: a vörös továbbra is domináns, újdonságként viszont az autón feltűnik a márka hazájának egyik sajátossága, a japán rózsa. Az új e-4ORCE 04 modellt kicserélődött pilótapáros vezeti, Norman Nato és Sacha Fenestraz.

A mezőny új csapata, a McLaren is megtartotta bemutatóját: a Gen3-as autó, mellyel René Rast és Jake Hughes versenyez jövőre, a jól ismert, papaja, fekete és neonkék színekbe öltözött.

 

Átugorhatja valaki 2023-ban a Red Bullt?

Adrian Newey, a Red Bull F1-es tervezőzsenije szerint nem magától értetődő az, hogy 2023-ban is az energiaitalosok lesznek a csúcson. Az Auto Motor und Sportnak adott interjújában ugyanis arról beszélt, hogy más valaki nagyobb fejlesztési lehetőségeket találhat, mint ami az ő felfogásukban megmaradt:

„A jelenlegi koncepciónkat fogjuk továbbfejleszteni, mert ezt ismerjük legjobban, de nem merném azt mondani, hogy feltétlenül ez a legjobb. Benne van a pakliban, hogy más valaki megelőz minket egy jobb ötlettel. Nem tudjuk, hogy hol fogunk kikötni jövőre ezzel a koncepcióval, talán másnál nagyobb a fejlesztési potenciál, hiába van most hátrányban. Teljes mértékben senkinek sem lehet igaza, nem lehet különválasztani oldaldobozokat, szárnyakat, semmit. Egy Ferrari-oldaldoboz például nálunk nem működne, csak csomagban lehet gondolkodni. Meglátjuk, hogy ki mit talál” – mondta Newey.

-00122046_527

fotó: dppi

Raikkönen saját gokartkupáján segédkezett

A Singha Kart Cup by Kimi Raikkönen Thaiföld egyik legnívósabb gokartbajnoksága, amelynek legnagyobb reklámarca, ahogyan az már az elnevezésben is látszik, a Formula-1 2007-es világbajnoka. Az elmúlt hétvégén a pittayai BIRA Kart Circuiten rendezték meg az ötödik és a hatodik fordulót, ahol Raikkönen aktívan részt vett a lebonyolításban, fényképezkedhettek vele a gyerekek és még ajándékot is kaptak tőle, ráadásul gokartba is pattant a Jégember, hogy tanulhassanak tőle a kicsik.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés

 

Bejelentést tett és festést villantott a McLaren, teljessé vált a Formula-E mezőnye

A 2023-as szezontól már a Formula-E-ben is jelen lesz a McLaren: a patinás csapat a kiszálló Mercedes alakulatát veszi át. Azt már korábban bejelentették, hogy a háromszoros DTM-bajnok és az elektromos szériában dobogókig jutó René Rast lesz az egyik pilótájuk, a minap pedig arra is fény derült, hogy mellé Jake Hughest igazolták le. Hughes korábban futamgyőzelmeket ért el a Formula-3-ban, idén pedig az F2-ben futott fél szezont, mielőtt a Mercedes Formula-E-alakulatának tartalékosi szerepköre miatt távozott a csapatától.

A McLaren egyúttal a festéséről is lerántotta a leplet, amellyel a január közepén startoló szezonban láthatjuk majd őket a világbajnokságon:

 

A mostani bejelentéssel amúgy teljessé vált a Formula-E 2023-as rajtrácsa, amely mind a csapatok (érkezik a Maserati, visszatér a Team Abt, létrejön a DS Penske), mind a versenyzők terén alaposan megkavarodott. Íme, a teljes mezőny:

Jaguar Mitch Evans, Sam Bird
Porsche Antonio Felix da Costa, Pascal Wehrlein
Andretti–Porsche Jake Dennis, André Lotterer
Mahindra Lucas di Grassi, Oliver Rowland
NIO 333 Dan Ticktum, Sergio Sette Camara
Envision–Jaguar Sebastien Buemi, Nick Cassidy
DS Penske Stoffel Vandoorne, Jean-Eric Vergne
Maserati Edoardo Mortara, Maximilian Günther
Nissan Norman Nato, Sacha Fenestraz
McLaren–Nissan René Rast, Jake Hughes
ABT–Mahindra Robin Frijns, Nico Müller

Kiderült, milyen rajtszámmal debütál az F1-ben Sargeant

Hivatalosan a mezőnyből utolsóként jelentették be Logan Sargeant szerződtetését a Williamsnél, hiszen meg kellett várni a Formula-2-es szezonzárót, hogy kiderüljön, meglesz-e az induláshoz szükséges szuperlicenszpontja. Meglett, így az amerikai 2023-ban bemutatkozhat a száguldó cirkuszban, most pedig arra is fény derült, hogy mi lesz a rajtszáma: a 2-es. Sargeant az F2-ben a 6-ossal szerepelt idén, és bár az azt használó Nicholas Latifi távozik az F1-ből (éppen a helyét veszi át az újonc), néhány évig még nem „szabadul fel” a rajtszáma. Sargeanté lesz így a második legalacsonyabb rajtszám jövőre a világbajnoki címvédő Max Verstappen 1-ese után. Legutóbb a 2-est Stoffel Vandoorne autóján láthattuk 2018-ban.

A másik két debütáns közül Oscar Piastri már korábban elárulta, hogy a 81-essel fog versenyezni, Nyck de Vries kapcsán azonban egyelőre még nem érkezett erről hivatalos kommunikáció: az Abu Dhabiban rendezett teszten a 41-es tűnt fel az AlphaTauriján, de ez nem feltétlenül mérvadó, hiszen mint az a lenti fotón is látszik, Sargeant pedig a 45-össel körözött ott még.

f1-sargeant-williams-1

Laudáról nevezi el a gyáránál lévő utat a Mercedes F1-es csapata

Mostantól Niki Lauda nevét viseli a Mercedes-AMG Petronas F1 Team brackley-i technológiai kampuszánál lévő út – jelentette be a csapat szerdán. Eddig a hely korábbi tulajdonosáról, Adrian Reynardról volt elnevezve, az istálló azonban úgy döntött, ezzel adózik a háromszoros F1-es világbajnok legenda emléke előtt, aki a Mercedes sikereiben is oroszlánrészt vállalt 2019-ben bekövetkezett haláláig. A Lauda Drive úttáblát Toto Wolff csapatfőnök leplezte le, aki szerint megtiszteltetés volt számukra az osztrák exversenyzővel dolgozni. Wolff a nehézségekkel tarkított 2022-es évad kapcsán is előhozott egy ikonikus Lauda-idézetet a közleményben: „A sikerből semmit sem tanulsz, a kudarcokból lehet következtetéseket levonni” – fogalmazott a csapatvezető.

lauda-drive-wolff-1