DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 16. vasárnap

Újoncok a pole-ban az F2 és az F3 időmérőin

Spielberg után Silverstone-ba is elkísérték az F1 mezőnyét a juniorkategóriák, amelyek már pénteken túlestek a sprintfutam és a főfutam rajtsorrendjét meghatározó időmérőn.

Nem indult jól az F3-as bajnoki összetett harmadik helyén álló Dino Beganovic hétvégéje, miután a Ferrari akadémistája egy technikai probléma miatt nem tudott értékelhető köridőt futni, így mindkét futamon a mezőny végéből kell majd rajtolnia. A Trident erős egykörös tempót mutatott: Leonardo Fornaroli első pole-pozícióját szerezte a szériában, csapattársa, Oliver Goethe pedig mellőle indulhat majd a főfutamon az első sorból. A harmadik Trident-pilóta, a bajnoki éllovas Gabriel Bortoleto ötödik lett. A Campos is elégedett lehet az eredménnyel, a bajnokság második helyezettje, Josep María „Pepe” Martí a harmadik, Christian Mansell pedig a negyedik rajtkockába sorakozhat majd fel vasárnap.

A Formula-3 időmérőjének végeredménye:

 

Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
L.Fornaroli Trident 1:45.520    
Oliver Goethe Trident 1:45.646 0.126  
23  Pepe Martí Campos Racing 1:45.874 0.354  
24  C.Mansell Campos Racing 1:45.909 0.389  
G.Bortoleto Trident 1:45.910 0.390  
Paul Aron Prema Racing 1:45.945 0.425  
15  Gabriele Mině Hitech Pulse-Eight 1:46.040 0.520  
16  Luke Browning Hitech Pulse-Eight 1:46.046 0.526  
10  Franco Colapinto MP Motorsport 1:46.064 0.544  
10  27  Taylor Barnard Jenzer Motorsport 1:46.155 0.635  
11  11  Mari Boya MP Motorsport 1:46.163 0.643  
12  12  Jonny Edgar MP Motorsport 1:46.169 0.649  
13  14  S.Montoya Hitech Pulse-Eight 1:46.249 0.729  
14  Grégoire Saucy ART Grand Prix 1:46.270 0.750  
15  25  Hugh Barter Campos Racing 1:46.277 0.757  
16  Zak O:Sullivan Prema Racing 1:46.332 0.812  
17  17  Caio Collet Van Amersfoort Racing 1:46.468 0.948  
18  Kaylen Frederick ART Grand Prix 1:46.620 1.100  
19  26  Nikita Bedrin Jenzer Motorsport 1:46.732 1.212  
20  31  M.Cresswell PHM Racing by Charouz 1:46.906 1.386  
21  18  R.Villagómez Van Amersfoort Racing 1:46.971 1.451  
22  19  Tom Smith Van Amersfoort Racing 1:47.037 1.517  
23  Nikola Tsolov ART Grand Prix 1:47.054 1.534  
24  21  Max Esterson Rodin Carlin 1:46.914 1.394  
25  20  Oliver Gray Rodin Carlin 1:47.270 1.750  
26  22  Ido Cohen Rodin Carlin 1:47.447 1.927  
27  28  Alejandro García Jenzer Motorsport 1:47.560 2.040  
28  29  Sophia Flörsch PHM Racing by Charouz 1:47.613 2.093  
29  30  Roberto Faria PHM Racing by Charouz 1:47.778 2.258  
30  Dino Beganovic Prema Racing 2:45.962 1:00.442  

 

 

A Formula-2-esek nem úszták meg piros zászló nélkül a kvalifikációt, miután Amaury Cordeel csúnyán összeörte a Virtuosit. Az időmérő megszakítása azt jelentette, hogy le kellett rövidíteni a rendelkezésre álló időt, mivel az edzés belelógott volna az F1 második szabadedzésébe, így az utolsó percekben mindenki fejvesztve próbálta összehozni legjobb idejét a kihűlt abroncsokon. Az utolsó körökben két sárga zászló is bezavart, Victor Martins azonban végül megtartotta pole-pozíciós helyét. Kush Maini hatalmas meglepetésre a második helyre hozta be a Campost, míg a bajnoki összetett élmezőnyéből Ayumu Iwasa és Oliver Bearman teljesítettek a legjobban harmadik és ötödik helyükkel. A bajnokságot vezető Frederik Vesti indulhat az élről a holnapi sprintfutamon.

A Formula-2 időmérőjének végeredménye:

 Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
Victor Martins ART Grand Prix 1:39.832    
24  Kush Maini Campos Racing 1:39.945 0.113  
11  Ayumu Iwasa DAMS 1:39.952 0.120  
14  Jack Doohan Invicta Virtuosi Racing 1:39.957 0.125  
Oliver Bearman Prema Racing 1:39.989 0.157  
Enzo Fittipaldi Rodin Carlin 1:39.991 0.159  
Zane Maloney Rodin Carlin 1:40.001 0.169  
Théo Pourchaire ART Grand Prix 1:40.019 0.187  
10  Isack Hadjar Hitech Pulse-Eight 1:40.026 0.194  
10  Frederik Vesti Prema Racing 1:40.052 0.220  
11  16  Roy Nissany PHM Racing by Charouz 1:40.135 0.303  
12  12  Arthur Leclerc DAMS 1:40.198 0.366  
13  Jehan Daruvala MP Motorsport 1:40.314 0.482  
14  Dennis Hauger MP Motorsport 1:40.368 0.536  
15  Jak Crawford Hitech Pulse-Eight 1:40.400 0.568  
16  20  Roman Staněk Trident 1:40.526 0.694  
17  22  R.Verschoor Van Amersfoort Racing 1:40.561 0.729  
18  25  Ralph Boschung Campos Racing 1:40.815 0.983  
19  17  Brad Benavides PHM Racing by Charouz 1:40.950 1.118  
20  21  Clément Novalak Trident 1:41.106 1.274  
21  15  Amaury Cordeel Invicta Virtuosi Racing 1:41.457 1.625  
22  23  J.M.Correa Van Amersfoort Racing 1:42.084 2.252  

Bakuban a leglágyabb gumi, Imolában a különleges időmérő debütál

Közzétette a soron következő három nagydíjra kiválasztott keverékeit a Pirelli. Az április végi Azerbajdzsáni Nagydíjon a három legpuhább abroncs, azaz a C3-as, a C4-es és a C5-ös lesz akcióban – utóbbi a 2023-as évad során először. Miamiba eggyel keményebb kiosztást visz a cég, azaz a C2-es, a C3-as és a C4-es keverékeket: ez és a bakui választás is megegyezik a tavalyival.

Imolában ugyanakkor lágyít a Pirelli, ugyanis idén a C3-as, a C4-es és a C5-ös gumikat használhatják a csapatok. Nem ez lesz azonban az egyetlen változás az Emilia-romagnai Nagydíjon, hiszen ott debütál az új időmérős rendszer is, amelynek értelmében a Q1-ben kötelezően a kemény, a Q2-ben a közepes, a Q3-ban pedig a lágy abroncsokat kell feltenni az autókra. Ezzel egyébként a Pirelli szerint 13 helyett 11 szettből megoldható az olaszországi hétvége, s a tervek szerint még egy további helyszínen láthatjuk majd ezt a szisztémát.

Arra ugyanakkor nem tért ki a Pirelli közleménye, hogy bármi változás lenne Bakuban a levegőben lógó, sprinthez tartozó második időmérő kapcsán – igaz, azt állítólag még csak a csapatvezetők fogadták el, az F1 Bizottságnak és a Motorsport Világtanácsnak is rá kell bólintania.

f1-pirelli-bahrein

Steiner nem zárta ki a tárgyalásokat Ricciardóval

Az Ausztrál Nagydíj hétvégéjén ismét jelen volt az F1-es paddockban Daniel Ricciardo, aki a sajtónak elárulta, egyelőre a jelek arra utalnak, hogy a következő szezonban visszatérhet a mezőnybe. Ricciardo ülés nélkül maradt az idei szezonra miután távozott a McLaren csapatától, a Haas csapatfőnöke pedig elég egyértelműen utalt arra, hogy 2023-ban még tárgyalhatnak a Red Bull tesztpilótájával.

„Kicsit korai lenne már most a jövő évi pilótacseréről beszélni. Meglátjuk, hogyan állunk a versenyzőinkkel, egy ponton pedig talán beszélek vele, de addig nem ígérhetek semmit, amíg a két srácunk jó munkát végez” – idézte a Speedcafe Steinert. „Ami biztos, hogy mindenki beszélni akar Dannyvel. Egy évnyi kihagyás után tudni akarják majd, mit szeretne csinálni, szóval érdekes lesz mindenkinek. Nekem viszont van egy új versenyzőm idén, akinek egy kis esélyt kell adnom” – zárta rövidre az amerikai istálló csapatvezetője.

A NASCAR újra megidézi a múltat a hétvégén

Vannak, akik ellenzik, másoknak egyből elnyerte a tetszését a széria salakpályás versenye, ami szervesen hozzátartozik a NASCAR történelméhez. Azon persze szintén lehet vitatkozni, hogy mennyire volt jó ötlet pont az egyik legrövidebb és legszűkösebb pályát, a Bristol Motor Speedway aszfaltját átalakítani erre a célra, ám a szervezők kitartanak emellett. 2021 óta ezen a helyszínen egy különleges hétvégét láthatnak a rajongók, amire sokáig nem volt példa, mivel még 1970-ben hagyták maguk mögött a dirtpályákat, de a dolog most reneszánszát éli. Ehhez azonban komoly munkálatokra van szükség, hiszen jelentős mennyiségű agyagból és fűrészporból álló keveréket visznek fel ilyenkor a bristoli vonalvezetésre.

A hétvége különlegességét azonban a pálya mellett a megváltozott lebonyolítás is adja, mivel szombaton kvalifikációs futamok határozzák meg a rajtsorrendet. A mezőnyt négy csoportra osztják, majd a 15 körön át tartó úgynevezett heat-futamok során dől el, honnan indulnak a pilóták, mégpedig az egyedi pontozás által. Az egyes versenyek győzteseit 10 ponttal jutalmazzák, a második helyezettek 9 pontot kapnak, a harmadikok 8 egységet és így tovább. Ezen túl a heat-versenyen mindenki annyi pontot zsebelhet be pluszban, amennyi pozíciót sikerült javítania, az ebből összeállt tabella pedig meghatározza majd a végső sorrendet. Mindez a bajnokságba persze nem számít bele, oda majd a szokásos vasárnapi futamon lehet pontokat gyűjteni. Itt a résztvevőknek 250 kört kell majd teljesíteni három szakaszra bontva, de különlegesség, hogy csak az etapok között lehet kijönni kerékcserére és tankolni. Ez alól kivételt képez persze, ha valamelyik autó megsérülne és indokolt lenne a szervizelés.  

A 2021-es versenyt Joey Logano nyerte, tavaly pedig Kyle Busch diadalmaskodott.

Toto Wolff csatlakozott a milliárdosok táborához

Nettó 1 milliárd dollárra becsülik a Mercedes csapatfőnökének vagyonát. Ez a Forbes magazin által közzétett listából derül ki, ahol sorra vették, kik kerültek be a sportvilág milliárdos vagyonnal rendelkező tagjai közé. A lap cikke szerint az 51 éves osztrák csapatvezető jó döntést hozott, amikor a német márka F1-es csapatának részvényesévé vált, hiszen munkásságával az istálló többször is a csúcsra jutott, ezzel egyetemben pedig az általa keresett összegek is magasabbra törtek. Wolff jelenleg az alakulat 33,3 százalékát birtokolja, de befektetett a BRR Rallye Racing vállalkozásába is, valamint társtulajdonosa egy olyan szervezetnek, amely hivatásos autóversenyzőket mentorál és támogat.

Nyolcszoros világbajnoknak nevezte Norris Hamiltont

Visszatért régi szokásához Lando Norris, aki újra kamera elé ült, hogy streamjével szórakoztassa szurkolóit az Ausztrál Nagydíj után. A brit pilóta, aki a futam kielemzése után még egy szekrényt is összerakott a sisakgyűjteményének, éppen saját sisakjairól mesélt, amikor kicsusszant a száján a sok szurkolót felhergelő félmondat: „Ez itt arról a futamról van, amikor Lewis megnyerte a nyolcadik világbajnoki címét…”

 A nyelvbotlás után hamar realizálta a fiatal versenyző, hogy elszólta magát, de addigra már késő volt. Nem ő az egyetlen, akiben még élénken él a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj megosztó végjátéka, amely után Lewis Hamilton nyolcadik világbajnoki címe helyett Max Verstappen ünnepelhette első bajnoki elsőségét: az ausztrál versenyhétvége előtt Hamilton a Universiti Teknologi Petronas egyetem eseményén vett részt, ahol az beszélgetés házigazdája szintén nyolcszoros világbajnoknak nevezte a Mercedes pilótáját.

Videó: itt volt jobb a Red Bull, itt volt lassabb a Ferrari Ausztráliában

Az F1Technical készített egy szellemautós összehasonlítást a melbourne-i időmérőről a top négy autó körét figyelembe véve. Látszik, hogy hol gyorsabb a Red Bull, és hogy hol marad le a Ferrari:

 

„Nem rövid távú krízisről van szó” – véli a Ferrariról a volt elnök

A tavalyi győzelmeket és vb-ezüstöt hozó évad után ismét haloványabban kezdte az F1-es szezont a Ferrari: bár az egykörös tempójuk Melbourne-t leszámítva viszonylag erősnek tűnt, pontszerzés tekintetében még a mélypontot hozó 2020-as évadnál is rosszabbul állnak jelenleg, mint akkor három fordulót követően. A Scuderia egykori elnöke, Luca di Montezemolo szerint nem apróságok hiányoznak a megoldáshoz:

„Ez egy késdöfés a sebembe. A családommal együtt a Ferrari a legfontosabb dolog az életemben, két periódus során összesen 25 évig voltam velük. Fájdalmas és sajnálatos számomra így látni őket” – idézi Di Montezemolo szavait a FormulaPassion.it. „Nem hiszem, hogy rövid távú krízisről lenne szó. Minden az újjáépítésen múlik, és a legjobb szakembereket kell összegyűjteni.”

Di Montezemolo emlékeztetett rá, hogy annak idején ő is egy válságosabb időszak közepette hozta a csapathoz Jean Todtot, majd Michael Schumachert, Ross Brawnt és a többieket. „De ha le is igazolsz különböző nemzetiségű mérnököket, a vállalat kultúráján is változtatni kell ott, ahol ez szükséges” – tette hozzá a Ferrari volt elnöke.

f1-leclerc-ferrari-aus

fotó: DPPI

Táncoló kezek: érdekes kulisszatitkot árult el Hamiltonról a mellőle távozó Angela Cullen

A néhány héttel ezelőtti Szaúd-arábiai Nagydíj egyik vezető híre volt, hogy Lewis Hamilton és az őt évek óta gyakorlatilag mindenben segítő mentor-fizioterapeuta, Angela Cullen útjai különváltak. Bár eleinte arról is lehetett hallani, hogy némi feszültség is kialakult közöttük, azóta Hamilton tisztázta, hogy Cullen vágyott másfajta életre a rengeteg utazás helyett. Angela Cullennek a melbourne-i hétvége során közzétett Instagram-posztja ugyancsak arról árulkodik, hogy a felek között továbbra is jó a viszony, egyúttal némi kulisszatitkot is elárult a hétszeres világbajnokkal kapcsolatban:

„Jön az időmérő, a kedvenc részem az egész versenyhétvégében. A tökéletes kört hajtva az autó beállítása összhangba kerülnek a precíz vezetéssel. A tökéletes kvalifikáció az, ahol minden egyes kört felépítesz, tanulsz az előzőből, ezt átülteted a gyakorlatba és profitálsz belőle a következőben. Imádom ezt a koncentrációt és a figyelmet. Figyeljétek Lewis kezét, amikor az autóban ül a garázsban: ha táncolnak, akkor tudhatjuk, hogy bekerült a zónába” – írta Cullen az Instagram-oldalán, hozzátéve, hogy helyezéstől független az, hogy valaki tökéletes időmérőt teljesít-e vagy sem.

f1-hamilton-angela-cullen_2

Videó: A legjobb onboard felvételek Ausztráliából

Volt miből válogatnia az F1 YouTube-csatornáját szerkesztő dolgozóknak, hiszen egyébként is akciódus volt a múlt hétvégi Ausztrál Nagydíj, ám a futam végi roncsderbi feltette a pontot az i-re. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

 

MiniDrivers: Káosz és roncsderbi

Megérkezett a MiniDriverstől a kaotikus Ausztrál Nagydíj feldolgozása is, ha már az időmérőt korábban megkaptuk tőlük.

 

Négy embert őrizetbe vettek Leclerc órájának ellopásáért

A La Gazzetta dello Sport számolt be róla, hogy még kedden délelőtt letartóztatott a viareggiói rendőrség, akiket azzal gyanúsítanak, hogy ellopták Charles Leclerc 110 milliót érő karóráját. 2022 húsvét hétfőjén a monacói pilóta egy csapatnyi Ferrari-szurkolóba botlott Olaszországban, akik közös fotókat és aláírásokat kértek tőle, a tumultusban pedig egyiküknek sikerült letépnie a méregdrága órát Leclerc csuklójáról. Arról nem közölt információt a helyi média, hogy az óra végül előkerült-e.

Érdekes, hogy nem ez az egyetlen ehhez hasonló eset, hiszen Lando Norrist még a 2021-es Európa-bajnokság döntőjén fosztották meg órájától, abban az esetben azonban végül nem ítélték bűnösnek a feltételezett elkövetőt.

Finnországban már aggódnak Bottas miatt

Második hazájában, Ausztráliában végig a mezőny végén haladt Valtteri Bottas, és csak Carlos Sainz büntetése mentette meg az utolsó helytől: a finn képtelen volt talpra állni, miután az időmérőn utolsó lett, majd a bokszutcából rajtolt beállítás-módosítás miatt – pedig a hétvége még úgy kezdődött az Alfa Romeo számára, hogy előrelépést várnak az új orrkúptól és első szárnytól. A finn szakértők – akik pár éve még ahhoz szoktak hozzá, hogy két honfitársuk is győzelem- és dobogóesélyes – véleménye lesújtó a Bahreinben pontot szerző Bottas melbourne-i szerepléséről:

„Nem akarom úgy feltüntetni magam, hogy csak negatívan tudok beszélni Valtteriről, de hosszú időn át az utolsó helyen körözött” – mondta a GT-versenyző Toni Vilander. „A legaggasztóbb az egészben, hogy nem volt semmiféle erős pillanat. Igazán aggódom miatta.”

„Ez nem elfogadható” – idézi a még élesebb véleményt formáló egykori Ferrari-mérnököt, Ossi Oikarinent a PlanetF1.com. „Ahogy Valtteri maga is mondta, ezen a ponton már aggódni kell. Ha a futam előtt változtatnak a beállításon és az új sem működik, akkor alapvető probléma van a háttérben. Le kell ülni a csapattal és el kell gondolkodni, hogyan tovább. Egy ilyen verseny nem elfogadható sem Valtteri, sem a csapat számára.”

Visszavette az uralmat a bokszban a Red Bull a Ferraritól

Azok után, hogy Bahreinben és Dzsiddában is a Scuderia produkálta a futam leggyorsabb kerékcseréjét, a Formula-1-es Ausztrál Nagydíjon immár az előző években ezen a téren kimagasló Red Bull vitte a prímet ebben (is): Sergio Perez szervizelésével mindössze 2,11 másodperc alatt végeztek a szerelők. Ez nagy fölényt jelentett Melbourne-ben, hiszen a második Alpine 2,65 másodperces, a harmadik helyre szoruló Ferrari pedig 2,71 szekundumos kiállást produkált Esteban Oconnal és Carlos Sainzcal.

Hornerrel versenyezne, Wolff-fal bokszolna a McLaren-főnök

A Drive to Survive népszerűsége óta a csapatfőnökökre is csaknem akkora figyelem szegeződik, mint versenyzőikre – ezt tetézné Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója, aki a Sky Sports adásában viccelődött vele, milyen műsorral szórakoztatná a nagyközönséget Nagy-Britanniában és az első Las Vegas-i Nagydíjon Christian Hornerrel és Toto Wolff-fal.

„Beszéltünk arról, hogy Christiannal tartanánk egy versenyt Silverstone-ban, mert a múltban is versenyeztem ellene. Totóval szintén beszéltünk róla, meglátjuk, hogy meri-e vállalni. Vegasban is kellene valami. Miről is híres Vegas? Lehetne egy kis bokszmeccs, én készen állok rá” – hívta ki a konkurenciát Brown élő adásban – persze nagyokat nevetve közben.

Egykori autóversenyzőként a Red Bull-csapatfőnök Horner és Brown még a 90-es években indult a brit Formula-3-as bajnokságban. A Mercedest vezető Toto Wolff ugyancsak a pilótafülkében kezdte, de ő osztrák és német formulaautós szériákban szerepelt ebben az időszakban.

Visszaperli a Williamst a korábbi balhés szponzora

A ROKiT és a Williams Formula-1-es alakulata még 2019-ben kötött több évre szóló megállapodást, s abban a szezonban végig fent is voltak előbbi cég logói a versenyautókon, ahogy a végül a koronavírus-járvány miatt lefújt 2020-as évadnyitó Ausztrál Nagydíjon is ez lett volna a helyzet. A pandémia miatti kényszerszünet alatt aztán szerződést bontottak a felek: a tulajdonosváltás előtt álló grove-i alakulat késői kifizetésekre hivatkozva ráadásul be is perelte a ROKiT-ot, amely perben sikerrel is járt a Williams, többmilliós kártérítésre kötelezve az egykori szponzort.

Most azonban a mobilcég perli az F1-es istállót: állításuk szerint a Williams megtévesztette őket azzal 2019 elején, hogy azt ígérték nekik, hogy versenyképes lesz az autójuk, miközben azt eltitkolták, hogy nincs anyagi fedezetük a normális ütemű fejlesztésekre. A ROKiT szerint ezzel a csapat megvezette őket, s egyúttal a hírnevüknek is ártottak, emiatt közel 150 millió dollárra perlik az alakulatot. A Williams a Motorsport.com szaklapnak reagálva elárulta: tudnak a „hamis” vádakról, s egyúttal bíznak benne, hogy számukra szerencsésen zárul az újabb bírósági eljárás, ahogy a fent említett előző esetben is történt.

f1-williams-rokit-2019

Alonso gyors észjárása, Sainz a sírás határán – így szólt a rádió Melbourne-ben

A szokásosnál is hosszabb csapatrádiós válogatás készült a Formula-1-es Ausztrál Nagydíj hétvégéjéről. Az összeállításból többek között hallhatjuk, mennyire meglepte a versenyzőket a futam végi Kevin Magnussen-eset után belengetett piros zászló, Fernando Alonso milyen gyorsan felidézte a megforgatása után a tavalyi silverstone-i futamot, amelyen ugyanúgy visszaállították a rajtpozíciókat, míg Carlos Sainz szinte már sírva könyörgött a mérnökének, hogy érjék el a felügyelőknél, hogy a verseny leintéséig várjanak a büntetésével. Ezek és még sok más érdekesség a videóban, amely IDE vagy a képre kattintva nézhető:

radio-melbourne-f1

„A határon lenni nem azt jelenti, hogy átlépted a határt” – Verstappen a necces rajtbeállásról

A Formula-1-es Ausztrál Nagydíj leintése után terjedni kezdtek nézőtéri fotók arról, hogy Max Verstappen esetleg rosszul állt fel a rajthelyére a második újraindításnál. Ez különösen égető téma azok után, hogy Bahreinben Esteban Ocont, Dzsiddában pedig Fernando Alonsót büntették szabálytalan beállásért. Igaz, ők oldalirányban lógtak ki a felfestett részből, míg Verstappen esetén az első kerekek érintkeztek a fehér vonallal – ám mivel érintkeztek, s nem lógtak túl rajta előrefelé, ezért szabályos volt a címvédő beállása.

Maga Verstappen a futam után elmondta, hogy valójában eleinte túl hátul állt meg, ezért még előrébb is mozdult: „Hogy őszinte legyek, szerintem egy kicsit későn fékeztem és elvesztettem a viszonyítási pontomat, de aztán láttam, hogy még van egy kis helyem. Igazából egy kicsit még előremozdultam, és igen, tényleg a határon voltam. De határon lenni nem azt jelenti, hogy átlépted a határt” – mutatott rá a Red Bull pilótája.

f1-verstappen-grid

„Aki azt mondja, tud valamit Schumacherről, hazudik”

Az FIA előző elnöke, a Michael Schumacher ferraris bajnoki címei mellett bábáskodó Jean Todt élete párjának Oscar-díja apropóján adott interjút a Corriere della Serának, melyben nem kerülték ki azt a témát sem, hogy Todt azon kevesek egyike, aki rendszeresen meglátogatja a lassan tíz éve súlyos síbalesetet szenvedő Schumachert és családját. Amikor a hétszeres világbajnok legendáról olykor felröppenő pletykákról kérdezték, Todt határozott választ adott:

„Békén kellene hagyni őket, tartsuk tiszteletben Corinna és a gyermekek akaratát a privát szférájukat illetően. Tudjuk, hogy a baleset következményekkel járt, de aki azt mondja, hogy tud még valamit, az sem tud semmit” – mondta, majd hozzátette: „Folyamatosan látogatom őt, az ő családja az én családom is.”

pf-msc-todt

Újabb F1-es díj: Alonsóé a hónap előzése!

Vadonatúj díjat alapítottak a Formula–1-ben: a hónap legszebb előzésének járó trófea első tulajdonosa Fernando Alonso lett. Az F1 hivatalos honlapján több tízezren adták le szavazatukat, s a legtöbben a szezont remekül kezdő spanyol bahreini előzésére voksoltak, mellyel Lewis Hamiltont utasította maga mögé. A két áprilisi hétvégére május elsejétől lehet majd szavazni.

MiniDrivers: Verstappen „kijátszotta” Perezt

A spanyol videósorozat legújabb részében az időmérő eseményeit idézhetjük fel humoros formában - merthogy ettől a szezontól kezdve már az időmérőt is megkapjuk tőlük. Emellett persze sok már apró nyalánkságot is kapunk.