DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 27. vasárnap
F1

Antonelli: Úgy vezettem, mint a nagymamám

Minden kockázatot kerülve teljesítette a bakui futamot az F1-es vb-éllovas – aki még így is összeszedett egy jelentősebb sérülést a Mercedesén.

Hamar rájött Kimi Antonelli a Formula-1-es Azerbajdzsáni Nagydíjon, hogy nem fog tudni olyan ütemben felzárkózni a 16. helyről, mint néhány hete Monzában, így onnantól kezdve csak a kockázatos helyzeteket és az esetleges hibákat kerülve vezetett, aminek egy ötödik hely lett a jutalma.

„Ma kicsit úgy vezettem, mint a nagymamám, csak próbáltam elkerülni a sérülést. Egyszerűen csak nem vállaltam kockázatokat. Mielőtt rápróbáltam egy manőverre, biztosra mentem, hogy belecsaphatok” – ismerte el a Formula.hu jelenlétében nyilatkozva a Mercedes pilótája.

Pedig Antonelli a Q1-es falazása és kiesése után pénteken még azt ígérte, hogy a versenyen mindent beleadva fog támadni, de hamar rájött a futamon, hogy sem a tempója, sem a körülmények nem adottak ehhez:

antonelli-mercedes-baku-f1-1



„Ha ugyanolyan tempóm lett volna, mint Monzában vagy az előző versenyeken, másként alakult volna, akkor teljes bedobással támadtam volna. De ma korán észleltem, hogy sokkal nehezebb előzni, ha kialakult egy vonat az előzésmódban lévő autókkal. És nem volt olyan tempóm, mint korábban. Úgyhogy gyorsan változott a hozzáállásom, és mivel láttam, hogy sokan hibáznak, nyilván kicsit vissza is vettem, mert ma igazából csak a többiek hibáiból profitálva lépdeltem előre.”

Hiába az óvatoskodás, Antonelli így sem kerülte el, hogy belekeveredjen egy kisebb incidensbe. Bár a Franco Colapinto által okozott káoszt elkerülte az újraindításnál, Oliver Bearman viszont nekikoccant, amelyet megérzett a Mercedese:

„Az újraindítást követően eléggé komolyan megsérült a padlólemezem. Az autó teljes bal oldala elszállt a kontakt után. Úgyhogy ettől kezdve nagyon nehéz volt vezetni az autót. Így is próbáltam megszerezni a negyedik helyet, de összességében ez egy olyan nap volt, ahol elégedettnek kell lenni az ötödik hellyel.”

„Láttam, hogy az Alpine elfékezi magát, és azonnal visszavettem. Készen álltam, hogy alávágjak, de nyilván nem láttam, hogy Ollie olyan gyorsan érkezik belül. Szerencsés voltam, hogy megúsztam, olyan szempontól már kevésbé, hogy eléggé nagy kár keletkezett.”

Antonelli az ötödik helyével 15 pontot veszített az előnyéből az egész bakui hétvégét domináló és a futamot is megnyerő George Russell-lel szemben, így most 66 ponttal vezet brit csapattársa előtt az összetettben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: