DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 27. vasárnap

Újoncok a pole-ban az F2 és az F3 időmérőin

Spielberg után Silverstone-ba is elkísérték az F1 mezőnyét a juniorkategóriák, amelyek már pénteken túlestek a sprintfutam és a főfutam rajtsorrendjét meghatározó időmérőn.

Nem indult jól az F3-as bajnoki összetett harmadik helyén álló Dino Beganovic hétvégéje, miután a Ferrari akadémistája egy technikai probléma miatt nem tudott értékelhető köridőt futni, így mindkét futamon a mezőny végéből kell majd rajtolnia. A Trident erős egykörös tempót mutatott: Leonardo Fornaroli első pole-pozícióját szerezte a szériában, csapattársa, Oliver Goethe pedig mellőle indulhat majd a főfutamon az első sorból. A harmadik Trident-pilóta, a bajnoki éllovas Gabriel Bortoleto ötödik lett. A Campos is elégedett lehet az eredménnyel, a bajnokság második helyezettje, Josep María „Pepe” Martí a harmadik, Christian Mansell pedig a negyedik rajtkockába sorakozhat majd fel vasárnap.

A Formula-3 időmérőjének végeredménye:

 

Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
1  4  L.Fornaroli Trident 1:45.520    
2  6  Oliver Goethe Trident 1:45.646 0.126  
3  23  Pepe Martí Campos Racing 1:45.874 0.354  
4  24  C.Mansell Campos Racing 1:45.909 0.389  
5  5  G.Bortoleto Trident 1:45.910 0.390  
6  1  Paul Aron Prema Racing 1:45.945 0.425  
7  15  Gabriele Mině Hitech Pulse-Eight 1:46.040 0.520  
8  16  Luke Browning Hitech Pulse-Eight 1:46.046 0.526  
9  10  Franco Colapinto MP Motorsport 1:46.064 0.544  
10  27  Taylor Barnard Jenzer Motorsport 1:46.155 0.635  
11  11  Mari Boya MP Motorsport 1:46.163 0.643  
12  12  Jonny Edgar MP Motorsport 1:46.169 0.649  
13  14  S.Montoya Hitech Pulse-Eight 1:46.249 0.729  
14  8  Grégoire Saucy ART Grand Prix 1:46.270 0.750  
15  25  Hugh Barter Campos Racing 1:46.277 0.757  
16  3  Zak O:Sullivan Prema Racing 1:46.332 0.812  
17  17  Caio Collet Van Amersfoort Racing 1:46.468 0.948  
18  7  Kaylen Frederick ART Grand Prix 1:46.620 1.100  
19  26  Nikita Bedrin Jenzer Motorsport 1:46.732 1.212  
20  31  M.Cresswell PHM Racing by Charouz 1:46.906 1.386  
21  18  R.Villagómez Van Amersfoort Racing 1:46.971 1.451  
22  19  Tom Smith Van Amersfoort Racing 1:47.037 1.517  
23  9  Nikola Tsolov ART Grand Prix 1:47.054 1.534  
24  21  Max Esterson Rodin Carlin 1:46.914 1.394  
25  20  Oliver Gray Rodin Carlin 1:47.270 1.750  
26  22  Ido Cohen Rodin Carlin 1:47.447 1.927  
27  28  Alejandro García Jenzer Motorsport 1:47.560 2.040  
28  29  Sophia Flörsch PHM Racing by Charouz 1:47.613 2.093  
29  30  Roberto Faria PHM Racing by Charouz 1:47.778 2.258  
30  2  Dino Beganovic Prema Racing 2:45.962 1:00.442  

 

 

A Formula-2-esek nem úszták meg piros zászló nélkül a kvalifikációt, miután Amaury Cordeel csúnyán összeörte a Virtuosit. Az időmérő megszakítása azt jelentette, hogy le kellett rövidíteni a rendelkezésre álló időt, mivel az edzés belelógott volna az F1 második szabadedzésébe, így az utolsó percekben mindenki fejvesztve próbálta összehozni legjobb idejét a kihűlt abroncsokon. Az utolsó körökben két sárga zászló is bezavart, Victor Martins azonban végül megtartotta pole-pozíciós helyét. Kush Maini hatalmas meglepetésre a második helyre hozta be a Campost, míg a bajnoki összetett élmezőnyéből Ayumu Iwasa és Oliver Bearman teljesítettek a legjobban harmadik és ötödik helyükkel. A bajnokságot vezető Frederik Vesti indulhat az élről a holnapi sprintfutamon.

A Formula-2 időmérőjének végeredménye:

 Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
1  6  Victor Martins ART Grand Prix 1:39.832    
2  24  Kush Maini Campos Racing 1:39.945 0.113  
3  11  Ayumu Iwasa DAMS 1:39.952 0.120  
4  14  Jack Doohan Invicta Virtuosi Racing 1:39.957 0.125  
5  8  Oliver Bearman Prema Racing 1:39.989 0.157  
6  4  Enzo Fittipaldi Rodin Carlin 1:39.991 0.159  
7  3  Zane Maloney Rodin Carlin 1:40.001 0.169  
8  5  Théo Pourchaire ART Grand Prix 1:40.019 0.187  
9  10  Isack Hadjar Hitech Pulse-Eight 1:40.026 0.194  
10  7  Frederik Vesti Prema Racing 1:40.052 0.220  
11  16  Roy Nissany PHM Racing by Charouz 1:40.135 0.303  
12  12  Arthur Leclerc DAMS 1:40.198 0.366  
13  2  Jehan Daruvala MP Motorsport 1:40.314 0.482  
14  1  Dennis Hauger MP Motorsport 1:40.368 0.536  
15  9  Jak Crawford Hitech Pulse-Eight 1:40.400 0.568  
16  20  Roman Staněk Trident 1:40.526 0.694  
17  22  R.Verschoor Van Amersfoort Racing 1:40.561 0.729  
18  25  Ralph Boschung Campos Racing 1:40.815 0.983  
19  17  Brad Benavides PHM Racing by Charouz 1:40.950 1.118  
20  21  Clément Novalak Trident 1:41.106 1.274  
21  15  Amaury Cordeel Invicta Virtuosi Racing 1:41.457 1.625  
22  23  J.M.Correa Van Amersfoort Racing 1:42.084 2.252  

Nem akarnak verseny végi állórajtos újraindításokat az F1-esek

Az Ausztrál Nagydíj végi őrület óta forró téma a Formula-1-ben a piros zászlós megszakítások utáni állórajtot újraindítás. A kérdéskör a Motorsport.com beszámolója szerint a versenyzők pénteki megbeszélésén is előkerült Miamiban, George Russell GPDA-főnök elmondása alapján pedig igencsak egységes a mezőny álláspontja:

„Szerintem mindannyian egyetértésre jutottunk. Úgy gondolom, nagy kihívást jelentenek a verseny végi újraindítások, mert rengeteg a törmelék az ideális íven kívül. Ez eléggé igazságtalan azokkal szemben, akik a belső, piszkos ívről indulnak, és további esélyt teremt a káoszra. Úgyhogy meglátjuk, merre lépünk tovább, de szerintem mind a 20 versenyző egyetért abban, hogy nem akarunk állórajtot, ha a futam 50 vagy 75 százalékát már teljesítettük.”

A Russell által említett törmelékek kapcsán az idézett lap úgy tudja, az FIA ígéretet tett rá, hogy a jövőben takarítaná fogják a megszakítások során a rajtrácsot, ezzel elkerülve az igazságtalan helyzeteket – kérdés, hogy ez elegendő-e a pilóták számára.

f1-aus-restart

fotó: DPPI

Megrovásban részesítették a parádéról elkéső Perezt

Nem sokkal az F1-es Miami Nagydíj leintése után érkezett a hír, hogy a stewardok beidézték Sergio Perezt, mivel késve érkezett meg a versenyzői parádéra. Ahogy az várható volt, a mexikói gyakorlatilag jelképes büntetéssel, egy „nem vezetéshez kapcsolódó” megrovással megúszta a kihágást, azaz értelemszerűen a második helye sem forgott veszélyben. A felügyelők indoklásukban kitértek arra, hogy Perez azért késett, mert a Red Bull egyéb média- és reklámtevékenységein kellett részt vennie, de ez nem elfogadható magyarázat minderre.

f1-perez-redbull-miami-pareda

Ricciardo inkább Leclerc-t képzelné el Taylor Swift oldalán

Hetek óta tart az Alonso–Taylor Swift-sztori: egy spanyol bulvárlap indította útjára a pletykát, miszerint az egyaránt nemrég egyedülállóvá vált kétszeres világbajnok és az Grammy-díjas énekesnő egy párt alkot – és valljuk be őszintén, Alonso sem tett meg mindent annak érdekében, hogy eloszlassa a szóbeszédeket. Daniel Ricciardo viszont egyértelműen úgy gondolja, hogy nincs alapja a pletykáknak, legalábbis ezt mondta az ESPN-nek, s arra is felelt, a mezőnyből kiről tudná ezt elképzelni:

„Biztos, hogy nem Alonsóról, az első pillanattól marhaságnak tartottam ezt a sztorit! Nem tudom, olyan valakire gondolnék, akit érdekel a művészet” – mondta Ricciardo, aki szerint Leclerc és De Vries lehetne potenciális partner Swift számára a mezőnyből. „Alonsót a versenyzés érdekli, valószínűleg csakis a versenyzés, valahányszor látom, mindig olyasmit csinál, aminek köze van a versenyzéshez. Ezért zárnám ki teljesen.”

leclerc-piano

Vasseur megvédte a balesetező Leclerc-t

A második Miami Nagydíj időmérőjének Charles Leclerc balesete vetett véget, s miután a monacói versenyző az első körébe is belehibázott, csak a negyedik sorból várhatja a piros lámpák kialvását magyar idő szerint fél tízkor – ráadásul további kellemetlenség számára, hogy ugyanott dobta el az autót, ahol egy nappal korábban a második szabadedzésen. A Ferrari csapatfőnöke, Frederic Vasseur azonban ennek ellenére megvédte pilótáját, s mint mondta, versenyzője inkább hibázzon, mint hogy megijedjen és meg se próbálja megszerezni a rajtelsőséget:

leclerc-miami-crash

„Charles keményen nyomta, próbált a pole-ba kerülni. Ez ennyi, megvolt a tempója a jó szerepléshez és az első sor eléréséhez” – mondta a francia sportvezető, majd így folytatta: „Ha a pole-ért küzdesz, nyomnod kell neki, nem mondhatjuk, hogy túl keményen nyomta volna. Inkább legyen olyan versenyzőm, aki megkeresi a határt, és megpróbálja megszerezni a rajtelsőséget, mint egy olyan, aki azt mondja a verseny végén, hogy ha keményebben nyomom, akkor jobban szerepeltem volna.”

Régi-új arc a McLarennél

Nagy változások zajlanak a McLarennél, melyek keretében Andreas Seidl csapatfőnök helyére Andrea Stella került, James Key távozása után pedig David Sanchez érkezett a Ferraritól. A folyamatnak pedig még nincs vége, és bár nem akkora horderejű változás, mint az említettek, mindenképpen említést érdemel egy „nagy visszatérő”: az Eric Boullier távozását követően 2018 nyarától 2020 végéig sportigazgatóként a McLarennél dolgozó Gil de Ferran ezentúl tanácsadóként segíti Stella és Piers Thynne munkáját.

ferran-2019-d

A kétszeres Champ Car-bajnok versenyzőtől sokat várnak Stella elmondása szerint: „Úgy gondoltuk, hogy Gil visszatérésével kapunk némi lóerőtöbbletet vezetői oldalról ehhez a folyamathoz, ehhez az úthoz. Nemcsak hatalmas tudása van a versenyzést illetően, de a tehetségek azonosításában és támogatásában is nagyon erős. Remek tréner, briliáns a stratégiai gondolkodása, és már inkább mérnökként, mint versenyzőként beszélhetsz vele. Hogy őszinte legyek, nem is tudom, honnan gyűjtött ekkora technikai tudás. Fantasztikus személyiség, akit magunk mellett akarunk tudni.”

„Nem szabad Leclerc mögött kihajtani!”

Vicces kedvében találta a Sky kamerája Helmut Markót, aki a Max Verstappen számára csalódással végződő időmérőt követően odaszúrt egyet a kvalifikációnak piros zászlóval véget vető Leclerc-nek – de azt is elismerte, hogy a Red Bull se csinált mindent tökéletesen. És legalább előre szólt, hogy szarkasztikus lesz… 

„Hogy szarkasztikusan fogalmazzak: nem szabad Leclerc mögött kihajtani! Max roppant balszerencsés volt, az első körén kicsit szélesen vett egy kanyart, ezt követően viszont korábban kellett volna kijönnünk a bokszból. Meglett volna a sebességünk, nem kellett várnunk arra, hogy a pálya még tovább javuljon. Legalább az első két sor meglett volna.”

„De ez is a tanulás része: teljesen arra akartunk fókuszálni, hogy az utolsó körből a lehető legjobbat hozzuk ki. Minél később mész ki, annál jobb lesz a pálya. De most nem ez volt a helyes döntés.”

leclerc-ferrari-miami

Ralf Schumacher ezúttal Hülkenberg balesete miatt szólt be

Hosszú ideje húzódik az elsősorban a sajtón keresztül való üzengetésben megtestesülő konfliktus Ralf Schumacher és a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner között, s az egykori F1-es pilóta, a két évet az amerikaiaknál versenyző Mick Schumacher nagybátyja ismét megragadta az alkalmat, hogy odabökjön egyet az olasz sportvezetőnek.

hulkenberg-steiner-miami

Schumacher Hülkenberg pénteki balesete kapcsán a következőt mondta a Sky Deutschlandon arra utalva, hogy Steiner hogyan kezelte unokaöccse tavalyi baleseteit a nyilvánosság előtt, illetve a Netflix kameráinak kereszttüzében: „Ha a csapat legszebb hagyományait folytatják, akkor nagyon hamar megtudjuk, mennyibe került ez a baleset, és legkésőbb jövőre azt is mind megtudjuk a Netflix dokumentumfilmjéből, hogy mit gondol az esetről.”

Ralf Schumacher komolyra fordítva a szót azt is leszögezte, hogy a megjegyzése egyáltalán nem Hülkenberg ellen szólt, és méltatta is honfitársát: „A korrektség jegyében: Nico gyakran egészen remek volt, az autó neki köszönhetően jobbnak tűnik, mint amilyen. Minden elismerést megérdemel, nagyszerű munkát végez!”

Spanyol győzelem az Aston Martin háziversenyén

Szórakoztató vetélkedősorozatot indított útjára az Aston Martin, melynek keretében a csapat két versenyzője és más kulcsszereplői csapnak össze egymással: fókuszban a sebesség, a precizitás és a koncentráció – épp mint a versenypályán, de a feladatok koránt sem a szokványosak…

Stroll a csapat hibája miatt esett ki a Q1-ben

Az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack az időmérő edzést követően Fernando Alonso méltatása mellett kitért Lance Strollra is, aki kellemetlen meglepetést keltve már a Q1-ben elbúcsúzott, és a kilencedik sorból rajtolhat csak – csapattársánál 16 pozícióval hátrébbról. A luxemburgi sportvezető felmentette a versenyzőt, és a csapat nevében magára vállalta a hibát:

stroll-miami

„A Q1-ben túlságosan agresszívek voltunk a gumistratégiával, hiszen úgy döntöttünk, hogy a második menetre mindkét versenyzőnek fent hagyjuk a használt lágyakat. Kicsin múlott, de nem jött be, a pálya javult, és a friss gumin autózó versenyzők sok időt találtak. Így aztán Lance a 18. helyen fejezte be az időmérőt, ami nem a valóságot tükrözi, hiszen ha jobb munkát végzünk, könnyedén bejutott volna a következő két szakaszba” – nyilatkozta Krack, majd hozzátette:

„Tanulni fogunk ebből a jövőre nézve. Láthattuk, hogy ezen a pályán gyorsan változik a szerencse, mi pedig mindent bele fogunk adni, hogy mindkét autóval pontot szerezzünk.”

Ha lemaradtál az F1-es Miami Nagydíj időmérőjéről, itt pótolhatod a lényeget!

Szokatlanul izgalmas kvalifikációt rendeztek magyar idő szerint szombat éjjel Miamiban – ha esetleg a kései időpont miatt lemaradtál, a hivatalos összefoglaló IDE vagy a képre kattintva megtekinthető:

f1-miami-kvali-2

Döntöttek a felügyelők: Magnussen megtarthatja a negyedik helyét

Még az F1-es Miami Nagydíj időmérője első szakaszának elején történt az incidens Kevin Magnussen és Lewis Hamilton között: a brit az utolsó kanyar előtt érte utol a Haas lassan haladó pilótáját, ami miatt jobbra kellett rántania a Mercedest, így kicsit a falat is lekoccolta. A felügyelők vizsgálták ugyan a történteket, de végül úgy ítélték meg, hogy egyik fél sem érdemel büntetést. Indoklásukban kitértek rá a stewardok, hogy Magnussen előtt egy másik autó is lassan haladt, ráadásul sem ő, sem Hamilton nem volt gyorskörön, így feltartásról sem lehetett szó.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy Magnussen megtarthatja a parádés negyedik rajthelyét, ahogy Hamilton 13. pozíciója sem változik.

f1-hamilton-magnussen-q1-miami

Vádak: Leclerc-t favorizálja a Ferrari?

A Miami Nagydíjon a két Ferrari két külön típusú padlólemezt visel: Charles Leclerc megkapta az új fejlesztésű elemet, míg Carlos Sainz továbbra is az előzőt használja. A maranellóiak indoklása szerint ezt az indokolja, hogy ki tudják értékelni a fejlesztések sikerességét, de ezzel a hivatalos magyarázattal nincs megelégedve mindenki.

Diego Mejía spanyol F1-es tudósító a Fox Sportson számolt be a helyzetről, és arról, ami a tudomására jutott: „A Ferrari elmondása szerint a padlólemez Miamire készült fejlesztései csak Leclerc autójára kerültek fel. Azt állítják, hogy ennek célja a sebesség összehasonlítása az előző változattal, de egyesek szerint valójában arról van szó, hogy Leclerc-t részesítik előnyben. Úgy tűnik, a Ferrari döntött, és Sainz teljesítménye egyszerűen nem elég kielégítő a számunkra…”

leclerc-miami

Két új győztes az F1 Academy-sorozatban

Egyetlen héttel a spielbergi nyitány után az európai NASCAR-sorozat betétprogramjaként Valenciában folytatódott az F1 által létrehozott nőknek szóló versenysorozat, az F1 Academy. A szombati főversenyen az emirátusokbeli Hamda Al Qubaisi győzött a pole-t megszerző Nerea Marti és a Sauber Akadémia tagja, Lena Bühler előtt, míg a második futamot a Fülöp-szigeteki Bianca Bustamente zárta az élen, Bühler ezúttal második, míg Al Qubaisi harmadik lett.

bustamente

Az első hétvégét uraló Marta Garciának gyengébb napja volt azt az „apróságot” leszámítva, hogy a harmadik futamra megszerezte a rajtelsőséget, a pontversenyben viszont felzárkózott rá Hamda Al Qubaisi, akit testvére, Amna, majd Bühler és Bustamente követ.

hamda-alqubaisi

Váltócsere: Közeledik a büntetéshez Verstappen

A Miami Nagydíj szombati napjának új sebességváltóval vág neki Max Verstappen, már a harmadik kerül be az autójába, ami azt jelenti, hogy a hátralévő 18 hétvégére csak egyetlen büntetlenül berakható váltója maradt a hollandnak. Persze a korábbi egységek visszaszerelhetőek az autóba a szabályok értelmében, de nem tudni, pontosan milyen állapotban vannak ezek.

Carlos Sainz egyébként szintén új sebességváltót kapott, de neki ez még csak a második, így ez nem nevezhető különösebben korai cserének.

verstappen-miami

Az első negyedéves jelentés szerint hatalmas összbevételt termelt az F1

A pénzügyi jelentés alapján a Formula-1 381 millió dolláros összbevétellel számolhat, ami örömteli, hiszen ez 6 százalékos növekedést jelent az előző évhez viszonyítva. A sportág tehát erősen kezdte a 2023-as évet, még akkor is, ha a működési bevételeik az első negyedévet tekintve az előző év azonos időszakához képest csökkentek. Ez 19 millió dollárról 16 millió dollárra esett vissza a vállalati költségek 4 millió dolláros növekedése miatt, ugyanakkor pozitívum, hogy csapatok kifizetései 112 millió dollárt tettek ki 2023 első negyedévében, ami 12%-os növekedést jelent a 2022 első negyedévében jelentett 100 millióhoz képest.

„Az F1-es szezon fantasztikusan indul, az eddigi izgalmas futamokkal, a rekordszámú 23 futamos naptárunk által pedig továbbiak várnak ránk. A versenyhétvégék hatalmas tömegeket vonzanak, az Ausztrál Nagydíj 445 000 szurkolót vonzott, és a naptár hátralévő részében is teltházról beszélhetünk. A platformunk ereje továbbra is vonzza a kereskedelmi partnerek érdeklődését is, számos új szponzort és kibővített együttműködést jelentettünk már be eddig is” – idézte a sportág vezérigazgatója, Stefano Domenicali szavait az F1i.com

NASCAR: Tűzpiros autóval tiszteleg édesapja előtt Chase Elliott

A NASCAR rajongói jól tudják, hogy a szériában az egyes autók festése viszonylag sűrűn eltér a megszokottól, időnként pedig egészen különleges dizájnokat villantak a csapatok. A 2020-as bajnok Chase Elliott autója a következő hétvégére például teljesen vörösbe borul, de nem egy szponzor miatt, hanem azért, hogy így tisztelegjen édesapja, a legendás Bill Elliott előtt. Az idősebbik Elliott, aki most 67 esztendős, 1988-ban maga is bajnok lett a Cup Seriesben, korábban pedig többször is teljesen piros színű autóval versenyzett, de a párhuzamok itt még nem érnek véget.

 

A Hírességek Csarnokába beválasztott pilóta ugyanis több alkalommal vezette a 9-es rajtszámú autót, így például 2001 és 2003 között is, amikor hasonló dizájnnal indult, mint amivel most a fia fog Darlingtonban. A jövő vasárnap lesz ugyanis a NASCAR retró témájú futama, ahol a mezőny legendás festéseket vonultat majd fel, Elliott esetében pedig különleges lesz az is, hogy egy felirattal az anyák napjáról is megemlékezik majd, ami az Egyesült Államokban május második vasárnapjára esik.

Ricciardo megfürdette Tsunodát Miamiban

A Red Bull harmadik versenyzőjeként ügyködő Daniel Ricciardo a Miami Nagydíj előtt Yuki Tsunodával, a testvércsapat pilótájával csónakázott, amely során magával rántotta a vízbe a mit sem sejtő japánt:

 

FE: Sacha Fenestraz büntetése után Jake Hughes rajtolhat az élről Monacóban

Ezúttal Monaco utcáin száguld a Formula-E világbajnoksága, melynek szabadedzései után Mitch Evans és Maximilan Günther tűntek a legesélyesebbnek a pole-pozícióra, ez azonban Sacha Fenestraz kezébe került, miután a francia pilóta és csapattársa Norman Nato nagyszerű tempót diktáltak az egész időmérő edzés alatt. A Nissan kettőse már a csoportkörből is gond nélkül továbbjutott, majd a negyeddöntőben sem találtak legyőzőre. Fenestraz Dan Ticktum ellen nyert, Nato pedig Evansnél bizonyult gyorsabbnak, de mivel ugyanazon az ágon voltak, egymás ellen kellett megvívniuk az elődöntő során. Ebből a párharcból végül Fenestraz simán továbbment miután 1:28.773-as időt futott, ami a legjobbnak bizonyult az egész kvalifikációt tekintve, a fináléban pedig a McLaren pilótája, Jake Hughes várt rá, aki az addig kiválóan teljesítő Günthert ütötte ki.

A döntőben végül Hughes hibázott, így a Nissan versenyzője nyert ezzel megszerezve a rajtelsőséget a legendás utcai pályán, némileg azonban aggódhat, mivel egy lehetséges technikai vétség miatt vizsgálat alá került. Amennyiben marad az eredmény, akkor Hughes indulhat majd mellőle, a második sorból Nato és Günther, míg a harmadik sorban Ticktum és Evans foglalhatnak helyet. A monacói futam a hivatalos program szerint 15:00-tól rajtol el.

Frissítés: Miután Fenestraz utolsó körében átlépte a 350 kW-os energialimitet, így végül törölték a körét, vagyis a pole-t Jake Hughes örökölte meg. A Nissan versenyzője viszont döntős pozíciója miatt a második helyről indulhat. 

Távozhatott a mérnök, akiben nem bízott meg az AlphaTauri csapatfőnöke

Eléggé felkapta a sajtó Franz Tost azon nyilatkozatát, amikor arra panaszkodott, hogy már nem tud megbízni néhány mérnökében, miután a csapat rosszul kezdte a szezont. Azóta már az is kiderült, hogy a szakember hamarosan leköszön az AlphaTauri csapatfőnöki és vezérigazgatói posztjáról, nyugdíjba vonul, míg a helyére Peter Bayer érkezik vezérigazgatóként, valamint a Ferraritól Laurent Mekies csapatfőnökként.

A Miami Nagydíj helyszínén ezzel kapcsolatban Tost egy érdekes mondatot ejtett el a sajtó előtt. „Az a személy már kiesett, akiben már nem bíztam. Ahogy azt el lehet képzelni, a többiekben megbízom. Ez teljesen egyszerű, hiszen jó munkát végeznek” – idézte szavait a RacingNews365. Bár az AlphaTauri nem nevezte meg a szóban forgó személyt, de a portál hírei alapján Dickon Balmforth aerodinamikai vezetőről lehet szó, aki 2003-ban kezdte F1-es karrierjét a Williamsnél, ezt követően a Red Bull, majd a faenzai gárda munkatársa lett. Ezzel egyidejűleg arról is beszámoltak, hogy Dr. Guru Johl csatlakozhatott az istállóhoz, aki az energiaitalosokkal már dolgozott együtt korábban, később pedig a Force Indiánál és utódcsapatainál tevékenykedett.

Megint Ferrari, megint Binotto? – pénteki helyzetjelentés a paddockból

A Hard Rock Stadiumból jelentkezett be Mészáros Sándor, aki ezúttal is összegyűjtötte a legfontosabb információmorzsákat Miamiból, ahol pénteken már lezajlott az első és a második szabadedzés. Kollégánk helyzetjelentését ide kattintva érhetik el kedves olvasóink.