DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 5. szombat

„Akarok én maradni még egy évre a Yamahánál?” – Morbidelli

Érdekes párbeszéd zajlott le az Olasz GP után Franco Morbidelli és egy riporter között, amelyről a The Race számolt be. A Yamaha versenyzője már másfél-két éve egy-két villanástól eltekintve elmarad saját maga korábbi és Fabio Quartararo jelenlegi teljesítményétől, így többször is felmerült már, hogy a hangvillások 2024-re már nem hosszabbítanak vele majd szerződést – annak ellenére, hogy Lin Jarvis korábban elmondta, hogy az olasz az elsődleges opciójuk az azóta már a Superbike-ban a BMW-hez átszerződő Toprak Razgatliogluval szemben. Most azonban maga Morbidelli hintett el arra utalást, hogy nem biztos, hogy marad a japán gyártóval jövőre, amikor ugyanis arról kérdezték, hogy a Mugellóban elért vasárnapi tizedik helye, amellyel Quartararót is megelőzte a futamon, fontos volt-e a jövője szempontjából, így felelt a motoros:

„Nem érdekel, nem érdekel. Arra kell koncentrálnom, hogy a lehető legprofibb és a legjobb motoros legyek. Nem a jövőm vagy a szerződésem alapján versenyzem, hanem a szenvedélyem miatt” – jelentette ki Morbidelli, aki még a Francia és az Olasz GP között is arról beszélt egy a MotoGP honlapjának adott interjúban, hogy többet kell nyújtania az ülése megtartásához. Most viszont amikor felvetették neki, hogy a vasárnapihoz hasonló eredmények csak segíthetik a jövőjét, a kérdezőt Lin Jarvis Yamaha-menedzserhez irányította, majd a következő párbeszéd zajlott le a The Race szaklap szerint:

Riporter: Nem gondolod, hogy az ilyen eredmények segíthetnek?

Morbidelli: Miben?

Riporter: Hogy még egy évre aláírj a Yamahával.

Morbidelli: Még egy évre maradni akarok a Yamahánál?

Riporter: Nos, akarsz?

Morbidelli: Beszéljetek Linnel erről.

A jelek szerint tehát az olasz helye egyáltalán nem garantált a Yamahánál: olyan pletykák is felröppentek az idézett szaklap szerint, hogy a hangvillások egy másik sztárversenyzőt szeretnének megszerezni Quartararo mellé, de ezek a pletykák elhalkultak Mugellóban. Korábban az említett és azóta kizárt Razgatlioglu mellett Jorge Martint hozták szóba még a Yamaha 2024-es ülésével, de a spanyol nemrég arról beszélt, hogy szerződése van a következő évre is a Pramac Ducatival (ami persze az elmúlt évek tapasztalatait elnézve sokat nem feltétlenül jelent a MotoGP-ben).

motogp-morbidelli-yamaha-mugello

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Jó alaposan lehűtötte magát monacói győzelme után Lewis Hamilton

A monacói hagyományokat folytatva ő is medencébe ugrott.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Post race cooldown

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

 

Apja-fia: Robin Raikkönen már most az Alfa Romeo versenyszerelését viseli

Kimi Raikkönen Instagram-sztorijában bukkant fel az alábbi kép: négyéves kisfia, Robin az apja versenyzői overalljának tökéletes, méretére szabott mását viseli. Vajon apja ezzel is abba az irányba terelgeti, hogy inkább a gokartok érdekeljék a kismotorok helyett?

James Hinchcliffe ezért jön valamilyen itallal a spotterének

Az IndyCar versenyzőit az oválversenyeken mindig segíti egy úgynevezett spotter, aki mindig azon van, hogy „békeidőben” a lehető legjobb versenyívre küldje a versenyzőt és segítsen neki, baleseteknél pedig szintén irányítja pártfogoltját, a lehető legsemlegesebb helyre a pályán. Nos, James Hinchcliffe spottere rendesen megdolgozott a pénzéért, amikor Sebastien Bourdais és Graham Rahal balesetekor átküldte a kanadait... a két balesetező, valamint a harmadik, szintén falba csúszó harmadik autó között, karcolás nélkül!

 

Egy „évfolyamtárs” legenda is köszöntötte Kimi Raikkönent 300. futama alkalmából

Bár személyesen nem ismerik egymást, a MotoGP kilencszeres világbajnok legendája, Valentino Rossi sem felejtett el gratulálni Kimi Raikkönennek, amiért a hétvégén 300. F1-es futamát teljesítette Monacóban. Ha már 1979 úgyis egy jó év volt, ahogy a Doktor fogalmaz a rövid kis üzenetben.

 

Rendesen megdolgoztatta Verstappen a győzelemért Lewis Hamiltont

A leginkább a holland tudta megizzasztani a vb-címvédő, jelenleg is bajnoki éllovas angolt, a legmelegebb pillanatokat gyűjtötték össze nekünk.

 

Hansen az első duplázó: nézd vissza a silverstone-i döntőt!

A hétvégén Silverstone-ban randevúzott a ralikrossz-világbajnokság mezőnye. A győzelmet Timmy Hansen szerezte meg, ezzel ő lett az első, aki idén már két sikerrel rendelkezik, s ezzel összetettben is az élre állt. Szabó Krisztián pedig a döntőbe jutott és ötödik helyen végzett – a finálét teljes egészében visszanézhetitek az alábbi videóban:

 

Hat és fél percben a Monacói Nagydíj izgalmai

A szezon hatodik versenyének hivatalos összefoglalója:

 

Solberg 17 éves fia nyert, jól szerepeltek a magyarok az ERC harmadik futamán

A hétvégén rendezték a Rali Európa-bajnokság idei harmadik fordulóját Lettországban, ahol három magyar párosnak is szurkolhattunk. Az MNASZ Facebook-oldalának közlése szerint Az R5-ös autók között a MOL Racing Team párosa, Herczig Norbert és Ferencz Ramón a 14. helyen zárta a lettországi futamot. Ifj. Érdi Tibor és Kovács Szabolcs egy hellyel hátrébb végzett, a 15. helyen zártak. Az R2-esek között a Kristóf Klausz - Kecskeméti Balázs páros a 8. helyen ért célba. Az Európa-bajnokság júniusban folytatódik Lengyelországban.

A Liepeja Ralit a 2003-as ralivilágbajnok, Petter Solberg 17 éves fia, Oliver Solberg nyerte, élete első futamán az Európa-bajnokság legfelső kategóriájában. Solberg fia 13-ból 10 gyorsaságin volt a leggyorsabb, és 23 másodpercet adott a címvédő Alexej Lukjanuknak, aki idén először tudott versenyt befejezni. 

erc-mnasz-1

Nem úsztuk meg utólagos büntetés nélkül a Monacói Nagydíjat

Bár Max Verstappen Lewis Hamiltonnal történt koccanását nem szankcionálták a felügyelők, egy másik incidenst is vizsgáltak még a leintés után. Kevin Magnussen Sergio Perezzel csatázott, a dán pedig védekezés közben átvágta az alagút utáni sikánt. A felügyelők ezt szabálytalannak találták, így öt másodperces büntetéssel sújtották, ezzel a Haas pilótája a 12. helyett a 14. pozícióban végzett a hivatalos eredmények szerint.

monaco-vasarnap-146

Fotó: Ollé Iván

Nézd itt élőben az Indy 500-at!

Magyar idő szerint 18:45-kor startol a világ egyik legpatinásabb autóversenye, az indianapolisi 500 mérföldes: bár Fernando Alonso nélkül rendezik meg a viadalt, érdemes lehet követni az eseményeket – IDE vagy a képre kattintva lehet ezt megtenni:

indy500-video-1

Lemaradtál a Berlin ePrix-ről? Itt pótolhatod a lényeget!

A Formula-E hétvégi futamának hivatalos összefoglalója:

 

Ericsson már a verseny előtt nyert valamit Indianapolisban

Bár az Indy 500-at csak vasárnap rendezik, a hagyományoknak megfelelően már a pénteki Carb Day keretein belül sor került a Pit Stop Challenge-re, amelyet idén Marcus Ericsson nyert, a döntőben Scott Dixont felülmúlva:

 

A M1RA dobogóval, Nagy Dani egy ponttal zárt Hockenheimben

A hétvégén rendezték a TCR Európa-kupa második fordulóját a németországi pályán, ahol a mezőny két magyar pilótájának nem igazán jött ki a lépés. A M1RA-t erősítő Nagy Dániel a szombati futamot a 22. helyen zárta, míg vasárnap 15. lett, ez utóbbi eredményével egy pontot zsebelt be, míg a Zengő Motorsport Cupráját vezető Tenke Tamást – aki a Hungaroringen még a WTCR-ben indult szabadkártyásként – mindkétszer a 25. pozícióban értékelték.

Viszont a Michelisz Norbert és Bári Dávid által alapított M1RA-nak így is volt oka az ünneplésre, Luca Engstler ugyanis az első versenyen egy jó rajtot követően másodikként futott be, ezzel első pódiumát jegyezte a magyar csapattal (a második futamot a hetedik helyen zárta). A győzelmeket amúgy Josh Files és Julien Briché zsebelte be Hockenheimben – a két futamot az alábbi videókban teljes egészében vissza lehet nézni:

 

 

Lauda előtt tiszteleg az egész mezőny Monacóban

A Formula-1 vezetői azt szerették volna, ha ma mindenki egy piros sapkával tisztelegne a héten elhunyt Niki Lauda emléke előtt, ezt pedig a pilóták is megtették Monte-Carlóban. Szívszorító pillanatok!

Képek forrása: Twitter

Raikkönen csak kapott egy tortát a 300. nagydíja alkalmából

Kimi Raikkönen 300. nagydíjhétvégéjét teljesíti a Monacói Nagydíjon, ezen alkalomból - Raikkönen kifejezett kérése ellenére - megünnepelték ezt a mérföldkövet. (Raikkönen biztosan nagyra értékelte volna, ha szétkenik a tortát az arcán...)

 

Robert Wickens egyedül szállt fel egy repülőgépre

"Micsoda különbséget tesz mindössze két hónap! A st. petersburgi szezonnyitóra tartva még úgy szálltam fel, hogy magam mozgattam a lábaim, de a testemet tartania kellett másoknak, most viszont teljesen egyedül szálltam fel ugyanarra a repülőgépre! Bár az első és az utolsó lépésre nem vagyok büszke..." - tweetelte Robert Wickens.

 

Raikkönen kedvenc versenyei a 300-ból

Kimi Raikkönen a 300. nagydíjára készül Monacóban, s bár ő külön kérte a csapatot, hogy ennek ne kerítsen nagy feneket, az F1 YouTube-csatornájának készítői elől nem menekülhetett, és kénytelen volt kiválasztani néhányat karrierje legjobb versenyei közül. A finn a végén aztán annyira sietett volna vissza a hotelbe, hogy még kis híján a mikrofont is eltörte, miközben valósággal letépte magáról.

Igencsak eleresztette magát a rádióban Kevin Magnussen

De hát ezt már megszokhattuk a dántól, aki ekkor még csak egy hatodik helynek örülhetett, később azonban kiderült, hogy a versenyen még eggyel előrébb kerülhet a rajtrácson.

 

Elitklub tagja lesz a monacói futam után Kimi Raikkönen

A Jégember a száguldó cirkusz történetében mindössze az ötödik versenyző lesz, aki minimum 300 versenyen indult karrierje során.

Az elődök:

 

Ezzel a körrel szerezte meg a Monacói Nagydíj első rajthelyét Lewis Hamilton

A videó a Megtekintés YouTube-on opcióra kattintva érhető el.