„Akarok én maradni még egy évre a Yamahánál?” – Morbidelli
https://formula.hu/parc-ferme/35817
Érdekes párbeszéd zajlott le az Olasz GP után Franco Morbidelli és egy riporter között, amelyről a The Race számolt be. A Yamaha versenyzője már másfél-két éve egy-két villanástól eltekintve elmarad saját maga korábbi és Fabio Quartararo jelenlegi teljesítményétől, így többször is felmerült már, hogy a hangvillások 2024-re már nem hosszabbítanak vele majd szerződést – annak ellenére, hogy Lin Jarvis korábban elmondta, hogy az olasz az elsődleges opciójuk az azóta már a Superbike-ban a BMW-hez átszerződő Toprak Razgatliogluval szemben. Most azonban maga Morbidelli hintett el arra utalást, hogy nem biztos, hogy marad a japán gyártóval jövőre, amikor ugyanis arról kérdezték, hogy a Mugellóban elért vasárnapi tizedik helye, amellyel Quartararót is megelőzte a futamon, fontos volt-e a jövője szempontjából, így felelt a motoros:
„Nem érdekel, nem érdekel. Arra kell koncentrálnom, hogy a lehető legprofibb és a legjobb motoros legyek. Nem a jövőm vagy a szerződésem alapján versenyzem, hanem a szenvedélyem miatt” – jelentette ki Morbidelli, aki még a Francia és az Olasz GP között is arról beszélt egy a MotoGP honlapjának adott interjúban, hogy többet kell nyújtania az ülése megtartásához. Most viszont amikor felvetették neki, hogy a vasárnapihoz hasonló eredmények csak segíthetik a jövőjét, a kérdezőt Lin Jarvis Yamaha-menedzserhez irányította, majd a következő párbeszéd zajlott le a The Race szaklap szerint:
Riporter: Nem gondolod, hogy az ilyen eredmények segíthetnek?
Morbidelli: Miben?
Riporter: Hogy még egy évre aláírj a Yamahával.
Morbidelli: Még egy évre maradni akarok a Yamahánál?
Riporter: Nos, akarsz?
Morbidelli: Beszéljetek Linnel erről.
A jelek szerint tehát az olasz helye egyáltalán nem garantált a Yamahánál: olyan pletykák is felröppentek az idézett szaklap szerint, hogy a hangvillások egy másik sztárversenyzőt szeretnének megszerezni Quartararo mellé, de ezek a pletykák elhalkultak Mugellóban. Korábban az említett és azóta kizárt Razgatlioglu mellett Jorge Martint hozták szóba még a Yamaha 2024-es ülésével, de a spanyol nemrég arról beszélt, hogy szerződése van a következő évre is a Pramac Ducatival (ami persze az elmúlt évek tapasztalatait elnézve sokat nem feltétlenül jelent a MotoGP-ben).

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Videó: Karanténban van, így tengerpartot takarít a WRC-pilóta
https://formula.hu/parc-ferme/24828
Mads Ostberg posztolta az alábbi videót közösségi oldalán azzal, hogy a Mexikó Raliról hazatérve elővigyázatosságból karanténba vonult - nem beteg, a családjával lehet és ki is mehet a házból, de nem mehet a többi ember közé. Úgyhogy ezzel töltötte a hétfői napját:
Járvány alatt minden felelős versenyzőnő WC-papírt süt
https://formula.hu/parc-ferme/24827
"Ma egy nagyon különleges vacsorát készítek. Mostanság ez mindenki kedvence, így nekem is ki kellett próbálnom: már sül is a WC-papír! Ne felejtsük ki a borsot és a sót, és már készen is van. Jó étvágyat!" - mondja haláli komolysággal a W Series tavalyi második helyezettje.
Beitske Visser - Koronavírus-pánik 1:0
Hamilton is bemutatja a koronavírus elleni legfontosabb védekezési módot
https://formula.hu/parc-ferme/24830
A hatszoros világbajnok a közösségi médiában demonstrálja, hogyan kell helyesen kezet mosni a brit egészségügyi szolgálat, az NHS útmutatása alapján. Klímavédőként Hamilton még a vízzel való spórolásra is figyel, de szubjektív véleményünk szerint Grosjean a minap alaposabb volt.
Coronavirus can make people nervous, but I want to reassure you all to stay calm. Don’t forget that handwashing is the most important thing you can do to protect yourself and others. For official NHS advice visit: https://t.co/zH7Ce2dRAw #coronavirus #COVID19 @NHSuk pic.twitter.com/Gr1SGRK5FE
— Lewis Hamilton (@LewisHamilton) March 16, 2020
Verstappen próbálta ki először az elkészült holland F1-es pályát
https://formula.hu/parc-ferme/24824
Régi-új pálya került a Forma-1 versenynaptárába a holland Zandvoort formájában. A nagy múltú helyszín néhány kihagyástól eltekintve 1952-től több mint harminc éven keresztül adott otthont a világbajnoki versenyeknek. Az elmúlt években főként túraautók és utánpótlásszériák szerepeltek rajta, Max Verstappen népszerűségének köszönhetően azonban újra megrendezik a Holland Nagydíjat.
Színes társaság: Bemutatta idei DTM-festéseit az Audi
https://formula.hu/parc-ferme/24829
A német márka dizájnrészlege új külsőt kölcsönzött a Német Túraautó Bajnokságban szereplő hat gyári autónak, melyeket a címvédő René Rast, valamint Nico Müller, Mike Rockenfeller, Robin Frijns, Loic Duval és Jamie Green vezet. Többen teljesen új színeket kaptak, mivel Rockenfeller, Duval és Green autóját is másik főszponzor támogatja.

Még három Audi lesz a bajnokságban az ügyfélcsapat WRT-nél, melyeket Ferdinand Habsburg, Ed Jones és Fabio Scherer vezet, ezek festését most nem mutatták be. A szezonnyitó időpontjában és helyszínében – április 25-26, Zolder – jelen állás szerint nincs változás.

Futam híján a rajongók eljátszottak egy bokszkiállást
https://formula.hu/parc-ferme/24820
A Williams szurkolói voltak ennyire lelkesek.
Despite the #AusGP cancellation, some of our Aussie fans still managed to show off their skills
— ROKiT WILLIAMS RACING (@WilliamsRacing) March 16, 2020
Not quite as rapid as our pit crew though
Ben Rogers #WeAreWilliams pic.twitter.com/zfXnWHe6OB
Az AFM vendége volt az F1-es sztárokat legyőző Bereznay Dániel
https://formula.hu/parc-ferme/24823
Az F1-es e-sport széria élmezőnyének tagja – 2018-ban második, 2019-ben harmadik helyezett – volt a Motorsporthíradó legutóbbi adásának stúdióvendége. A szimulátoros most vasárnap jegyzett egy nagy sikert: ő győzött az Ausztrál Nagydíj helyett megrendezett virtuális viadalon, melyen jelenlegi és korábbi F1-esek, Lando Norris, Stoffel Vandoorne és Esteban Gutierrez is részt vettek.

A Le Mans-i 24 órás sorsáért még izgulhatunk
https://formula.hu/parc-ferme/24822
Az utóbbi egy-másfél hét során nem telt el úgy nap, hogy ne töröltek vagy halasztottak volna el valamilyen autó- vagy motorsport-eseményt, de az év egyik legnagyobb viadala szerencsére még kitart. Az idei Le Mans-i 24 órás futamot - ami a WEC 2019-2020-as szezonzárója is egyben - június 13-14-ére írták ki, és a szervezők ma közölték, ehhez a dátumhoz egyelőre nem nyúlnak hozzá. Hogy mi lesz a sorsa a versenynek az április 15-én dől el, eddig várnak a járvány okozta helyzet rendeződésére.
Piere Fillon elnök leszögezte, a versenyt idén valamikor mindenképp megtartják, túl sokáig azonban nem halogathatják, szeptembertben ugyanis kezdődne az új autókat felvonultató 2020-2021-es idény.

Videó: Hamilton is szörfölt egyet
https://formula.hu/parc-ferme/24819
A világbajnok kiélvezte a Melbourne-ben töltött idejét. Charles Leclerc-rel ellentétben neki nem csak az úszásról szólt a szörf...
Látványos jelenetek a hétvégi WRC-futamról
https://formula.hu/parc-ferme/24818
A Mexikó Ralit még megrendezték, igaz, az utolsó versenynapot végül itt is törölték. Egy összefoglaló videó a futamról:
Leclerc megpróbált szörfözni egyet, de nem nagyon sikerült neki
https://formula.hu/parc-ferme/24817
"Ez a nap inkább az úszásról szólt és nem a szörfözésről, de jó móka volt! Amúgy senki se közelítsen rá az arcomra az első képen, köszi! Remélem, hogy ezekkel a fotókkal mosolyt csalok az arcotokra ezekben a nehéz időkben. Ma hazamegyek és ott is maradok, amíg nem javul a helyzet" - írta közösségi oldalán Charles Leclerc. A Ferrari pilótája érdekes fotókat osztott meg...
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Gasly és Kvjat élete nem lett számottevően bonyolultabb a csapatnévváltással
https://formula.hu/parc-ferme/24816
Eddig is Red Bullt kellett kortyolniuk, ezután is azt kell. Eddig is lépten-nyomon fotózták őket, ami továbbra is így van. A különbség csak annyi, hogy most az overallokon túl az Alpha Tauri divatmárka cuccait is magukra kell venniük néhány kattintás erejéig.
Go behind the scenes with @PierreGASLY and @Kvyatofficial shooting the new Scuderia AlphaTauri collection
— Scuderia AlphaTauri (@AlphaTauriF1) March 9, 2020
Head to the @redbullshop to check out our gear https://t.co/b2cQX0ZTOz pic.twitter.com/yIbJeImIQv
Nincs az a mutálódott koronavírus, ami gátat szabhatna a Raikkönen iránti rajongásnak
https://formula.hu/parc-ferme/24815
Maga Kimi Raikkönen osztotta meg az alábbi képet Instagramon a következő szöveggel:
"Ő itt egy egészségügyi nővér Sanghajban. Nehéz idők köszöntöttek a világra, vigyázzatok magatokra."

Norrisnak talán föl se tűnt, hogy nem igazi versenyen van
https://formula.hu/parc-ferme/24814
Lando Norris volt az egyik színfoltja a Bereznay Dániel győzelmével véget ért vasárnapi F1-es virtuális versenynek. Nemcsak azért, mert a mezőny végéről zárkózott fel a 6. helyig, hanem azért, mert a futam közben elejtett megjegyzései által a hangulatfelelős is ő volt. Pont, mint egy valódi F1-es futamon.
Best first lap in his entire life. pic.twitter.com/vIkWt80tqX
— Ky (@FiftyBucksss) March 15, 2020
How. Was. That.
— #L4NDO (@TeamL4NDO) March 15, 2020
P6 in the race and he also hit the top spot as the #1 most viewed stream on @Twitch
#L4NDO #NotTheAusGP #F1 pic.twitter.com/3wksuBsv1Z
Bottas szemlélteti, hogyan kell elkapni a „koronát”
https://formula.hu/parc-ferme/24813
Bár verseny nem volt, azért igyekezett vidáman tölteni a vasárnapot Valtteri Bottas, akinek Insta Storyjában hemzsegteg a képek és a videók arról, mi mindent csinált új barátnőjével, Tiffany Cromwell-lel. Bár már eléggé elkoptatott poén, nem bírta ki, hogy a koronavírus-őrület jegyében fényképezkedjen a Corona nevű sörrel.
És bizony, az alsó képen az a furcsa mamusz is az ő lábán van.


Mindennapi versenytörlésünket add meg nekünk ma (is)
https://formula.hu/parc-ferme/24812
Lassan az összes autós-motoros bajnokság reagált a koronavírus terjedésére a versenynaptára módosításával, de azért még mindig lehet találni új híreket ebben a témában. Most a Rali-Európa-bajnokság is lépett azzal, hogy az azori-szigeteki szezonnyitót elmozdította a március 26-28-i időpontról, és biztos távolságba, szeptember 17-19-re helyezte át azt. A bajnokság így jelen állás szerint a május 7-9-i eseménnyel startol a Kanári-szigeteken. De persze sose lehet tudni...

Grosjean példát mutat: Így kell alaposan kezet mosni
https://formula.hu/parc-ferme/24810
Romain Grosjean járványvédelmet szemléltetett Instagramján, a teljes folyamat 40 másodpercen keresztül tartott.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonHand hygiene is key to protect all of us against and beat #COVID19 Advices from @who here
Twitter-körkép: Csapatok posztjai az elmaradt versenynapon
https://formula.hu/parc-ferme/24811
Egy ideális világban most a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj eseményeit tárgyalnák ki a Formula-1 résztvevői. Helyette az autósport csendbe borult, a közösségi médiát görgetve a csapatok posztjai köszönnek szembe, melyekben sajnálkoznak az elmaradt futam miatt.
Mercedes: „A versenyzés a szenvedélyünk. Ez vagyunk mi. Ezt csináljuk. Sajnáljuk, hogy ma nem lehetünk kint a pályán. De egyes dolgok nagyobbak, mint a verseny… Vigyázzatok magatokra, figyeljetek egymásra, és hamarosan újra találkozunk.”
Ferrari: „Nehéz tudomásul venni, hogy nem versenyzünk ma értetek, tifosi. Ez nehéz időszak mindenki számára szerte a világon. Maradjatok erősek, maradjatok biztonságban.”
It’s hard knowing that we’re not racing for you all today, #Tifosi
— Scuderia Ferrari (@ScuderiaFerrari) March 15, 2020
This is a tough time for everyone around the world
Stay strong, stay safe. #essereFerrari pic.twitter.com/t9gBdhKnqD
Red Bull: „Aznap, ami a versenynap lett volna Ausztráliában, csapatunk hazatért a bázisra. Habár a versenyzés az, amiben a legjobbak vagyunk, most a legfontosabb első helyre helyezni az egészséget és biztonságot.”
Alpha Tauri: „A várakozás az első fordulóra folytatódik… Kár, hogy nem tudtunk versenyezni ezen a hétvégén, ám dolgozóink egészségének és biztonságának kell fő prioritásunknak lennie. Reméljük, hogy hamarosan visszatérünk!”
Haas: „Szerettünk volna versenyezni a mai napon Melbourne-ben az F1-es szezon első fordulóján, mert ezért élünk, de egyes dolgok fontosabbak a versenyzésnél. Mindazokra gondolunk, akiket érint a jelenlegi helyzet.”
Williams: „Miután felébredtünk azon a napon, ami versenynap lett volna, furcsa érzés, hogy nem érezzük a várakozás miatti pillangókat. Az F1 azonban vissza fog térni, mi is vissza fogunk térni. Egyelőre azonban azt reméljük, hogy mindenki vigyáz magára, amennyire tud, és azokra gondolunk, akik érintettek.”
The wait for the first round continues...
— Scuderia AlphaTauri (@AlphaTauriF1) March 15, 2020
It’s a shame we weren’t able to go racing this weekend, however, the health and safety of our workforce has to be our main priority. We hope to be back soon!
#AlphaTauri #F1 pic.twitter.com/MOjIppbSFU
Videó: Öt elfeledett pillanat az Ausztrál Nagydíjról
https://formula.hu/parc-ferme/24807
Ha verseny nincs, legalább nézzük vissza, az F1 szerint milyen események történtek a múltban Melbourne-ben, amikről a többség megfeledkezett.
A versenyek elmaradhatnak, de a Motorsporthíradó nem: 13 óra, FIX TV
https://formula.hu/parc-ferme/24809
Az Autósport és Formula Magazin tv-műsora márciusban is jelentkezik. A tartalomban a MotoGP-vel foglalkozunk, bemutatjuk a felújított Zandvoortot és Bereznay Dániellel is beszélgetünk.
