DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 8. vasárnap

Formula-E: Először rajtolhat Maserati a pole-ból

Közel egy hónapos kihagyás után a tizedik fordulóban Jakartába látogat a Formula-E mezőnye, amelyet ezen a hétvégén két új arc is színesít: Roberto Merhi a Mahindrától közös megegyezéssel távozó Oliver Rowland helyén versenyez majd a szezon hátralévő részében, míg a Le Mans-i 24 órás versenyre készülő André Lotterert David Beckmann helyettesíti az Andrettiben.

Az időmérő A-csoportjában a DS Penske pilótái erős tempót mutattak, Stoffel Vandoorne és Jean-Eric Vergne is továbbjutott a kvalifikáció következő szakaszába. Rajtuk kívül az élen záró Jake Dennis és meglepetésre a szezonban eddig szenvedő Robin Frijns zárt még az első négyben. A monacói győztes, bajnoki összetettet vezető Nick Cassidy épphogy lemaradt a továbbjutásról, ötödik helyen esett ki. A B-csoportból is egy csapat emelkedett ki, mindkét Maserati továbbment az egyenes kieséses szakaszba, a két szabadedzést megnyerő Maximilian Günther időmérős csoportját is leggyorsabbként zárta. Pascal Wehrlein kihasználta bajnoki riválisa, Cassidy hibáját, és ő is folytathatta a negyeddöntőben, csakúgy, mint a McLaren rutinos rókája, René Rast. Itt is akadt meglepetés-kieső: a világbajnoki küzdelembe feliratkozó Mitch Evans számára ért véget az időmérő a csoportkörben, ezzel megnehezítve saját dolgát a futamon.

A negyeddöntők két csapaton belüli összecsapást is hoztak, a DS Penske párosának esetében mindössze közel nyolc század döntött Vergne javára, míg a Maseratik házon belüli csatáját Günther nyerte. Dennis és Wehrlein magabiztosan ütötték ki ellenfeleiket. Az Andretti britje az elődöntőjét is simán behúzta, ellenfele a döntőben pedig az eddig nagyon gyors Maserati német pilótája volt.

Günther aztán a fináléban is magasan bizonyult gyorsabbnak, így megszerezte karrierje első pole-pozícióját a Formula-E-ben. Mögüle Dennis, Wehrlein, Vergne és Vandoorne rajtolhatnak még az első öt helyről a magyar idő szerint 10 óra után pár perccel kezdődő ePrix-n.

Vettel tanítja Leclerc-t németül, nem sok sikerrel

Hihetetlen: a fél F1-es mezőny beragadt a liftbe, Ricciardo videóz

A hockenheimi pályáról készültek távozni péntek este az F1-es pilóták, és 11-en be is zsúfolódtak a liftbe, amelyik pont akkor mondta fel a szolgálatot (hacsak meg nem játszották), amikor egy ilyen világhírű banda gyűlt össze benne.

A szerencsétlenül járt társaságba tartozott a mezőny több mint fele: Daniel Ricciardo, George Russell, Valtteri Bottas, Danyiil Kvjat, Lando Norris, Romain Grosjean, Charles Leclec, Carlos Sainz, Nico Hülkenberg, Pierre Gasly és Sergio Perez.

Ki másnak, hát természetesen a Renault ausztráljának jutott eszébe ebben a szorult helyzetben, hogy mobiltelefont ragadjon és megörökítse ezt a szürreális pillanatot. „A lift beragadt, még mindig itt vagyunk… a verseny törölve” – írta a felvételhez Ricciardo.

A videót szintén megosztó Renault Twitter-fiókja aztán nem sokkal később frissítette az állapotjelentést, mindenki nagy megnyugvására: „Kijutottak, a verseny folyhat tovább!”

Nem az M4-en lesz az F1-es időmérő, íme a szombati program

Amit a szombati motorsport-programról tudni érdemes...:

12:00-13:00 Formula-1, harmadik szabadedzés

15:00-16:00 Formula-1, időmérő edzés (élőben Duna, 16:00-tól M4 Sport)

16:30 Spái 24 órás futam kezdete

16:30-17:15 IndyCar, harmadik szabadedzés

20:35-21:15 IndyCar, időmérő edzés

whitechocolate

fotó: dppi

Nem törődve azzal, hogy 38 fok van, Hamilton kabátban flangál a paddockban

Vannak különös öltözködési szokásai a Mercedes britjének, de ez azért mindenen túltesz!

A pillanatot Hockenheimben tartózkodó kollégánk, Mészáros Sándor örökítette meg.

67786508_935786240117844_704047433050488832_n

67115952_636060566889940_2911539543771447296_n

Raikkönen beintett a kamerásnak

A finn pilóta Instagram storyjába került fel ez a két fénykép - a másodikon az olvasható, hogy "minden történetnek két oldala van"...

pf6_11

alvás

Egy Grosjean-aláírásnak is nagyon lehet örülni

A Haas-pilóták dedikálásánál volt egy hölgy, aki nagyon izgatott volt, amikor Romain Grosjean kiosztotta neki az aláírást...

 

Norris már hét éve is ott volt a tűz közelében

Előkerült egy hét évvel ezelőtti fotó Lando Norris Twitterén, amelyen az akkor kétszeres világbajnoki címvédő Sebastian Vettel mellett pózol...

pf4_14

Hamilton is executive producer lett a vegánságról szóló filmben

Ahogy Arnold Schwarzenegger, Jackie Chan, Novak Đoković, James Cameron és a kosárlabdázó Chris Paul is, akik mind vagy teljesen vegánok, vagy legalábbis teljes mellszélességgel hirdetik ezen életvitel előnyeit. A fenti sztárgárda jelentős része alighanem csak húzónévként van ott a vezető produceri listában, hiszen többnyire szerepelni fognak a szeptemberben érkező dokumentumfilmben, mintsem gyártási feladatokat látnának el, Hamilton mindenesetre az előzetest mellékelve melegen ajánlja, hogy nézzük majd meg: "A teljesítmény mindenekelőtt azzal kezdődik, hogy a megfelelő üzemanyag legyen a szervezetünkben."

Jean Todt a WHO magyar vezetőjével tárgyalt

A 2009 óta Jean Todt irányítása alatt álló Nemzetközi Automobil Szövetség az elmúlt tíz évben sokat tett a kapcsolatépítésért olyan szervezetekkel, amelyek első hallásra sokaknak talán irrelevánsnak tűnnek az autósport számára. Ilyen az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is, amelynek európai regionális igazgatójával, Dr. Jakab Zsuzsannával találkozott legutóbb Genfben Todt. Mint sok minden más, a WHO-val való jó kapcsolat is a közutak biztonságának fokozásáért folytatott kampányban lehet fontos, amely témát zászlójára tűzte az FIA ebben az évtizedben.

Aki azt gondolta, hogy bár Alonso sokféle autót kipróbált már, de buggyt biztosan sohasem fog...

A spanyol nyári tréningkét beszél az alábbi tesztjéről, aminek állítása szerint hamarosan folytatása is lesz. Csak nem a ralis, terepralis karrierútra készül mégis?

Pályabemutató: ilyen lesz a Formula-E fedett pályás versenye

Sam Bird besétált egy épületbe, hogy megkezdje a pályabejárást. Már önmagában ez a mondat pályázhat arra, hogy az autósport idei legőrültebb jelensége legyen, hiszen ki látott már olyat, hogy egy autóverseny egy rendezvényközpont közepéről rajtoljon el!? Hát senki, és ezért akar a Formula-E ebben is első lenni! Márciusban jelentették be, hogy az FE következő szezonjának záró hétvégéjére a sorozat visszatér Londonba, egy egészen szürreális helyszínre, az ExCeL rendezvényközpont környékére és belsejébe. A szürreális pályabemutató mellett a Virgin pilótája, Bird beszél arról, milyen kihívásokra számít a vonalvezetéstől.

Ricciardóék a legózó gyerekek gondolatait is irányítani tudják

Nemcsak a sportot, hanem az élet minden területét áthatja a versenyszellem - ezt az üzenetet hordozza a Renault idei vicces videósorozata, amelyben Nico Hülkenberg és Daniel Ricciardo mutatják be, mi zajlik le valójában az emberek agyában. Most két játszó gyerek került terítékre, de korábban a jógázó lányok és az unatkozó irodisták sem úszták meg, hogy kifigurázzák őket.

Átadták az új mogyoródi csomópontot, a Magyar Nagydíjra menet mindenki kipróbálhatja!

Mogyoród polgármestere, Paulovics Géza jelentette be mindezt. Korábban részletesebben is írtunk már arról, hogy hol és mi változik.

Kezdődik az F1-es hétvége, mutatjuk a pénteki programot

A pénteki nap motorsport-programja:

11:00-12:30 Formula-1, első szabadedzés

15:00-16:30 Formula-1, második szabadedzés (M4 Sport)

17:20-18:05 IndyCar, első szabadedzés

18:30-19:00 Spái 24 órás, Super Pole

21:15-22:00 IndyCar, második szabadedzés

A hétvége teljes programja ezen a linken megtekinthető!

pf1_9

fotó: dppi

Hamilton: Theresa May golyói acélból vannak

Formula-1-es versenyzők ritkán politizálnak – kivétel persze akad, például a mexikói patrióta Sergio Perez –, ezért is szokatlan Lewis Hamilton friss Instagram-posztja. 12 millió követőjének Nagy-Britannia vezető aktuálpolitikai témájában nyilvánított véleményt: a lemondott miniszterelnök, Theresa May szerdán távozott posztjáról, melyet Boris Johnson foglalt el. Hamilton képzavaros bejegyzéssel tisztelgett a politikusnő előtt:

„Ez a nő annyi sz*rt kapott mindenkitől az Egyesült Királyságban, mégis emelt fővel távozik. Függetlenül attól, hogy jónak tartják vagy nem, azt be kell vallani, hogy a golyói acélból voltak, amikor a sárdobálást kellett állnia. A legjobbakat kívánom neki” – olvasható a posztban.

Verstappen és Ricciardo kapcsolata továbbra is jó

"Reunited", vagyis "Újraegyesülve", ezt írta az alábbi képhez Max Verstappen - ugyan Daniel Ricciardo kicsi talán miatta is távozott a Red Bulltól, de a két pilóta olyan jó viszonyt alakított ki még csapattársként, hogy ez az óta is megvan. Ricciardo az elsők között gratulált Verstappennek az Osztrák Nagydíjon aratott győzelem után, most pedig együtt utaznak...

 

Különleges cipőkkel készül hazai futamára Nico Hülkenberg

A Német Nagydíjhoz új cipő dukál a német pilótának:

 

Kifehéredtek az Ezüst Nyilak: Íme a Mercedes hétvégi festése

Különleges fényezéssel szerepel a Mercedes hazai futamán, a Német Nagydíjon: az apropó a márka motorsporttörténetének 125. évfordulója. A világ első autóversenyén, a Párizs–Rouen viadalon 1894-ben Daimler-motor hajtotta a győztes autómobilt. A Mercedes eddig csak részleteket mutogatott az autóból, először csütörtökön prezentálták teljes egészében az alkalmi külsőt.

Megszületett Jenson Button kisfia

A 2009-es világbajnok és párja, Brittny Ward is közzétették Instagramon a gólyahírt: „Itt van, egészséges, és szívünk nem is lehetne ennél jobban boldogsággal tele” – olvasható a közösségi médiában. A posztból kiderül, hogy a jövevény fiú.

Gratulálunk Buttonéknak!

Különleges hétvége lesz ez Charles Leclerc számára

Ugyanis a Ferrari F1-es pilótájának öccse, a 18 esztendős Arthur Leclerc is rajthoz áll a Hockenheimringen, a Formula-4-es mezőny tagjaként - először fordul elő, hogy a Leclerc testvérek ugyanazon a hétvégén, ugyanazon a pályán versenyeznek. Leclerc az alábbi képet posztolta kettejükről azzal, hogy egy kicsit megnőttek azóta...

pf2_17