DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 22. hétfő

„A kib*szott bokszba bevezető körön történt!” – Steiner Schumacher 700 ezer dolláros autótöréséről

Rövidesen megjelenik a Haas Formula-1-es csapatfőnökének, Günther Steinernek az új könyve, amely angolul a Surviving to Drive (szabad fordításban: Túlélni a vezetésért) címet viseli, utalva és játszva a Netflix dokumentumfilm-sorozatának címével. Ebben a 2022-es évad nehézségeit és örömeit részletezi a tőle megszokott stílusban Steiner, aki a The Times szemléje szerint igencsak kifakadva írt Mick Schumacher suzukai szabadedzés végén történt autótöréséről:

„A kib*szott bokszba bevezető körön történt! A bevezető körön! Persze, nagyon vizes volt a pálya, de senki más nem írt le úgy autót, hogy visszafelé tartott a bokszba. Öt perc után elveszítettünk egy autót, most pedig egy újat kell építenünk. Nem lehet olyan versenyzőm, akinél nem vagyok biztos benne, hogy biztonságosan körbe tudja vinni az autót egy lassú körön. Ez egyszerűen kib*szott nevetséges. Hány embert tudnánk foglalkoztatni 700 ezer dollárból? És most elő kell kerítenem ezt a pénzt” – írta Steiner. A Haas-vezér szerint egyébként összesen 2 millió dollárba kerültek a csapatnak tavaly Schumacher balesetei, ez is közrejátszott abban, hogy az idény végén nem volt maradása az amerikai istállónál a németnek.

f1-schumacher-suzuka-crash-2022

fotó: DPPI

„Egyszerűen letolt engem a kib***ott pályáról!”

A WTCC második, Nordschleifén rendezett versenyét Nicky Catsburg nyerte meg Michelisz Norbi és Robert Huff előtt - a brit a vezetést is átvehette volna a rajt után, ha volvós társa nem lett volna egy leheletnyivel agresszívabb a kelleténél.

Az Indy 500 történetének legemlékezetesebb befutói

Valljuk be, volt egy pár - vajon a ma esti verseny is bekerül a történelemkönyvekbe?

Kiss Norbi: Két futam, két dobogós hely, egy büntetés

A kétszeres kamion Európa-bajnok Kiss Norbert mindössze egy ezredmásodperccel maradt el az első futam rajtsorrendjéről döntő superpole-ról az olaszországi Misanóban, és ennek megfelelően a győzelemért is végig harcban állt. Norbinak végül a második hellyel kellett megelégednie Adam Lacko mögött, és Steffi Halm előtt.

A második verseny már Jochen Hahné volt, aki a negyedik helyről indulva a harmadik körben vette át a vezetést, és azt követően vissza sem nézett. A német mögött honfitársa, Steffi Halm zárt, Kiss Norbi pedig küzdelmes után ismét a dobogóra állhatott. Csakhogy a leintést követően a versenybíróság vizsgálni kezdte a magyar versenyzőt korábbi, Sascha Lenzcel történt incidense miatt: a stewardok úgy döntöttek, hogy a Team Tankpool 24 Racing pilótája volt a vétkes, ezért 30 másodperces időhozzáírással büntették őt. Kisst így a kilencedik helyen rangsorolták, pozícióját az első futam győztese, Adam Lacko örökölte meg.

 

Ez nem a magyar versenyzőlányok hétvégéje volt

Keszthelyi Vivien az Audi TT Kupa szombati. nürburgringi versenyén keveredett balesetbe, melynek következtében kórházba kellett szállítani - a 16 éves lány szerencsére nem szenvedett komoly sérülést, és mosolyogva köszönte meg a támogatást rajongóinak az adenai kórházból.

György Anett, a Zengő Motorsport ETCC-ben versenyző fiatal pilótája szintén összetörte az autóját a WTCC mezőnyével közös, Nordschleifén rendezett második versenyen - a csapat tájékoztatása szerint apályakórházban nem találtak nála sérülést, azonban egy közeli kórházba szállították rutinvizsgálatra.

Már meg is van a müncheni Formula-E verseny helyszíne?

Egyelőre csak tervben van, ám az e-formel.de portál információi szerint szinte biztos, hogy Berlinből Bajorország fővárosába költözik a sorozat jövőre. A berlini helyszínnel kapcsolatban több bizonytalanság is volt az elmúlt években: az első szezon után a tempelhofi helyszín menekülttáborrá vált, így a belvárosban versenyzett egymással a mezőny, idén azonban a tiltakozások hatására az elektromos autók idén júniusban visszatérnek az elektromos helyszínre.

A 2018-as, müncheni forduló várható időpontja május 19, itt pedig a lehetséges vonalvezetés, a legendás Oktoberfest helyszínén:

Újabb nagy bukás az Audi TT-Kupában

A sorozat szombaton rendezett, második nürburgringi versenyén Keszthelyi Vivien nem állt rajthoz pénteki incidense miatt - akárcsak az első futamon, most is történt egy nagy baleset, ezúttal Finlay Hutchinson találta meg magának a korlátot.

Max Verstappen nem csak az autóját túráztatja a hétvégén

Hanem egy jet-ski nyergébe is felpattant a monacói öbölben.

Ez a baleset lett Hamilton veszte a Q2-ben

Az időmérő edzés második szakaszának végén az egyébként egész hétvégén remek formában autózó Stoffel Vandoorne korlátnak csapta autóját, a mögötte a továbbjutásért kínkeservesen küzdő Lewis Hamiltonnak pedig lassítania kellett - így kerülhetett a belga a top10-be, a brit pedig a 14. helyre.

Lesz Raikkönen-Vettel-csata az első kanyarban? A pilóták már a kérdést sem értik

Ritka dolog mostanság, hogy a két Ferrari rajtoljon az első sorból, az meg még szokatlanabb, hogy Kimi Raikkönené legyen a pole-pozíció. A különös rajtfelállás láttán a Monacói Nagydíj időmérőjét követő sajtótájékoztatón többen is ugyanarról faggatták a két Ferrari-pilótát: csatába bonyolódnak-e majd egymással a verseny első kanyarjában, lesz-e különleges megbeszélés a helyzet tisztázására és Raikkönen előre fogja-e engedni a hozzá képest 55 pontos előnnyel rendelkező Vettelt? Mindketten egyértelműen jelezték, amikor elegük lett ebből a témakörből.

Vettel még finomabban fogalmazott: "Azt hiszem, elég versenyt teljesítettünk már ahhoz, hogy tudjuk, mit kell csinálni az 1-es kanyarban."

Raikkönen viszont szokásához híven nem kertelt: "Mintha a csapatom azt szeretné, hogy most valamit máshogy csináljak, mint az elmúlt két-három évben! Semmi sem változott. Megint csak egy hülye sztorit akarnak gyártani valamiből."

DA1jVciWAAA8E7O

Nagy Dani összetörte az autóját a Nordscleifén

A Zengő Motorsport versenyzője a WTCC második szombati futamán járt pórul a legendás pályán, de szerencsére nem esett baja.

Nézd vissza Raikkönen elképesztő pole-körét!

Milyen emojikkal írják le a Ferrari pilótái a monacói pályát?

Bár sem Sebastian Vettel, sem pedig Kimi Raikkönnen nem aktív a közösségi médiában, természetesen ők is ismerik az emojikat - most arra használták fel őket, hogy jellemezzék a monacói aszfaltcsíkot.

Nagyon csinos hölgy lett Giancarlo Fisichella lányából

Az április 27-én 18 évessé érett Carlotta Fisichella is ott van édesapjával Monacóban, ahol illusztris háttér előtt költötték el vacsorájukat pénteken.

Tényleg így változott meg Monacóban az F1?

Avagy mennyien érdeklődnek a különböző motorokkal szerelt versenyautók iránt...

Így vágta oda Ocon az autóját a harmadik edzésen

A Force India francia pilótája volt az egyetlen, aki balesetet szenvedett az időmérő előtti utolsó gyakorláson - autóját nem a sokat által retteget sárga rázókő dobta meg, hanem Ocon hibázott, amikor túl szűken próbált elfordulni az Uszodánál, és jobb első kerekével megcsípte a belső korlátot.

A pályabíróknak igencsak nehezükre esett kihúzni a Tecpróba szorult VJM10-est:

Amikor olyan hosszú az egyenes, hogy dobolni kezdesz az autón unalmadban

Holnap Indy 500: Íme a verseny történetének egyik legdurvább rajtbalesete

Amikor harminchárom autó egyszerre zúg be az első kanyarba a zöld zászló meglengetése után, nagyon komoly esély van egy tömeges bukásra: szerencsére az utóbbi években a pilóták vigyáztak egymásra, nem úgy, mint 1995-ben, amikor kishíján tragédiába torkollt Stan Fox légibemutatója. Az amerikai a belső íven fordult el, de megcsúszott, és frontálisan a a falnak ütközött: a becsapódástól autója eleje leszakadt, és láthatóvá váltak a pilóta lábai is. Bár Fox túlélte a bukást, meglepően nem alsó végtagjainak sérülése, hanem a fejért ért ütés miatt szállították kritikus állapotban kórházba. A versenyző soha nem ült többet versenyautóba, a végzet évekkel később mégis elérte: 2000-ben közúti baleset áldozata lett.

Szinte biztos, hogy utoljára láttunk egy Palmert a dobogó tetején ezen a hétvégén

A Forma-1 és az F2 mellett a Formula-Renault Eurocup 2.0 mezőnye is Monacóban vendégeskedik ezen a hétvégén: a pénteki pole után szombaton Will Palmer, a Renault F1-es pilótája, az idén még pont nélkül álló Jolyon öccse diadalmaskodott. A 2014-es GP2-es bajnok mellett a büszke apa, Jonathan Palmer is közvetlen közelről figyelhette a húsz éves srác sikerét.

Visszatért Monacóba az F1-eseket bomlasztó modell

A 2009-es Monacói Nagydíjnak volt egy furcsa motívuma: számos versenyző panaszkodott arra, hogy egy reklámtábla eltereli a figyelmüket a hajtűkanyarban – a Martini hirdetése, melyen Jessiqa Pace modell szerepelt. Felipe Massa így írta le a problémát: „Ahányszor áthaladtál a kanyaron, ez a gyönyörű nő szemezett veled. Csak egy képről, mégis lehetetlenség volt nem visszanézni.”

A versenyzők nyomására le is szerelték a plakátot, 2017-ben viszont Jessiqa visszatért Monte-Carlóba. Igaz, ezúttal nem a pálya szélére, nehogy ismét galibát okozzon, hanem a helikopter-leszálló mellé.

Ő nem a szomszéd iskolás kisfiú, ő Szomszéd Lali, az autóversenyző!

Elsőre úgy néz ki, mint egy kisiskolás, pedig a Swift Cup Europe egyik versenyzőjét látjuk, legnagyobb példaképe, Kiss Norbi pólójában.