„A kib*szott bokszba bevezető körön történt!” – Steiner Schumacher 700 ezer dolláros autótöréséről
https://formula.hu/parc-ferme/35244
Rövidesen megjelenik a Haas Formula-1-es csapatfőnökének, Günther Steinernek az új könyve, amely angolul a Surviving to Drive (szabad fordításban: Túlélni a vezetésért) címet viseli, utalva és játszva a Netflix dokumentumfilm-sorozatának címével. Ebben a 2022-es évad nehézségeit és örömeit részletezi a tőle megszokott stílusban Steiner, aki a The Times szemléje szerint igencsak kifakadva írt Mick Schumacher suzukai szabadedzés végén történt autótöréséről:
„A kib*szott bokszba bevezető körön történt! A bevezető körön! Persze, nagyon vizes volt a pálya, de senki más nem írt le úgy autót, hogy visszafelé tartott a bokszba. Öt perc után elveszítettünk egy autót, most pedig egy újat kell építenünk. Nem lehet olyan versenyzőm, akinél nem vagyok biztos benne, hogy biztonságosan körbe tudja vinni az autót egy lassú körön. Ez egyszerűen kib*szott nevetséges. Hány embert tudnánk foglalkoztatni 700 ezer dollárból? És most elő kell kerítenem ezt a pénzt” – írta Steiner. A Haas-vezér szerint egyébként összesen 2 millió dollárba kerültek a csapatnak tavaly Schumacher balesetei, ez is közrejátszott abban, hogy az idény végén nem volt maradása az amerikai istállónál a németnek.

fotó: DPPI
Érdekel, hogy milyen egy kör Monacóban, amikor nincs F1?
https://formula.hu/parc-ferme/14618
Hogy mennyivel volt gyorsabb Raikkönen Vettelnél?
https://formula.hu/parc-ferme/14615
A Monacói Nagydíjat már tévéből nézte a leghíresebb Raikkönen-rajongó
https://formula.hu/parc-ferme/14613
Thomas, a síró kisfiú, aki Barcelonában találkozott példaképével, televízión követte a monte-carlói futamot, természetesen a személyesen Kimi Raikkönentől kapott sapkában. Kedvére való látvány volt a finn dobogós helyezése, még ha győzelemnek nem is örülhetett.

Egy videóban az idei Indy 500 minden balesete
https://formula.hu/parc-ferme/14612
A legendás száguldást a kiélezett, utolsó körökig tartó csata és a kiszámíthatatlan fordulatok mellett a balesetek is izgalmassá tettek. Az edzésektől kezdődően egy videóba gyűjtötték a 2017-es bukásokat. 31 perc kellett hozzá.
A számok, amelyek csalhatatlanul bizonyítják, hogy Alonso volt az Indy 500 egyik legjobbja
https://formula.hu/parc-ferme/14614
Bár műszaki hiba miatt a hajrában kénytelen volt kiszállni a győzelemért folyó harcból, Fernando Alonso az Indianapolis 500-on nyújtott teljesítményével máris letette a névjegyét a világ egyik legnagyobb versenyének aszfaltjára. Utánajártunk néhány számadatnak, amelyek igazolják, hogy a spanyol kieséséig talán a legmeggyőzőbb szereplést produkálta az egész mezőnyben:
- Noha az oválpályás versenyeken a pilóták sorrendje gyakran összekeveredik, Alonso volt az egyetlen a 33 induló közül, aki minden egyes körét az első 12 hely valamelyikén fejezte be - mindenki más megjárt ennél hátrébbi régiókat is.
- Alonso versenyben elfoglalt átlagos pozíciója 4,96 volt, ami a harmadik legjobb a mezőnyben Ryan Hunter-Reay (4,74) és Scott Dixon (4,81) mögött - a kockás zászlóig ugyan egyikük sem jutott el, de Alonso maradt a pályán közülük a legtovább, 179 körig. A célba érkezők közül a legjobb átlagos helyezéssel Tony Kanaan rendelkezik (5,91).
- Alonso 27 körön át vezetett a 200 körös viadalon, ebben a tekintetben pedig szintén a harmadik legjobb lett, hiszen csak Max Chilton (50) és Hunter-Reay (28) álltak nála hosszabb ideig az élen.
- Talán az egyedüli mutató, amelyben nem tűnik ki a spanyol, az a leggyorsabb körök listája. Alonso a 13. legjobb időt jegyezte a pilóták közül 40,078 másodperccel, ami közel három tizeddel marad el a győztes Takuma Sato által felállított etalontól.

„James Hunttal” találkozott Monacóban Max Verstappen
https://formula.hu/parc-ferme/14609
Több más híresség mellett a Rush című mozifilmben az 1976-os világbajnokot játszó Chris Hemsworth is feltűnt a paddockban a Red Bull vendégeként:


Ütközések, stratégiák és néhány előzés – megérkezett a Monacói Nagydíj összefoglalója!
https://formula.hu/parc-ferme/14608
Scott Dixonra nagyon vigyázott valaki vasárnap este (videók!)
https://formula.hu/parc-ferme/14610
A 101. Indy500 legnagyobb balesete fűződik az ő és Jay Howard nevéhez - ezt most több kameráállásban is megmutatjuk:
Jay Howard y Scott Dixon están bien. Espantoso ver el coche, la verdad... #Indy500 pic.twitter.com/p9AJc7uG0Y
— MrAlexF1 (@MrAlexF1) 2017. május 28.
BENDITA SUERTE LA DE SCOTT DIXON. Gracias Dios y a Dallara... #Indy500 pic.twitter.com/DJRRTzuqp7
— MrAlexF1 (@MrAlexF1) 2017. május 28.
La onboard pone los pelos de punta. Repito, ambos pilotos están perfectamente. Bandera roja ahora mismo #Indy500 pic.twitter.com/acNpOKLXMu
— MrAlexF1 (@MrAlexF1) 2017. május 28.
Alonso mégis ihatott tejet Indianapolisban!
https://formula.hu/parc-ferme/14611
Bár a versenyt ugyan nem nyerte meg a Honda-motor meghibásodása miatt, a leintést követő sajtótájékoztatón előhúzott egy kis doboz tejet, egyúttal megköszönte az amerikai sajtónak, hogy az elmúlt két hétben figyelemmel kísérték a szereplését.
Despite finishing 24th, @alo_oficial still gets to drink the milk. #Indy500 pic.twitter.com/xo3ugHRl4t
— Clark Wade (@ClarkWade34) 2017. május 28.
Olyan büntetést osztottak ki a felügyelők, amelyet aligha fognak valaha is letölteni
https://formula.hu/parc-ferme/14607
Ahogy az várható volt, Jenson Button nem úszta meg szankció nélkül Pascal Wehrlein falba rakását: a brit háromhelyes rajtbüntetést kapott a „következő idei versenyére”, emellett két büntetőpontot is begyűjtött – mivel a brit jelen állás szerint több nagydíjon nem áll rajthoz, ennek gyakorlatilag semmi jelentősége nincs.

Ma ünnepli születésnapját hazánk egyetlen gyorsaságimotoros-világbajnoka
https://formula.hu/parc-ferme/14603
1981-ben ezen a napon látta meg a napvilágot Talmácsi Gábor, aki 2007-ben a 125 köbcentis kategóriában ért fel a csúcsra – világbajnoki idényének rövid összefoglalójával kívánunk nagyon boldog születésnapot az ország Talmájának:
Megvan, ki lett a Nap versenyzője Monacóban
https://formula.hu/parc-ferme/14606
Nem más, mint a futamgyőztes Sebastian Vettel, aki idén már negyedik alkalommal zsebelte be a legtöbb szavazatot a nézői voksoláson Ausztrália, Bahrein és Spanyolország után.
Race winner
— Formula 1 (@F1) 2017. május 28.
Your #F1DriverOfTheDay
Well done to Sebastian Vettel #MonacoGP pic.twitter.com/srSOR5P6uS
Így kente fel a falra Button Wehrleint – VIDEÓ!
https://formula.hu/parc-ferme/14605
Mondhatjuk, hogy az egy versenyre visszatérő világbajnok nyomot hagyott Monacóban – azt viszont semmiképp, hogy vigyázott volna Alonso autójára…
#F1 #MonacoGp #Button #Wehrlein CRASH pic.twitter.com/xlcFuXZFF8
— Hijitus (@Hijitus2017) 2017. május 28.
Büszkén hirdetnéd, hogy Kimi Raikkönen rajongója vagy?
https://formula.hu/parc-ferme/14601
Akkor van egy ajánlatunk számodra: rendeld meg ide vagy a képre kattintva az alábbi ferraris sapkát, rajta a monacói pole-pozíciós rajtszámával! Ha pedig ide kattintasz, további ferraris termékek közül válogathatsz!
Alonso: Vigyázz az autómra! Button: Okés, bele fogok pisilni!
https://formula.hu/parc-ferme/14604
Elképesztő jelenettel kezdődött meg a Monacói Nagydíj (élő közvetítésünk ide kattintva érhető el): Jenson Button rádiójában egyszer csak megszólalt Fernando Alonso, egyenesen Indianapolisból. A spanyol sok sikert kíván helyettesének, majd figyelmeztette őt, hogy vigyázzon az autójára. Button erre poénnal válaszolt: "Rendben, majd bele fogok pisilni!""
Fernando: "Take care of my car!"
— Ky (@FiftyBuckss) 2017. május 28.
Jenson: "OK, I'm gonna pee in your seat!" pic.twitter.com/hdAeqVuRNa
Massával és a Renault-val már biztosan vele lesz az Erő a Monacói Nagydíjon
https://formula.hu/parc-ferme/14602
A Renault F1-es részlege és a Star Wars közösen ünnepli Monacóban a 40. születésnapját: ennek apropóján Nico Hülkenberg rohamosztagosnak, Jolyon Palmer pedig egy X-szárnyú pilótájának öltözött be a hamarosan rajtoló futam előtt:

„Köszönöm, hogy eljöttél!” – üdvözölte barátját, az éppen a napokban 40 éves Star Wars-széria megalkotóját-rendezőjét, George Lucast a monacói paddockban.
A raliversenyző, akinek még a rendőrség sem tud nemet mondani
https://formula.hu/parc-ferme/14600
Gigi Galli bemutatójának a rend éber őrei sem tudtak ellenállni:
Nézd élőben a hétvége harmadik legendás autóversenyének utolsó óráit!
https://formula.hu/parc-ferme/14599
Bizony, nemcsak az F1-es Monacói Nagydíjat és az Indy500-at rendezik ezekben a napokban, hanem a nürburgringi 24 órás viadalt is (amelynek betéteseményeként szerepeltek Michelisz Norbiék a Nordschleifén). Még van néhány óra a futamból, itt követheted a történéseket a befutóig – alább pedig megmutatjuk a verseny eddigi egyik legnagyobb balesetét egy Porsche GT3 és egy Mercedes C230 között:
Gondoskodj róla, hogy senki se zavarjon meg F1-nézés közben!
https://formula.hu/parc-ferme/14598
Vigyázat! Ne zavarj, amíg F1-et nézek! Súlyos sérülésekkel járhat! – így szól a baljóslatú, ugyanakkor humoros felirat a Fomula.hu webshop rajongói bögréjén és pólóján. Testhezálló ajándék autósportőrült ismerősöknek, vagy dísztárgyként a polcra helyezve minden alkalommal emlékeztethetjük vele a lakótársakat, mikor nem érdemes közelíteni felénk.

A friss Európa Liga-győztes menedzser is ott van Monacóban
https://formula.hu/parc-ferme/14597
José Moruinho, a Manchester United szerdán EL-t nyert portugál edzője is kilátogatott a hercegség futamára, ahol természetesen neki szegezték a kérdést, hogy mi a véleménye a Monacói Nagydíjról
"A futballban, néhány ikonikus stadionban a meccsek többek egyszerű meccseknél. Úgy gondolom, Monaco valami hasonló - több mint egy átlagos nagydíj"
Mourinho in Monte Carlo: "Some matches become more than matches. I think Monaco is like that" #F1 #MonacoGP pic.twitter.com/KD6MSsaTMn
— Formula 1 (@F1) 2017. május 27.
