„A kib*szott bokszba bevezető körön történt!” – Steiner Schumacher 700 ezer dolláros autótöréséről
https://formula.hu/parc-ferme/35244
Rövidesen megjelenik a Haas Formula-1-es csapatfőnökének, Günther Steinernek az új könyve, amely angolul a Surviving to Drive (szabad fordításban: Túlélni a vezetésért) címet viseli, utalva és játszva a Netflix dokumentumfilm-sorozatának címével. Ebben a 2022-es évad nehézségeit és örömeit részletezi a tőle megszokott stílusban Steiner, aki a The Times szemléje szerint igencsak kifakadva írt Mick Schumacher suzukai szabadedzés végén történt autótöréséről:
„A kib*szott bokszba bevezető körön történt! A bevezető körön! Persze, nagyon vizes volt a pálya, de senki más nem írt le úgy autót, hogy visszafelé tartott a bokszba. Öt perc után elveszítettünk egy autót, most pedig egy újat kell építenünk. Nem lehet olyan versenyzőm, akinél nem vagyok biztos benne, hogy biztonságosan körbe tudja vinni az autót egy lassú körön. Ez egyszerűen kib*szott nevetséges. Hány embert tudnánk foglalkoztatni 700 ezer dollárból? És most elő kell kerítenem ezt a pénzt” – írta Steiner. A Haas-vezér szerint egyébként összesen 2 millió dollárba kerültek a csapatnak tavaly Schumacher balesetei, ez is közrejátszott abban, hogy az idény végén nem volt maradása az amerikai istállónál a németnek.

fotó: DPPI
Egy nagyot azért a Honda is villantott Monacóban
https://formula.hu/parc-ferme/14638
A 75. Monacói Nagydíj előtt őfelsége Albert Herceg megtehetett egy bemutatókört a Honda csúcstechnológiát képviselő, üzemanyagcellás autójávall, közvetlenül a versenyzői parádét megelőzően.


25 pont hátrány még nem a világvége... Te is a 44-es csapatban játszol?
https://formula.hu/parc-ferme/14637
Ha igen, akkor hozd ezt büszkén a világ tudomására azzal, hogy egy ilyen szuper Hamilton-pólóban feszítesz!
Ez volt Alonso leghúzósabb pillanata az Indy 500-on!
https://formula.hu/parc-ferme/14636
Meggyőződésünk, hogy tízből nyolc és fél pilóta a falban kötött volna ki, ha így megindul alatta az autó...
Alonso even did a Max yesterday @FiftyBuckss pic.twitter.com/mkrBTUUxHM
— Patrick Stork (@StorkPatrick) May 29, 2017
Újra megőrültek a Red Bullosok: Lakókocsiverseny törés-zúzással
https://formula.hu/parc-ferme/14635
Másfél hónappal a csapat hazai versenye előtt Daniel Ricciardo és Max Verstappen kilátogattak a Red Bull Ringre, hogy lakókocsiversenyen vegyenek részt. Az eredmény: száguldás Aston Martinokkal, sok nevetés és két leamortizált vontatvány.
Az eseményről készült galéria ide kattintva érhető el.
A Mercedes, Ferrari vagy Red Bull számítása jön be Kanadában?
https://formula.hu/parc-ferme/14634
Leadták rendelésüket az F1-esek Montrealra gumikból, a csapatok között pedig szembetűnő különbségek vannak. A Red Bull például a szuperlágy gumikra fekteti a hangsúlyt, a Mercedes már több, a Ferrari még több ultralágyat tárazott be. (Az is érdekes, hogy Bottas a kötelező egy helyett két szett lágy abroncsot rendelt, pedig a legkeményebb keverék általában minden helyszínen használhatatlan.) A legszélsőségesebb egyébként a McLaren Vandoorne-nal, akinek 10 szett ultralágyat és egyetlen szuperlágyat igényeltek.

Az Indy 500 Alonso-centrikus összefoglalója
https://formula.hu/parc-ferme/14633
A 100 másodperces szösszenetben a verseny minden fontos eseményét, még Dixon óriási balesetét is a spanyol nézőpontjából élhetjük újra át.
Új svéd pilóta mutatkozik be a hungaroringi teszten
https://formula.hu/parc-ferme/14632
A két szezonközi teszten – melyek közül az elsőt Bahreinben tartották, a második a Magyar Nagydíj után zajlik – a csapatoknak kötelességük fiatal pilótáknak vezetési lehetőséget adni. A Sauber választása Marcus Ericsson 21 éves honfitársára, Gustav Maljára esett, akinek álma válik valóra az F1-es bemutatkozással. Malja 2011-ben váltott együléses autókra, dobogós volt a GP2-ben, legutóbb Monacóban pedig a Formula-2-ben is.

Szóval így tölti le Button a rajtbüntetést?
https://formula.hu/parc-ferme/14624
A Kanadai Nagydíj rajtjánál Button eredetileg megszerzett, illetve a büntetés utáni pozíciója... ![]()

Amikor egy lájk többet mond 1000 szónál!
https://formula.hu/parc-ferme/14630
![]()

— Tom Bellingham
Ma 13 éve még rendkívüli volt, ami most már teljesen normális: mindkét McLaren "megpusztul"
https://formula.hu/parc-ferme/14622
Megzavartak a Monaco GP nézése közben? Akkor ez az ajánlat neked szól!
https://formula.hu/parc-ferme/14623

Megnyerte az Indy 500-at, most már nem csak a baleseteiről híres!
https://formula.hu/parc-ferme/14628
Pedig Takuma Sato a tengerentúlon is összehozott belőlük párat...
Láttál már profi versenyzőt egy kádban az apjával?
https://formula.hu/parc-ferme/14627
A kép közepén az e.dams Renault Formula-E-pilótája, Nico Prost!
Rare picture@Prost_official & @nico_prost
— Monsieur_F1 (Mr.F1) (@MonsieurF1) May 29, 2017
1983@RenaultSportF1 @RENAULTedams pic.twitter.com/R1DVaxjGlz
Raikkönen a 2005-ös McLarenben és az idei Ferrariban - minden más?
https://formula.hu/parc-ferme/14619
Fiatal ralimenő és szériafőnök a megújult Autósport és Formula Magazin tv-műsor vendége
https://formula.hu/parc-ferme/14625
A FIX TV-n látható AFM műsora megújul júniustól kezdve: az eddig egységes adás két 25 perces részre oszlik, az Autósport és Formula Magazin - Ralihíradó minden hónap első, az Autósport és Formula Magazin - Motorsport híradó minden hónap második vasárnapján lesz megtekinthető a csatorna műsorán. Ezúttal a rali-ob futamgyőzelmekre esélyes fiatal pilótájával, Vincze Ferenccel, valamint a Swift Cup Europe és Lotus Cup Eastern Europe promóterével, a GFS Racing Team vezetőjével, Burkus Egonnal beszélgettünk a stúdióban.



Vettel még a monacói kikötőt is dalra fakasztotta
https://formula.hu/parc-ferme/14616
Így ünnepelte Vettel győzelmét a monacói kikötő:
Így még drámaibb Alonso újabb kiesése
https://formula.hu/parc-ferme/14617
A Titanic zenéje mindent megváltoztat:
Szeretnéd a Red Bull tagjának érezni magad? Megteheted!
https://formula.hu/parc-ferme/14620
Rendeld meg ezt a pólót, vagy más terméket ide, vagy a képre kattintva!



