DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 23. kedd

„A kib*szott bokszba bevezető körön történt!” – Steiner Schumacher 700 ezer dolláros autótöréséről

Rövidesen megjelenik a Haas Formula-1-es csapatfőnökének, Günther Steinernek az új könyve, amely angolul a Surviving to Drive (szabad fordításban: Túlélni a vezetésért) címet viseli, utalva és játszva a Netflix dokumentumfilm-sorozatának címével. Ebben a 2022-es évad nehézségeit és örömeit részletezi a tőle megszokott stílusban Steiner, aki a The Times szemléje szerint igencsak kifakadva írt Mick Schumacher suzukai szabadedzés végén történt autótöréséről:

„A kib*szott bokszba bevezető körön történt! A bevezető körön! Persze, nagyon vizes volt a pálya, de senki más nem írt le úgy autót, hogy visszafelé tartott a bokszba. Öt perc után elveszítettünk egy autót, most pedig egy újat kell építenünk. Nem lehet olyan versenyzőm, akinél nem vagyok biztos benne, hogy biztonságosan körbe tudja vinni az autót egy lassú körön. Ez egyszerűen kib*szott nevetséges. Hány embert tudnánk foglalkoztatni 700 ezer dollárból? És most elő kell kerítenem ezt a pénzt” – írta Steiner. A Haas-vezér szerint egyébként összesen 2 millió dollárba kerültek a csapatnak tavaly Schumacher balesetei, ez is közrejátszott abban, hogy az idény végén nem volt maradása az amerikai istállónál a németnek.

f1-schumacher-suzuka-crash-2022

fotó: DPPI

Csetlik-botlik Marquez a barcelonai hétvégén

A címvédő MotoGP-világbajnok a 20 perces bemelegítő edzést sem úszta meg bukás nélkül: a hondás ötödször esett el a Katalán Nagydíj folyamán. Ráadásul volt egy öt és feledik botlása is: még a motorcsere közben is elesett… 

65 pole-pozíció története, Senna és Hamilton karrierjén keresztül

Hamilton és Senna: Pole Montrealban, 25 év különbséggel

Milyen gyorsnak kell lenniük egy F1-es pilóta reflexeinek?

Pontosan olyannak, amilyen Valtteri Bottasé volt a Kanadai Nagydíj harmadik edzésén.

Alonso csodás ajándékot kapott a McLarentől

Bizonyos szempontból a spanyol pilóta is az autóversenyzés történetének egyik apró szeletét viheti haza Spanyolországba, akárcsak Lewis Hamilton teszi azt Ayrton Senna sisakjával.

A kieséssel végződött Indy 500 után Alonso azt nyilatkozta, reméli, valaki megörökítette az eredményjelző torony tetején lévő nevét és és rajtszámát, mert szeretné megtartani magának azt a képet örök emlékül első, Brickyardon futott versenyéről.

Nos, a spanyol áldhatja csaptát, ugyanis valaki valóban lefotózta a pillanatot, a képet pedig a McLaren bekeretezve nyújtotta át pilótájának a montreali paddockban, Zak Brown, Mansour Ojjeh és Michael Douglas társaságában.

Kizárták Buemit a Berlin ePrix első futamáról!

A svájci pilóta a maximumot hozta ki a berlini dupla forduló első felvonásán, hiszen a 14. helyről indulva egészen az ötödik pozícióig tudott felzárkózni, így a második helyen végző Lucas di Grassi mindössze tíz egységet tudott rajta hozni. Órákkal a verseny után azonban kiderült, hogy a pilóta edams Renault-gépének mind a négy gumiján a Michelin által előírtnál alacsonyabb guminyomást mértek, amely automatikus kizárást vont maga után. Buemi így 32 helyett mindössze 22 pontos előnnyel várhatja a második futamot vasárnap - ha di Grassi nyer, a svájci pedig nem szerez pontot, a brazil átveheti a bajnokság vezetését riválisától.

Hamiltont Senna sisakjával ajándékozták meg, elérzékenyült

A Kanadai Nagydíj időmérőjén a háromszoros világbajnok karrierje 65. pole-pozícióját szerezte, amivel beérte példaképét és a kategóriában 2006-ig csúcstartó Ayrton Sennát.

Ahogyan azt már az előző két futamon is láthattuk, a pilóták nem az interjúszobában, hanem a lelátók előtt osztották meg első benyomásaikat a kvalifikációról, de ezúttal nem a célegyenesben, hanem az egyes-kettes kanyar katlanjában, 12 ezer néző előtt. 

Úgy tűnik, még a britet is meg lehet lepni, ugyanis a szokásos mantrák ledarálása után egy eredeti Senna-sisakkal ajándékozták meg a brazil legenda családjának köszönhetően, ajándékul 65. pole-ja mellé.

A sokszor könyörtelen Hamilton is el tud érzékenyülni, hiszen nem jutott szóhoz példaképének egykori fejvédője láttán.

A Liberty túl messzire ment? Már Hamilton kutyái is kaptak hivatalos paddock-belépőt

Bár ezt le mertük volna fogadni!

TCR: Tassi majdnem pole-t szerzett tartalékautójával

Egy nappal azt követően, hogy hatalmasat bukott a Salzburgringen, a M1RA TCR-pilótája, Tassi Attila remek negyedik helyre kvalifikált a szombati időmérőn, mindössze 155 ezredre a pole-t megszerző Mat'o Homolától - mindezt a JAS olaszországi bázisáról éjszaka érkezett Honda Civickel! Előfordulhat azonban, hogy öröme azonban nem lehet teljes, hiszen az autócsere motorcserének is minősülhet, így a magyar versenyző büntetésben részesülhet a futam előtt.

Tassi csapattársa, Robert Colciago a tizedik helyen zárta az időmérőt, így az élről vághat neki a fordított rajtrácsos futamnak vasárnap.

A szabadedzésen nagyot bukó, ám autójából szerencsére épségben kiszálló Ficza Ferenc a Zengő Motorsporttal karöltve úgy döntött, hogy az összetört Seat miatt visszalépnek a hétvégi indulástól:

Szóba kerülhet egyáltalán Kubica visszatérése az F1-be?

Többek között erről is beszélgettünk legújabb podcast-adásunkban:

Így néz ki egy repülőtéri terminál, amikor versenyhelyszínné válik

A Berlinben vendégeskedő Formula-E első duplafordulóját teljesíti a hétvégén, azon a pályán, ahol két éve debütált Nmetországban: a város délkeleti részén található, egykori Temeplhof-repülőtéren. Craig Scarborough megmutatta, hogy milyen a használaton kívüli terminál a verseny idején: az egykori check-in pultok szolgálnak autogramosztásra, a kijelzők feletti részt pedig a sorozat hatalmas logója foglalta el.

Megtaláltuk a legjobb nézőpontot a Salzburgringen

A Formula.hu a MotoGP barcelonai Katalán Nagydíja mellett a TCR salzburgringi hétvégéjén is képiselteti magát - ettől jobb helyről pedig aligha lehetne figyelemmel követni a pályán zajló eseményeket!

Formula-E: Egy ezred döntött a pole-ról, Buemi a mezőny sűrűjében

Lucas di Grassi nagy lehetőséget kapott az égiektől: miután Párizsban falban végezte versenyét, a berlini első futamra elhódította a pole-pozíciót, mindössze egyetlen ezreddel a DS-Virgin Racing pilótája, José Maria Lopez előtt. Elemében voltak a Mahindra Racing pilótái is: Felix Rosenqvist és Nick Heidfeld a harmadik-negyedik helyre kvalifikált, kevésbé volt meggyőző viszont a listavezető Sebastien Buemi szereplése, aki mindössze a 14. pozícióra volt elég.

Az első futam időmérő edzésének eredménye:

Superpole:

1  Lucas di Grassi   Team Abt 1'08.312  
2  Jose Maria Lopez   Virgin Racing 1'08.313 0.001
3  Felix Rosenqvist   Mahindra Racing 1'08.395 0.083
4  Nick Heidfeld   Mahindra Racing 1'08.650 0.338
5  Sam Bird   Virgin Racing 1'09.724 1.412
-        
6  Jean-Eric Vergne   Techeetah 1'08.457 0.286
7  Oliver Turvey   NEXTEV TCR Formula E Team 1'08.607 0.436
8  Daniel Abt   Team Abt 1'08.620 0.449
9  Nicolas Prost   DAMS 1'08.692 0.521
10  Jérôme d'Ambrosio   Dragon Racing 1'08.825 0.654
11  Maro Engel   Venturi 1'08.846 0.675
12  Stéphane Sarrazin   Techeetah 1'08.890 0.719
13  Nelson Piquet Jr.   NEXTEV TCR Formula E Team 1'08.961 0.790
14  Sébastien Buemi   DAMS 1'09.010 0.839
15  Tom Dillmann   Venturi 1'09.214 1.043
16  Mitch Evans   Jaguar Racing 1'09.219 1.048
17  Robin Frijns   Andretti Autosport 1'09.630 1.459
18  Adam Carroll   Jaguar Racing 1'09.898 1.727
19  Loic Duval   Dragon Racing 1'09.923 1.752
20  Antonio Felix da Costa   Andretti Autosport 1'11.147 2.976

Szerződésszegés: bonyolódik a Gutierrez-ügy?

A Techeetah istálló, mely Formula-1-es ülésének elvesztése után befogadta a Haastól kiebrudalt Esteban Gutierrezt, most szerződésszegéssel vádolja a mexikóit, aki elfogadta a Dale Coyne Racing hívó szavát, hiszen egy olyan sorozatban kezdett szerepelni, melynek versenynaptára ütközik a Formula-E-vel. Kíváncsian várjuk, milyen fordulatokat tartogat még az ügy...

gutierrez-indy

Hatalmas bukással zárult a NASCAR Truck Series-versenye

Mindössze egy kör volt hátra a NASCAR Camping World Truck Series magyar idő szerint péntek éjszaka rendezett texasi versenyén, amikor Austin Wayne Self elveszítette autója felett az irányítást, a pálya közepe felé csúszva találkozott Timothy Peters gépével, aki a füvön megpattanva hatalmasat repült.

Ficza Ferenc is nagyot esett a TCR-ben

A Zengő Motorsport Seattal versenyző magyar pilótája egy nappal azután, hogy honfitársa, Tassi Attila felborította a M1RA Hondáját (és szombattól már a tartalékautót hajtja), a pálya ugyanazon pontján csúszott ki a Salzburgringen. A zengős saját lábán szállt ki a Seatból, de a hátát fájlalta, ahogyan elhagyta autóját.

FRISSÍTVE: 

A Zengő Motorsport az autó sérüléseire tekintettel úgy döntött, hogy nem vesz részt a hétvége további küzdelmeiben.

Hol "laknak" a pályán a MotoGP nagyágyúi?

Ezen a hétvégén a helyszínről követhetjük a MotoGP Katalán Nagydíját, és ha már itt vagyunk a barcelonai paddockban, hát kezdésként készítettünk is egy gyors motorhome-körképet. Az F1-es vendéglátó-egységek felhozatalát azért többé-kevésbé már ismerheti a közönség, de a kétkerekűek világbajnokságán eléggé más az összkép. Kezdve azzal, hogy a paddock itt nem egy, hanem két párhuzamos utcából áll, lévén a sorozat három kategóriája együttvéve elég sok csapatot felsorakoztat, akiknek kell is a hely. Vegyük most végig a MotoGP legnagyobbjait:

Honda - visszafogott épület, a narancssárga szín miatt mégis a legfeltűnőbb mind közül Marquez és Pedrosa főhadiszállása.

DSC08277

A Ducati a MotoGP Ferrarija, akiknek két külön részből álló palotája el sem fér egyetlen képen.

DSC08276

De kettőn már igen!

DSC08274

Az olaszoké mellett a Suzuki motorhome-ja szinte észrevétlenül bújik meg:

DSC08275

Szürke-kék színeivel a yamahások otthona szinte beleolvad a környezetbe, cserébe viszont hatalmas beltérrel rendelkezik, amiről mi is megbizonyosodhattunk, amikor a pontversenyt vezető Maverick Vinales fogadott minket egy interjúra.

DSC08273

A privát Marc VDS épülete is igen impozáns, de szükségük is van a helyre, hiszen mindhárom kategóriában van érdekeltségük.

DSC08271

Erre vártak az F1 rajongói két évtizede

A Liberty Media talán eddigi legnépszerűbb újításával találkozhatunk a Forma-1 hivatalos YouTube-csatornáján, ahová egy olyan videó került fel, amit már nagyon régen láthattunk. A felvétel egy részlet a Monacói Nagydíj péntek esti versenyzői eligazításáról, ahol Charlie Whiting először a Spanyol Nagydíjjal kapcsolatban várta a kérdéseket. A legforróbb témát a Vettel-Hamilton ütközet után történtek jelentették: a britnek el kellett hagynia a pályát, de nem kerülte meg a kettes kanyar kijáratában található bóját. Whiting válasza erre az volt, hogy ezt csak akkor kellett volna megtennie, ha átrongyol a "fekvő rendőrökön", de csak kiszélesítette a kanyart, így teljes mértékben a szabályok szerint járt el. Felipe Massa szerint mivel a Mercedes-pilóta csatában volt, nem érti, miért kellett volna akkor is megkerülnie a bóját, hiszen már így is pozíciót veszített.

Amikor a monacói témákra került a sor, Max Verstappené volt az első kérdés, azaz hogy az Uszodánál található kerékvető nem túl magas-e. Whiting szerint ez ugyanaz a rázókő, amit tavaly is használtak ugyanazon a helyen. Danyiil Kvjat kérdése mindenkit mosolyra fakasztott: "A sárga trambulin helyett nem lenne jobb megoldás egyszerűen falat tenni oda, mint húsz évvel ezelőtt?" Whiting szerint a magasabb sebességek miatt ez nem valósulhat meg.

A videó a "Megtekintés a YouTube-on" opcióra kattintva érhető el.

Alonso borzalmas futama, Kubica balesete, Massa kizárása, Hamilton győzelme

Ma 10 éve rendezték a 2007-es Kanadai Nagydíjat:

F1 reakciók: Alonso és a pizza meséje

Amikor édesanyád közli, hogy nincs semmi ebédre...

pf-alo-1

...de aztán hozzáteszi, hogy rendelhetsz pizzát magadnak!

pf-alo-2

Hasonló őrültségek az F1 Reactions Twitter-oldalán!