„A kib*szott bokszba bevezető körön történt!” – Steiner Schumacher 700 ezer dolláros autótöréséről
https://formula.hu/parc-ferme/35244
Rövidesen megjelenik a Haas Formula-1-es csapatfőnökének, Günther Steinernek az új könyve, amely angolul a Surviving to Drive (szabad fordításban: Túlélni a vezetésért) címet viseli, utalva és játszva a Netflix dokumentumfilm-sorozatának címével. Ebben a 2022-es évad nehézségeit és örömeit részletezi a tőle megszokott stílusban Steiner, aki a The Times szemléje szerint igencsak kifakadva írt Mick Schumacher suzukai szabadedzés végén történt autótöréséről:
„A kib*szott bokszba bevezető körön történt! A bevezető körön! Persze, nagyon vizes volt a pálya, de senki más nem írt le úgy autót, hogy visszafelé tartott a bokszba. Öt perc után elveszítettünk egy autót, most pedig egy újat kell építenünk. Nem lehet olyan versenyzőm, akinél nem vagyok biztos benne, hogy biztonságosan körbe tudja vinni az autót egy lassú körön. Ez egyszerűen kib*szott nevetséges. Hány embert tudnánk foglalkoztatni 700 ezer dollárból? És most elő kell kerítenem ezt a pénzt” – írta Steiner. A Haas-vezér szerint egyébként összesen 2 millió dollárba kerültek a csapatnak tavaly Schumacher balesetei, ez is közrejátszott abban, hogy az idény végén nem volt maradása az amerikai istállónál a németnek.

fotó: DPPI
Körről körre: Így érte utol Bottas Strollt
https://formula.hu/parc-ferme/15023
Érdekes kimutatás arról, hogy faragott le 10 kör alatt 10,5 másodperces lemaradást Valtteri Bottas Bakuban – az igazán látványos az előzés volt a célegyenesben, amelyet azonban kitartó munkával épített fel a futam elején körhátrányban is levő finn.

Pályabemutató: Ezen az útvonalon tartják a Mátrai Hegyiversenyt
https://formula.hu/parc-ferme/15021
Az 5,4 kilométeres, kacskaringós parádsasvári útszakasz, ahol júliusban a 34. Mátrai Hegyiverseny zajlik. Bemutatja: Nagy Norbert.
Ausztriában megint a legpuhább gumi lesz hangsúlyos
https://formula.hu/parc-ferme/15020
Azerbajdzsánban a Pirelli nem akarta megkockáztatni az ultralágy abroncsot, a Red Bull Ringen jövő hétvégén azonban ismét szerepel a kínálatban a lila jelölésű gumi, a csapatok pedig ennek megfelelően ezt részesítették előnyben, mikor be kellett tárazniuk az osztrák versenyre. A Force Indiások és mclarenesek például 13-ből 10 szett ultralágyat rendeltek, a Ferrari azonban a listából láthatóan a szuperlágyra is számít.

Csak egy filmet néztek múlt héten többen az Azerbajdzsáni Nagydíjnál
https://formula.hu/parc-ferme/15017
Az mmonline.hu heti beszámolójából kiderül, hogy a közönségmérések által preferált 18-49 éves korosztály második legnézettebb tv-műsora múlt héten az Azerbajdzsáni Nagydíj közvetítése volt az M4 Sporton 238 ezer nézővel. Ennél többen csak A varázslótanonc című kalandfilmet nézték vasárnap este, 274 ezren az RTL Klubon.
A teljes lakosság nézettségi toplistája kicsit másként mutat: a közönségmérés szerint 585 ezren voltak kíváncsiak az F1-re, melyet a Barátok közt, Híradó, Tények és Fókusz egy-egy adása is megvert.

5,5 milliárd forintért vihető el az egyetlen Le Mans-győztes Aston Martin
https://formula.hu/parc-ferme/15016
Augusztusban árverezik el az 1-es gyártási számú Aston Martin DBR1-et, amely típussal a gyártó egyetlen Le Mans-i 24 órás győzelmét szerezte 1959-ben. Fontos megjegyezni, hogy nem a szóban forgó darab nyerte az egynapos versenyt: összesen ötöt gyártottak belőle, ebből kerül kalapács alá most a legelső, amelyet többek között Tony Brooks, Stirling Moss és Jack Brabham is vezetett egykoron. Az Autosport lap információi szerint több mint 20 millió dollárt fognak adni érte.
Az autó könnyen rekordot dönthet, ha egymásra licitálnak az érdeklődők: a csúcsot egy 1955-ös Jaguar D-Type tartja, amelyért tavaly ugyanezen az aukción 21,8 millió dollárt, azaz 6 milliárd forintot adtak.

Két ralis az AFM júliusi műsorában – de egyikük sem arról beszél, mint a ralisok általában
https://formula.hu/parc-ferme/15018
Turán Frigyes és Maricsek Miklós volt az Autósport és Formula Magazin stúdiófelvételének két vendége. Turán most nem az ORB küzdelmeiről, hanem a Mátrai Hegyiversenyről beszélt, míg Maricsek egy új sorozat házigazdája lesz a műsorban: ebben azok számára mutatja be a ralizást, akik maguk is szeretnének belevágni a versenyzésbe.
Maricsek Miklóst és sorozatát az AFM Ralihíradóban a hónap első, Turán Frigyest az AFM Motorsport-híradóban a hónap második vasárnapján láthatják a nézők a FIX TV-n.



Lemosatnád velük az autódat? (18+)
https://formula.hu/parc-ferme/15014
Sikamikáljuk itt és sikamikáljuk ott!
Hét éve az Európa Nagydíjon mindannyiunk ereiben elhűlt a vér
https://formula.hu/parc-ferme/15019
Mark Webber F1-es pályafutása legnagyobb balesetét élte át ezen a napon Valenciában 2010-ben. A Red Bull ausztrálja hátulról rohant Heikki Kovalainen Lotusába. Webber autója a levegőbe repült, fejtetőn landolt, majd ismét aljára fordulva, fékezhetetlenül csapódott a gumifalba. A pilóta pár pillanat múlva kidobta a kormányt, a tévénézők milliói pedig egyszerre sóhajtottak fel.
Te Hamilton vagy Vettel pártján állsz a ramazúriban?
https://formula.hu/parc-ferme/15015
Webshopunkból megrendelheted a Mercedes-pilóta és a megbüntetett ferraris sapkáját is, jelezve szolidaritásod kedvenced felé – csupán annyi a teendő, hogy a képre kattintasz, és az online áruház megfelelő szegletébe kalauzolunk.
Egy képkocka, mely tökéletesen összefoglalja a Bakuban történteket
https://formula.hu/parc-ferme/15013
Lefekvés előtt Bakuban:
- De hát ez az ő hibája... Mindig nekem van kib***ottul igazam!
- Ez a darab s**r a győzelmembe került!

Miért vág ilyen arcot Lance Stroll?
https://formula.hu/parc-ferme/15001
Az F1 Reactions blog szerint azért, mert meglátta, mennyit utalt át neki az apja az első dobogója után...
When you see the amount dear Dad transferred to your account after that maiden podium & you're like #F1reactions pic.twitter.com/oxzmPAq0in
— F1 Reactions (@f1_reactions) June 25, 2017
Miniék már sejtik, milyen fejlesztésekkel érkezik Vettel Ausztriába
https://formula.hu/parc-ferme/15011

Így teljesíti a Pikes Peaket egy igazi nagymenő
https://formula.hu/parc-ferme/15009
Romain Dumas autójának műszaki nehézségei ellenére is felért a csúcsra, és ismételten győzni tudott a Pikes Peaken!
Az autó mentette meg Coronelt a 25G-s ütközéskor
https://formula.hu/parc-ferme/15012
Tom Coronel érdekes részleteket árult el szombati WTCC-balesetéről: "Egyáltalán nem volt fékem, és így semmit sem tudtam tenni. Visszatekintve örülök, hogy ott állt az az autó, jobb, mintha a betonba ütköztem volna. A biztonsági berendezések rendben működtek, az FIA vizsgálata pedig elárulta, hogy a becsapódás 25G körül volt."
Bottas második helye önmagában is elég szenzációs - hát még finn kommentárral!
https://formula.hu/parc-ferme/15007
Kipróbálni egy 1000 lóerős veszedelmet
https://formula.hu/parc-ferme/15006
Ilyen, ha valaki elviszi egy körre az Audi R18-at:
Hogy mutatnának klasszikus festések idei autókon?
https://formula.hu/parc-ferme/15005
Nézzünk meg pár Lotust!

Boldog születésnapot, bajnok!
https://formula.hu/parc-ferme/15004
Ma ünnepli 32. születésnapját a tavalyi világbajnok, Nico Rosberg - Isten éltesse!
Valami elszabadult tegnap az F1-es csapatok Twitterén
https://formula.hu/parc-ferme/15000
F1 team Twitter banter is strong today pic.twitter.com/rK24QT6MtM
— WTF1 (@wtf1official) June 25, 2017
Szeretnél McLaren-sapkát? Szerezz!
https://formula.hu/parc-ferme/15003
Mi pedig segítünk benne!



