„A kib*szott bokszba bevezető körön történt!” – Steiner Schumacher 700 ezer dolláros autótöréséről
https://formula.hu/parc-ferme/35244
Rövidesen megjelenik a Haas Formula-1-es csapatfőnökének, Günther Steinernek az új könyve, amely angolul a Surviving to Drive (szabad fordításban: Túlélni a vezetésért) címet viseli, utalva és játszva a Netflix dokumentumfilm-sorozatának címével. Ebben a 2022-es évad nehézségeit és örömeit részletezi a tőle megszokott stílusban Steiner, aki a The Times szemléje szerint igencsak kifakadva írt Mick Schumacher suzukai szabadedzés végén történt autótöréséről:
„A kib*szott bokszba bevezető körön történt! A bevezető körön! Persze, nagyon vizes volt a pálya, de senki más nem írt le úgy autót, hogy visszafelé tartott a bokszba. Öt perc után elveszítettünk egy autót, most pedig egy újat kell építenünk. Nem lehet olyan versenyzőm, akinél nem vagyok biztos benne, hogy biztonságosan körbe tudja vinni az autót egy lassú körön. Ez egyszerűen kib*szott nevetséges. Hány embert tudnánk foglalkoztatni 700 ezer dollárból? És most elő kell kerítenem ezt a pénzt” – írta Steiner. A Haas-vezér szerint egyébként összesen 2 millió dollárba kerültek a csapatnak tavaly Schumacher balesetei, ez is közrejátszott abban, hogy az idény végén nem volt maradása az amerikai istállónál a németnek.

fotó: DPPI
Meghoztuk a Formula-E szezonjának összes látványos csattanását
https://formula.hu/parc-ferme/15539
Így kell McLarent építeni - legóból!
https://formula.hu/parc-ferme/15531
2016, a tökéletes lezárás - Nico Rosberg-interjú a friss AFM-ben
https://formula.hu/parc-ferme/15530
Az Autósport és Formula Magazin augusztusi számában is folytatódik angol-magyar rovatunk, vagyis amikor így interjút eredeti és lefordított formában is megjelenítünk egymás mellett. Ezúttal a regnáló, de mégis visszavonult Formula-1-es világbajnok, Nico Rosberg került terítékre.

Vasárnap tv-műsorral jelentkezünk: itt a következő Motorsporthíradó!
https://formula.hu/parc-ferme/15504
Ha a hónap második vasárnapja, akkor jön műsorunk, a Motorsporthíradó! Ezúttal beszámolunk a 34. HE-DO Mátrai Hegyiversenyről, amely ismét nagy csatát hozott, de összeállítással jelentkezünk többek között a goodwoodi sebességfesztiválról is. Megmutatjuk, hogyan birkózott meg Spitzmüller Csaba a miskolci Avalon Park elektromos gokartjával, hogy hogyan áll a Toppilóták toplistája, stúdióvendégünk pedig most a Zengő Motorsport ETCC-pilóta, Nagy Norbert lesz.
Vasárnap 11 órakor kapcsoljatok a FIX TV-re!

Eddig nem látott felvételek a Formula-E drámai fináléjáról
https://formula.hu/parc-ferme/15527
Hangolódjunk Spára: az őrült kanyarsebesség pályája
https://formula.hu/parc-ferme/15526
Az autósport nagy ellentéte: F1 vagy rali?
https://formula.hu/parc-ferme/15529
Alaposan beleástuk magunkat a témába az Autósport és Formula Magazin augusztusi számában - vajon miért jó egyik, illetve másik szakág, hogyan lehet őket összehasonlítani és ítéletet mondani felettük? A friss AFM már a boltokban!

Rosberg bepattant egy régi, klasszikus Mercedesbe
https://formula.hu/parc-ferme/15528
"Semmit sem élvezek jobban, mint a régi klasszikusokat vezetni" - írta a képhez Nico Rosberg.
Így terel egy Ferrarit Kevin Magnussen
https://formula.hu/parc-ferme/15525
Így találkozik Strauss és a darabokra eső autók
https://formula.hu/parc-ferme/15524
A Formula-E ismét újított, és komolyzenei aláfestést adott a balesetválogatásnak.
The #FormulaE Orchestra presents the ultimate Season 3 crash compilation
— FIA Formula E (@FIAformulaE) 2017. augusztus 10.
(Turn up the volume ) pic.twitter.com/hbiePTI7U5
Ilyen volt a Hungaroring vonalvezetése az első Magyar Nagydíjon
https://formula.hu/parc-ferme/15523
A pályavonal meglehetősen eltért a jelenlegitől az első, 1986-os – épp augusztus 10-én tartott – Magyar Nagydíjon. Pattanjunk Phillipe Streiff mellé, és győzödjünk meg erről saját szemünkkel!
Egy klasszikus verseny: Kinek mi jut eszébe a 20 évvel ezelőtti Magyar Nagydíjról?
https://formula.hu/parc-ferme/15522
Nekünk egy égető kérdés Palik Lászlótól: Hova tűnt Damon Hill? (Elnézést a rossz képminőségért.)
Ezzel az autóval fog versenyezni augusztus végén Jenson Button
https://formula.hu/parc-ferme/15521
Amikor a forróság a legnagyobb ellenfél: az F1 történetének legmelegebb futamai
https://formula.hu/parc-ferme/15518
Vasárnap 11 órakor kapcsoljatok a FIX TV-re: jön a Motorsporthíradó!
https://formula.hu/parc-ferme/15503
Ha a hónap második vasárnapja, akkor jön műsorunk, a Motorsporthíradó! Ezúttal beszámolunk a 34. HE-DO Mátrai Hegyiversenyről, amely ismét nagy csatát hozott, de összeállítással jelentkezünk többek között a goodwoodi sebességfesztiválról is. Megmutatjuk, hogyan birkózott meg Spitzmüller Csaba a miskolci Avalon Park elektromos gokartjával, hogy hogyan áll a Toppilóták toplistája, stúdióvendégünk pedig most a Zengő Motorsport ETCC-pilóta, Nagy Norbert lesz.
Vasárnap 11 órakor kapcsoljatok a FIX TV-re!

Ilyen brutális lábmunka szükséges egy verseny Ladában
https://formula.hu/parc-ferme/15520
Egyikük sem a tisztesség példaképe: Vettel és Hamilton sötét oldala a friss AFM-ben
https://formula.hu/parc-ferme/15516
Az Autósport és Formula Magazin augusztusi számában vezető anyagként a bajnoki címért küzdő két versenyző piszkos ügyeivel foglalkoztunk – hamar rájöttünk, hogy egyik esélyes feje fölé sem lehet glóriát vonni.
További részletek a már kapható friss AFM-ről itt.

Ezek voltak az F1-es szezon eddigi legjobb rádióüzenetei
https://formula.hu/parc-ferme/15517
Michelisz és Monteiro is beszélt a Hondánál lévő hangulatról
https://formula.hu/parc-ferme/15519
A Honda WTCC-csapatának tagjait (Michelisz Norbertet, Tiago Monteirót, Ryo Michigamit, Duncan Laycock technikai igazgatót, Dario d'Esposito csapatmenedzsert, Emiliano Ventura fiziológust és Alessandro Mariani csapatfőnököt) kérdezték arról, hogy mitől sikeresek - az istálló idén első a pontversenyben, egyénileg pedig Tiago Monteiro vezet, miközben Michelisz Norbert a harmadik. A magyar pilóta arról beszélt, hogy minden könnyebb, amikor jön a siker, de minden érintett azt hangsúlyozta, hogy a lényeg a családias légkör, hogy tényleg egy csapatot alkossanak. Számít a kommunikáció, hogy mindenki a csapat részének érezze magát, mindenki motiváltan dolgozzon és hogy meg tudják oldani a felmerülő problémákat - a teljes videó itt elérhető:
Bottas alaposan felkavarná a világpolitikát
https://formula.hu/parc-ferme/15515
Vallteri Bottas „titkos életéről” készített könnyed interjút a formula1.com. Ebben a sorozatban minden versenyző hasonló kérdéseket kap, az egyik pedig a következő volt: „Ha három embert hívhatnál meg egy vacsorára, élőket vagy holtakat, kiket hívnál?” Bottas így válaszolt:
„Ha! Donald Trumpot, Vlagyimir Putyint és Kim Dzsongunt. Szívesen feltennék nekik pár kérdést!”
Az interjúból más érdekességek is kiderültek, például az, hogy az F1 mellett az pörgeti fel leginkább, ha egy jeges tóban úszik, szuperképességként pedig a láthatatlanná válást választaná.
