„A kib*szott bokszba bevezető körön történt!” – Steiner Schumacher 700 ezer dolláros autótöréséről
https://formula.hu/parc-ferme/35244
Rövidesen megjelenik a Haas Formula-1-es csapatfőnökének, Günther Steinernek az új könyve, amely angolul a Surviving to Drive (szabad fordításban: Túlélni a vezetésért) címet viseli, utalva és játszva a Netflix dokumentumfilm-sorozatának címével. Ebben a 2022-es évad nehézségeit és örömeit részletezi a tőle megszokott stílusban Steiner, aki a The Times szemléje szerint igencsak kifakadva írt Mick Schumacher suzukai szabadedzés végén történt autótöréséről:
„A kib*szott bokszba bevezető körön történt! A bevezető körön! Persze, nagyon vizes volt a pálya, de senki más nem írt le úgy autót, hogy visszafelé tartott a bokszba. Öt perc után elveszítettünk egy autót, most pedig egy újat kell építenünk. Nem lehet olyan versenyzőm, akinél nem vagyok biztos benne, hogy biztonságosan körbe tudja vinni az autót egy lassú körön. Ez egyszerűen kib*szott nevetséges. Hány embert tudnánk foglalkoztatni 700 ezer dollárból? És most elő kell kerítenem ezt a pénzt” – írta Steiner. A Haas-vezér szerint egyébként összesen 2 millió dollárba kerültek a csapatnak tavaly Schumacher balesetei, ez is közrejátszott abban, hogy az idény végén nem volt maradása az amerikai istállónál a németnek.

fotó: DPPI
Ma 11 órakor kapcsoljatok a FIX TV-re: képernyőn az Autósport és Formula Magazin
https://formula.hu/parc-ferme/15506
Ha a hónap második vasárnapja, akkor jön műsorunk, a Motorsporthíradó! Ezúttal beszámolunk a 34. HE-DO Mátrai Hegyiversenyről, amely ismét nagy csatát hozott, de összeállítással jelentkezünk többek között a goodwoodi sebességfesztiválról is. Megmutatjuk, hogyan birkózott meg Spitzmüller Csaba a miskolci Avalon Park elektromos gokartjával, hogy hogyan áll a Toppilóták toplistája, stúdióvendégünk pedig most a Zengő Motorsport ETCC-pilóta, Nagy Norbert lesz.
Vasárnap 11 órakor kapcsoljatok a FIX TV-re!

Hangolódjunk Spára: 17 éves Az Előzés
https://formula.hu/parc-ferme/15551
Hogy miért van éppen 73% esélye az idei F1-es vb-címre Sebastian Vettelnek?
https://formula.hu/parc-ferme/15550
Nearly three-quarters of #F1 world champions were leading at the halfway point in their title-winning season
— Formula 1 (@F1) 2017. augusztus 12.
History is on Vettel's side pic.twitter.com/5Mlxae5Xyp
Ez volt a Mercedes első Grand Prix-autója és így néz ki ma
https://formula.hu/parc-ferme/15546
Az F1 történetének legnagyobb megmenekülései
https://formula.hu/parc-ferme/15547
Tovább terjeszkedik a Formula-E: Jön az elektromos túraautózás?
https://formula.hu/parc-ferme/15549
Tovább szélesedhet az elektromos autósport palettája, hiszen a Motorsport és az Autosport nemzetközi szaklapok szerint a Formula-E vezetése azt tervezi, hogy egy elektromos túraautós sorozatot is tető alá hoz. A források szerint ez már a 2018/2019-es szezonban realitássá válhat - közel vagyunk ahhoz, hogy aláírt szerződés legyen az ügyben.
A tervek szerint ez a Formula-E versenyhétvégéin működne "felvezető" sorozatként - erről beszélt Jean Todt, az FIA elnöke is. "Az egyértelmű, hogy fejleszteni akarjuk ezt a területet és szerintem jó ötlet lenne még egy elektromos futam a versenyhétvégék során."
A Király visszatért: Így nyúzta a Citroen új WRC-jét Sebastien Loeb
https://formula.hu/parc-ferme/15537
A Renault nem csak a pályán teljesít harmatosan
https://formula.hu/parc-ferme/15544
Nem szép hasonlat, de Nico Hülkenberg és Jolyon Palmer páros pilótakvízben nyújtott szereplése az RS.17 potenciáljához hasonló. A duó az egyik leggyengébb pontszámot érte el, azon a kérdésen is elhasaltak, melyik évben nyert először világbajnoki címet csapatuk. A kvízben már csak egyetlen csapat pilótáit nem láttuk: a két ferrarist.
Ha rózsaszín csapatban versenyzel, ismerned kell a rózsaszín dolgokat
https://formula.hu/parc-ferme/15543
Esteban Ocon pedig ismeri is őket: az F1-et közvetítő brit tévécsatorna ültette le humoros vizsgára a francia pilótát. Igaz, pár kegyelempontot is megkapott, hogy a szépüljön az eredmény.
"Ahh like the car!"
— Channel 4 F1® (@C4F1) 2017. augusztus 11.
How many pink things can @OconEsteban name in the #C4F1 quiz? pic.twitter.com/mPQR0led9R
Igyál egy Red Bullt és nyerj belépőt az F1-es Olasz Nagydíjra!
https://formula.hu/parc-ferme/15545
Csupán egy Red Bull áráért ott lehetsz a Formula-1 legendás helyszínén. Vásárolj az akcióban részt vevő OMV töltőállomásokon a promóció ideje alatt bármilyen 0,25 l Red Bull energiaitalt, majd a vásárlást igazoló nyugtán található ES bizonylat számot és az adataidat regisztráld EZEN AZ OLDALON, hogy megnyerhesd a Red Bull ajándékok egyikét vagy a fődíjat.
A fődíj természetesen a monzai utazás és a belépő az Olasz Nagydíjra.
Ezen kívül kisorsolunk 10 db 2000 forintos OMV Value Cardot, 10 tálca Red Bull Summer Editiont és 10 db F1 Red Bull Racing sapkát.
Sorsolás augusztus 21-én délután 2 órakor.
A promóció vége: 2017. augusztus 20. 24:00.
A regisztráció határideje: 2017. augusztus 20. 24:00.
Részletes információk ide kattintva elérhetők!
Ne feledjétek: vasárnap 11 órakor friss műsorral jövünk a FIX TV-n!
https://formula.hu/parc-ferme/15505
Ha a hónap második vasárnapja, akkor jön műsorunk, a Motorsporthíradó! Ezúttal beszámolunk a 34. HE-DO Mátrai Hegyiversenyről, amely ismét nagy csatát hozott, de összeállítással jelentkezünk többek között a goodwoodi sebességfesztiválról is. Megmutatjuk, hogyan birkózott meg Spitzmüller Csaba a miskolci Avalon Park elektromos gokartjával, hogy hogyan áll a Toppilóták toplistája, stúdióvendégünk pedig most a Zengő Motorsport ETCC-pilóta, Nagy Norbert lesz.
Vasárnap 11 órakor kapcsoljatok a FIX TV-re!

Mutatjuk a hétvégi motorsport-programot - ma 9:55-től akció van!
https://formula.hu/parc-ferme/15540
Szombat
09:55-10:40 MotoGP, Red Bull Ring, harmadik szabadedzés (Spíler TV)
13:30-14:00 MotoGP, Red Bull Ring, negyedk szabadedzés (Spíler TV)
14:10-14:50 MotoGP, Red Bull Ring, időmérő (Spíler TV)
17:10-17:40 BTCC, Knockhill, időmérő
Vasárnap
12:50-13:18 BTCC, Knockhill, első futam
14:00-14:45 MotoGP, Red Bull Ring, futam (Spíler TV)
15:17-15:45 BTCC, Knockhill, második futam
18:12-18:40 BTCC, Knockhill, harmadik futam
21:00- Monster Energy NASCAR Cup Series, Michigan, futam
Szép gesztus: Hayden előtt tiszteleg Grosjean
https://formula.hu/parc-ferme/15542
A szabályok alapján a versenyzőknek állandó sisakfestéssel kell teljesíteniük a szezont, egy alkalommal azonban változtathatnak a dizájnon. Romain Grosjean úgy döntött, az engedményt csapata, a Haas hazai versenyén, az USA Nagydíjon használja fel. Az új festéssel pedig a balesetben elhunyt MotoGP-világbajnokra, Nicky Haydenre, a Kentucky Kölyökre emlékezik.


Massa meggyógyult: Már ezzel tölti idejét!
https://formula.hu/parc-ferme/15541
A Williams-pilóta vírusfertőzés miatt kihagyta a Magyar Nagydíjat, két héttel később azonban már kutya baja: fiával gokartozott Interlagosban, erről töltött fel egy fotót Instagramjára.
Kíváncsi vagy egy 90 éves Mercedesre? Tessék!
https://formula.hu/parc-ferme/15533
Egészen elképesztő: Műlábbal vezet raliautót, méghozzá éles versenytempóban
https://formula.hu/parc-ferme/15536
Mekkora mentés! Ja, várjuk ki a végét...
https://formula.hu/parc-ferme/15535
Az első megcsúszást szépen megfogta a pilóta, majd bár komoly gondokat okozott a megfordulás, úgy tűnt, hogy megoldódott a helyzet - egészen a következő kanyarig...
Hunt, Senna, Prost, Hakkinen, Alonso... Ezek a McLaren történetének legszebb F1-es sisakjai
https://formula.hu/parc-ferme/15534
A McLaren F1-es csapata a nyári szünet alatt összeszedte a legendás istálló történetének legszebb sisakjait és összeállított belőlük egy top9-es listát - ebben szerepel James Hunt, Ayrton Senna, Alain Prost, Mika Hakkinen, Fernando Alonso, Jenson Button, Stoffel Vandoorne és maga Bruce McLaren sisakja is.
A válogatás ezen a linken elérhető!
A 2008-as Ferrari volt Raikkönenék idei autójának ihletője?
https://formula.hu/parc-ferme/15532
Amikor a Doktor elfelejti, hogy ki is van még a teremben
https://formula.hu/parc-ferme/15538
Valentino Rossit arról kérdezték a MotoGP sajtótájékoztatóján a szurkolók, hogy a Jorge Lorenzo elleni, a Katalán Nagydíj utolsó kanyarjában bemutatott előzése volt-e pályafutása legnagyobbja. A Doktor azt válaszolta, hogy igen, mert az utolsó kanyarban történt, bár volt egy hasonló még Stoner ellen Laguna Secában, de... majd mellette ülő riválisa, Marc Marquez oldalba bökte és rámutatott a fal mellett álló Sete Gibernau-ra, akivel több legendás csatát is vívott, többek között 2005-ben, Jerezben. "Áhh Sete! Igen, az az utolsó kanyar... mondjuk utána volt is némi problémánk egymással.." - reagált Rossi.
A jelenetek itt megtekinthetők: