DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 23. kedd

„A kib*szott bokszba bevezető körön történt!” – Steiner Schumacher 700 ezer dolláros autótöréséről

Rövidesen megjelenik a Haas Formula-1-es csapatfőnökének, Günther Steinernek az új könyve, amely angolul a Surviving to Drive (szabad fordításban: Túlélni a vezetésért) címet viseli, utalva és játszva a Netflix dokumentumfilm-sorozatának címével. Ebben a 2022-es évad nehézségeit és örömeit részletezi a tőle megszokott stílusban Steiner, aki a The Times szemléje szerint igencsak kifakadva írt Mick Schumacher suzukai szabadedzés végén történt autótöréséről:

„A kib*szott bokszba bevezető körön történt! A bevezető körön! Persze, nagyon vizes volt a pálya, de senki más nem írt le úgy autót, hogy visszafelé tartott a bokszba. Öt perc után elveszítettünk egy autót, most pedig egy újat kell építenünk. Nem lehet olyan versenyzőm, akinél nem vagyok biztos benne, hogy biztonságosan körbe tudja vinni az autót egy lassú körön. Ez egyszerűen kib*szott nevetséges. Hány embert tudnánk foglalkoztatni 700 ezer dollárból? És most elő kell kerítenem ezt a pénzt” – írta Steiner. A Haas-vezér szerint egyébként összesen 2 millió dollárba kerültek a csapatnak tavaly Schumacher balesetei, ez is közrejátszott abban, hogy az idény végén nem volt maradása az amerikai istállónál a németnek.

f1-schumacher-suzuka-crash-2022

fotó: DPPI

Raikkönen szörnyűséges olaszországi rajtját két évvel ezelőttről nehéz felejteni

Újabb monzai pillanat a közelmúltból: Kimi Raikkönen 2015-ben legjobb rajthelyét, a második pozíciót szerezte a Ferrari hazai versenyén, ám néhány másodpercen belül már utolsó volt. Ekkoriban szabályozták szigorúan a rajtnál való kuplunghasználatot.

Ne feledjétek: hétvégén jön a friss Ralihíradó!

Ha a hónap első vasárnapja, akkor jön a Ralihíradó, az Autósport és Magazin televíziós műsora a FIX TV-n. Stúdióvendégünk ezúttal a címvédő és a pontversenyt jelenleg is vezető Herczig Norbert volt, megmutatjuk, hogy mi történt a kategóriájukban az Európe-bajnoki címért küzdő ifj. Érdi Tiborékkal Lengyelországban és Csehországban, szót ejtünk a Baranya Kupáról és kifaggatjuk ennek kulisszatitkairól a rendezőt, Markó Tibort. Emellett megnézzük, hogyan teljesít az elektromos gokarttal Vincze Ferenc, de az M-Sport németországi diadaláról sem feledkezünk meg.

Tehát vasárnap 11 órakor mindenki kapcsoljon a FIX TV-re!

afm-ralihirado

Hangolódjunk Monzára: íme a tavalyi futam, méghozzá belülről!

A 2016-os Olasz Nagydíj több belsőkamerás felvételből összeollózva, két részletben:

Amikor Alonso és Vettel kiteszegették egymást Monzában

2011-ben és 2012-ben is emlékezetes csatát vívott egymással Sebastian Vettel és Fernando Alonso az Olasz Nagydíjon - egyik évben az egyikük, másikban a másikuk érezhette magát kiszorított helyzetben.

Hamilton annyira belejött a festékes játékba, hogy rendezett belőle még egy kört

Persze neki nincs sok dolga, csak a gombot kell nyomogatnia, ha valakire rá akar zúdítani egy lavornyi festéket. Múltkor tévéseket pécézett ki, most rajongókon volt a sor.

Michelisz visszatért a TCR-be, váratlanul ismét három autót nevezett a M1RA

Roberto Colciago sérülése miatt egészen mostanáig kérdéses volt, hogy kit ültet második autójába Michelisz Norbert csapata a TCR hétvégi, thaiföldi fordulóján. A csapat viszont csattanós választ adott szerda koraeste, hiszen amellett, hogy megnevezte a rivális WestCoast Racingtől érkező helyettest, bejelentette a csapattulajdonos újabb vendégszereplését is. Alább a M1RA közleménye:

"Örömmel jelentjük be, hogy három autóval indulunk a TCR International Series hétvégi versenyén Buriramban. Giacomo Altoe csatlakozik a csapathoz a sérülés miatt távolmaradó Roberto Colciago helyére, és Michelisz Norbert is újra rajthoz áll egy harmadik Honda Civic Type R-rel állandó pilótánk, Attila Tassi mellett. Ahogy azt kedden közöltük, Roberto Oscherslebenben eltört bordája sajnos nem gyógyult meg teljesen, ezért kellett új felállást keresnünk erre a hétvégére. Mivel a rossz hír váratlanul ért minket, szorított az idő, de örömmel köszöntjük a csapatban Giacomót, aki az első évét futja a TCR-ben. Az utóbbi időben szépen fejlődött, a legutóbbi két versenyhétvégén egyaránt volt top5-ös helyezése. Bízunk benne, hogy a segítségünkre lesz a bajnoki címért folytatott küzdelemben. Norbit senkinek sem kell bemutatnunk, tapasztalata felbecsülhetetlen lesz két fiatal pilótánk számára. Reméljük, nem fogja semmilyen váratlan körülmény keresztülhúzni az indulását, hiszen ő még nincsen Thaiföldön, holnap indul útnak. Roberto hiányában is igyekszünk eredményesek lenni, hogy ugyanúgy egy bajnoki címre esélyes csapatba térhessen vissza közénk!"

21106865_1134782286622197_5726779921622911990_n

Nem csupán Perez fenyegette Ocon testi épségét, hanem Magnussen is

„Amikor Kevin Magnussen teszteli a reakciómat a biztonsági autós újraindításnál” – posztolta a képet Esteban Ocon, aki elfogadta Sergio Perez bocsánatkérését, és továbblépett a mexikóival történt eseten… 

Az Olasz Nagydíj előtt is lesz egy városi parádé: 60-100 éves autókat vezet a teljes mezőny

Csütörtökön, Milánóban a Castello Sforzescónál bemutatót láthat a közönség az F1-es versenyzők főszereplésével. Eleinte 13 pilóta került szóba, az alábbi listán azonban a mezőny mind a 20 tagja szerepel, plusz olaszként természetesen ott lesz a Ferrari tartalékja, Antonio Giovinazzi is. A pilóták muzeális versenyautókat vezetnek a felvonuláson, a legrégebbi közülük a csaknem százéves 1921-es Bugatti és Ballot, melyeket Sainz és Perez vesz kezelésbe, de a legújabb, Valtteri Bottas Mercedese is 1957-ből való.

Amikor egy autóversenyző testvérpár a hadsereggel gyakorlatozik

Petter és Henning Solberg, még 2012-ben előhúztak a garázsból két WRC-t és beálltak "játszani" a hadsereghez, erről pedig készült egy egészen művészi videó is:

Átélhetjük az autóversenyzés izgalmát a nappaliban? Beszippant a virtuális valóság...

Sokak számára a VR-élmény távoli jövőnek tűnik csupán, pedig a jelenleg kapható készülékek már most is rengeteget tudnak nyújtani. A HTC Hungary jóvoltából szerkesztőségünk is kipróbálhatta a HTC Vive-ot, ami jelenleg az egyik piacvezető virtuális valóság felszerelés. Vajon eljött az a pillanat, amikor a hétköznapi felhasználó is átélheti az autóversenyzés izgalmát a nappalijában? Autósport-magazin lévén az első komoly játékunk nem is lehetett más, mint egy versenyszimulátor...

A tesztről írt részletes beszámoló ide kattintva olvasható!

5

Negyven év után találtak meg egy Ferrarit - ötszáz millióért adhatják el

Negyven évvel ezelőtt a Ferrari Daytona a világ leggyorsabb sportautójának számított, 357 lóerő szaggatta az aszfaltot, de csak egyetlen egy darab készült alumínium karosszériával. Ez a darab pedig negyven évig állt egy japán garázsban. Most viszont előkerült és egy árverésen találhat gazdára - további képek és információk itt találhatók!

daytona

Egy kép, amely tökéletesen megmutatja, hova jutott Fernando Alonso

Ferrari után Honda...

Versenyzőt keres Michelisz Norbert

Közleményt adott ki Michelisz Norbert TCR-csapata, a M1RA:

Roberto Colciago nem állhat rajthoz a TCR International Series hétvégi fordulójában Buriramban. Egy orvosi kontrollvizsgálaton kiderült, hogy olasz pilótánk oscherslebeni versenybalesetben eltört bordája sajnos még nem gyógyult meg teljesen. Mindannyiunkat váratlanul ért a hír, hiszen Roberto már jobban érezte magát. Bármennyire szeretnénk, hogy Thaiföldön is ott legyen a csapattal, és segítsen a bajnoki címért folytatott harcban, az egészsége a legfontosabb, amit semmi esetre sem tennénk kockára. Kívánjuk a mielőbbi gyógyulását, és bízunk benne, hogy októberben Kínában már visszatérhet közénk. Eközben égnek a vonalak, keményen dolgozunk a szerencsétlen helyzet megoldásán. Amint tudunk biztosat mondani, jelentkezünk.

m1ra

 

A hölgy hamarosan egy Kia Picantóval versenyez

Ő Krajnyák Petra, a Kia Lotos Race márkakupa 20 éves versenyzője.

Történelmi autót porol le a Honda Monzában

A tervek szerint az Olasz Nagydíjon bemutatóköröket teljesít az RA300 – ismert becenevén Hondola –, amellyel John Surtees 50 évvel ezelőtt, 1967-ben győzött Monzában, az autó bemutatkozó versenyén.

Ez a középső a mindössze három győzelem közül, amelyet a Honda F1-es gyári csapatként szerzett. Richie Ginther 1965-ben nyert egyszer, majd Jenson Button a 2006-os Magyar Nagydíjon állt a dobogó legfelső fokára.

Újra titkos teszten vett részt Lance Stroll

A kanadai versenyző tavaly ősszel és télen úgy készült első F1-es szezonjára, hogy egy-egy pályát kibérelve privát tesztek során vett részt egy 2014-es Williamsszel, és ezt a szokást nem hagyta el idén sem, a nagydíjakon szerzett rutin kiegészítéseként. Stroll a Kanadai Nagydíjat követően Austinban vezette a korábbi Formula-1-es gépet, a második privát gyakorlásra pedig a nyári szünetben, Spát megelőzően került sor.

A planetf1.com információi szerint a 18 éves versenyző Németországban, Hockenheimben körözött az FW36-tal. Miután így bejáratta magát, Belgiumban a 11. helyen végzett, de véleménye szerint pontokat szerezhetett volna, ha a biztonsági újraindítást követően nem töri el első szárnyát Magnussennel csatázva.

A ti autótokban is ilyenek a pedálok?

Mit szólnátok egy ilyen "címkézéshez"? A gáz a "száguldj", a fékhez pedig ne érj...

pedálok

Egészen félelmetes, hogyan kanyarodnak egy oldalkocsival

70 éve született James Hunt, az autósport legnagyobb különce

- Playboy vagy?

- Nem tudom. Előbb mondd meg, hogy mi az a playboy. Mindenesetre játszani azt szeretek!

Így kezdődik az alábbi dokumentumfilm, ami a '70-es évek két öntörvényű sztárjának, James Huntnak és a motoros világbajnok Barry Sheennek a barátságáról szól. Angol nyelvű, de ajánljuk egy lefekvés előtti megnézésre.

Schumacher ezen a napon jutott el arra a szintre, amit Tina Turner is megénekelt

Azaz "simply the best", egyszerűen a legjobb, ahogy a Ferrari vezető beosztású mérnöke, a szerb Miodrag Kotur által Michael Schumacher elég belógatott táblán olvasható, amint a német a 2. helyen átszeli a célvonalat a 2004-es Belga Nagydíjon, ezzel begyűjtve utolsó, 7. világbajnoki címét.

Lent pedig egy videós összefoglaló Schumacher karrierjéről, amit a brit ITV az utolsó címszerzés apropóján készített.

DIVvWc2WAAAGq_b