„A kib*szott bokszba bevezető körön történt!” – Steiner Schumacher 700 ezer dolláros autótöréséről
https://formula.hu/parc-ferme/35244
Rövidesen megjelenik a Haas Formula-1-es csapatfőnökének, Günther Steinernek az új könyve, amely angolul a Surviving to Drive (szabad fordításban: Túlélni a vezetésért) címet viseli, utalva és játszva a Netflix dokumentumfilm-sorozatának címével. Ebben a 2022-es évad nehézségeit és örömeit részletezi a tőle megszokott stílusban Steiner, aki a The Times szemléje szerint igencsak kifakadva írt Mick Schumacher suzukai szabadedzés végén történt autótöréséről:
„A kib*szott bokszba bevezető körön történt! A bevezető körön! Persze, nagyon vizes volt a pálya, de senki más nem írt le úgy autót, hogy visszafelé tartott a bokszba. Öt perc után elveszítettünk egy autót, most pedig egy újat kell építenünk. Nem lehet olyan versenyzőm, akinél nem vagyok biztos benne, hogy biztonságosan körbe tudja vinni az autót egy lassú körön. Ez egyszerűen kib*szott nevetséges. Hány embert tudnánk foglalkoztatni 700 ezer dollárból? És most elő kell kerítenem ezt a pénzt” – írta Steiner. A Haas-vezér szerint egyébként összesen 2 millió dollárba kerültek a csapatnak tavaly Schumacher balesetei, ez is közrejátszott abban, hogy az idény végén nem volt maradása az amerikai istállónál a németnek.

fotó: DPPI
Kézzelfogható formában a Skoda elektromos kupéterepjárója
https://formula.hu/parc-ferme/15818
A Skoda Vision E tanulmány korábban csak koncepciós rajzokon volt látható.

Ma újra F1-es autók hangja tölti meg a Hungaroringet
https://formula.hu/parc-ferme/15817
Kollégánk két Formula-1-es autót fotózott le a magyar versenypályán. A Ringen szerdán élményvezetés zajlik a finn Rajamäki Racing Experience szervezésében: a csapat flottájába két Williams FW29 tartozik, melyeket Nico Rosberg és Alexander Wurz vezetett 2007-ben.

Pillants a kulisszák mögé: Egy raliverseny szervezésének titkai
https://formula.hu/parc-ferme/15815
Markó Tibor, a közép-európai Mitropa Rally Cup szériába is beleszámító Baranya Kupa szervezője beszélt az AFM Ralihíradó stábjával.
Mi az abszolút bátorság? Hát ez: Hamilton Monzában beugrott a rajongók közé
https://formula.hu/parc-ferme/15813
Kijelenthető, hogy nem Lewis Hamilton névvel a legbiztonságosabb Olaszországban sétálni ezekben a napokban: a nagy rivális Mercedes brit pilótája legyőzte a Ferrarit az Olasz Nagydíjon, ráadásul a dobogón még néhány csipkelődő megjegyzést is tett a nemzeti versenycsapat felé, de elég volt csak a rajongók fütyülését hallgatni a díjátadó során, hogy megbizonyosodjunk afelől, nem Hamilton a legnépszerűbb ember a monzai célegyenest elárasztó embertömeg között.
Az ilyen negatív kritikák azonban napjainkban már nem zökkentik ki úgy a britet, mint régen, sőt, az ünneplés után olyan gesztust tett a rajongók felé, amire talán még a Ferrari pilótái sem vállalkoznának. Kiment a bokszutca falánál az ő nevét skandáló szurkolókhoz, és egy halom aláírás kiosztása után bevetette magát közéjük, így sokan saját tapintásukkal is megbizonyosodhattak róla, hogy tényleg egy hús-vér ember állította fel az új pole-rekordot a hétvégén. Persze mielőtt Hamilton végrehajtotta volna a nagy mutatványt, meggyőződött róla, hogy a piros szín csak nyomokban található meg a környéken álló emberek ruházatán.
Ugyanez a jelenet az itt található videóban is megnézhető egy másik kameraállásból.
Csak egy hónap múlva folytatódik a WRC – Éljük át újra a Német Rali eseményeit
https://formula.hu/parc-ferme/15814
Az AFM Ralihíradó szeptemberi adása teljes hosszában itt nézhető vissza.
Toto Wolff már tárgyal a Mercedes legfiatalabb tagjával
https://formula.hu/parc-ferme/15811
Így osztotta meg az alábbi képet a csapatvezető felesége, Susie Wolff, amikor a házaspár első alkalommal vitte magával öthónapos kisfiát, Jacket a Mercedes brackley-i főhadiszállására. A csapatruházat megvan, és már a trófeákkal is ismerkedik - nem lehet elég korán elkezdeni! Kíváncsiak vagyunk, vajon a kis Wolff is az autósportban köt-e majd ki valamilyen formában, de sajnos még 15-20 évet legalább várnunk kell, hogy erra fény derüljön...
First visit @MercedesAMGF1 - initial contract negotiations went well. Thank you @pumamotorsport - we looked committed. pic.twitter.com/0wKDzzmSVS
— Susie Wolff (@Susie_Wolff) September 4, 2017
Vettel és Raikkönen egy festői tesztpályán járatták meg az új Alfát
https://formula.hu/parc-ferme/15809
A Ferrari megajándékozta három pilótáját egy emlékezetes élménnyel az Olasz Nagydíj előtt. Kimi Raikkönen, Sebastian Vettel és a tesztpilóta Antonio Giovinazzi a Torinótól északkeletre fekvő Balocco felé vette az irányt, hogy az Alfa Romeo által az 1960-as években épített tesztpályán próbálják ki a Ferrari partnerének új modelljét, a Giulia Quadrifogliót.
És hogy ki nyer? Mindig az érzelmek győznek - hangzik a videó üzenete.
Lopezt kitették a DS Virgintől, ismét vakvágányra futhat a háromszoros világbajnok karrierje
https://formula.hu/parc-ferme/15812
A Formula-E konstruktőri negyedik helyezett csapata, a DS Virgin Sam Bird és Alex Lynn személyében bejelentette teljes brit pilótafelállását a december első hétvégéjén startoló negyedik szezonra. Az ötszörös futamgyőztes Bird ezzel tovább folytatja a sorozat kezdete óta tartó együttműködését Richard Branson csapatával, a New York-i beugrásakor azonnal pole-t szerző, egyébként GP3-bajnok és makaói győztes Lynn pedig igazi lehetőséget kap a bizonyításra.
Ez viszont egyben azt is jelenti, hogy Jose Maria Lopez egyetlen szezon után távozik a csapattól, noha a DS révén annak a Citroennek a közbenjárására került ide tavaly, amellyel három éven át uralta a WTCC-t. A DS viszont valószínűleg a negyedik szezon végén szakít a Virginnel, és várhatóan a Techeetah-hoz csatlakozik majd, így a franciák tárgyalási pozíciója meggyengült, és a csapatfőnök Alex Tai szava volt a döntő, akivel Lopez saját elmondása szerint nem jött ki túl jól.
Esélyes, hogy az ötödik szezonban Lopez és a DS útjai ismét kereszteződnek, az viszont kétséges, hogy a negyedikre talál-e még magának ülést az idén két dobogóig jutó argentin. És mivel a WEC-ben sem biztos még az LMP1-esek között 2018-ra egyedül hagyott Toyota maradása, az is elképzelhető, hogy Lopez karrierje háromszoros világbajnokként 34 évesen másodszor is parkolópályára kerül.

Ez biztosan nem esett jól: hatalmasat csattant a Datsun
https://formula.hu/parc-ferme/15806
Amikor fogalmad sincs arról, hogy hol vagy a pályán
https://formula.hu/parc-ferme/15807
Hiába az itiner, abban is lehet tévedni... de ekkorát?
A Hondától kirúgott szakember vezető pozíciót kapott az FIA-nál
https://formula.hu/parc-ferme/15808
Gilles Simon elismert motorspecialista, ak korábban a Renault-nál, a Peugeot-nál, a Ferrarinál és legutóbb a Hondánál is dolgozott, ám ahogy kiderült, hogy a 2017-es erőforrás ismét szörnyűre sikerült, kirúgták. Fél év szünet után most visszatér az F1-be, méghozzá az FIA technikai igazgatójaként, ahol az új technikai megoldások ellenőrzése és értékelése lesz a feladata.

Elképesztő: ezt látta Hamilton a monzai dobogón
https://formula.hu/parc-ferme/15805
Parádés felvétel - a videó átkattintás után indul:
Alonso, Hülkenberg, Kvjat - A legjobb rádióüzenetek Monzából
https://formula.hu/parc-ferme/15804
Kvjat: "Esik!" Csapat: "Nem tudunk ilyenről, de jó." Kvjat: "Annak hiszek, amit látok..."
Raikkönen: "Nem engedhettek neki egyenesen az autó oldalának!" Csapat: "Jó, hibáztunk, lángra lobbant a bal első, a menetszéllel akartuk eloltani."
Hülkenberg: "Nincs egyensúly." Csapat: "Nico, a rádió még mindig be van kapcsolva..."
Alonso: "Mit csinál Palmer? Vissza kell adnia a pozíciót, levágta a sikánt." Később: "Öt másodperc? Ez egy vicc? Milyen öt másodperc? Ez mekkora vicc!" Még később: "Hol van Palmer?" Csapat: "Kiállt." Alonso: "Karma..."
Ricciardo: "Szeretem, hogy sebezhetőek..."
Magnussen: "Srácok, most komolyan, ha ezt szabad, az őrült rizikó, ezt nem lenne szabad!"
A Trónok Harca sztárjai is F1-es autóba pattantak Monzában
https://formula.hu/parc-ferme/15803
A videó átkattintás után indul:
Ricciardo, Bottas, Raikkönen, Verstappen: az Olasz Nagydíj legnagyobb megmozdulásai
https://formula.hu/parc-ferme/15802
Ezeken a pályákon tesztelik az utcai autóinkat
https://formula.hu/parc-ferme/15801
Azokon a pályákon, ahol autóversenyeket rendeznek, időről időre megfordulnak a világmárkák képviselői is, hogy próbára tegyék prototípusaikat – a legtöbb helyszín azonban nem rendelkezik olyan infrastruktúrával, hogy egy-egy új modellt minden területen górcső alá lehessen vetni. Ezért magától értetődő, hogy a hatékonyabb és biztonságosabb közlekedés elősegítése érdekében a gyártók bátran ruháznak be saját tesztpályákba.
Hogy melyek ezek? A reset.hu kétrészes összeállítása ide és ide kattintva megtekinthető!

Újabb szenzációs finálé a WRX-ben!
https://formula.hu/parc-ferme/15800
Óriási videó egészen őrült kerékpárosokról
https://formula.hu/parc-ferme/15799
Milyen borulás? Egy Subarut semmi sem állíthat meg!
https://formula.hu/parc-ferme/15798
Lemaradtál hétvégi tv-műsorunkról? Van egy jó hírünk!
https://formula.hu/parc-ferme/15797
A teljes adás visszanézhető!