DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 28. vasárnap

„A kib*szott bokszba bevezető körön történt!” – Steiner Schumacher 700 ezer dolláros autótöréséről

Rövidesen megjelenik a Haas Formula-1-es csapatfőnökének, Günther Steinernek az új könyve, amely angolul a Surviving to Drive (szabad fordításban: Túlélni a vezetésért) címet viseli, utalva és játszva a Netflix dokumentumfilm-sorozatának címével. Ebben a 2022-es évad nehézségeit és örömeit részletezi a tőle megszokott stílusban Steiner, aki a The Times szemléje szerint igencsak kifakadva írt Mick Schumacher suzukai szabadedzés végén történt autótöréséről:

„A kib*szott bokszba bevezető körön történt! A bevezető körön! Persze, nagyon vizes volt a pálya, de senki más nem írt le úgy autót, hogy visszafelé tartott a bokszba. Öt perc után elveszítettünk egy autót, most pedig egy újat kell építenünk. Nem lehet olyan versenyzőm, akinél nem vagyok biztos benne, hogy biztonságosan körbe tudja vinni az autót egy lassú körön. Ez egyszerűen kib*szott nevetséges. Hány embert tudnánk foglalkoztatni 700 ezer dollárból? És most elő kell kerítenem ezt a pénzt” – írta Steiner. A Haas-vezér szerint egyébként összesen 2 millió dollárba kerültek a csapatnak tavaly Schumacher balesetei, ez is közrejátszott abban, hogy az idény végén nem volt maradása az amerikai istállónál a németnek.

f1-schumacher-suzuka-crash-2022

fotó: DPPI

Michelisz csapata megnyerte, Tassi Attila elveszítette a TCR bajnoki címét

A M1RA versenyzője remek rajtja után mindent megpróbált a TCR International Series utolsó előtti futamán, a Dubai Autodrome-ban, de nem tudta megelőzni legfőbb riválisát, Jean-Karl Vernayt: mivel a francia több pontot szerzett a magyar pilótánál, ő szerezte meg a sorozat 2017-es bajnoki címét. 

Mivel azonban Tassi ötödik, és Josh Files hatodik helyével a M1RA elegendő pontot szerzett, a gárda első TCR-ben töltött évében megszerezte a csapatok bajnoki címét!

Az első dubaji futamot a Lukoil Craft Bamboo Racing pilótája, Pepe Oriola nyerte a Gordon Shedden és az újdonsült bajnok Jean-Karl Vernay előtt (Leopard Racing Team WRT).

Új logó jöhet az F1-ben - szavazz, neked melyik variáció jön be leginkább!

Nem mintha a mostanival olyan sok gond lenne, de a sportág vezetői e három variáció közül dönthetik el, melyik lesz az F1 hivatalos logója. Nektek melyik tetszik?

 

Brazil körrekordok egymás közt: Montoya vs. Verstappen

Juan Pablo Montoya 2004-es és Max Verstappen idei leggyorsabb köre a Brazil Nagydíjon:

Nyitóverseny féltávjánál: Michelisz Björk nyomában!

A WTCC mezőnye hibátlanul teljesítette a makaói nyitófutam első köreit, a magyar pilóta szorosan ott autózik legfőbb vb-riválisa mögött.

Csak a szokásos: Hatalmas tömegbaleset a makaói GT-futamon

Az FIA GT világkupa kvalifikációs versenyén, magyar idő szerint szombaton kora reggel egy kört sem tudott megtenni a mezőny incidens nélkül: Daniel Juncadella a pálya egyik legszűkeb pontján, a Police bendnél ütközött falnak, a mögötte jövők közül pedig egyedül Raffaele Marciello tudta kikerülni riválisát, a tavalyi világkupa győztes Laurens Vanthoor azonban már nem volt ilyen szerencsés. A mögöttük jövők közül többen is összeütköztek, a mezőny feltorlódott, ezért a versenybírák piros zászlóval szakították meg a versenyt.

Az eset egy néző szemszögéből még ijesztőbb, a pilóták dominókként tarolták le egymást:

Ezt hogy úszta meg egy karcolás nélkül az Audi?

Hétvégén zajlik a Makaói Nagydíj, amelyről számos balesetvideót lehetne mutatni, szerintünk azonban mégis az érdemes a legnagyobb figyelemre, mit úszott meg Markus Pommer a GT kategóriában. A pálya leggyorsabb kanyarjában, a Mandarinban veszítette el az irányítást Audija felett, ahelyett azonban, hogy összetörte volna az autót, szenzációs mentést mutatott be.

Pommer neve onnan lehet ismerős, hogy 2014-ben Kiss Pál Tamás egyik fő ellenfele volt az Auto GP szériában.

Vezetőt jelölt a rali szakág: megvannak az eredmények

Íme a főtitkári tájékoztató az MNASZ részéről:

Tisztelt Tagjaink,

Tájékoztatom Önöket, hogy az MNASZ Rally Szakág vezető jelölésének határideje 2017. november 15. 16:30 órakor lejárt.

A jelölőlapok és a jelöléssel kapcsolatban megküldött dokumentumok ellenőrzése MNASZ nyilvántartása alapján megtörtént.

A jelölések tény adatai: Határidőig beérkezett jelölések száma: 91

Rally Szakágban nevezői vagy rendezői licenccel rendelkező tag szervezetek száma:

• 2017. 10. 30-án: 82 (jelölési felhívás napja)

• 2017.11.15-én: 85 (jelölési határidő napja)

A beérkezett 91 db jelölés kettő jelöltre érkezett. A 85 tagszervezetből 1 tagszervezet nem adott jelölést.

A két jelölt:

• Berényi Ákos úr

• Pryma Zoltán úr

A jelölések megoszlása:

Berényi Ákos : 47

Pryma Zoltán : 44

A jelölő szervezetek közül 5 tag előzőleg Berényi Ákos úrra megküldött jelölését visszavonta. 3 tag mindkét jelöltre leadta szavazatát. A szakágvezető kinevezéséről az MNASZ elnöksége hoz döntést. A döntésről a Tisztelt Tagságot tájékoztatjuk.

Herczeg Lajos sk.

főtitkár

FB-default-image_1

Ne maradj le semmiről: mutatjuk a hétvégi programot!

Tassi Attiláék TCR-futamait a Sport 1 közvetíti szombaton, az első futamot felvételről adják a második, már élőben adott verseny előtt - nézhetünk azonban WTCC-t és WEC-t is magyar kommentárral. 

Szombat

3:20-4:10 Formula-3, Makaó, első futam

7:10-8:10 WTCC, első futam (M4 Sport)

8:10-8:40 TCR, első futam (Sport 1 - felvételről, 11:45-től)

12:35-13:05 TCR, második futam (Sport1)

14:00-20:00 WEC, bahreini hat órás futam (17:45-től Eurosport)

 

Vasárnap

3:40-4:40 WTCC, második futam (M4 Sport)

8:30-9:30 Formula-3, Makaó, második futam

20:30- Monster Energy NASCAR Cup Series, futam

michelisz-makaó

fotó: dppi

 

Pole-ból indulhat utolsó WEC-futamán a Porsche

Az már korábban eldőlt, hogy a szezon végén kiszáll a hosszútávú-világbajnokság küzdelmeiből a világbajnoki címet idén is megszerző Porsche, ám úgy fest, hogy a németek szeretnének szépen búcsúzni a sorozattól: a szezonzáró bahreini futamot az élről kezdheti meg az #1-es autó. Nick Tandy elsőre elkövetett még egy hibát, de aztán Neel Jani megfutotta az időmérő legerősebb körét, hogy aztán Tandy második próbálkozása elégnek bizonyuljon a pole-hoz - ez most mindenesetre Janinak köszönhető, az ő extrája jelentette az első helyet.

A második helyről a #7-es Toyota (Kobayashi-Conway-Lopez, két tizedes lemaradás), a harmadikról a világbajnok #2-es Porsche (Bernhard-Hartley-Bamber, hat tized) vághat neki a hatórás futamnak, a #8-as Toyota (Buemi-Nakajima-Davidson) ezúttal komoly lemaradásban volt, 1,3 másodpercet kapott.

porsche_1

fotó: dppi

 

Michelisz: Nagyon boldog vagyok!

A magyar WTCC-pilóta a makaói időmérő után értékelt:

Visszanézhető a TCR időmérője

Az alábbi linken újra megtekinthető a kvalifikáció, amelyről itt már írtunk:

TCR: „Újonc” a szezonzáró pole-jában, Tassi a fordított rajtrácsra játszott

Pénteken rendezték a TCR dubaji idényzáró versenyhétvégéjének időmérőjét, melyet Gordon Shedden nyert meg: a Leopard Racingnél jelenleg Makaóban szereplő Rob Huff helyét elfoglaló skót először versenyez a TCR-ben, de 38 évesen, háromszoros brit túraautó-bajnokként nem neveznénk zöldfülűnek. Rajtelsőségével néhány ponttól megfosztotta csapattársát, Jean-Karl Vernay-t, aki második helyre kvalifikált.

Vernay és Tassi Attila harcol a bajnoki címért Dubajban: a magyar pilóta hátránya 24 pont ellenfeléhez képest. Tassi egyedüli hondásként jutott be a Q2-be, ahol az autó tempóhiánya miatt a fordított rajtrácsra fókuszált. 10. helyével sikerült is kiharcolni a második futam rajtelsőségét. Csapattársa, Roberto Colciago csak 18. helyen végzett, ő 50 pontra van Vernay-től (pontosan ennyi pont szerezhető a két futamon), már csak matematikailag lehet bajnok, akárcsak a 9. pozíciót szerző Stefano Comini.

A két futamra szombaton kerül sor, 8:10-es és 12:25-ös kezdéssel.

Csak a 44-es: Lewis Hamiltonnak esze ágában sincs rajtszámot váltani

„Nem tervezem, hogy lecserélem, a 44-es szám a családom” – beszélt arról Lewis Hamilton, tervezi-e felvenni a világbajnok kiváltságának számító 1-es számot. Hamilton előző két vb-címét követően sem élt a lehetőséggel. „Valahogyan bele lehetne csempészni az 1-est a 44-es grafikájába, de nem igazán szeretem azt a számot magát. A múltban már használták mások, mint Michael Schumacher. 44-es azonban senki sem volt rajtam kívül. Az 1-essel nem lehet örökké együtt élni, a 44-es viszont mindig velem marad.”

Norris két századdal lemaradt a pole-ról, Mick Schumacher a top 10-ben a makaói időmérőn

Az ikonikus Makaói Nagydíj hétvégéjén a kínai utcai pályán számos kategória versenyez: WTCC, GT és Superbike is terítéken van, a legnagyobb presztízsű azonban a Formula-3-as verseny (szigorú értelemben erre hivatkoznak Makaói Nagydíj néven).

Az Európa-bajnokság résztvevői uralták a csütörtöki és pénteki időmérő edzéseket, a kontinentális széria első négy helyezettje szerezte meg az első négy rajtkockát, ám megkevert sorrendben: az Eb ezüstérmese, Joel Eriksson érdemelte ki a pole-pozíciót az első napon még leggyorsabb Európa-bajnok, Lando Norris előtt, aki 24 ezredmásodperccel maradt le az első rajtkockáról. Callum Illott (Eb 4. hely) kvalifikált a harmadik pozícióba, Maximilian Günther (Eb 3. hely) pedig a negyedikbe.

A szintén Európa-bajnokságon szereplő Ferdinand Habsburg előkelő 5. rajtpozíciót szerzett, a legjobb „kívülálló” a Red Bull juniorja, Dan Ticktum lett, aki a szezont Formula Renault-ban és GP3-ban teljesítette. Mick Schumacher a 7. rajtkockába kvalifikált – lemaradása csak 0,7 másodperc annak ellenére, hogy egy kör a pályán több mint 2 perc –, az előtte végző pilótáknál jóval idősebb japán Yuhi Sekiguchi, a Super GT állandó résztvevője lett a nyolcadik.

A hajmeresztő WTCC-időmérő egy percben

Nagyon rövid összegző videó az időmérő edzés számos történéséről: a baleseteken kívül nem sok minden fért bele a kvalifikáció összefoglalójába. Michelisz Norbert a második rajtkockát szerezte meg Makaóban.

John Filippi ütközése, amely egy kereket is kiszakított:

Megszűnik az utánpótlás-széria, amely kinevelte Alonsót, Vettelt és Ricciardót

1998-ban indult a World Series by Nissan sorozat, amely később Formula Renault 3.5 néven futott, majd a francia gyártó kiszállása után a Formula V8 3.5 titulust vette fel. Annak ellenére, hogy a korábban Európában futó széria idén más kontinensekre terjeszkedett, 2018-ban megszűnik a bajnokság. Az ok az alacsony részvételi szám: a hétvégén, Bahreinben zajló szezonzárón mindössze 10-en versenyeznek a kategóriában.

A különböző neveken futó széria korábbi bajnokai között szerepel Fernando Alonso, Robert Kubica, Kevin Magnussen és Carlos Sainz, de innen lépett az F1-be Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo is, szerepelt a mezőnyben Stoffel Vandoorne és Pierre Gasly – összesen 25 versenyző jutott el a Formula-1-ig. A Renault által működtetett széria egy időben a GP2-nél is erősebb utánpótlásnak számított.

Ki volt a legjobb versenyző, aki valaha a Ferrarinál szerepelt?

Egy külföldi szavazás elsöprő többséggel Michael Schumachert választotta, ők második helyre Kimi Raikkönent, harmadikra Gilles Villeneuve-öt sorolták. Nálatok ki áll az első helyen?

 

Ti is szívesen látnátok Michelisz Norbit a jövőben ebben az autóban?

A Honda WTCC-versenyzői a Honda NSX GT3-mal fotózkodtak: ez a versenygép is indul Makaóban, ahol nem csupán túraautó-, hanem GT-futamot is tartanak. Az FIA GT World Cup mezőnyében a gyártót Renger van der Zande képviseli.

A fotó Michelisz Norbert publikus Facebook-oldalán megmozgatta a rajongók fantáziáját: sokan el tudnák képzelni a jövőben ebben az autóban a WTCC bajnoki címéért harcoló pilótát.

További két évvel meghosszabbította megállapodását a Toro Rosso és a Casio

"Örömmel jelentjük be, hogy 2018 januárjától kezdődően további két évvel megújítottuk a már eddig is megalapozott együttműködésünket a Casióval" - írta közösségi oldalán a Toro Rosso F1-es csapata. A két cég a "Sebesség és intelligencia" projekten dolgozik együtt. 

Néhány órával később a Toro Rosso 2018-as két versenyzőjéről is bejelentést tett.

 

A Ferrari lehet az évtized legjobb vesztes csapata

A 2010-es évek legjobb második helyezett F1-es csapatai és a pontszámaik - a Ferrarinak három egységet kell gyűjtenie Abu Dhabiban, hogy az évtized legjobb "vesztes" csapata legyen ezen a téren.