„A kib*szott bokszba bevezető körön történt!” – Steiner Schumacher 700 ezer dolláros autótöréséről
https://formula.hu/parc-ferme/35244
Rövidesen megjelenik a Haas Formula-1-es csapatfőnökének, Günther Steinernek az új könyve, amely angolul a Surviving to Drive (szabad fordításban: Túlélni a vezetésért) címet viseli, utalva és játszva a Netflix dokumentumfilm-sorozatának címével. Ebben a 2022-es évad nehézségeit és örömeit részletezi a tőle megszokott stílusban Steiner, aki a The Times szemléje szerint igencsak kifakadva írt Mick Schumacher suzukai szabadedzés végén történt autótöréséről:
„A kib*szott bokszba bevezető körön történt! A bevezető körön! Persze, nagyon vizes volt a pálya, de senki más nem írt le úgy autót, hogy visszafelé tartott a bokszba. Öt perc után elveszítettünk egy autót, most pedig egy újat kell építenünk. Nem lehet olyan versenyzőm, akinél nem vagyok biztos benne, hogy biztonságosan körbe tudja vinni az autót egy lassú körön. Ez egyszerűen kib*szott nevetséges. Hány embert tudnánk foglalkoztatni 700 ezer dollárból? És most elő kell kerítenem ezt a pénzt” – írta Steiner. A Haas-vezér szerint egyébként összesen 2 millió dollárba kerültek a csapatnak tavaly Schumacher balesetei, ez is közrejátszott abban, hogy az idény végén nem volt maradása az amerikai istállónál a németnek.

fotó: DPPI
Emlékeztek, amikor Schumacher és Hakkinen Makaóban csapott össze?
https://formula.hu/parc-ferme/16630
Bizony, ilyen is volt, méghozzá 1990-ben: a két későbbi F1-es rivális egyik első találkozása volt a versenypályán, amelynek végén a német örülhetett győzelemnek, míg a finn kiesett.
„Sosem gondoltam volna, hogy Makaóban szerzem meg első vb-pontomat”
https://formula.hu/parc-ferme/16629
Szabó Zsolt, a Zengő Motorsport pilótája nyilatkozott így a WTCC főversenye után, amelyen tizedikként ért célba. Csapattársa, Nagy Dániel mögötte, a 11. helyen futott be – így értékelt a két fiatal versenyző a magyar alakulat szokásos videointerjúiban:
A vasárnap sem telt el tömegbaleset nélkül Makaóban
https://formula.hu/parc-ferme/16628
Szombaton a GT-futamon történt komoly incidens, az F3-asok őrült befutójáról pedig már beszámoltunk, viszont a Makaói Túraautó Kupa mezőnyén is alaposan kifogott a ráadásul eső áztatta utcai pálya:
Hat óra három percbe sűrítve – ez történt a WEC bahreini szezonzáróján
https://formula.hu/parc-ferme/16627
Átvette év végi trófeáját a csapatbajnok M1RA és az ezüstérmes Tassi Attila
https://formula.hu/parc-ferme/16626
A TCR International Series szombati, dubaji szezonzáró versenyei után este a hivatalos év végi díjátadóra is sor került, ahol Bári Dávid, az újonc alakulat csapatfőnöke átvette a bajnoki címért járó trófeát, míg Tassi Attilának az egyéni második helyért járó kupát adták át. „Ezekért a pillanatokért küzdöttünk egész évben!” – írta a M1RA a hivatalos Facebook-oldalán.
„Elmondhatatlanul büszkék vagyunk. Egy évvel ezelőtt ilyenkor még kósza gondolat sem volt, hogy Michelisz Norbert saját versenycsapatot alapít. Aztán rengeteg munkával eljutottunk odáig, hogy április első hétvégéjén két autóval rajthoz álltunk a TCR International Series 2017-es szezonjában. Éreztük magunkat a mennyben és a pokolban is, miközben bejártuk a világot. Attika hungaroringi dupla futamgyőzelme örök emlék, de olyan is volt, hogy nagyon mélyről kellett felállnunk. Megesett, hogy törtek az autóink vagy versenyzőnk bordái, de a munkába és magunkba vetett hitünk sosem. Ma pedig egy-egy bajnoki első és második helyért járó trófeát viszünk haza. Haza, Magyarországra!”



Videóval köszönti „legendás hősét”, Kimi Raikkönent a Ferrari
https://formula.hu/parc-ferme/16623
"Kimi Raikkönen és a Scuderia Ferrari - egy hosszú ideig tartó kötelék" - írta a maranellói gárda a Facebook-oldalára feltöltött videójához, a #LengedásHősök hashtaggel megspékelve.
Nico Rosberget filmsztárként fogadták a német Oscaron
https://formula.hu/parc-ferme/16622
A 2016-os F1-es világbajnok feleségével, Vivivannal a berlini Bambi-gálára volt hivatalos hétvégén, kalandjait természetesn vlogjában is megörökítette:
Ettől bátrabb macskát ma nem fogsz látni!
https://formula.hu/parc-ferme/16621
Ha valaki babonás, annak a fekete macska átkelése az úton balszerencsét jelent, a Hosszútávú-világbajnokság bahreini záróversenyén azonban majdnem az állat járt pórul, aki azt gondolta, jó ötlet lenne átvágni a pályán száguldó autók között - nos, végül másképp döntött, a versenyíbírák azonban pályára hívták a biztonsági autót arra az időre, amíg sikerült meggyőzni a macskát arról, hogy az autóversenyzés bizony veszélyes sportág.
Micheliszt a második helyért támadják az esőben
https://formula.hu/parc-ferme/16625
Két körig a biztonsági autó mögött haladt a mezőny, majd a safety car kiállása után úgy tűnt, Norbi támadni tudja a pole-ból induló Rob Huffot, most azonban már inkább Tom Chiltonnal szemben kell védekeznie. A vb-éllovas Thed Björk ötödik helyen halad, ez tíz pontnyi különbséget jelentene.

Hajnali 6-ig dolgoztak Michelisz autóján, de elkészült – jöhet az esős makaói főverseny!
https://formula.hu/parc-ferme/16624
A vb-címért harcoló magyar pilóta a szombati nyitófutam hajrájában rakta falba a Hondát, amelybe csapattársa, Esteban Guerrieri és még néhány versenyző belehajtott. Mint kiderült, Norbi autójában elővigyázatosságból váltót, kormányművet és első alvázkeretet kellett cserélni – szerencsére a motor nem sérült, s bár a szerelők nem aludtak az éjszaka folyamán, hajnali 6-ig sikerült összerakniuk az ő és argentin kolléga autóját is (a lenti fotón még a tegnap délutáni állapot látható).
Fontos volt ez, hiszen Michelisz a második helyről startolhat a makaói főversenyen, míg az összetettet vezető Thed Björk a negyedikről (a pole-t Rob Huff szerezte meg). Azonban esik az eső a távol-keleti helyszínen, ami egy ilyen nehéz és gyors utcai pályán könnyen káoszt eredményezhet – rajt itthoni idő szerint 3:45-kor, méghozzá a biztonsági autó mögül!

A szimulátorversenyzőknek menőbb overált készített a McLaren, mint F1-es pilótáinak
https://formula.hu/parc-ferme/16620
Legalábbis szerintünk - ti mit gondoltok?
What’s been your stand out #WFGMoment from @TheWFGamer finals? Tweet us & @SparcoOfficial with the hashtag for the chance to win your own #WFG @SparcoGaming overalls. T&Cs: https://t.co/781mqeXhGy pic.twitter.com/veSzFfxG4V
— McLaren (@McLarenF1) 2017. november 18.

Napi cukiságbomba: Így örül Michelisz Mira Léna a M1RA bajnoki címének
https://formula.hu/parc-ferme/16619
Noha Michelisz Norbert ütközött a WTCC első futamán, egy órával később elfeledkezhetett fájdalmáról, TCR-csapata, a M1RA ugyanis első évében csapatbajnok lett.
"A boldog és büszke névadó" - írta Michelisz Norbert Facebook-oldalán kislányáról.
Emlékeztek, amikor a 2004-es Makaói Nagydíjon Hamilton és Rosberg ütközött egymással?
https://formula.hu/parc-ferme/16617
A mainál akkoriban még barátibb viszonyt ápoló Nico Rosberg és Lewis Hamilton álltak az élen az utcai versenypályán, egy kör után azonban a német elhibázta az egyes kanyart, orral a falba állt, a mögötte jövő brit társa pedig nem tudta kikerülni, így mindketten feladták a küzdelmet. A versenyt az F1-be végül el nem jutó Alexandre Premat nyerte olyan nevek előtt, mint Robert Kubica és Lucas di Grassi.
Nicsak, ki látogatott el a WEC zárófutamára!
https://formula.hu/parc-ferme/16616
Igen, jól látjátok, Fernando Alonso az, aki a Porsche vezetői körében pózolt a kameráknak a bahreini 6 órás verseny rajtja előtt.
Look who's on the grid @alo_oficial @AussieGrit! #WEC #6HBahrain pic.twitter.com/BMNA9D5pMi
— Bahrain Int. Circuit (@BAH_Int_Circuit) 2017. november 18.
Ritka, hogy ilyen közelről vesznek fel egy ugratást
https://formula.hu/parc-ferme/16614
A mutatvány Ott Tanak nevéhez fűződik, aki harmadik helyről várhatja az Ausztrál Nagydíj folytatását, de videót készítő néző - mint ahogyan a raliversenyeket általában követők - bátorsága se piskóta, ahogyan nagyjából két méteres távolságból rögzítette az észt ugratását.
Tassi éppen csak elcsípte a bajnoki második helyet a TCR-ben
https://formula.hu/parc-ferme/16615
A M1RA mindössze 18 éves pilótája a TCR International Series első futamán Jean-Karl Vernay mögött végzett, így a francia elsétált az egyéni bajnoki címmel, de a szezonzárónak is maradt tétje Dubajban. Ha Stefano Comini ugyanis úgy nyerte volna meg a futamot, hogy Tassi nem szerez pontot, akkor a svájci megelőzte volna őt a pontverseny második helyéért, néhány körrel az indulás után pedig előállt az ideális szituáció a Comtoyou Racing pilótája számára.
A pole-ból induló Tassi ugyanis kiugrott a rajtnál, melyért a versenybíróság bokszutcán áthajtásos büntetésre ítélte őt. Így Comini vezetett, a magyar pilóta pedig az utolsó helyről volt kénytelen felzárkózni. A 17 kör során előzéseinek, és a kieséseknek köszönhetően a 12. pozícióig kapaszkodott fel, amelyért ugyan nem jár semmi, a két Hyundai, Alain Menu és Gabriele Tarquini azonban az átmeneti homologizáció miatt nem szerezhetett pontot, így Tassit 10.-ként értékelték, amelynek köszönhetően, ha csak egy pont előnnyel is, de megszerezte a második helyet debütáló TCR-évadjában.
A M1RA már az első futam után bebiztosította a csapatok trófeáját.

Meg tudod mondani csak a vezetési stílusból, hogy Sainz vagy Kvjat ül a Toro Rossóban?
https://formula.hu/parc-ferme/16606
Ki találja el?
Bizarr ralibalesetben merült víz alá egy autó Ausztráliában
https://formula.hu/parc-ferme/16612
Ott Tanak 2015-ös, mexikói mutatványa óta nem meglepő látvány, hogy a víz szépen lassan ellep egy raliautót, az Ausztrál Rali egyik nemzeti kísérőversenyének Nambucca nevű szakaszán pedig megismétlődtek az akkori jelenetek: Ross Cox és Janet Binns fejjel lefelé landolt egy patakban, miután lehajtottak a kijelölt útvonalról Mitsubishi Galant VR4-esükkel.
Szerencsére sem a pilótának, sem pedig navigátorának nem esett baja az incidensben, a helyszínen tartózkodó nézők ugyanis gyorsan segítségükre siettek, és felfordították a pórul járt páros autóját.
@MickBramble @parsowj @carey_fraser Scary shit. Car was upside down in the water. We had to roll it over to get them out. Very lucky there was enough man power to roll it over. @RallyAustralia pic.twitter.com/3d7o0mXXGg
— Billy (@billstard) 2017. november 18.
Furcsa incidensekben nem volt hiány az Ausztrál Rali szombati napján, ugyanis a a Citroen francia versenyzőjét, Stephane Lefebvre-t 3000 dollárra bírásgolták, mert dupla záróvonalon előzött egy utánfutós kisbuszt, miután egy jelöletlen rendőrautóval is így tett.
Fejreállt egy autó Bahreinben
https://formula.hu/parc-ferme/16613
Az MRF Challenge bahreini szezonnyitó fordulóján Henning Enqvistet forgatta meg egyik kollégája a rajt után - a piótának szerencsére nem esett baja.
Valószínűleg ez a világ legszűkebb versenypályája
https://formula.hu/parc-ferme/16607
Nem nagyon lehet hibázni...