„A kib*szott bokszba bevezető körön történt!” – Steiner Schumacher 700 ezer dolláros autótöréséről
https://formula.hu/parc-ferme/35244
Rövidesen megjelenik a Haas Formula-1-es csapatfőnökének, Günther Steinernek az új könyve, amely angolul a Surviving to Drive (szabad fordításban: Túlélni a vezetésért) címet viseli, utalva és játszva a Netflix dokumentumfilm-sorozatának címével. Ebben a 2022-es évad nehézségeit és örömeit részletezi a tőle megszokott stílusban Steiner, aki a The Times szemléje szerint igencsak kifakadva írt Mick Schumacher suzukai szabadedzés végén történt autótöréséről:
„A kib*szott bokszba bevezető körön történt! A bevezető körön! Persze, nagyon vizes volt a pálya, de senki más nem írt le úgy autót, hogy visszafelé tartott a bokszba. Öt perc után elveszítettünk egy autót, most pedig egy újat kell építenünk. Nem lehet olyan versenyzőm, akinél nem vagyok biztos benne, hogy biztonságosan körbe tudja vinni az autót egy lassú körön. Ez egyszerűen kib*szott nevetséges. Hány embert tudnánk foglalkoztatni 700 ezer dollárból? És most elő kell kerítenem ezt a pénzt” – írta Steiner. A Haas-vezér szerint egyébként összesen 2 millió dollárba kerültek a csapatnak tavaly Schumacher balesetei, ez is közrejátszott abban, hogy az idény végén nem volt maradása az amerikai istállónál a németnek.

fotó: DPPI
Usain Bolt rákapott az autósportra: Porsche Carrerát tesztelt
https://formula.hu/parc-ferme/16670
A nyolcszoros olimpiai bajnok jamaikai sprinter nemrég az F1-es USA Nagydíjon vendégeskedve Lewis Hamilton utasaként belekóstolhatott az autók által nyújtott száguldásba is, a visszavonult atlétának pedig annyira megtetszett az élmény, hogy most maga is kipróbálta magát egy versenyautó volánjánál. Ausztráliában, a wintoni versenypályán tett meg több mint harminc kört egy az ottani Porsche Carrera Kupában szereplő autóval, a csapat vezetője szerint pedig köridői kellően versenyképesek voltak ahhoz, hogy néhány nap további gyakorlással elérje a mezőny szintjét - kiváló reflexeinek előnyeit ugyanis az autóban is kamatoztatni tudja.
Az persze más kérdés, hogy Boltot mennyire érdekelné a versenyzői karrier, hiszen az utóbbi időben többször, köztük Austinban is lenyilatkozta, hogy profi labdarúgóvá szeretne válni, álma pedig, hogy a jamaikai válogatottban, majd egy neves európai klubcsapatban is játszhasson.


Hamilton már a Formula-1 legnagyobbjai között - de van-e még ennél is feljebb?
https://formula.hu/parc-ferme/16671
A szezon közepén még keménynek tűnő csatát végül játszi könnyedséggel fordította a maga javára. Lewis Hamilton furcsa 2017-es szezonjáról és a jövőről is olvashattok az Autósport és Formula Magazin legújabb számában.

Hiperlágy és szuperkemény: jönnek az új F1-es gumik
https://formula.hu/parc-ferme/16672
Két új gumikeveréket jelentett be a 2018-as F1-es szezonra a Pirelli: az olasz gyártó beveti a szuperkemény és a hiperlágy elnevezésű abroncsait is. Így összesen már hét keverék lesz elérhető a csapatok számára és az idei évhez képest minden meglévő lágyabb lesz, gyakorlatilag a szuperkemény veszi át a mostani kemény helyét és az összes többi lágyabbá válik. Tehát az idei ultralágynál nagyjából két fokozattal lesz lágyabb a rózsaszínnel jelölt hiperlágy (ennek elnevezését a szurkolók szavazhatták meg) és a legkeményebb verzió lesz a narancssárgával jelölt szuperkemény.

Zöld, kerekeken gurul és fél lábbal rajta van egy nő - mi az?
https://formula.hu/parc-ferme/16669
Hát az elektromos Futurer roller! - bár ez egy nyári kép, a cégnél legutóbb előrelátóan már arra hívták fel a figyelmet, hogy télen fokozottan ügyeljünk a jármű töltöttségére, mert bármikor használható ugyan, de a hideg hatására akár 30-50%-kal is csökkenhet a hatótávolsága. A hőmérséklet normalizálódásával persze minden visszaáll a megszokott kerékvágásba.

Így néz ki a Mercedes bajnoki ünneplése 30 másodpercben
https://formula.hu/parc-ferme/16668
Legnagyobb örömükre ennél jóval hosszabb ideig tartott a gondtalan mulatság a csapat brackley-i főhadiszállásán, amelynek leglátványosabb elemeként a munkatársak ezúttal egy méretes versenyautót raktak ki az udvaron.
Raikkönen új reklámfilmje: „Hagyj békén, tudom, hogy mit iszok!”
https://formula.hu/parc-ferme/16667
Egy ginnel készült finn hosszúitalt, a Hartwall OriGINalt fogyasztja a hideg téli napokon, közben pedig ráripakodik a narrátorra: nem kér kommentárt, hiszen ő maga tökéletesen tisztában van vele, hogy mi is az, amit a kezében szorongat.
Hangolódjunk: jön a 2018-as Dakar!
https://formula.hu/parc-ferme/16666
Január hatodikán kezdődik a 2018-as Dakar - hangolódjunk az eseményre:
Egy 700 lóerős, ikonikus Forddal autózott Ken Block
https://formula.hu/parc-ferme/16665
Az alábbi videót osztotta meg Ken Block, aki a 2016-os Ford Focusa mellett egy 1986-os RS200-at is meghajtott - a gyártó ebből faragta a legendás B-csoportos raliautóját is:
Öt éve kérte Raikkönen, hogy hagyják már békén
https://formula.hu/parc-ferme/16663
Az öt évvel ezelőtti Abu Dhabi Nagydíjon zajlott Kimi Raikkönen emlékezetes rádióbeszélgetése, melyben a finn jelezte a mérnökének, hogy törődjön a saját dolgával. Raikkönen már a rajtnál két helyet javított a Lotusszal és Lewis Hamilton mögött másodikként fordulhatott el az első kanyarban, a brit motorja azonban megadta magát, így Raikkönen került az élre. Közben Alonso zárkózott fel másodiknak, jött is a rádióüzenet a Lotusnál: "Alonso van mögötted, majd szólok, hogy mennyivel és hogy milyen gyors". A finn válaszát azóta is emlegetjük: "Csak hagyj békén, tudom, hogy mit csinálok."
A második biztonsági autós fázis alatt is szóltak neki, hogy figyeljen az abroncsok hőmérsékletére, amire megint ingerülten válaszolt: "Igen, igen, igen, igen, mindig ezt csinálom, nem kell tíz másodpercenként szólni." Alonso végül hiába zárkózott óriási iramban, Raikkönen kezelte a helyzetet és megnyerte a futamot, így 2009 után első győzelmét ünnepelhette.
Eladóvá vált Kiss Pál Tamás idei ralikrossz-autója
https://formula.hu/parc-ferme/16664
Eladósorba került az a Peugeot 208, amivel Kiss Pál Tamás idén versenyzett és az Európa-bajnokság harmadik helyén zárt. A hirdetés szerint az elmúlt három évben több fejlesztésen is átesett az autó, most viszont megválna tőle a Speedbox Racing Team.
A hirdetés ezen a linken megtekinthető!

Michelisz megpróbálja kizárni a külvilágot
https://formula.hu/parc-ferme/16662
A világbajnoki címért utazik jövő héten Katarba Michelisz Norbert - a magyar WTCC-pilóta hat és fél pontos hátrányból várhatja az évzárót és szerinte a legfontosabb, hogy fejben minden a legnagyobb rendben legyen.
"Igyekszem a lehető legkevesebbet foglalkozni a külvilággal. Nem azért, mert nem érdekel, hogy mit gondolnak az emberek, egyszerűen csak szeretnék magamra figyelni, és a lehető legtöbb energiát gyűjteni az utolsó nagy roham előtt. Kicsit szeretnék bezárkózni, a fontos dolgokra időt szentelni, mert már csak néhány nap van hátra, és tökéletesen felkészülten, tökéletes mentális állapotban akarok megérkezni Katarba" - nyilatkozta Michelisz az nso.hu-nak.
"Tudom, furcsa kettősség, hogy a világbajnoki címért megyek oda, de közben meg úgy akarok versenyezni, hogy nem törődöm vele, hanem csak az edzésekre és a futamokra koncentrálok, mégis úgy érzem, ez a jó stratégia, ehhez kell tartanom magam az első pillanattól az utolsóig, mert ezzel a hozzáállással van a legnagyobb esélyem világbajnoki címet szerezni" - tette hozzá.

fotó: dppi
Közel áll a WRC-s visszatéréshez Sebastien Loeb
https://formula.hu/parc-ferme/16660
Az idei szezon vége felé már aszfalton és murván is tesztelte a Citroen C3 WRC-t a francia gyártóval kilenc rali-világbajnoki címet szerző Sebastien Loeb és a friss hírek szerint 2018-ban futamon is láthatjuk a 2012 végén visszavonult legendát. Loeb azóta néhány vb-futamon indult, utoljára a 2015-ös Monte-Carlo Ralin állt rajthoz, következőleg viszont Mexikóban lehet ott a pályán: a Monte a Dakar, a Svéd Rali pedig a ralikrossz-vb miatt nem lehet opció számára.
Yves Matton csapatfőnök szerint tárgyalnak Loebbel és hamarosan be is jelentik, hogy mire jutottak, állítása szerint egyelőre csak az biztos, hogy a Montén nem lesz ott a pilóta - ezek a szavak egyre inkább azt sejtetik, hogy később viszont láthatjuk még WRC-ben.

Ők mennek Szaúd-Arábiába: Megvan a 2018-as RoC első névsora
https://formula.hu/parc-ferme/16659
A Bajnokok Tornája (Race of Champions) kiadott egy időpontot és egy csapatnyi nevet. A következő, 2018-as tornát február 2-3-án tartják a Fahd királyról elnevezett stadionban Rijádban – ez lesz az első RoC a Közel-Keleten, egy újabb szokatlan helyszínen, miután az elmúlt években Thaiföldön és Barbadoson is összecsaptak a különböző versenyszériák legjobbjai.
Az első névsorban szerepel a címvédő Juan Pablo Montoya, a szintén veteránnak számító Tom Kristensen, a 18 éves F3-nyertes tehetség, Lando Norris, az ex-F1-es David Coulthard, a kétszeres ralikrossz-világbajnok Petter Solberg, az IndyCar-bajnok Josef Newgarden, valamint utóbbi ellenfelei, Helio Castroneves és Ryan-Hunter Reay.
Aktív F1-es pilóta szerepléséről egyelőre nincs szó. Az egyéni versenyt egyszer, Nemzetek Kupáját hétszer megnyerő Sebastian Vettel már leszögezte, nem megy el Szaúd-Arábiába, helyette a Ferrari szimulátorában fog gyakorolni.

Tervezője szerint egy nagy gond van a Formula-1-es logóval
https://formula.hu/parc-ferme/16658
A Formula-1 tulajdonosai meg akarják újítani a széria hivatalos logóját. A ma ismert fekete-piros emblémát 1994-ben tervezte Phil Carter.
„Az igazat megvallva az egyik, akkor nagyon fiatal tervezőnk fejéből pattant ki az ötlet. A Formula-1 energiáját és izgalmát akartuk megragadni, és az F betű körül játszottunk. Ezután ismertük fel, hogy egy kis manipulációval az 1-es bal fele meg is van. A másik felét a sebesség sávjai formálták meg” – emlékezett vissza Carter a Seven Feet Apartnak adott interjúban. Szerinte egy fő problémája van a jelenlegi logónak: a rejtett 1-est sokan nem is veszik észre.
„Még a feleségemnek is csak 4 évvel ezelőtt tűnt fel! Most már egy állandóan bővülő PDF-et vezetek azokról az emberekről, akik 20 év után vették észre az 1-est!” – mondta Carter, aki ennek ellenére úgy gondolja, logója a világ egyik legismertebb márkajelzése, továbbra is kifejező, és nincs szükség a megváltoztatására.

Hangolódjunk: íme néhány érdekesség az Abu Dhabi Nagydíjról
https://formula.hu/parc-ferme/16651
- 2009-ben rendeztek először F1-es futamot Abu Dhabiban
- A pálya elhalad egy színeit váltó luxushotel alatt
- A bokszkijárat egy alagúton vezet keresztül
- A futamot alkonyatkor rendezik
- 2010-ben itt lett világbajnok Sebastian Vettel, ezzel ő lett az F1 történetének legfiatalabb bajnoka
- Vettel egyébként már háromszor is nyert itt, de ezt Lewis Hamilton is elmondhatja magáról, akit 2014-ben koronáztak itt bajnokká
- Kettejükön kívül csak Kimi Raikkönen (2012) és Nico Rosberg (2015) tudott itt nyerni, utóbbi tavaly szintén itt lett világbajnok
A videó átkattintás után indul!
Már hét éve: Vettel először ér fel a csúcsra
https://formula.hu/parc-ferme/16656
2010-ben, Abu Dhabiban lett először világbajnok Sebastian Vettel - a vb-címért Fernando Alonsóval, Lewis Hamiltonnal és Mark Webberrel volt harcban, a futam előtt pedig nem neki volt a legtöbb esélye a végső elsőségre. Megszerezte azonban a pole-t és rajt-cél győzelmet aratott, miközben a biztonsági autó miatt más stratégián lévő Alonso és Webber beragadt a mezőnybe. Végül nem tudták megelőzni Vitalij Petrovot, ez pedig a vb-címbe került számukra, így Vettel ért fel a csúcsra.
LMP1-es tesztje után Alonso LMP2-es debütálásán is túlesett
https://formula.hu/parc-ferme/16657
Mi minden fér bele két nagydíjhétvége közé? Fernando Alonso két, addig számára ismeretlen géposztályba is belekóstolt: vasárnap Bahreinben a Toyota LMP1-es versenygépét tesztelte, amellyel a várakozások szerint júniusban részt vehet a Le Mans-i 24 óráson. Ezután egy napja volt Spanyolországba, a Motorland Aragón pályára utazni, mivel kedden ezen a helyszínen próbálta ki a United Autosports (a McLaren-főnök Zak Brown tulajdonában levő amerikai istálló) LMP2-es Ligier versenygépét. Ezzel az autóval vesz részt a daytonai 24 órás futamon Lando Norris és Phil Hanson csapattársaként.
„Remek első tesztet teljesítettem a csapattal. Nyilván elég szoros a menetrendünk most és Daytona közt, mindenesetre jó volt először az autóba pattanni. Elég sok mindent meg kell tanulnom, ezért fontos volt ez a bejáratás Daytona előtt. Boldog vagyok mindennel, az autóban kiválóan éreztem magam, a csapat pedig fantasztikus. Az atmoszféra itt csodálatos, mintha egy nagy család lennénk, szóval lenyűgöző nap volt. Alig várom Daytonát” – mondta a motorsport.com-nak Alonso, aki legközelebb a hivatalos, háromnapos daytonai teszten vezeti az LMP2-est, három héttel a verseny előtt januárban.




Már egy éve világbajnok Nico Rosberg: idézzük fel a tavalyi Abu Dhabi Nagydíjat
https://formula.hu/parc-ferme/16653
A "lassúsági verseny" és Nico Rosberg világbajnoki címe a tavalyi Abu Dhabi Nagydíjon:
Így szólnak a mostani autók a Formula-E-ben
https://formula.hu/parc-ferme/16654
Nem egészen két hét múlva, december 2-3-án, Hongkongban megkezdődik az eletromos széria negyedik szezonja - hangolódjunk:
Orosz pilótával is tesztel a Williams
https://formula.hu/parc-ferme/16655
Azt már eddig is tudtuk, hogy az Abu Dhabi Nagydíj utáni Pirelli-teszten Robert Kubica ülhet be a 2017-es Williamsbe, de most az is kiderült, hogy ezt nem egyedül teheti meg: a szintén a Renault kötelékébe tartozó Szergej Szirotkint is kipróbálják a grove-iak. Az orosz pilóta jelenleg hivatalosan a Renault tartalékpilótája és már több szabadedzésen is szerepelt a csapattal.
A Motorsport.com információi szerint a fő esélyes továbbra is Kubica, ha nem történik valami váratlan dolog a teszten, akkor ő lesz Lance Stroll csapattársa 2018-ban.

fotó: dppi