DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 6. vasárnap

„Fernando sokkal többet érdemelne a 33. győzelménél” – Verstappen

Miután az Aston Martin idén szemmel láthatóan betört a Red Bull fő üldözői közé, sokan arról kezdtek el beszélni, hogy Fernando Alonso tíz év után újra futamot nyerhet a Formula-1-ben. A spanyol jelenleg 32 nagydíjsikernél jár az F1-ben, így a „33-as küldetés” lett az új vezényszó az elmúlt években használt „El Plan” után. Méghozzá olyannyira, hogy mint arra Alonso is utalt a melbourne-i hétvége sajtónapján, sok más spanyol sportoló tett utalást arra, hogy szurkolnak neki emiatt: a minap például a világranglista-második és Grand Slam-győztes teniszező, Carlos Alcaraz firkantotta fel a 33-as számot a kamerára egy győztes mérkőzése után. A hype-ot érzi maga a versenyző is, aki reméli, hogy ennek kapcsán újra nagy érdeklődés lesz majd a június eleji barcelonai verseny iránt is.

Van viszont a mezőnyben egy riválisa is Alonsónak, aki szintén szurkol neki: a másik kétszeres világbajnok, az Alonsóval köztudottan jó viszonyt ápoló Max Verstappen. Aki nem mellesleg a 33-as rajtszám birtokosa, amikor épp nem az 1-est használja címvédőként: „Úgy gondolom, Fernandónak már eleve sokkal több versenyt kellene volna nyernie. Szerintem sokkal többet érdemel. Nagyon örülnék, ha láthatnám a 33. győzelmét, ugyanakkor bizonyos tekintetben szeretném, ha még többet nyerne. Meglátjuk a következő versenyeken” – fogalmazott Verstappen. A mellette ülő Alonso egyébként viccesen azt is megjegyezte, hogy ha a holland jövőre is 1-essel fog menni, megkérdezi majd tőle, hogy használhatja-e a 33-as rajtszámot.

f1-verstappen-alonso-melbourne-day0

Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt

 Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.

IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan

Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.

Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.

Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.

Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu