DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 10. szerda

NASCAR: 58 éve nem történt olyan, mint az előző versenyhétvégén

Eddig a Cup Series minden futamán olyan pilóta tudott győzni, aki valamelyik Chevrolet volánja mögött ült, ám az Atlanta Motor Speedwayen jó esély volt arra, hogy ez a sorozat megszakad. A pálya ugyanis kifejezetten feküdt a Fordnak, amit mi sem bizonyított jobban, hogy a kvalifikáción egy 58 éve nem látott dolog történt, mivel az első nyolc helyre csak olyan versenyzők kerültek, akik a kék ovál autóit használják. Közülük is Joey Logano volt a leggyorsabb, a Team Penske örömét pedig az tette teljessé, hogy a második és a harmadik helyen is az ő pilótáik foglalhattak helyet. Austin Cindric került ugyanis még az első sorba, míg mögöttük Ryan Blaney is ott volt harmadik helyen. A negyedik pozícióból Brad Keselowski várhatta a rajtot, végül mindannyian főszereplővé váltak a végjátékban.

Az első szakaszt Logano, a másodikat pedig Cindric húzta be, de az igazán nagy izgalmak 69 körrel a vége előtt jöttek el. Ekkor már Kevin Harvick volt az élen, ám az öröme nem tarthatott sokáig, hiszen egy pillanatra hozzáért a mögötte autózó Ross Chastain, ez pedig elég volt ahhoz, hogy a 2014-es bajnok keresztbe álljon és nagy balesetet okozzon. 18 körrel később aztán jött az újabb dráma. Ekkor már Aric Almirola vezetett, mögötte pedig Kyle Larson ment kiváló tempót, de Almirola defektje mindkettejük versenyét tönkre tette, egyúttal egy szoros végjátékot idézett elő. Utóbbiban Keselowski és Logano külön párharcát láthattuk, de figyelni kellett az őket hátulról folyamatosan tologató versenyzőkre is. Az utolsó körben végül Logano csinált egy merész mozdulatot és a harmadik helyről sikerült úgy feljönnie a felső ívre, hogy a vezetést is átvette, majd megnyerte a futamot.

Folytatás a hétvégén Austinban, ahol két korábbi F1-es pilóta, Jenson Button és Kimi Raikkönen is a mezőnyben lesznek.

 

Ericsson jövő héten visszaülhet egy F1-es autóba

A Raikkönen-Giovinazzi páros miatt létszámfelettivé váló Marcus Ericsson nemrég arról beszélt, hogy erőlteti az Alfa Romeónál, hogy tesztelhesse a csapat idei autóját, hiszen hivatalosan továbbra is az istálló tesztpilótája, de kis túlzással közelről sem nézhette még meg az idei technikát. Nos, jövő héten ez megváltozik: a Pirelli gumitesztet tart a Red Bull Ringen, az Alfa Romeóban pedig a svéd pilóta fog ülni. Minderre azért van lehetősége, mert éppen lesz egy lélegzetvételnyi szünete az IndyCar-szezonban, úgyhogy elláthatja F1-es feladatait.

mareri

fotó: dppi

Van egy lista, amin Hamilton éppencsak dobogós, Vettel pedig a top 5-ben sincs

Méghozzá az, amely az aktív versenyzők között az Osztrák Nagydíjon élen töltött köröket számolja.

 

Silverstone-ban tesztelhet az F1-es mezőny?

Hagyományosan a barcelonai pálya jelenti a teszt helyszínét az F1-es mezőny számára, illetve szezon közben Bahreinben, vagy a Hungaroringen, a végén pedig Abu Dhabiban is rendeznek, rendezhetnek gyakorlásokat. Mivel azonban a barcelonai pálya jövője bizonytalan, a Francia Nagydíj idején beszélgetések folytak arról, hogy esetleg Silverstone is bekapcsolódna ebbe a "programba" - ami azért is érdekes, mert a brit helyszín jövője még kérdésesebb, mint Barcelonáé.

A tervek szerint Silverstone-ban a Brit Nagydíj utáni kedd-szerdán tartanának tesztet 2020-ban, de a Pirelli részéről aggályként merült fel a nagy eséllyel esős, rossz időjárás, ami csökkentené a teszt valós értékét. A britek annyit tettek hozzá, hogy csak akkor lesz teszt, ha a pálya marad a versenynaptárban, márpedig jelenleg nem ez a helyzet...

Ami a szezon előtti teszteket illeti: a csapatok megegyeztek abban, hogy a megszokott módon, kétszer négy nap alatt továbbra is Barcelonában tesztelnek akkor is, ha a katalán pálya már nem lesz a versenynaptár része.

sil

fotó: dppi

Nico Rosberg meghajtott egy Ferrarit, és alig győz áradozni róla

Figyelembe véve, hogy Nico Rosberg hét éven keresztül versenyzett a Mercedesnél, és a márkával szerezte meg a 2016-os világbajnoki címet – visszavonulása után pedig nagykövetként maradt az autógyár kötelékében –, furcsa látni vlogjának legújabb részét. Rosberg egy Ferrari 488 Pistát próbált ki a Paul Ricardon, és alig győzte dicsérni az olasz sportautót.

Amikor eldurvult az Osztrák Nagydíj

Ellenfelét letaroló versenyző, egymást kiütő csapattársak, botrányos csapatutasítás: öt sokkoló pillanatot gyűjtöttek össze az Osztrák Nagydíjak történetéből.

A videó a YouTube-ra átkattintás után tekinthető meg.

Így edzenek a W Series pilótanői

Bemelegítés a verseny előtt, melyet a női mezőny lengyel tagja, Gosia Rdest mutat be: a szokásos izomcsoportok mellett helyet kapnak a nyakat megmozgató és a reakciót tesztelő gyakorlatok is.

A W Series tagjainak felkészítését a Hintsa Performance – a három éve elhunyt F1-es edző és orvos, Dr. Aki Hinsta öröksége – végzi.

Mosógépmotort szereltek a versenyautóba, működik

A biztonság kedvéért azért megnéztük, teljesen véletlenül nem április 1-jén töltötték-e fel ezt a videót, de nem: a korábban a WTCC-ben is szereplő, hongkongi illetőségű Craft-Bamboo Racing tényleg megépített egy formulaautót, amelybe a Haier nevű mosgépgyártó cég motorját szerelte. Az alábbi videó bemutatja, hogyan született meg a két vállalat különös partnerségének gyermeke. 

Tavaly Bottas volt a mérce az osztrák pályán

A Mercedes finn pilótájának fekszik a spielbergi aszfaltcsík, 2018-ban el is vitte a pole-pozíciót. Idézzük fel ezt a kört a hétvégére hangolódva:

A Magyar Nagydíjon is bevetik a 007-est

Az Osztrák Nagydíjtól kezdődően hat nagydíjon megtekinthető lesz a Bond In Motion (magyarul Bond mozgásban) kiállítás, amely állandó helyszínén, Londonban nagy sikert aratott. A gyűjteményben 12 James Bond-autó található hat évtizedből: a Goldfinger 1937-es Rolls-Royce Phantomjától a Spectre Aston Martin DB10 modelljéig.

A hat helyszín a Red Bull Ring, Silverstone, Hockenheim, a Hungaroring, Spa és Monza lesz. A Magyar Nagydíjon a 14-es kanyar mellett kap helyet a kiállítás, amelyet természetesen minden néző ingyen megtekinthet.

Egy korábbi videó a londoni kiállításról:

Az F2-eseknél találtak öt szép előzést a hétvégéről

Ezeket látták a legszebbnek a fiatalok franciaországi küzdelmeiből. A videó ezen a linken, vagy alul a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

A világbajnok csapat szerződtette a rali Verstappenjét?

A finn Kalle Rovanpera alig 18 éves, de már évek óta komoly névnek számít a rali világában. Édesapja, Harri Rovanpera is versenyzett a rali-vb-n, a fiatal pedig már egészen kis korától kezdve kivételes tehetségnek tűnik. Több hazai futamgyőzelem után immár a WRC2-ben versenyez a Skoda gyári pilótájaként, most azonban jöhet az újabb lépcsőfok: két mérvadó szakportál is arról ír saját forrásokra hivatkozva, hogy a "kis" Rovanpera aláírt 2020-ra a Toyota gyári csapatához.

A négyszeres világbajnok Tommi Makinen által irányított Toyota 2018-ban, mindössze második (visszatérése óta számolt) teljes szezonjában konstruktőri bajnoki címet nyert, idén eddig a második helyen áll, de egyéniben Ott Tanak vezet és az nem kérdés, hogy a Yaris WRC most is a mezőny legjobbjának számít. Az információt hivatalosan senki sem erősítette még meg, bár Makinen annyit elmondott, hogy lassan elgondolkodnak a 2020-as felállásukon - Ott Tanak helye biztos, Jari-Matti Latvala és Kris Meeke viszont rengeteget hibázik és messze elmaradnak csapattársuktól.

Rovanpera egyébként már tesztelhette is a Yaris WRC-t, tekintettel arra, hogy édesapja anno még éppen Makinen ellen (is) versenyzett és jól ismerik egymást, illetve hogy az autó Finnországban készül.

rova

fotó: dppi

A Williams segített megalkotni a világ leggyorsabb traktorát

A JCB logója pár éve már megtalálható a Williams szponzormatricái között is, együttműködésük pedig túlmutat az átalgos partneri szövetségen. Most például az Williams Advanced Engineering mérnökei segítettek könnyebbé és aerodinamikusabbá tenni ezt a Fastrac traktort, hogy a yorki repülőtéren Guy Martin vezetésével elérje a 166,7 km/órás sebességet, ezzel a világ leggyorsabb ilyen járművévé váljon. 

D9lFZS2XoAAiN36

42097

Máris beegerészte magát az F1 előszobájába az új Red Bull-növendék O'Ward

Idén vette fel a soraiba Patricio O'Wardot a Red Bull juniorprogramja, és bár a 20 éves pilóta versenyzői karrierje az utóbbi években már az amerikai kontinensen bontakozott ki, nem nagyon lehet mellélőni azzal a feltételezéssel, hogy az energiaitalosok saját vadászterületük, az F1 felé próbálják majd terelni a következő években az idén az IndyCarban részleges szezont futó mexikóit. Első lépésként máris találtak neki egy betöltendő ülést a Formula-2-ben a a spielbergi hétvégére, mégpedig azt, amely a Paul Ricardon hibákat halmozó Mahaveer Raghunathan eltitása miatt üresedett meg.

Elég váratlanul lett sörreklám Coulthard és Rosberg alakításából

Táncol, majd hindiül beszél, szóval jó messziről indítja ezt a reklámvideót David Coulthard, aki még a bálteremben is információkat kap a fülére, mint egy F1-es versenyző. Nico Rosberg beköszönése azonban egy óvatlan pillanatban a sörözés felé tereli a történet csapásirányát.

Videó: átrepült a korláton, egy fa állította meg

Méretes bukás egy hétvégi lengyel raliversenyről - a versenyzőknek elvileg nincs komoly bajuk: 

Ez a tíz legjobb belső felvétel a Francia Nagydíjról

A Formula-1 hivatalos Youtube-csatornájának válogatása ezen a linken, vagy alul a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

A három ifjú F1-es titán akkor és most

Felipe Massa osztotta meg az alábbi fotót, melyen Charles Leclerc, Alex Albon és George Russell látható kisgyerekként és most, aktív F1-es pilótaként. A brazil gratulált nekik és azt írta, hogy elképesztő látni ezt a képet, mindannyian nagy teheségek és sok mindent mutathatnak meg a sportban.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Amazing to see this picture! Great talented drivers! You all got still a-lot to show !! congratulations @georgerussell63 , @alex_albon and @charles_leclerc incrível em ver essa foto ! Esses merecem muito !!Parabéns

Felipe Massa (@massafelipe19) által megosztott bejegyzés,

Két éve történt Vettel és Hamilton emlékezetes bakui ütközése

A két többszörös világbajnok rivalizálásának egyik legtüzesebb pillanata volt a két évvel ezelőtti. 2017. június 25-én, Azerbajdzsánban a német pilóta előbb eltalálta a szerinte őt féktesztelő britet – a későbbi vizsgálat szerint nem történt szándékos lassítás –, majd felháborodva a Mercedes mellé hajtott, és nekikormányozta a Ferrarit. Vettel a leckéztetésért stop-and-go büntetést kapott, a futam után pedig meghurcolták, többek között az FIA is felülvizsgálta az esetet.

Vandoorne már a Mercedest teszteli

Bár hivatalosan még a HWA versenyzői és a Venturi technikáját vezetik a Formula-E idei szezonjában, valójában Mercedes-pilótának számít Stoffel Vandoorne és Gary Paffett, így dupla feladatot látnak el a szezon során, hiszen az elektromos sorozatba ősztől csatlakozó stuttgarti gyártó autójának tesztelését is ők végzik. Most az olaszországi Varano versenypályát róják ők ketten - ez a nemzetközi vérkeringésben kevésbé ismert helyszín is az ország északi részében, Maranello közelében található, és annak a Riccardo Palettinek a nevét viseli, aki az 1982-es Kanadai Nagydíjon szevedett halálos balesetet. 

D95IB53XYAAXt7_.

Teljesen kikeltek magukból Massáék, amikor hátraküldték őket a mezőnyben

Ennyi portugál ajkú ember korábban talán csak akkor esett neki bírónak a sporttörténelemben, amikor a portugál futballválogatott tagjai győzködték a játékvezetőt arról, hogy Cristiano Ronaldo esése nem színészkedés volt, hanem tizenegyest ér.

A Formula-E Bern ePrix-jének első köre után alakult ki az alábbi vita a pilóták és a versenyirányítás között, miután piros zászlóval megszakították a körözést a rajtot követő hatalmas torlódás miatt. Lucas di Grassi, Felipe Massa és Antonio Felix da Costa azok közé tartoztak, akik valahogy át tudták préselni magukat a káoszon és gyenge rajthelyük után hirtelen az élbolyban találták magukat. Ám a versenyigazgató úgy rendelkezett, hogy a biztonsági autó mögött az eredeti rajtsorrend szerint kell visszaállniuk a pilótáknak, amit hitetlenkedve fogadtak az előnyös helyzetbe kerülők.

"Bocsánat, de én még életemben nem láttam ilyet!" - méltatlankodott a döntés miatt az autósportban már kétségtelenül sokat megélt Massa.