DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 29. hétfő

62 autó, köztük 16 Hypercar a Le Mans-i 24 órás nevezési listáján

Bár még az Endurance-világbajnokság idénye sem rajtolt el – erre bő két hét múlva Sebringben kerül sor –, de máris közzétették a szezon június közepén esedékes ékkövének, a Le Mans-i 24 órásnak a nevezési listáját. Ezen nem kevesebb, mint 62 egység kapott helyet, valamint tíz tartalékcsapatot is megneveztek. Az elitkategória, a Hypercar rég nem látott létszámot fog produkálni: összesen 16 autó indul itt, ami a 2011-es 17 LMP1-es gép óta a legtöbb. Mindezt hét márka versenygépei fogják kitenni: láthatunk majd a mezőnyben két Toyotát, két Peugeot-t, két Ferrarit, négy Porschét, három Cadillacet, egy Vanwallt és két Glickenhaust. Ez a teljes szezonos listához képest plusz két Cadillacet és egy Glickenhaust jelent – valamint a Penske-vel összeálló gyári Porsche is három autót indít, az eredeti WEC-rajtlistán szereplő Proton Porsche azonban nincs a mostani táblázatban: miután ők és a Jota is csak az évad harmadik fordulójának, a spái 6 órásnak a hetében kapják meg a Porschétől az autókat, a Proton visszavonta a nevezését.

Az LMP2-es mezőny lesz a legnépesebb, ott 24 egység áll rajthoz – ez a duplája a teljes idényre nevezett csapatoknak –, míg az LMGTE Am kategóriában 21 autót láthatunk (nyolc Porsche, hét Ferrari, öt Aston Martin és egy Chevrolet). Emellett pedig ott lesz természetesen az innovatív projekteket felvonultató 56-os garázs azzal a NASCAR-autóval, amellyel Jenson Button is rajthoz áll a legendás egynapos viadalon.

A nevezési lista IDE vagy a képre kattintva tekinthető meg!

lemans-24h-promo-plakat-hypercar

Ricciardo idei kedvenc poénforrása: a francia kiejtésen élcelődni

Ebben pedig csapattársa, Nico Hülkenberg is partner, hiszen a Renault-nál vezetve mindketten több francia beszéddel vagy legalábbis akcentussal találkoznak, mint amennyi az egészségügyi határérték lenne. Most épp azt prezentálják, hogyan mondaná ki a nevüket egy francia.

Videó: Így szerezte meg második pole-ját Verstappen

Max Verstappen a Brazil Nagydíj időmérő edzésén megszerezte második pole-pozícióját, noha az ő világában ez a harmadik, a statisztikák kedvelői tudják, hogy a szombati időmérős győzelem nem egyenlő a pole-pozíció megszerzésével. Így zajlott tehát az interlagosi kvalifikáció tegnap.

Valamiben már Verstappen nevét is oda lehet írni Senna mögé

A Honda ugyanis legutóbb 28 évvel ezelőtt, 1991-ben szerzett pole-pozíciót Interlagosban, akkor a McLarent vezető Ayrton Senna révén. Most Verstappen folytatta ezt a sort a japánok számára, méghozzá az alábbi körrel:

Verstappen: Már bocsánat, de ez a harmadik rajtelsőségem

"Lewis Hamilton indul a harmadik rajthelyről, Sebastian Vettel a másodikról, Max Verstappen pedig Formula-1-es karrierjének második pole-pozícióját szerezte" - hangzott az időmérő első három helyezettjének felkonferálása a sajtótájékoztatón, amire a hollandnak rögtön volt is egy közbevetése, helyesbítésként felmutatta ugyanis három ujját. 

"Kettőt mondott, de ez a harmadik volt. Én a harmadiknak számolom" - adott is rögtön magyarázatot Verstappen a mellette ülő Vettel kérdésére. Emlékezetes, hogy a Red Bull pilótája első F1-es pole-ját az idei Magyar Nagydíjon szerezte, majd Mexikóvárosban is az élről indulhatott volna, ám utólag három rajthelyes büntetést kapott, amiért nem lassított sárga zászlós jelzés alatt. A holland már akkor sem értett egyet az ítélettel, most pedig ismét nyomatékosította, hogy nála másképpen vezetik a vonatkozó statisztikát. Világbajnok riválisai csak mosolyogtak ezen megállapításán.

Vajon karrierje hátralévő részében is minden rajtelsősége után közbevágja majd ezt a helyesbítést?

A bokszból kijövet esett hatalmasat a Ducati motorosa

Egy már-már hihetetlen balesetet szenvedett el a MotoGP valenciai hétvégéjén Francesco Bagnaia. A Pramac Ducati versenyzője a harmadik szabadedzésen a bokszból kihajtva, nyílegyenesen haladva esett nagyot, miután vélhetően beragadt az első fékje. A motoros agyrázkódást és bal csuklótörést szenvedett el, így számára ezzel ért véget az idei szezon.

Hamilton nem volt ilyen rossz passzban 2013 óta

Azzal, hogy Lewis Hamilton a harmadik helyen végzett a Brazil Nagydíj időmérő edzésén, mercedeses pályafutása leghosszabb pole-pozíció nélküli sorozatát döntötte meg, hiszen utoljára a Német Nagydíjon tudta megszerezni az első rajtkockát a 2019-es világbajnok. Ezzel már kilencre duzzadt a brit pole-mentes szériája. Még 2013-ban volt utoljára ehhez hasonlóan rossz mutatója Hamiltonnak, amikor is mindössze egyetlen versenyt tudott megnyerni, de szombatonként ötször is ő bizonyult a leggyorsabbnak, zsinórban négyszer is. A 2013-as Belga Nagydíj után viszont legközelebb már csak a 2014-es szezonnyitón tudta megszerezni a pole-pozíciót, de még akkor is csak nyolc verseny telt el két szombati elsősége között.

Akkorát pezsgőztek a dobogósok, hogy a Mercedesnek el kellett halasztania a kerékcsere gyakorlását

Interlagosban, a Brazil Nagydíj helyszínén a Mercedes garázsa pontosan a dobogó alatt helyezkedik el, ami egy szokatlan és komikus helyzetet szült a harmadik szabadedzés előtt: az F1-esek épp kerékcserét gyakoroltak volna, amikor a Porsche-szuperkupa dobogósai pár méterrel felettük ünnepelni kezdtek, és nem elhanyagolható mennyiségű pezsgővel áztatták el a gárdát.

Hajnali WTCR-rel kezdődik, esti F1-gyel zárul a vasárnapi program

A vasárnapi program nagyon korán kezdődi a WTCR második és harmadik futamával, délután "kényelmes" időpontban megnézhetjük a MotoGP-t, majd este jön a Formula-1-es Brazil Nagydíj. 

Vasárnap

01:45-02:10 WTCR, második futam (Eurosport 1 és M4 Sport)

04:25-04:55 WTCR, harmadik futam (Eurosport 1 és M4 Sport)

14:00-14:45 MotoGP, futam (Spíler1 TV)

18:10-20:10 Formula-1, futam (M4 Sport)

5_7

fotó: dppi

Nyugi, mindenki teljesen jól van a Ferrarinál

Interlagosban tovább folytatódott a Ferrari idei játéksorozata, amelyben Sebastian Vettel és Charles Leclerc mellett ezúttal mérnökeiket is bevonták. A kombinált kihívásban a háromfős csapatoknak különféle ügyességi feladatokat kellett teljesítniük, közben kérdésekre válaszolniuk, mialatt az egész esemény egy bizonyos csengő körül forgott, amit olykor szó szerint kézzel-lábbal próbáltak elérni a pilóták.

Alább egy részlet látható, míg a teljes, 5 perces videó a Ferrari Instagram TV-jén nézhető meg.

Szuper pálya a makaói, de mégis F1-es autó V10-es motorhangjával az igazi

A híres makaói Guia pályán sohasem rendeztek Formula-1-es versenyt, arra azonban volt már példa, hogy királykategóriás autók végigszáguldjanak a 6,2 kilométeres szakaszon. Legutóbb ezt 2003-ban Ralph Firman, a Jordan akkori pilótája tehette meg egy bemutató keretében, amire a Makaói Nagydíj 50. kiírása alkalmából kerítettek sort. Az ír versenyző több kört is megtett az EJ13-as modellel, és 1:55,714-es legjobb köridőt ért el, ami azóta is a nemhivatalos pályacsúcs. A hivatalos egészen az idei évig 2:10-es idő volt, az új generációs F3-as autók azonban idén jócskán lefaragtak ebből, Jüri Vips ugyanis 2:06,317-et ért el a kvalifikáción. Összehasonlításként a WTCR e hétvégi leggyorsabb köre 2:27,9, a GT-mezőnyé pedig 2:15,6.

Fordulat: akár jövőre csapattársak lehetnek a Marquez testvérek a MotoGP-ben

Jorge Lorenzo héten bejelentett visszavonulása megindította a lavinát a MotoGP addig nagyon lagymatag versenyzői piacán. Bár a Moto2 friss bajnoka, Alex Marquez már korábban szerződést hosszabbította a Marc VDS-sel, hogy egy további évre a középső kategóriában maradjon, az események friss folyása nyomán egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a kis Marquez 2020-at mégis már a MotoGP-ben kezdi, ráadásul az egyik legerősebb technikával.

Lorenzo hirtelen megüresedett helyére a Repsol Hondánál először Honda-kötődésű versenyzők érkezése tűnt valószínűnek, mint az LCR-rel idén három dobogót szerző Cal Crutchlow vagy a csapattársaként az év végén beugró, Takaaki Nakagamit helyettesítő Johann Zarco. Újabban azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy a csapatnál a Marquez-Marquez álompáros összeállításán dolgoznak. A 2019-es szezont uraló Marc Marqueznek aligha lenne ellenére, ha öccse csatlakozna hozzá csapattársként, akivel felhőtlen a viszonyuk, és ezzel a lépéssel a Repsol Honda is tenne egy szívességet világbajnoka felé. A jelenleg zajló Valenciai Nagydíj paddockjából érkező sajtóértesülések szerint a döntés akár már vasárnap hivatalossá is válhat - ez kézenfekvő lenne, bárkit is választanak, hiszen a jövő héten a pályán zajló teszten már a 2020-as versenyző vezethetné a motort. 

A Marquez testvérek egy csapatba rendezése vitathatatlan hír- és marketingértékkel bírna, az viszont még rejtély, hogy milyen hatással lenne a testvérénél három évvel fiatalabb Alex karrierjére ez a nagy ugrás a hosszú idő alatt megszerzett Moto2-es címtől a MotoGP élmezőnyébe. A Honda a legnehezebben kezelhető motorok közé tartozik, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Dani Pedrosa és Lorenzo szenvedése az elmúlt években, akiket egyaránt Marquez szárnyalása "küldött nyugdíjba" - így egy gyenge szezon akár az ő megítélését is megpecsételheti. Marc Marquez megközelítése mindenki számára óriási kihívás - még akkor is, ha történetesen a kihívót is Marqueznek hívják! 

EJF7QklXUAEPdSX

Volt egy „kis” fönnakadás a makaói F3-as kvalifutamon

A főfutam rajtsorrendjéről döntő szombati verseny a pole-ból kényelmes győzelmet arató Jüri Vips számára gondtalanul alakult, hátrébb azonban a Lisboa kanyar komoly áldozatokat szedett az első körben. A Logan Sargeant és Arjun Maini ütközése által kiváltott torlódásnak áldozatául esett a "nagyok" közül Jake Hughes, Enaam Ahmed és az előző két évben győztes Dan Ticktum is, akiknek így a mezőny végéről kell majd rajtolniuk vasárnap. Az élről Vips mögül Robert Svarcman, Christian Lundgaard, Richard Verschoor és Callum Ilott indul majd. 

Ricciardo megtanította a kutyát olvasni

Itt "A Renault pilótái mindennek a fejébe belebújnak" című sorozat legújabb epizódja, amelyben most éppen a kutyákéba.  

Raliversenyzőkkel hívta fel a figyelmet a gyorshajtásra a rendőrség Baranyában

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság baleset-megelőzési szakemberei ezúttal ifj. Ranga László és Ranga Péter raliversenyző testvérpár közreműködésével hívják fel a figyelmet a gyorshajtás veszélyeire.

Még hogy Toto Wolff nincs ott Brazíliában!

A hét egyik fontos F1-es híre volt, hogy a Mercedes nélkülözi első emberét a Brazil Nagydíjon: azt követően, hogy felügyelete alatt a csapat bebiztosította hatodik egyéni és konstruktőri világbajnoki címét, Toto Wolff inkább Európában marad, hogy pályán kívüli vezetői feladataira összpontosítson. Távollétében a Mercedes rangidőse James Allison technikai igazgató Interlagosban. 

A Mercedes azonban közzétett két fotót, amellyel bizonyítja, hogy de, Toto Wolff jelenléte igenis egyértelmű a helyszínen!

wolff1

wolff2

Bottasszal alighanem négykiállásos stratégiára készül a Mercedes

Legalábbis mi ezt tudjuk kiolvasni ebből a képből, ahol a híresen kávéimádó finn sisakja és felszerelése előtt négy poharat látunk...

pf4_15

Videó: így csapódott a falba Albon az első szabadedzésen

A Red Bull pilótáját megviccelte a nedves utolsó kanyar, így annak ellenére bosszankodhat, hogy az élen zárta a gyakorlást.

Az utóbbi ötven évben mintha kicserélték volna az interlagosi pályát

A múlt és a jelen egy képen: így nézett ki a Brazil Nagydíj helyszíne bő fél évszázaddal ezelőtt. Mintha egy másik világ lenne, azóta a város teljesen körbenőtte a pályát, aminek a vonalvezetése is jelentősen megváltozott.

72199793_200601057629270_3875439834034077696_n

Hamilton új sisakfestéssel tiszteleg a brazilok előtt

Aytron Senna ihlette, helyet kapott rajta a brazil zászló és a Rio de Janeiróban található Megváltó Krisztus szobra is.

Néha Raikkönen sem tudja, mit csinál

Kimi Raikkönen 2012-es brazíliai eltévedésére még sokan emlékeznek, az F1 azonban kissé újraértelmezte a finn helyzetét, íme: