Hamarosan bejelentést tehet az F1 iránt érdeklődő ázsiai csapat
https://formula.hu/parc-ferme/34738
Már évek óta hallani híreket arról, hogy beszállna a Formula-1-be a Panthera Team Asia, amelynek csapatfőnöke és társalapítója, Benjamin Durand néhány hete, miután Mohammed ben Sulayem FIA-elnök Twitter-posztban jelezte, hogy az FIA-s csapatával megvizsgálják egy szándéknyilatkozati eljárás elindításának lehetőségét, úgy fogalmazott, hogy továbbra is ez a céljuk. Azóta a Nemzetközi Automobil Szövetség hivatalosan is elindította a jelentkezési folyamatot, amely során április végéig várják az érdeklődők pályázatát, amelyeknek komoly feltételrendszernek kell megfelelniük.
Bár egyelőre hivatalos formában nem történt bejelentés a Panthera szándékaival kapcsolatban, Durand a PlanetF1.com szaklapnak megerősítette: „dolgoznak” a szándéknyilatkozati pályázatukon, és „hamarosan további híreket várhatunk” tőlük. Nem a Panthera amúgy az egyetlen érdeklődő: az Andretti Cadillackel összekapcsolt projektje hetek óta ismert, de keringenek pletykák egy hongkongi milliárdos, valamint több Formula-2-es alakulat érdeklődéséről is.
Marko megkereste Colapintót, de nem fogja kölcsönvenni
https://formula.hu/parc-ferme/38597
Az olasz sajtóban jelent meg először az az értesülés, hogy a Red Bull ajánlatot tett a Williamsnél szenzációsan bemutatkozó argentin újoncnak, Franco Colapintónak, amire Helmut Marko reagált is a Kleine Zeitung című lapnak. A veterán osztrák mindenekelőtt azt fejtette ki, miben nevezhető szokatlannak Colapinto bemutatkozása, akitől előzetesen nem feltétlen lehetett ennyire jó teljesítményre számítani:
„Ez egy különös helyzet. Egyetlen junior kategóriában sem tűnt ki. Természetesen jó volt, de nem volt kivételes. Ám lenyűgözött minket elszántságával, pedig őt is a mélyvízbe dobták Liam Lawsonhoz hasonlóan” – mondta Marko, s nem is tagadta, hogy megkereste a 21 éves versenyző menedzsmentjét, ám ezt egyáltalán nem nevezte rendkívülinek: „Az F1-ben mindenki mindenkivel beszélget. D ez a probléma vele, hogy hosszú távú szerződése van a Williamsszel.”
James Vowles egyértelművé tette, hogy nyitottak lennének Colapinto kölcsönadására, sőt tulajdonképpen direktben hangsúlyozta is, hogy ebbe az irányba szeretnének mozdulni, azonban Markót ez a megoldás nem igazán érdekli: „Ez egyik csapat számára sem lehet érdekes. Jó helyzetben vagyunk a saját juniorversenyzőinkkel, így senkit nem fogunk egy másik csapat számára képezni”.
Alonso és a Red Bull egyeztettek Perez üléséről
https://formula.hu/parc-ferme/38596
A 400. F1-es versenyhétvégéjét teljesítő Fernando Alonso tavasszal jelentette be, hogy meghosszabbította szerződését az Aston Martinnal, s a spanyol akkoriban elárulta, hogy másokkal is tárgyalt. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner megerősítette, hogy többek között velük is kapcsolatba lépett Alonso, valamint Flavio Briatore, egyúttal arra is megragadta az alkalmat, hogy méltassa a veterán klasszist:
„Akkoriban Sergio szerződését még nem hosszabbítottuk meg, Fernando pedig egy tapasztalt versenyző, aki mindig ismerni akarja az összes lehetőségét. Ő és a sok éve vele dolgozó Flavio, aki a menedzsere, a tanácsadója, mindig áttekintik a piacot, ez is csak azt mutatja, hogy mennyire éhes és versengő típus. 42-43 évesen még mindig teljesít, most is nagyszerű formában van, és ez is csak azt mutatja, hogy a kor csak egy szám. Még mindig egy nagyon-nagyon jó képességű versenyző, és ha megkapná a megfelelő eszközöket, biztos vagyok benne, hogy az élmezőnyben lenne.”
Horner korábban elmesélte, hogy többször is tárgyaltak Alonsóval, 2009-re is szerette volna autóba ültetni, ahogy pár évvel később is, de végül sosem valósult meg az átigazolás, ami akár azt is eredményezhette volna, hogy nem kettő, hanem több bajnoki cím szerepel majd a spanyol neve mellett. És Horner szerint rá is szolgált volna erre: „Nem igazságos, hogy csak két világbajnoki címe van. Ennél többet kellett volna nyernie.”
Döntöttek az ütközés ügyében, és rajtbüntetést kapott az F1-ben nem is szereplő pilóta!
https://formula.hu/parc-ferme/38595
Ítéletet hoztak a sportfelügyelők a mexikói F1-es hétvége első szabadedzésén történt balesetről. Mint leírták, maguk a versenyzők is egyetértettek azt illetően, hogy az incidenst versenybalesetnek minősítik, ugyanis Oliver Bearman nem tartózkodott olyan pozícióban, amit indokolatlannak lehetne nevezni, de szerencsétlen helyezkedés volt, hiszen nagyon közel volt az Albon által választott nyomvonalhoz – és pechesek is voltak, hogy éppen azon a helyen találkoztak egymással.
Full footage of Alexander Albon's accident in FP1!#F1 #Formula1 #MexicoGP pic.twitter.com/PfbWrBP2Lo
— Extreme Cars (@extremecars__) October 25, 2024
Ők tehát nem kaptak büntetést, a Sauberhez beugró Robert Svarcman viszont igen, miután a baleset miatt lengetett dupla sárga zászló hatálya alatt előzte meg Yuki Tsunodát. A sportfelügyelők az ilyenkor szokásos öt rajthelyes büntetést szabták ki, hozzátéve, hogy az izraeli-orosz versenyző „várhatóan” nem vesz részt a futamon, éppen ezért a büntetést a következő F1-es nagydíján kell letöltenie – ha egyáltalán lesz olyan valaha…
Mi fog történni a különleges éjféli szabadedzésen?
https://formula.hu/parc-ferme/38594
Az éjféli szabadedzés voltaképpen nem is annyira szabadedzés lesz, sokkal inkább egy gumiteszt, melyen a Pirelli 2025-re tervezett lágy abroncsait fogják kipróbálni a versenyzők 90 perc alatt – leszámítva azt az öt pilótát, akiknek át kellett adniuk fiataloknak az első edzésen, ők 60 percig tesztelnek gumit, s egy extra szett közepes keverékkel 30 percig valódi szabadedzéses programot teljesíthetnek.
A gumiteszt során a versenyzőknek a Pirelli által megszabott programot kell futnia, előre meghatározott körszámot kell teljesíteni előírt üzemanyagszinttel – egy gyorskörös etapot 20, és egy hosszú etapot 100 kilogramm üzemanyaggal.
Két szett abroncsot fognak használni, egy szett 2024-eset (négy csapat a C4-est, hat pedig a C5-öst) viszonyítási alapként, és egy szettet a 2025-ös prototípusokból: a Mercedes, a Ferrari, az Alpine és a Haas marad C4-en, míg a C5-ösök közül a Red Bull, a McLaren és a Sauber C5-ös prototípust kap, a VCARB, az Aston Martin és a Williams pedig az új leglágyabb keveréket, a C6-ost.
Azonnal el kellene küldeni Perezt?
https://formula.hu/parc-ferme/38593
A többszörös futamgyőztes F1-es pilóta, az éveken át a brit televíziós közvetítések egyik arcának számító Johnny Herbert szerint már rég itt az ideje annak, hogy a Red Bull megváljon Pereztől – méghozzá azonnali hatállyal. „A Red Bull elveszítheti a második helyet a konstruktőröknél, mert megint csak egy emberük aki végzi a munkát...” – idézi a 60 éves pilótát egy online szerencsejátékkal foglalkozó honlap.
„Sergio valamennyire teljesít, de nem eléggé, szóval most lecserélik őt? Szerintem igen, ha meg akarják tartani a második helyet a konstruktőrök között... Inkább előbb kell ezt megtenniük, mint később, ha meg akarják tenni. Sőt, szerintem már korábban meg kellett volna történnie” – mondta Herbert, aki arra is rámutatott, kit kellene a mexikói helyére ültetni:
„Szerintem Yuki Tsunodának kellene beszállnia. Briliáns munkát végzett az idén, és nagyon kiegyensúlyozott is, a kvalifikációi pedig mostanában nagyon, nagyon erősek… Szeretném, ha egy olyan versenyző, mint Yuki, megkapná ezt az esélyt, mert szerintem megérdemli. Max ellen versenyezni nagyon nehéz feladat, de úgy gondolom, hogy a kiegyensúlyozottsága alapján ha nem is lesz olyan gyors, mint Max, de nem lesz túlságosan lemaradva tőle.”
Verstappen: Lenyűgöző, hogy tudnak olvasni a gondolataimban
https://formula.hu/parc-ferme/38592
Max Verstappent természetesen az elmúlt napokban folyamatosan az USA Nagydíj hajrájában Lando Norrisszal történt incidensről kérdezték, amivel kapcsolatban érdekes nyilatkozatot tett, ismételten a brit média szerepére utalva. Az esetet így idézte fel a Viaplaynek: „Nem igazán számítottam arra, hogy magam mögött tudom tartani, mert sokkal gyorsabb volt. Egyáltalán nem volt tapadásom, de mindent megtettem, amit tudtam, és végül a büntetéssel előrébb is végeztünk, szóval nem panaszkodhatunk” – mondta, majd így folytatta:
„Rossz útlevelem van, rossz országból való ahhoz, hogy panaszkodjak” – mondta, majd amikor rákérdeztek, hogy valóban arra utalt-e, hogy nem brit útlevele van, így felelt: „Nagyon elégedett vagyok az útlevelemmel. De ezt illetően nyilvánvalóan más útlevélre lett volna szükségem” – mondta, nem sokkal azután, hogy online streamen sokkal egyértelműbben utalt arra, hogy azért kritizálják, mert nem brit.
A mexikóvárosi sajtónapon Verstappen azokra a kritikákra is reagált, melyek szerint nem is akarta bevenni azt a bizonyos kanyart, melyben mindketten elhagyták a pályán: „Le vagyok nyűgözve, hogy az emberek tudnak olvasni a gondolataimban. Ez őrültség, mindig megpróbálom bevenni a kanyart. Nem akartam kiskaput keresni, mindig is azt mondtuk, hogy keményen akarunk versenyezni egymással, ezt szeretjük csinálni.”
A foci után újabb sportágban lett csapattulajdonos Pierre Gasly
https://formula.hu/parc-ferme/38590
„Nagyon izgalmas hírről számolhatok be, ma reggel egy padelcsapat tulajdonosa lettem, a Hexagon Cup nyolcadik csapataként indulunk el” – jelentette be Pierre Gasly Mexikóvárosban, a csütörtöki FIA-sajtótájékoztatón. Míg más versenyzők általában az autósportban válnak csapattulajdonossá, a francia F1-es egészen más sportágak felé terjeszkedik: tavasszal az FC Versailles francia harmadosztályú labdarúgóklubban lett résztulajdonos, most pedig a tenisz, squash és labdarúgás hibridjeként emlegetett padelben vált érdekeltté.
„Ez egy új torna, amely tavaly indult Madridban, és nagy nevek vannak jelen, Leo Messi, Andy Murray, Rafa Nadal mind saját csapattal rendelkeznek, mások mellett. Izgalmas lesz, hogy az ő csapataikkal a sajátom is versenyezni fog. Január végén lesz a torna, bárkit, aki szabad azon a hétvégén, szívesen fogadunk.”
„Én magam nyilván nem fogok játszani, egy szórakoztató formátumról van szó, ahol profi játékosok mellett amatőrök és fiatalok is szerepelnek, összesen nyolc játékossal” – mondta Gasly, majd még hozzátette: szívesen szervezne egy tornát F1-eseknek is, akik között egyre népszerűbb sport a padel.
Gasly csapata a madridi tornán a 10Padel nevet viseli majd – üzlettársa ebben a projektben Loic Fery, a francia FC Lorient elnöke.
Marquezé a thaiföldi péntek, Martin Bagnaia előtt
https://formula.hu/parc-ferme/38591
Alig néhány nappal a Phillip Island-i futam után már Buriramban gurult pályára a MotoGP mezőnye. A pénteki nyitó tréningen Marco Bezzecchi volt a leggyorsabb Jorge Martin és Francesco Bagnaia világbajnoki aspiráns párosa előtt, de persze a lényeg a délutáni egyórás gyakorlás volt, amelynek végén eldőlt a Q2-es helyek sorsa is.
Az élen ekkor a múlt heti győztes Marc Marquez zárt, megelőzve bő egy tizedmásodperccel a vb-éllovas Martint, míg Bagnaia elé még saját gyári ducatis csapattársa, Enea Bastianini is beékelődött. Maverick Vinales törte meg az Apriliával a Ducatik hegemóniáját – a bolognaiak versenyzői közül Franco Morbidelli, Alex Marquez és Bezzecchi is ott volt a top 10-ben –, de befért a Q2-be a KTM-es Pedro Acosta és az LCR Hondát erősítő Johann Zarco is, utóbbi egyetlen ezreddel előzve Brad Bindert.
A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):
1. | Marc Márquez | Gresini Ducati | 1'29.165 | |
2. | Jorge Martín | Pramac Ducati | 1'29.275 | 0.110 |
3. | Enea Bastianini | Ducati | 1'29.327 | 0.162 |
4. | Francesco Bagnaia | Ducati | 1'29.360 | 0.195 |
5. | Maverick Viñales | Aprilia | 1'29.506 | 0.341 |
6. | Franco Morbidelli | Pramac Ducati | 1'29.549 | 0.384 |
7. | Pedro Acosta | Gas Gas Tech3 | 1'29.602 | 0.437 |
8. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 1'29.613 | 0.448 |
9. | Marco Bezzecchi | VR46 Ducati | 1'29.620 | 0.455 |
10. | Johann Zarco | LCR Honda | 1'29.682 | 0.517 |
11. | Brad Binder | KTM | 1'29.683 | 0.518 |
12. | Fabio Quartararo | Yamaha | 1'29.756 | 0.591 |
13. | Jack Miller | KTM | 1'29.837 | 0.672 |
14. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 1'29.857 | 0.692 |
15. | Takaaki Nakagami | LCR Honda | 1'29.996 | 0.831 |
16. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 1'29.999 | 0.834 |
17. | Luca Marini | Repsol Honda | 1'30.138 | 0.973 |
18. | Alex Rins | Yamaha | 1'30.198 | 1.033 |
19. | Joan Mir | Repsol Honda | 1'30.217 | 1.052 |
20. | Augusto Fernández | Gas Gas Tech3 | 1'30.429 | 1.264 |
21. | Lorenzo Savadori | Trackhouse Aprilia | 1'31.012 | 1.847 |
22. | Aleix Espargaró | Aprilia | 1'31.383 | 2.218 |
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Hamilton már a huplikban látja az austini szenvedés okát
https://formula.hu/parc-ferme/38589
Kisebbfajta mélypontot jelentett a Mercedes számára a múlt hétvégi F1-es USA Nagydíj, ahol a biztató pénteki tempó szombatra teljesen eltűnt, ráadásul igen instabilan is viselkedett a W15-ös, ami leginkább George Russell időmérős, valamint Lewis Hamilton futam eleji kiforgásában mutatkozott meg. Hamilton a kiesése után arról beszélt, hogy az austini fejlesztések okozhatták az autó rossz egyensúlyát, ugyanakkor a Mercedes-vezér Toto Wolff és a technikai igazgató James Allison is arról beszélt, hogy nincs gond az újításokkal, a beállítások mentek félre.
Mexikóba érve maga a hétszeres világbajnok is finomította az álláspontját, inkább már a COTA huplijaiban látja a megfejtést – minderről akkor beszélt, amikor a most hétvégi esélyekről kérdezték a 39 éves pilótát: „Ez tényleg attól függ, hogy ugyanazokat a problémákat tapasztalom-e a fejlesztésekkel, mint a legutóbbi futamon. Az autó instabil volt múlt hétvégén, de az egy roppant huplis pálya. Ez nem az, szóval remélhetőleg egy simább aszfaltú helyszínen talán nem jelentkeznek ugyanazok a problémáink. Ha nem lesznek ugyanolyan gondjaink, mint múlt héten, akkor talán kicsit közelebb kerülhetünk az élmezőnyhöz. Ez mind egy nagy ’ha’, de reménykedem és bizakodom.”
Kelly Piquet tette érettebbé Verstappent?
https://formula.hu/parc-ferme/38588
A rendszerint mindennel és mindenkivel kapcsolatban komoly kritikákat megfogalmazó Jacques Villeneuve ezúttal kimondottan pozitívan nyilatkozott Max Verstappenről, aki az 1997-es világbajnok szerint a jó irányba változott az elmúlt időben: „Úgy tűnik, emberként is sokat változott, ami hatással van arra, hogy mit akar kezdeni az életével és a karrierjével, hiszen már annyi mindent elért mostanra.”
„Egyre érettebb személyiség lesz” – mondta Villeneuve, aki mindenekelőtt egy (pontosabban két) embernek tudja be e pozitív változást: „Régóta él ugyanazzal a nővel, Kelly Piquet-vel, segít neki a gyermekét nevelni, aki mostanra az ő gyermeke is lett. Nagyon fiatal volt még, amikor ők összejöttek.”
„Nem erre számítottam, amikor megérkezett az F1-be, és ez valószínűleg nagy hatással volt arra is, hogy emberként érettebb legyen, hiszen versenyzőként már eddig is az volt. Láthatjuk, mekkora változást jelent számára ez a kapcsolat.”
Gyorshír: Alonso beteg, kihagyja a mai napot Mexikóban
https://formula.hu/parc-ferme/38587
A sajtónappal kezdetét vette az F1-es Mexikóvárosi Nagydíj, azonban a karrierje 400. versenyhétvégéjére készülő Fernando Alonsótól ma garantáltan nem hozhatunk egyetlen nyilatkozatot sem, a spanyol ugyanis a csapat közlése értelmében gyengélkedik, így kihagyja a mai napot.
Az Aston Martin közleményében azt is hangsúlyozta, hogy Alonso célja, hogy holnapra csúcsformában legyen, és a második szabadedzésen már ott lehessen az autó volánja mögött – az FP1-et ugyanis Felipe Drugovich teljesíti majd a helyén.
Ez utóbbi már korábban eldőlt, hiszen az Aston Martin is azon csapatok közé tartozik, akik még nem tettek eleget a szabályokban előírt két alkalomnak, amikor fiatalokat kell beültetni az első edzésre. A brazil versenyző mellett Mexikóban Oliver Bearman (Ferrari), Pato O’Ward (McLaren), Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) és Robert Svarcman (Sauber) kap lehetőséget magyar idő szerint holnap este.
Erősorrend: Szoros harc a dobogóért
https://formula.hu/parc-ferme/38586
A Formula Podcast futamértékelő adásainak állandó eleme a pontozás: a műsor két szereplője, Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező magyar újságíró, valamint Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője a mezőny minden tagjának hétvégi teljesítményét 1 és 10 pont között értékelik. A pontozás során az elért eredmény mellett a körülmények, az autóban rejlő lehetőségek, a csapattárshoz viszonyított teljesítmény, az elkövetett hibák mennyisége és az összbenyomás is szerepet játszanak. Kerek 10-est csak a tökéletes vagy ahhoz nagyon közeli versenyhétvége érdemelhet, a 6-os az átlagos teljesítmény, míg 3-tól lefelé már az F1-ben évente csak néhány alkalommal látható botrányos produkciókat értékeljük.
Az USA Nagydíjon több kiemelkedő teljesítményt is láthattunk, bár kerek 10-est senkinek nem tudtunk osztani. A kép alatt megtalálható a Formula Podcast austini futamértékelője, benne számos érdekességgel, pilótapiaci pletykával, valamint a természetesen a versenyzők produkciójára adott pontszámokkal.
Így áll a 18 teljes szezont futó versenyző erősorrendje az austini F1-es hétvégét követően:
Formula1.5 – Lendületben a fiatalok!
https://formula.hu/parc-ferme/38585
Az F1 történetében egyetlenegy szezonban, 1987-ben rendeztek egy „másodosztályú” bajnokságot is – méghozzá a turbómotorok nélkül induló csapatok számára. Játsszunk el a gondolattal, hogy nézne ki a 2024-es szezon, ha ezúttal is kiírnának egy alternatív bajnokságot, kiemelve a képletből azt a négy csapatot, mely az összes idei győzelmet és dobogót megszerezte, s rendre elhoz hat-hét helyet az első nyolc közül?
Zsinórban harmadszor zárt az „F1-es másodosztály” dobogóján Franco Colapinto, mióta a mezőnyben van, egyedül Fernando Alonso szerzett több pontot nála, akinek viszont Austinban megszakadt hetes dobogós szériája. Liam Lawson jobb eredménnyel érkezett meg, mint amit elődje, Daniel Ricciardo a szezon során bármikor elért, míg a sprinteken már másodszor győzött Kevin Magnussen, rajta kívül az imént említett ausztrál, valamint némi meglepetésre Zhou tudott idén szombati versenyt az élen zárni.
A pole-t félkövér, a leggyorsabb kört dőlt betű jelöli, az utóbbiért járó pont a táblázatban a helyezésért járó ponthoz hozzáadva szerepel.
Besárgul a Williams Mexikóban!
https://formula.hu/parc-ferme/38584
Újabb egyedi festés az F1-ben: a Williams szponzora, a Mercado Libre sárga dizájnját jelenti meg a motorborításon, melyet a grove-iak egyúttal történelmi kontextusba is helyeztek, hiszen az istállóhoz 1983 és 1993 között, a csapat történetének legsikeresebb időszakában a kék és a fehér mellett ez volt a Williams színe.
„A sárga festések különleges helyet foglalnak el a Williams történetében, és nagyszerű látni, hogy ez a szín Latin-Amerika egyik vezető technológia cégével tér vissza” – nyilatkozta James Bower, a csapat kereskedelmi igazgatója.
Piastriék tárgyalnának a Red Bull-lal?
https://formula.hu/parc-ferme/38583
Noha az esetek túlnyomó többségében a Red Bull házon belülről szokott versenyzőket választani – bár épp a kérdéses jövőjű Sergio Perez az ellenpélda erre –, időről időre elejtenek egy-egy „kívülálló” nevet is a jelöltjeik kapcsán. Korábban például sokáig arról beszéltek, hogy érdeklődéssel figyelik Lando Norrist, míg Christian Horner nemrég George Russell nevét dobta be – igaz, Toto Wolff Mercedes-főnök azt a Formula.hu kérdésére „szarkavarásnak” nevezte.
Most azonban Helmut Marko, az energiaitalosok F1-es sportszakmai tanácsadója hintett el egy érdekes mondatot az F1-Insider szaklapnak nyilatkozva, méghozzá ezúttal a McLaren másik pilótája, Oscar Piastri kapcsán: „Fogalmazzunk úgy: Mark Webber intenzíven keresi a tárgyalási lehetőséget” – mondta Marko.
Az említett Webber – aki annak idején a Red Bullnál töltötte legsikeresebb idényeit az F1-ben, bár rendre második számúnak tűnt Sebastian Vettel mellett – Piastri menedzsereként tevékenykedik jelenleg. Piastri korábban 2026-ig hosszabbított a McLarennel, ahol azonban az idei évad hajrájában például Norrist kell segítenie a vb-harcban: bár a wokingiak rendre hangsúlyozzák az elveik fontosságát és eddig nem is került sor látványos csapatsorrend alkalmazására, Webberben kellemetlen emlékeket ébreszthet a helyzet, így nem elképzelhetetlen, hogy valóban B opció után nézhetnek az ausztrálok.
„Checo világbajnok lesz!” – Perez apja még mindig bizakodik
https://formula.hu/parc-ferme/38582
Sergio Perez teljesítménye a 2024-es Formula-1-es idényben is elmarad a várakozásoktól: miközben Max Verstappen a csapattársaként a Red Bull visszaeső formája ellenére is toronymagasan vezeti a vb-t, addig a mexikói csupán a nyolcadik helyen szerénykedik, a négy nagycsapat leggyengébb versenyzőjeként. Emiatt folyamatosak a találgatások arról, hogy a nyár eleji szerződéshosszabbítása ellenére is megválhat tőle a Red Bull 2025-re: Helmut Marko nem is csinált titkot belőle nemrég, hogy legszívesebben egy saját juniorjukat ültetné Verstappen mellé, s a hátralévő futamok egyfajta szétlövésként is szolgálnak majd a Visa RB duója, Yuki Tsunoda és Liam Lawson között.
Mindezek ellenére Perez édesapja a hazai versenyük, a Mexikóvárosi Nagydíj előtt a Récord+-nak nyilatkozva még mindig fényes jövőt vázolt fel fia számára: „Checo legjobbja még csak ezt követően fog jönni. Biztos vagyok benne, hogy idővel Checónak meglesznek a fegyverei és eszközei, hogy a világbajnoki címért harcolhasson. Rendkívül izgatott vagyok, és elmondhatom, hogy Checo világbajnok lesz.”
A Visa és a Mastercard után az Amex is belép az F1-es színtérre
https://formula.hu/parc-ferme/38581
Ha egészen precízek akarunk lenni, akkor az Amex F1-es jelenlétének kibővítéséről kell beszélnünk, hiszen az amerikai pénzügyi vállalat már eddig is jelen volt a száguldó cirkuszban, de mindezidáig kizárólag az amerikai helyszíneken tűntek fel, valamint az F1Academy sorozatot támogatták.
Az F1 és az American Express nem sokkal ezelőtt bejelentette, hogy új, több évre szóló megállapodást írtak alá, melynek értelmében jövőre 15 versenyhelyszínen is extra programokban lehet részük az American Express kártyatulajdonosoknak.
Az American Express kátyával rendelkező rajongók már a hétvégi Mexikóvárosi Nagydíjon kihasználhatják kártyájuk előnyeit, mellyel ingyenesen látogathatják a speciálisan kialakított „Amex versenyrádió”, valamint az „Amex Fan Experience” helyiségeket.
Mexikóban folytatódik Kimi Antonelli felkészítése
https://formula.hu/parc-ferme/38580
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke megerősítette, hogy Kimi Antonelli Monza után ismét lehetőséget kap: a fiatal olasz Mexikóban az első szabadedzésen ülhet be Lewis Hamilton autójába.
„Az FP1-en Kimi is ott lesz a pályán. Várjuk már, hogy tovább folytassuk a felkészítését” – mondta Wolff.
Wolff a Mexikóvárosi Nagydíj kapcsán azt is elmondta, hogy Mexikó miért speciális helyszín a csapatok számára: „A magas tengerszint feletti magassága miatt ez a pálya mindig különleges kihívást jelent. Az erőforrásokra is nagy szerep hárul, a vékony levegőt ellensúlyozva maximális leszorítóerővel gurulunk majd pályára. Ez egy újabb lehetőség lesz arra, hogy kiértékeljük a legutóbbi fejlesztési csomagunkat.”
A „fenevad” Mercedes miatt hibázott Russell és Hamilton
https://formula.hu/parc-ferme/38579
George Russell rendkívül erős versenyt zárt vasárnap Austinban: a bokszutcából rajtolva egészen a hatodik helyig egerészte előre magát.
Lewis Hamilton számára kevésbé alakultak jól a dolgok, a hétszeres világbajnok ugyanis már a futam elején kicsúszott a sóderágyba, ami a verseny végét jelentette számára. Hamilton tulajdonképpen lemásolta Russell szombati időmérős hibáját, mely a fiatalabbik brit véleménye szerint egyértelműen az autónak tudható be.
„Lewis soha nem vét ilyen hibákat, amit vasárnap láthattunk tőle. Ugyanaz történt vele, ami nálam jelentkezett szombaton. Ez is mutatja, hogy egy fenevad autónk van jelenleg” – mondta Russell.
Végre Red Bullt tesztelhet Tsunoda?
https://formula.hu/parc-ferme/38578
Mi is írtunk arról a napokban, hogy a Honda versenyrészlegének vezetője, Koji Watanabe arról beszélt, hogy a Honda szeretné elérni, hogy előbb egy tesztet kapjon Yuki Tsunoda a Red Bull anyacsapatánál, majd pedig egy ülést is náluk – értelemszerűen a szerződéshosszabbítása ellenére is bizonytalan helyzetű Sergio Perezét. Tsunoda negyedik éve szerepel az F1-ben az energiaitalosok kötelékeiben, ám csak az AlphaTaurit/Visa RB-t vezethette teszteken is, Red Bull-autóba csak bemutatókon ülhetett be.
Ez azonban akár még idén változhat, ugyanis amikor Helmut Markót arról kérdezte a Motorsport.com, hogy megadják-e Tsunodának a HRC által kért tesztet, így felelt: „Van néhány tervünk Abu Dhabira, igen. De különböző versenyzőink vannak, mint tudjátok. Ott van például Hadjar, és most itt van Liam is” – tette hozzá gyorsan a szaktanácsadó azt, hogy például Lawson is vezethet majd.
Marko az Abu Dhabi Nagydíj utáni keddi tesztnapra utalt nyilatkozatában, ahol a csapatok két autót indítanak: az egyikben a „rendes” versenyzőik ülnek és a Pirelli gumitesztjét segítik vele, míg a másikban egy újoncot (vagyis olyan pilótát, aki legfeljebb két F1-es nagydíjat teljesített) kell szerepeltetniük. Tsunoda értelemszerűen a gumiteszten vehetne tehát részt a Red Bull színeiben – de mint arra az idézett szaklap is rámutat, a végső választást befolyásolhatja majd, hogy ő vagy Lawson esetleg átveszi-e a hátralévő futamokon mutatott produkció alapján Perez helyét 2025-ben. Márpedig Lawson austini visszatérése után elsősorban a két pontot szerző új-zélandit magasztalta Marko és Christian Horner is.