„Nem ugyanolyan, mint egy motorhiba?” – Grosjean megvédte a Virtuális Le Mans-t
https://formula.hu/parc-ferme/34562
Kisebb botrány kerekedett a hétvégi Virtuális Le Mans-i 24 órás körül, miután az akkor éppen álló Max Verstappennél szétkapcsolt a szerver, így a Team Redline #1-es egysége kiesett a versenyből. A kétszeres F1-es világbajnok kétszer is komoly kirohanást intézett a szervezők és a körülmények miatt, többek között viccnek, bohócműsornak és szégyennek nevezve a történteket. Volt azonban, aki megvédte a szimulátoros esemény szervezőit: a saját csapatával is rajthoz álló Romain Grosjean.
„És mi van akkor, ha motorhibád vagy valamilyen műszaki problémád van a való életben? Az nem ugyanaz?” – tette fel a kérdést Twitteren egy másik posztra reagálva. Gyorsan választ is kapott az endurance szakágban szereplő Brad Philpottól: „Ha a saját számítógéped romlik el, az hasonlítható egy motorhibához. De ha a szerver kapcsol szét, az inkább olyan, mintha a versenyirányítás egy random kikapcsoló gombot építene be minden autóba, amely véletlenszerűen lép működésbe.”
Grosjean ugyanakkor egy másik tweetben másképp látta a helyzetet – amiben persze szerepet játszhatott, hogy a GTE-kategóriában az ő alakulata nyert: „Vége a Virtuális Le Mans-nak, és remekül szórakoztam. A szimulátorversenyzés rendkívül kiélezett, és nagyszerű látni a világ legnagyobb versenyét a szimulátoros világban. Igen, néhány apróságon javítani kell, de nem ugyanez a helyzet bárhol máshol?”
. @LeMansVirtual is over and I had a lot of fun. Sim racing is super competitive and seeing one of the biggest race in the world being done on sim is awesome. Yes, few bits and pieces to improve, but isn't that just like everywhere else ? thank you @MSportgames for the event https://t.co/QQDp66Pqze
— Romain Grosjean (@RGrosjean) January 15, 2023
Megrohanták a szponzorok a McLarent kiütő kiscsapatot
https://formula.hu/parc-ferme/22098
A Juncos Racinget és pilótáját, Kyle Kaisert az idei Indy 500 hőseként emlegetik. Az óriásölő istállót számos nehézség hátráltatta az elmúlt hetekben: kiszállt két fő szponzor, aztán Kaiser – aki támogatók nélküli, fehér autóval vett részt a szabadedzéseken – csúnya balesetet szenvedett.

A csapat nagy erőfeszítéseket tett, hogy Kaiser egyáltalán kvalifikálni tudjon a versenyre. Az amerikai az utolsó lehetőség, a Bump Day előtt a 35. helyen állt. Ebben a szakaszban a leglassabb hat versenyző küzdött az utolsó három rajthelyért. Az Indy Lights 2017-es bajnoka, Kaiser – ezúttal már nem fehér, de még mindig szponzormatricák híján levő autóval – végrehajtotta a bravúrt: az utolsó, 33. helyen kvalifikált, minimális, 0,019 mérföld/óra sebességkülönbséggel Fernando Alonsót és az Indianapolisba hatalmas hírveréssel és ambíciókkal érkező McLarent ütötte el a továbbjutástól.

A csapat nem csupán ott lehet a rajtrácson, de a nagy verseny előtt bemutatta autója végleges dizájnját is, számos új szponzorfelirattal. A történetet megismerve négy támogató érkezett az anyagiakban szűkölködő csapathoz, köztük az argentin River Plate futballcsapat: az oka, hogy épp ők nyújtottak segítő kezet, az, hogy az istálló tulajdonosa, Ricardo Juncos szintén argentin.

Jó ötletnek tűnt a játékautóverseny, ez lett a vége
https://formula.hu/parc-ferme/22096
A Virginia International Raceway-n tartottak egy előzetesen viccesnek tűnő versenyt: játékautóval lehetett rajthoz állni. Az egyik lejtős kanyarban azonban a kelleténél jobban felgyorsultak a „versenygépek”, tapadás híján pedig sorban szálltak el az indulók.
Ki számolta, hogy hányan csúsztak ki/borultak/álltak fejre a kanyarban?
Mick Schumacher balesetet okozott a Rascasse-ban, teljesen bedugult a pálya Monacóban
https://formula.hu/parc-ferme/22097
A Formula-2 pénteki főfutamán először a bajnokság éllovasa, Nicolas Latifi ütközött a kiállása előtt negyedik helyen haladó Mick Schumachernek. A 17. körben a leglassabb hajtűben, a Grand Hotel kanyarban kísérelt meg előzést: belülről próbálkozott, nekikoccant Schumachernek, akit keresztbe fordított. A német nem forgott meg, sikerült újra irányba állnia, a próbálkozásból a DAMS-es Latifi jött ki rosszul, akinek autója megsérült, így újra bokszba kellett állnia.
Schumacher ezt követően Tatiana Calderont érte utol, aki még nem járt a bokszban. Sietősen próbálta átlépni a lassabb ellenfelet, Rascasse-ban pedig megismétlődött a pár körrel korábbi incidens, amelyben most a premás volt a ludas: megforgatta Calderon autóját, a keresztben álló gépek pedig teljesen eldugították a pályát. A teljes mezőny feltorlódott a kanyar előtt, piros zászlóval kellett leinteni a versenyt. Ráadásul, mivel az autókat leállították, a pályabírók egyesével tolták vissza őket a bokszba.




Színarany Rolexet ajándékozott Lauda megmentőjének
https://formula.hu/parc-ferme/22095
Egy fotó és ami mögötte van: a kép 1976-ban készült, Niki Lauda súlyos nürburgringi balesetét követően. Lauda mellett a most 76 éves Arturo Merzario áll, azon versenyzők egyike, akik megálltak az égő Ferrari mellett, hogy segítsenek bajba jutott társukon. A Ferrari egyedi biztonsági öve máshogyan nyílott, mint a többi autóé: a jelenlevők közül egyedül Merzario tudta, hogyan kell kikapcsolni, mivel 1973-ban a Scuderia pilótája volt. A csodás túlélést és felépülést követően Lauda arany Rolex karóráját ajándékozta megmentőjének.

A két csütörtöki szabadedzés összefoglalója
https://formula.hu/parc-ferme/22094
A péntek tradicionálisan szabadnap a Monacói Nagydíjon, a két szabadedzést csütörtökön tartották. Beszámoló itt található az első és második tréningről, aki pedig nem olvasni, hanem látni szeretné, mi történt, nézze meg a két rövid összefoglalót (a YouTube-ra átkattintva):
Raikkönen még mindig nem jegyezte meg a Racing Point nevét
https://formula.hu/parc-ferme/22092
Rádiós gyöngyszem Kimi Raikkönentől a monacói szabadedzésről: „Igen, egy Force India, vagy mi a *** a neve!” Az esetről ráadásul az Alfa Romeo Racing posztolt hivatalos Twitter-csatornáján.
Hey @RacingPointF1, what was that name again? #MonacoGP pic.twitter.com/hzWdWKVuWj
— Alfa Romeo Racing (@alfaromeoracing) 2019. május 23.
Már zenél az új 67-es út!
https://formula.hu/parc-ferme/22090
"Nagy esők jönnek, és elindulok...". Bár még kész nincs, de jól hallhatóan már "zenél az új, 2x2 sávos 67-es út.
Schumacher eddigi legjobb F2-es rajteredményét szerezte Monacóban
https://formula.hu/parc-ferme/22091
Csütörtökön a Formula-1 már edzett Monacóban, a Formula-2 pedig az időmérőt is lefutotta, két tízfős csoportra osztva, melynek helyezettje felváltva alkotják a rajtrácsot. 1:20,676-os körével (lejjebb látható) Nyck de Vries szerezte az első rajtkockát. Callum Illott, aki először versenyez Monte-Carlóban, kiváló második rajthelyezést ért el, a bajnokság második helyén álló Luca Ghiotto, valamint a pályán szintén újonc Mick Schumacher előtt. Az ifjú német idei legjobb kvalifikációs eredménye a negyedik hely.
A bajnokság éllovasa, az eddigi hatból három futamot megnyerő Nicholas Latifi csak a nyolcadik rajtkockából indul háromhelyes büntetésével együtt, melyet azért kapott, mert a szabadedzésen piros lámpa alatt átlépte a bokszutca fehér vonalát. Az időmérő a pénteken 11:30-kor rajtoló főfutam indulási sorrendjéről döntött.

Ilyen volt egy monacói pályabemutató a 60-as években - Graham Hill-lel!
https://formula.hu/parc-ferme/22087
A mai pörgős világban, amikor már minden érdekes videónak bele kell férnie másfél percbe, egészen üdítő az alábbi Graham Hill-interjú, aki a korabeli monacói vonalvezetés kihívásait magyarázza korabeli stílusban és korabeli zenei aláfestéssel.
Ahead of the annual social media tosh about #MonacoGP there was this. #GrahamHill #Motorsport #F1 pic.twitter.com/FWtIeNw011
— Freeman (@FreemanLowell01) May 20, 2019
Egy F1-es csapattag monacói útja a szállástól a reggeli kávéig
https://formula.hu/parc-ferme/22088
Gyorsított felvétel arról, hogyan érkeznek meg a Racing Point munkatársai a paddockba egy F1-es nap reggelén. Az egészben a legszebb, hogy gyalog megtehető az út.
Megbüntették a Ferrari mindkét versenyzőjét
https://formula.hu/parc-ferme/22089
Charles Leclerc és Sebastian Vettel is gyorshajtást követett el a monacói bukszutcában, ahol a megengedett 60 km/órás sebesség helyett a német versenyző 62,6, csapattársa pedig 62,8 km/h-val hajtott az első szabadedzés idején. A gyorshajtást nagyon szigorúan büntetik Monte-Carlóban, ugyanis fejenként 300 eurós bírságot szabott ki rájuk az FIA.

Beterítették a csinos riporternőt
https://formula.hu/parc-ferme/22086
A Born to MX Facebook-oldala tette közzé az alábbi videót, melyen egy gyors interjút követően ez a riporter hölgy megtanulta, hogy jobb hátrálni egy krosszmotor közelében...
Dieter Zetsche utolsó napja a Daimlernél - a BMW szerint
https://formula.hu/parc-ferme/22085
A svéd Ola Kaellenius váltja a nyugdíjba vonuló Dieter Zetschét a Daimler cégcsoport vezérigazgatói székében, a BMW pedig újragondolta, miként is telhetett a jellegzetes bajuszt viselő úriember utolsó napja a cégnél. Majd gyorsan át is ült egy BMW-be... A videó végén persze megköszönte a BMW Zetschének a sokéves inspiráló versengést.
F1 Future Stars pályázati felhívás
https://formula.hu/parc-ferme/22082

Centikre a gumifaltól tudott megállni Vettel a szabadedzésen
https://formula.hu/parc-ferme/22093
Sebastian Vettel a csütörtöki második szabadedzés utolsó félórájában törte meg majdnem a Ferrarit. A harmadik helyen álló német elfékezte a Sainte Devote kanyart, nem bírt elfordulni, de a bukótérbe sem tudta már kormányozni autóját, helyette fekete gumicsíkot húzva a fékre taposott, és karnyújtásnyira a gumifaltól állt meg.
Vettel se libra por los pelos #FP2 #MonacoGP pic.twitter.com/Z7uifD1WN3
—
Leclerc Bianchira és édesapjára emlékezik sisakjával
https://formula.hu/parc-ferme/22083
Megszokhattuk már, hogy Monacóba mindig különleges festésű fejvédővel érkezik a legtöbb pilóta, így nincs ez másképp idén sem. Charles Leclerc egy olyan különleges dizájnú bukóval indul a hercegségbeli versenyen, aminek az egyik fele Jules Bianchi sisakját idézi fel, a másik pedig a szintén elhunyt édesapja, Hervé sisakját. Ahogyan az Instagram-bejegyzésében írta Leclerc: "Nélkülük most nem tartanék ott, ahol!"
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Egyedülálló versenyautó bukkant fel a magyar pályákon
https://formula.hu/parc-ferme/22081
Kakucson, a ralikrossz országos bajnokság legutóbbi fordulóján Vaskó Dominik teljesített bemutatókört a hibrid Peugeot 208 HWRX-szel. A versenygép egy tesztversenyen is túl van, és máris nagy érdeklődés övezi nem csupán a ralikrosszból, hanem más szakágakból is.



Fotó: Bitto Zsolt
Így emlékezik Niki Laudára a Mercedes
https://formula.hu/parc-ferme/22084
Kedden hajnalban érkezett a szomorú hír, hogy életét vesztette a háromszoros világbajnok legenda, Niki Lauda, a Mercedesnél pedig eképp szeretnének megemlékezni jó barátjukról:

Így telik Kiss Norbert egy napja
https://formula.hu/parc-ferme/22080
A kétszeres kamion Európa-bajnokot kamerák követték végig egy napján: szimulátorozás, délelőtt sajtótájékoztató és délután tesztelés is belefért a szoros programba, amit saját maga narrál.
Kiosztotta támogatásait az MNASZ Tehetséggondozó Programja
https://formula.hu/parc-ferme/22079
A közleményükben ugyanis az alábbi áll:
"Az MNASZ Tehetséggondozó Program kuratóriuma – közösen a Pirelli Hungary Kft, a Mez&Mol Kft és az MNASZ RSB képviselőivel - úgy határoz, hogy MNASZ Tehetséggondozó Program keretei között kiírt Pirelli-Autogumiplaza Fiatal Raliversenyzők Támogatása c. pályázatra beérkezett 4 pályázat közül az alábbiak részére ítéli meg a támogatást:
• 2 db R5-ös autó esetén 16 db 18”-os aszfalt (száraz felületre) abroncs/autó
o Vincze Ferenc
o Velenczei Ádám
• 1 db Mitsubishi autó esetén 8 db 18”-os aszfalt (száraz felületre) abroncs
o Dudás Gergő"
