Magnussen a hetedik helyen ért be a Gulf 12 óráson
https://formula.hu/parc-ferme/34302
A hétvégén a Gulf 12 órásendurance-futamon állt rajthoz édesapja, Jan Magnussen és Mark Kvamme oldalán a Haas F1-es pilótája egy Ferrari 488 GT3-as volánjánál, szereplésük pedig egészen sikeresnek mondható, hiszen a 15. helyről indulva végül a hetedikként intették le őket Abu Dhabiban. A mostani verseny egyfajta felkészülésnek is tekinthető, hiszen a páros a Daytonai 24 óráson is elindul majd. A 12 órás futamon Antonio Fuoco, James Calado és Alessandro Pier Guidi hármasa ünnepelhetett a végén.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ricciardo imádná, ha dobogón végeznének
https://formula.hu/parc-ferme/37516
Daniel Ricciardo elhessegette azokat a feltételezéseket, miszerint az idei Visa Cash App RB a Red Bull tavalyi autójának a másolata lenne, mindenesetre rendkívül élvezné, ha sikerülne egy nagyobb előrelépést megtenniük 2024-ben.
„48 órán belül mindenre választ kapunk. Néhány ember azt gondolja, hogy mi leszünk az idei év Aston Martinja vagy a Pink Mercedes” – utalt Ricciardo a 2020-as Racing Pointra, mely nagyban hasonlított az egy évvel korábbi Mercedeshez.
„Meglepő lenne, de imádnám, ha képesek lennénk dobogós helyezésekért harcolni. Mindenesetre úgy gondolom, hogy az emberek reálisabban értékelik majd a helyzetet, ha meglátják, hogy milyen eredményekre vagyunk képesek.”
„Természetesen használunk néhány alkatrészt a Red Bulltól, de ezek megengedettek a szabályok alapján” – tette hozzá Ricciardo.
Így orvosolták a bahreini csatornafedélgondokat az F1-es szezonnyitóra
https://formula.hu/parc-ferme/37515
A múlt heti előszezoni teszten kétszer is meg kellett szakítani a csapatok munkáját, mert a 11-es kanyar felszakadt egy csatornafedél-darab. A második nap során jelentkezett problémát még hegesztéssel igyekeztek orvosolni, ám amikor másnap ugyancsak előállt a gond, már egyértelmű volt, hogy más megoldásra lesz szükség. A bahreini pálya illetékesei pedig léptek is: a helyszíni jelentések szerint az ominózus részen, valamint a 7-es kanyarnál is betonnal öntötték tele a csatornákat, amelyeket aztán a rázókő színeire festettek, ahogy az Albert Fabrega szakíró Twitterre feltöltött fotóin is látható:
Ya se han cubierto con cemento las zonas de drenaje de agua que se soltaron durante el test. No hay previsión de lluvia. #BahrainGP pic.twitter.com/ht0Yk10ieL
— Albert Fabrega (@AlbertFabrega) February 27, 2024
A RacingNews365.com és a The Race szaklapok szerint a pálya más pontjain emellett extra hegesztéssel igyekezték elejét venni a hasonló problémáknak. Amelyeket egyébként az új ground-effect autók szívóhatása mellett az is kiválthatott múlt héten, hogy a versenyzők szélesebben fordultak, jobban kihasználták a rázókövet a 11-es kanyar előtti szakaszon, mint korábban.
Itt a TCR World Tour hétfordulóssá kurtított 2024-es versenynaptára
https://formula.hu/parc-ferme/37514
Nemrég már beszámoltunk róla, hogy a TCR Australia közölte, hogy a szervezők szállítási és logisztikai problémák miatt – amelyeket a Vörös-tengernél kialakult helyzet váltott ki – kikerült a TCR Világsorozat idei menetrendjéből a két ausztrál forduló. A Motorsport Világtanács szerdai ülésén ratifikálták is ezt a lépést, így eldőlt, hogy az immár FIA-státuszt kapó World Tour 2024-ben csak hét fordulóból fog állni.
Viszont ezzel egyidejűleg a naptárral kapcsolatos utolsó kérdőjel is kiegyenesedett, hiszen eddig nem lehetett tudni, pontosan hol rendezik majd a júliusra kiírt brazíliai futamokat. Nos, a mai bejelentésből kiderült, hogy az F1-es nagydíjnak is otthont adó interlagosi pálya lett a befutó. További változás, hogy a kínai futamok szeptember közepi időpontról átkerültek október közepére, így időben közelebb került a ZhoZhou pályán rendezendő forduló a makaói fináléhoz. A TCR Világsorozat egyébként egy európai, egy afrikai, egy észak-amerikai, két dél-amerikai és két ázsiai állomást fog tartalmazni az előttünk álló szezonban.
A World Tour idei mezőnyével kapcsolatban amúgy mindezidáig annyi bejelentés történt hivatalosan, hogy az új GOAT Racing két Hondát fog indítani a bajnokságban.
A TCR Világsorozat 2024-es naptára:
Április 19-21. | Vallelunga, Olaszország |
Május 3-4. | Marrakesh, Marokkó |
Június 7-8. | Mid-Ohio, USA |
Július 20-21. | Interlagos, Brazília |
Augusztus 2-4. | El Pinar, Uruguay |
Október 19-20. | ZhuZhou, Kína |
November 14-17. | Makaó, Kína |
Sajtó: Horner úton az F1-es Bahreini Nagydíjra – de nem tudja, mi a döntés
https://formula.hu/parc-ferme/37513
Szerdán a médianappal megkezdődik a Formula-1-es szezonnyitó Bahreini Nagydíj hétvégéje, de továbbra is a levegőben lógó a Christian Horner ellen zajló vizsgálat, amelyet „nem megfelelő viselkedés” miatt indított a Red Bull a csapatfőnök ellen egy külső szakértő bevonásával. Hétfőn mi is írtunk róla, hogy sajtóértesülések szerint napokon belül megszülethetett az ítélet Horner kapcsán, most viszont a Motorsport.com és a Sky Sports is úgy tudja, hogy mindettől függetlenül a lassan két évtizede az istállót vezető Horner úton van Szahírba. A Sky Sports riportere azt is hozzátette: mindez nem jelenti azt, hogy kedvező döntés születik a csapatvezető szempontjából, amelyet akár már szerda este, a sajtónap végén megismerhetünk, ugyanis tudomása szerint még maga Horner sem tudja, milyen ítélet született vele kapcsolatban.
Tippjátékunkban is indul az F1-es szezon, a pénteki időmérő kezdetéig tippelhettek a Bahreini Nagydíjra
https://formula.hu/parc-ferme/37512
Ebben a szezonban is folytatódik a Formula.hu Péter Loránd által fejlesztett F1-es tippjátéka: a bajnokság részletei, szabályzata, működése ezen a linken elérhető, és ha csatlakoztok a Formula.hu bajnokságához, akkor minden hónapban nyerhettek, hiszen aki az adott hónapban a legtöbb pontot szerzi, az jutalomban részesül. Egy-két újítással is készültünk a szezonra, vannak új tippelési lehetőségek, és már látszanak is a kiszámolt szorzók.
Részletek a Formula.hu Tippjáték menüpontjában és a https://formula-tipper.com/login oldalon, és ne feledjétek: ahogy tavaly, úgy idén is az időmérő kezdetéig adhatjátok le a tippjeiteket, ami most magyar idő szerint péntek délután 17:00.
Játékra fel!
Mikor kezdődik az F1-es Bahreini Nagydíj?
https://formula.hu/parc-ferme/37511
A mai sajtónappal megkezdődik az F1-es szezonnyitó hétvégéje, így érdemes ismét áttekinteni, hogy mikor is kezdődnek az egyes események, hiszen ahogy arról többször írtunk már, ezúttal szombatin rendezik a versenyt, és nem vasárnap.
Íme az F1-es menetrend:
Csütörtök
12:30-13:30 Első szabadedzés
16:00-17:00 Második szabadedzés
Péntek
13:30-14:30 Harmadik szabadedzés
17:00-18:00 Időmérő
Szombat
16:00 Futam
Hogy mi várható a hétvégétől, azt ebben a rövid videónkban foglaltuk össze:
Videó: Verstappen a világ leggyorsabb drónja ellen
https://formula.hu/parc-ferme/37510
Remek videót tett közzé a Red Bull, melyben a világ leggyorsabb drónja veszi fel a versenyt Max Verstappen 2024-es versenyautója ellen.
A Dutch Racing Gods által megalkotott drón egy igazán különleges találmány, hiszen nincs a világon még egy olyan drón, amelyik hasonló sebességre lenne képes, emellett pedig videófelvételt is készít – rendkívül jó minőségben.
A drón végsebessége 350 km/h, gyorsulása pedig jobb, mint egy F1-es autóé: mindössze négy másodperc alatt képes 300 km/h-s sebesség elérésére.
Minden eddiginél korábban megjelenik az F1 24-es videojáték – videó
https://formula.hu/parc-ferme/37509
Az EA Sports az új Formula-1-es szezon előestéjén bejelentette, hogy minden eddiginél korábban, már május 31-én érkezik majd a 2024-es hivatalos Formula-1-es videojáték, az F1 24. Túl sok részletet egyelőre nem árultak el róla, csupán annyit, hogy átalakították és kijavították benne a karriermódot. Egy rövid kedvcsináló viszont már érkezett is a játékhoz:
Nem fogja az Alpine F1-es autóját tesztelni Mick Schumacher
https://formula.hu/parc-ferme/37508
Kettős szerepköre van 2024-ben Mick Schumachernek: miközben tavalyhoz hasonlóan maradt a Mercedes Formula-1-es teszt- és tartalékpilótája, eközben az Alpine leszerződtette az endurance-világbajnoki alakulatába is. A WEC-ben jelenleg a szezon előtti tesztet teljesítő, a hétvégén pedig a katari évadnyitón be is mutatkozó német többször is elmondta, hogy nem titkolt célja visszajutni az F1-be – az Alpine autóját viszont biztosan nem vezetheti majd idén:
„Nem, nem tehetjük. Nem tervezünk ilyesmit, mivel Jack Doohan személyében van saját tartalékversenyzőnk, Mick pedig a Mercedes tartalékosa. A Mickkel kötött szerződésünk kizárólag az endurance-ra vonatkozik” – húzta alá Bruno Famin, az Alpine csapatfőnöke. Famin egyébként a 2025-ös versenyzői felállást illetően megjegyezte: elégedettek a jelenlegi Esteban Ocon, Pierre Gasly párossal, de hozzátette, hogy sok opciójuk lehet és mindenre fel kell készülniük a várhatóan őrültnek ígérkező átigazolási piacon.
Megtartotta egyik fontos partnerét az F1
https://formula.hu/parc-ferme/37507
Az F1 bejelentette, hogy meghosszabbította együttműködését a német DHL-lel, és továbbra is ez a cég lesz a sportág kiemelt logisztikai partnere. A DHL már több mint húsz éve dolgozik együtt az F1-gyel, és fontos szerepet játszik a sportág 2030-ra kitűzött karbonsemlegességi törekvéseiben is. A szerződéshosszabbítás időtartamát nem jelentették be, csak hogy egy új hosszútávú megállapodást írtak alá egymással.
„Lauda megakadályozta volna Hamilton átigazolását a Ferrarihoz”
https://formula.hu/parc-ferme/37506
Február első napján derült ki, hogy Lewis Hamilton aktiválta a kilépési záradékát a Mercedesszel kötött szerződésében, így a szezon végén elhagyja eddigi legnagyobb sikerei helyszínét, s jövőre már a Ferrari pilótája lesz az F1-ben. Gerhard Berger korábbi Formula-1-es versenyző és csapatvezető azonban úgy véli, ha a Mercedesnél annak idején ügyvezetői jogkör nélküli elnöki pozíciót betöltő legenda, Niki Lauda máig élne, az osztrák meggátolta volna az évtized szenzációját:
„Niki mindent megtett volna azért, hogy biztosra menjen, hogy Lewis Hamilton nem igazol át a Ferrarihoz. Ez megijesztette volna, és meg is akadályozta volna” – vélekedett Berger az AutoBild hasábjain. Lauda egyébként annak idején kulcsszerepet játszott abban is, hogy Hamiltont sikerült 2013-ra átcsábítani a Mercedeshez a McLarentől.
fotó: DPPI
Verstappen és a Red Bull is a Laureus-díj jelöltjei között
https://formula.hu/parc-ferme/37505
Közzétették a sport Oscarjának is nevezett Laureus-díj 2024-es jelöltjeit, s ahogy az lenni szokott, a Formula-1-es világbajnok versenyző és csapat is szerepel a listán a maga kategóriájában: Max Verstappen az Év férfi sportolója, a Red Bull Racing pedig az Év csapata díjra esélyes. A hollandnak ezért olyan más klasszis sportolókkal kell „megküzdenie”, mint a tavaly is három Grand Slam-tornát nyerő teniszező, Novak Djokovic, a Manchester City focicsapatával a BL-trófeát elhódító Erling Haaland, az argentin labdarúgó Lionel Messi, valamint a budapesti atlétikai-vb-n aranyérmet szerző rúdugró Armand Duplantis és sprinter Noah Lyles. A Red Bull mellett a csapatok között jelölt a Manchester City, a spanyol női futballválogatott, a német férfi kosárlabda-válogatott, az európai Ryder Kupa-csapat (golf) és a Springboks rögbicsapat.
Verstappen maga egyébként többször elmondta már, hogy nem rajong a több sportágat összehasonlító díjakért. Pedig egyszer, két éve már meg is kapta a Laureus-díjat, s a tavalyi dominanciáját látva akár újra esélye is lehet erre. Az F1-es pilóták közül amúgy rajta kívül Michael Schumacher (kétszer), valamint Sebastian Vettel és Lewis Hamilton nyert még Laureust, míg a csapatoknál a Renault, a Brawn GP és a Mercedes is volt díjazott.
Háromautós, háromezredes befutó a NASCAR-ban – videó
https://formula.hu/parc-ferme/37504
Vasárnap az Atlanta Motor Speedwayen rendezték a NASCAR Cup Series idei második versenyét, amelyen elképesztően szoros befutó döntött: David Saurez, Kyle Busch és Ryan Blaney fej fej mellett érkeztek meg a célvonalhoz. A fotófinis visszanézése után végül három ezredmásodperces különbséggel Suarezt hozták ki győztesnek. Íme, videón a befutó, valamint alább a verseny teljes összefoglalója:
Szavazás: Hogy tetszik a Drive to Survive új évada?
https://formula.hu/parc-ferme/37503
Február 23-án, pénteken, azaz a bahreini F1-es teszt utolsó napján jelent meg a Netflix Formula-1-es dokumentumfilm-sorozatának friss, szám szerint hatodik évada, amely tíz epizódon keresztül dolgozza fel a tavalyi szezon történéseit. A részek olyan sztoriszálakra koncentráltak többek között, mint az Aston Martin év eleji meglepő szárnyalása, Nyck de Vries kirúgása, Daniel Ricciardo visszatérése, majd sérülése, a McLaren gyengélkedése és feltámadása, valamint szerepet kap a sorozatban a Ferrari, a Mercedes és Hamilton, a Haas és a Williams is.
A Drive to Survive évek óta megosztja a rajongókat, hiszen tagadhatatlan a szerepe a sportág népszerűségének növekedésében, közben sokszor csúsztat és ferdít a valós történésekhez képest. Kíváncsiak vagyunk olvasóink véleményére a most megjelent új évaddal kapcsolatban, szavazzatok az alábbi modul segítségével:
Ne maradj le: szezonnyitó akciók a Formula Webshopban!
https://formula.hu/parc-ferme/37502
Új szezonindító akciókkal készültünk az F1-es idény rajtjára: webshopunkban most jelentős kedvezménnyel vásárolhatók meg különböző termékeink, vagy termékcsomagjaink! A 2023-as idényt összefoglaló Száguldás és cirkusz, illetve a nemzetközi és hazai szériákkal foglalkozó Autósport évkönyv mellett aktuális ajánlatunk az F1-es futamokat feltüntető 2024-es, lapozható falinaptárunk, de különböző poszterek is megvásárolhatók a Formula Webshopban.
Akciós termékeink erre a linkre vagy a képre kattintva rendelhetők meg!
Ezeken felül pedig az Autósport és Formula Magazin nyomtatott kiadása is megrendelhető: a legfrissebb lapszámunkat a szezonrajthoz igazítottuk, és minden megtalálható benne, amit az F1-es idényről tudni érdemes. Részletek ezen a linken!
Ezért látták együtt Sainz apját és a Red Bull vezetőségét Bahreinben
https://formula.hu/parc-ferme/37501
A közösségi oldalakon terjedt el az a fotó, amelyen az látható, hogy a héten rendezett előszezoni teszten Carlos Sainz immár négyszeres Dakar-győztes édesapja, idősebb Carlos Sainz a Red Bull vezetőségével, Christian Horner csapatfőnökkel, Helmut Marko F1-es tanácsadóval és Adrian Newey vezető technikai igazgatóval találkozik és beszélget. Természetesen egyből beindultak a találgatások, hogy esetleg emögött az állhat, hogy a Ferraritól Lewis Hamilton érkezése miatt távozni kényszerülő ifjabb Sainz jövőjéről tárgyaljanak, akinek egy opció lehet a Red Bull családjába való visszatérés, hiszen a spanyol az ő neveltjük volt és közel három idényen át a Toro Rossónál versenyzett.
Sainz szerint azonban fölösleges bármi ilyesmit belelátni a találkozóba, aminek meglehetősen prózai oka volt: „Ha láttátok édesapámat, hogy odament köszönni Helmut Markóhoz, nem szabad elfelejteni, hogy nagyszerű a kapcsolata vele. Ugyanígy jó a kapcsolatunk Toto Wolff-fal is. A mezőnyben bárkivel teljesen normális ez az év ezen szakaszában. Három-négy hónapja nem láttuk egymást, nyilván köszönni fogtok egymásnak” – idézi a Ferrari-pilóta szavait a Crash.net portál.
Carlos Sainz' father was spotted with Christian Horner, Helmut Marko and Adrian Newey pic.twitter.com/MbkriDULZU
— RBR Daily (@RBR_Daily) February 21, 2024
Az új Ferrari jobban ellenáll a szélnek
https://formula.hu/parc-ferme/37498
A Ferrari számára pozitívan zárult a teszt, hiszen komolyabb megbízhatósági problémák nélkül, és jó tempót mutatva teljesítették a három napot, de Charles Lerclerc igyekezett visszafogni az elvárásokat – azt persze ő is aláhúzta, hogy az előrelépés egyértelmű. „A szimulátorban az első körtől kezdve úgy éreztük, hogy némi széllel együtt is könnyebb vezetni az autót, és a pályán is egyből jó volt az érzés, ahogy megérkeztünk. Sikerült rögtön stabilnak lennünk, és ez segít a versenytávok teljesítésekor.”
„A vezethetőség és a versenyképesség azonban két nagyon különböző dolog” – folytatta Leclerc. „Tavaly sokat küszködtünk a stabilitással, mert az autó egy kicsit össze-vissza ment, ha akár csak egy kis szél is fújt. De ez nem feltétlenül jelenti azt, különösen a kvalifikáción, hogy ennek köszönhetően sokat fogunk nyerni. És ez nem jelent semmit a Red Bullhoz képest” – mondta a monacói versenyző, aki azt is leszögezte, hogy a gumikezelést illetően is egyértelmű előrelépést érzékelt.
Button évekig a WEC-ben akar maradni
https://formula.hu/parc-ferme/37500
Jenson Button 2019 vége óta mindössze kilenc autóversenyen vett részt (igaz, ebben volt két 24 órás futam is), idén viszont végre ismét teljes szezont fut, méghozzá a Jota színeiben az endurance-világbajnokságban. A nemrég már 44. születésnapját ünneplő egykori F1-es világbajnok leszögezte, hogy több évre tervez a WEC-ben:
„Szerintem ez nem csak egy évre szól, nem akarok ide-oda ugrálni. 44 éves vagyok, már nem fogok sokáig versenyezni, most mindent beleadok, mert a következő néhány évben el akarok érni valamit. Nem akarok váltani a bajnokságok között, úgy gondolom, hogy évekig a WEC-ben leszek” – mondta Button, aki vezetési szempontból is összehasonlította az F1-et és a WEC-t:
„Időre van szükség az autó rendszereinek megtanulásához. Amikor jönnek a rádióban, és azt mondják, hogy multi ez meg multi az, az bizony sok tud lenni. Sokkal több dolgot kell csinálni ebben az autóban, mint egy F1-esben, annyira fejlett technikailag, hogy az kész őrület! Az F1-ben sok olyan dolgot a színfalak mögött csinálnak, amit mi az autóban is meg tudunk csinálni. Annyi mindent kell állítgatni… Meg kell érteni a rendszereket, hogy hol vannak a kormánykeréken, és milyen hatással lehetnek az autóra.”
Puma-festésű autó az F1-es hétvégéken
https://formula.hu/parc-ferme/37499
Az F1 Academy nevű kizárólag hölgyversenyzők számára nyitott F4-es nevelősorozat 15 állandó versenyzője közül 14-et már bejelentettek, így azon öt pilóta közül is immár négynek a neve ismert, akiket nem az F1-es csapatok neveznek a bajnokságba – s akik ennek megfelelően valamilyen más partner festését viselik magukon.
Azt már korábban tudni lehetett, hogy a holland Emely de Heust a Red Bull mint cég támogatja, azaz a Red Bull Racing által nevezett Hamda Al Qubaisi, és húga, az RB-t képviselő Amna mellett az ő autóján is megjelennek majd az energiaitalosok – a múlt héten pedig azt jelentették be, hogy a francia Lola Lovinfosse a Charlotte Tilbury festését hordozza autóján (ld. a fenti képet).
Az elmúlt napokban két újabb versenyző kilétét ismerhettük meg. Az ART a mclarenes Bianca Bustamente és a williamses Lia Block mellett a brazil Aurelia Nobelst indítja a sorozatban, aki bár Ferrari-junior, nem a maranellóiak, hanem a széria egyik hivatalos partnere a Puma dizájnjával ékesített autót igyekszik majd sikerre vinni.
A másik újonnan bejelentett pilóta Jessica Edgar, a korábbi Red Bull-nevelés Jonny Edgar kuzinja, akinek festését maga a sorozat adja.
Aggódhat a Red Bull a Ford-szerződés miatt?
https://formula.hu/parc-ferme/37497
A brit Financial Times számolt be arról először, hogy bár a Red Bull és a Ford tavaly év elején aláírták a 2026-tól érvényes megállapodást, melynek értelmében az amerikai óriáscég lesz az energiaitalosok mindkét csapatának technikai partnere, a szerződésben szerepel egy „kilépési záradék”, melyet a Ford aktiválhat abban az esetben, ha úgy látja, hogy az együttműködés káros a márkára nézve.
A Ford Performance Motorsports vezetője, Mark Rushbrook néhány nappal ezelőtt Daytonában reagált az úgynevezett Horner-ügyre, azaz a Red Bull csapatfőnökével szemben zajló vizsgálatra: „Családi vállalatként, és olyan cégként, amely nagyon magas viselkedési és integritási normákhoz tartja magát, ugyanezt várjuk el partnereinktől is” – mondta, majd így folytatta:
„Úgy tűnik számunkra, és erről is tájékoztattak minket, hogy a Red Bull nagyon komolyan veszi a helyzetet, és természetesen aggódnak a márkájuk miatt. Ezért is zajlik egy független vizsgálat, és amíg nem látjuk, hogy mi az igazság, addig túl korai lenne kommentálni az egészet.”