DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 2. hétfő

Russell szerint tisztelniük kell egymást Hamiltonnal

Jóban vannak és az istálló érdekeit tekintik az elsőnek csapattársával George Russell szerint. A fiatal brit idén az első szezonját töltötte a Mercedesnél Lewis Hamilton mellett, akivel véleménye szerint meglepően jól kijöttek, igaz idén nem küzdhettek állandóan a győzelmekért. „Amikor az első két pozícióért harcolsz, akkor egy kicsit más lesz ez a dinamika, de ez természetes. Ami mellettünk szól, hogy a pályafutásunk nagyon különböző szakaszában vagyunk. Nincs okunk arra, hogy konfliktusaink legyenek és jó a kapcsolatunk. Meg kell adnunk egymásnak a tiszteletet, és úgy gondolom, hogy például Mexikóban is így volt. Felismertük ennek fontosságát, mert ha elkezd megromlani a kapcsolatunk, az kihat az egész csapatra, és végső soron a teljes körre, szóval minket is érint a dolog” – idézte Russellt a Crash weboldala.

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu