DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 21. hétfő

Russell a bokszutcából rajtol Szingapúrban

A Mercedes ifjú britje a 11. rajthelyet lesz kénytelen feladni Szingapúrban, miután a Mercedes úgy döntött, hogy egy teljesen új erőforrással vágnak neki a versenynek Russell esetében. A 63-as rajtszámú autóba új belsőégésű motor, turbófeltöltő, MGU-H, MGU-K, akkumulátor és és központi elektronika is került a kvalifikációt követően. Mivel a csere nem került jóváhagyásra az FIA technikai delegáltja által, ezért a szokásos mezőny végi start helyett Russell a bokszutcából lesz kénytelen a mezőny után eredni.

Vettel: Tudunk-e nemet mondani egy versenyhelyszínre?

Az Aston Martin pilótája, aki még mindig otthon időzik a koronavírus miatt, köztudottan nem fél kimondani a véleményét a kényes kérdésekben sem, és épp a szaúdi hétvége előtt nyilatkozott a megkérdőjelezhető helyszínekről. Azt fejtegette, vajon tud-e a sportág ténylegesen nemet mondani, ha úgy adódik. „Mennyire lehetsz független, amikor te vagy az alkalmazott? Mindig mondhatod azt, hogy bojkottálsz valamit, de odamehetsz úgy is, hogy a nyugati értékeket szeretnéd képviselni, és kiállsz értük. De a kérdés mindig az, mennyire lehetsz bátor, ha fizetett vendég vagy? A Formula-1 nem úgy választ, hogy a térképre bök, hanem az országok fektetnek ebbe komoly pénzeket. Tehát felszólalsz bármi ellen, ha odamész? Másrészről nyilván vannak olyan értékek, amik fontosabbak, mint a pénzügyi érdek.”

„A sport kötelezettségekkel is jár, és meg kell találni az egyensúlyt a pénzügyi érdek és a kritikus gondolkodás között. Minden arról szól, hogy példaképek legyünk, különösen a fiatalok számára. Egyrészről szórakoztatunk, másrészről felelősségünk van” – fogalmazott a négyszeres világbajnok. Vajon milyen véleménnyel lenne a kialakult helyzetről, ha elutazhatott volna Szaúd-Arábiába?

Főnökének ajándékozta sisakját Bottas

A vártnál szebben indult Valtteri Bottas és az Alfa Romeo közös története, a finn egyből a hatodik helyre repítette a tavaly csak a nullapontos Haast megelőző csapatot. Ennek örömére Bottas főnökének, Frederic Vasseurnek ajándékozta azt a fejvédőt, melyet a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon viselt, első közös pontszerzésük emlékeként. Ahogy a rövid videóhoz írta: „Ez valami remek dolog kezdete.”

Íme a meglepetéskör, amivel Perez az élre repült

Az utolsó pillanatban, a semmiből happolta el szombaton a Ferrarik orra elől a szaúd-arábiai pole-t Sergio Perez, élete első rajtelsőségét szerezve ezzel. A képre kattintva visszanézhetitek, hogyan is rakta össze azt a gyorskört, alább pedig a rádióüzenetét hallgathatjátok.

Több versenyzőtárs is megállt ellenőrizni Schumachert a balesete után

Mick Schumacher óriási erejű balesetet szenvedett a Szaúd-arábiai Nagydíj időmérő edzésének második felvonásában. A közösségi oldalakra feltöltött felvételek alapján több pilótatársa is lelassított és megállt az incidens helyszínén, hogy ellenőrizze, hogy jól van-e a német – így tett a baleset helyszínére elsőként érkező Charles Leclerc vagy épp Valtteri Bottas is:

Perez az F1 103. rajtelsője, Hamilton 13 év után esett ki „erőből” Q1-ben – az időmérő statisztikái

A Formula Podcast oszlopos tagja, az Autósport évkönyvek szerkesztője és a Formula-szerkesztőség felkent statisztikafanatikusa ismét összegyűjtötte a legfontosabb érdekességeket a szaúd-arábiai kvalifikációról – ebből szemezgettünk itt most, további nyalánkságokért pedig csatlakozzatok a Formula Podcast Facebook-csoportunkhoz!

- Sergio Perez az F1 történetének 103. pole-pozíciósa, legutóbb tavaly Szocsiban Norris iratkozott fel erre a listára. A mexikói karrierje 12. szezonjában, 215 verseny után szerzett pole-t, eddig a legtöbbet Mark Webber várt egy rajtelsőségre, aki a 2009-es Német Nagydíjon 131. nekifutásra nyert kvalifikációt.

- Mexikó a 23. ország, mely F1-es rajtelsőséggel büszkélkedhet – utoljára Leclerc-nek köszönhetően Monaco került be a pole-pozíciós versenyzőt adó országok közé.

- Mindössze negyedik alkalommal fordul elő, hogy Max Verstappen aktuális csapattársa pole-t szerez – és először úgy, hogy ezt a csapattársat nem Daniel Ricciardónak hívják.

- Lewis Hamilton a 2009-es Brit Nagydíj óta először esik ki „erőből” (azaz nem meghibásodás, baleset vagy változékony időjárás miatt) a Q1-ben. A Mercedes legutóbb a 2017-es brazil hétvégén veszített el autót az első szakaszban, akkor Hamilton balesete miatt nem ért el időt.

perez-pole-rb

Ha lemaradtál, itt a balesetektől és meglepetésektől hemzsegő szaúdi időmérő összefoglalója

Nem unatkozhattunk a kétórásra nyúlt dzsiddai kvalifikáció során – a videós összefoglaló IDE vagy a képre kattintva indul:

kvali-dzsidda-video

Kiengedték a kórházból, Twitteren üzent Mick Schumacher

A Haas pilótája a szaúdi időmérő második szakaszában szenvedett nagy balesetet, amely után annak ellenére is elővigyázatosságból kórházba szállították, hogy az orvosi központban nem találtak nála sérülést. A csapat késő éjszakai közlése szerint a németet végül már ki is engedték a kórházból, Schumacher maga pedig a közösségi oldalain jelentkezett be:

„Üdv mindenkinek! Csak azt akartam elmondani, hogy jól vagyok! Köszönöm a kedves üzeneteket. Az autó nagyszerűnek érződött, még erősebben fogunk visszatérni!” – írta egy fotó kíséretében a fiatal pilóta.

Három rajthelyes büntetéssel sújtották az Ocont feltartó Ricciardót

Már a dzsiddai pálya tavalyi debütálásakor is láthattuk, hogy a helyszínen kritikus lehet a feltartás a beláthatatlan kanyarok miatt. Az idei kvalifikáción Esteban Ocon járt pórul, amikor rossz ütemben érte utol Daniel Ricciardót. Az ausztrál nem is úszta meg az incidenst: a felügyelők három hellyel hátrébb sorolták a vasárnapi rajtrácson. A stewardok közleménye szerint Ricciardo elmondta, hogy nem tudott az Alpine közeledtéről, míg a McLaren részéről elismerték, hogy hibáztak, amikor nem tudatták Ocon érkezését a pilótájukkal. Ricciardo így a 12. helyett a 15. rajtkockába állhat fel vasárnap, emellett pedig egy büntetőpontot is felírtak a licencére.

A McLarent amúgy ezen kívül is büntették, méghozzá nem biztonságos kiengedés miatt: ennek 10 ezer eurós pénzbírság lett az ára a wokingiak számára.

ricciardo-dzsidda-dppi

Videón Schumacher hatalmas dzsiddai balesete

A Q2 utolsó harmadára fordult a mezőny a Szaúd-arábiai Nagydíjon, amikor Mick Schumacher hatalmas tempónál a falnak csapta a Haast. Szerencsére a hírek szerint az óriási erejű ütés ellenére a német pilóta fizikailag rendben van, az FIA tájékoztatása szerint az orvosi központban nem állapítottak meg sérülést nála, de elővigyázatosságból és további vizsgálatok céljából kórházba szállították helikopterrel. Íme, mozgóképen az ijesztő incidens:

Közelről tekinthetjük meg a Hungaroringen lévő erdőt

Bár kevés alkalommal esik róla szó, a Hungaroring területén egy 30 hektáros erdő is található. Erről a pálya közösségi oldalán több csodálatos fotót is megosztottak szombaton, ennek oka pedig a Föld órája nevű kezdeményezés volt. Utóbbi lényege, hogy minden év márciusának utolsó szombatján arra kérik az embereket, hogy egy órára kapcsolják le a lámpákat és a nem létfontosságú elektromos berendezéseket, ezzel is felhívva a figyelmet az éghajlatváltozás elleni cselekvés fontosságára.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

hungaroring_official (@hungaroring_official) által megosztott bejegyzés

A Mercedesnél továbbra is jó a hangulat

Bár az első futamon a szerencse is kellett ahhoz, hogy dobogót szerezzenek, a közösségi oldalakon látott tevékenységek alapján továbbra sem szomorkodnak a német márkánál. A csapat például nemrégiben egy ismert TikTok trendet követett, a videó elkészítéséhez pedig egy Lego autót is elgurítottak pár helyre a paddockban.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

F2: Elképesztő módon, a safety car alatt bukta el első győzelmét Hauger

Közel került hozzá a norvég Dennis Hauger, a Formula-3 tavalyi bajnoka, hogy már harmadik futamán győzzön a magasabb kategóriában, miután hat versenyző rajtbüntetését (köztük Jack Doohan időmérőről való kizárását) követően megörökölte a pole-pozíciót a fordított rajtrácsos sprintfutamon Dzsiddában.

Hauger a rajtnál, majd a biztonsági autós újraindításnál is megtartotta a vezetést – a 2. körben Amaury Cordeel törte össze a Van Amersfoortot –, de a restartnál újabb incidens történt, Logan Sargeant rohant bele hátulról Doohan autójába. Újra elrendelték a biztonsági autót, a versenyirányítás pedig eltérő üzeneteket küldött: előbb azt, hogy a mezőnynek a bokszutcán keresztül kell áthaladnia, majd azt, hogy a bokszutcát bezárják. A Prema – amely a versenyirányításnál kétszer rákérdezett, a bokszutcán keresztül kell-e közlekedni – utasította Haugert, hogy az első módon cselekedjen, de mindenki más a pályán ment tovább. Hauger a 12. helyre esett vissza, sőt annak ellenére, hogy minden jel szerint nem ő vagy a Prema hibázott, egy stop-and-go büntetést is kiszabtak rá – a norvég és a csapat felhördülésére.

A 20 körös futam hét teljes tiszta versenykörből állt (az utolsó előttiben még elrendeltek egy gyors VSC-fázist), a versenyt pedig Liam Lawson nyerte a nagy felzárkózó, Jüri Vips előtt, aki a SC-periódus sorrendjéhez képest négy helyet javítva a kockás zászlóig sprintelte le az újraindításnál még győzelemre esélyesnek tűnő Jake Hughest. A Hauger szürreális esete után vezetést megöröklő Calan Williams végül negyedik lett – maga a norvég pedig utolsó, 17. helyen ért célba büntetése letöltése után.

Hamilton mellett egy másik pilóta is igyekszik stílusos lenni

Azt már teljesen megszokhattuk, hogy Lewis Hamilton szinte minden versenyhétvégén különleges ruhákban jelenik meg a paddockban, ám az F1 instagram oldala egy másik versenyzőnél is kiszúrt egy hasonló jelenséget. Az idén bemutatkozó Guanyu Zhou ugyanis Bahreinben, valamint ezen a hétvégén Szaúd-Arábiában is igyekezett stílusosan öltözködni.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Több versenyzőt is büntettek az F2 időmérőjét követően

Jó néhány szankciót kiosztottak a Formula-2 szaúd-arábiai időmérő edzését követően. A legnagyobb büntetést Jack Doohan kapta, aki ugyan a harmadik leggyorsabb volt, végül az összes körét törölték, miután nem maradt elegendő mennyiségű üzemanyag az autójában a kötelező mintavételhez. Mindez azt jelenti, hogy az ausztrálnak a szombati sprintversenyen és a vasárnapi főfutamon is az utolsó helyről kell indulnia.

Rajta kívül mások is pórul jártak, Amaury Cordeel, Frederik Vesti, Clément Novalak, Olli Caldwell és Jüri Vips sem az eredeti pozíciójából várhatja majd a rajtot, mivel Cordeel a sárga zászló alatt nem lassított eléggé, a többiek pedig feltartásos eset miatt kaptak büntetéseket, ám az ő esetükben ezek csak a mai futamra érvényesek.

Rajtuk kívül Cem Bölükbasi sem lehet boldog, aki tegnapi balesete miatt nem kapott engedélyt az indulásra, megfigyelés céljából pedig továbbra is a kórházban kell maradnia.

 

Ralf Schumacher elhagyta Szaúd-Arábiát

Miután pénteken délután rakétatámadás érte az Aramco olajfinomítóját, a csapatok és a Formula-1 vezetősége éjszakába nyúló megbeszélésen határozták el magukat a folytatás mellett. Volt azonban olyan ember a paddockban, aki nem akart maradni, így például a korábbi F1-es pilóta Ralf Schumacher sem. A német jelenleg tévés szakértőként dolgozik, ám az Instagram-oldalára feltöltött fotók tanulsága szerint hazautazott, legutóbbi nyilatkozatában pedig a többieknek is ezt tanácsolta.

„Ez csak 20 kilométerre van a pályától, így nem igazán éreztük jól magunkat. Nagyon meglep a dolog, nem is értem, hogy mit csinálunk még mindig itt. A lehető leghamarabb össze kellene pakolni, és elhagyni egy ilyen országot. Azt szeretném tisztázni, hogy az F1-nek és nem a biztosítási dolgoknak vagy az üzleti életnek vagyok szakértője, de szerintem a sportágon óriási a nyomás. Nagyon-nagyon sok pénzt fizetnek, és hosszú távú szerződésük van, így amíg a szaúdi kormány azt mondja, hogy gondoskodik a biztonságról, nem engedhetik el csak úgy a dolgot. Nekem megvan a véleményem erről és meghoztam a döntésemet, de ezt mindenkinek magának kell intéznie” – idézte Schumachert a PlanetF1.com

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ralf Schumacher (@ralfschumacher_rsc) által megosztott bejegyzés

Villanyfényben más arcát mutatja a dzsiddai pálya

Néhány hónappal azok után, hogy Szaúd-Arábia bemutatkozott az F1-ben, a mezőny most ismét Dzsiddában köröz. A helyszín egyik különlegessége, hogy a fő eseményeket villanyfényben rendezik, a Mercedes pedig közzétett két fotót, melyen nagyszerűen összehasonlíthatóak a különbségek a nappali és az esti időszakot illetően.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

Így gyakoroltak az F1-esek a módosított szaúdi pályán

A szezon második futamát Dzsiddában rendezik, a különlegessége pedig, akárcsak Bahreinnek, hogy a nap elejinek tekinthető történések még természetes fénynél zajlanak, azután azonban villanyfénynél folytatódik a körözés. A napsütéses első szabadedzésen egy tábla okozott különös gondot, de volt itt ismét Red Bull-Ferrari párharc is.

A képre kattintva visszanézhetitek a leglényegesebb történéseket.

Begyűjtötte idei első megrovását Albon

Nem hunynak szemet a feltartások felett a versenybírák idén sem. Az év második futamhétvégéjén, Szaúd-Arábiában – ahol a pálya köztudottan nehezen belátható – már ki is osztottak egy megrovást, méghozzá a visszatérő Alex Albonnak, aki Mick Schumacher elé keveredett annak gyorskörén. Noha az esetet végül nem minősítették veszélyesnek, mégis szabályszegés volt, a Williams thai pilótája ezzel begyűjtötte idei első fekete pontját.

 

Piros zászlókkal tarkított időmérőn dőlt el az F2-es pole sorsa

A dzsiddai hétvégére a Formula-2 kísérte el az F1-et, és már pénteken is eseménydús napot produkált az utánpótlásszéria. A szabadedzésen két komoly balesettel indult a versenyhétvége: előbb az újonc Cem Bolukbasi csapódott a falba egy megforgás után, majd Theo Pourchaire vesztette el az irányítást autója felett. Bolukbasit elővigyázatosságból kórházba szállították, ahonnan azt üzente, rendben van, az időmérőt azonban ki kellett hagynia.

Az időmérőt, amelyet szintén nem úszott meg a mezőny piros zászló nélkül. Az első újra Pourchaire miatt lendült, miután kigyulladt az autója. Nem sokkal később Logan Sargeant törte össze a Carlint, a pilóta szerencsére saját lábán sétált vissza a paddockba. Harmadjára egy ismeretlen ok miatt állították meg az időmérőt, majd a pályára küldték az orvosi autót néhány ellenőrző körre.

A pole-pozíció sorsa sokáig Ralph Boschung és Marcus Armstrong között látszott eldőlni, azonban a harmadik újraindítás után többekhez hasonlóan ők sem tudtak újra pályára hajtani, így Felipe Drugovich az élre állt, majd az egykori Ferrari-akadémistát még Richard Vershcoor és Jack Doohan is megelőzte.

Megkövetjük a MotoGP sokat kritizált újoncát

Már tavaly is értetlenül álltunk – és nem csak mi voltunk ezzel így – Darryn Binder szerződtetése előtt, akit az RNF Yamaha egyenesen a Moto3-ból hozott fel a királykategóriába. A tempója és az eredményei helyett az agresszív stílusával és baleseteivel hírnevet szerző dél-afrikaitól nem vártunk sokat a szezon előtt, az Indonéz Nagydíjon azonban parádézott az esőben – emellett pedig a Formula Motocast adásában sem mentünk el szó nélkül, a róla szóló rész 48:02-tól hallható:

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!