Drugovich: Ha a bajnok nem jut az F1-be, maradhasson az F2-ben
https://formula.hu/parc-ferme/33529
Felipe Drugovich már a monzai hétvégén, egy fordulóval a szezon vége előtt bebiztosította a Formula-2-es bajnoki címét. Ennek ellenére nem volt esélye igazából F1-es ülésre 2023-ban, így az is bizonyos szempontból pozitív fejlemény, hogy az Aston Martin tartalékversenyzőnek leigazolta őt. Emellett viszont versenyezne is majd a brazil, az viszont még kérdés, hogy hol: az F2-be ugyanis bajnokként nem térhet vissza a szabályok szerint. Drugovich azonban változtatna ezen, felhozva a MotoGP ranglétrájának a példáját, ahol a kisebb géposztályokban tovább szerepelhetnek a győztesek, ha nem jutnak üléshez a felsőbb kategóriákban:
„Véleményem szerint bajnokként vagy nem maradhatsz és akkor fel kell lépned az F1-be, vagy maradhass az F2-ben. Azt hiszem, valahogy így működik a Moto3-ban és a Moto2-ben is. Szerintem elsősorban azon kell változtatni, hogy aki megnyeri a bajnokságot, annak lehetőséget kellene kapnia az F1-ben” – fogalmazott a Motorsport.com által idézett Drugovich, aki hozzátette: bár nem az IndyCar a fő célja, hanem az F1, opció lehet számára a versenyzésre.
Nem értett egyet azonban az újdonsült bajnokkal az F2 elnök-vezérigazgatója, Bruno Michel: „Szerintem ez egy piramis, egy olyan rendszernek kell lennie, ahol egy ponton vagy fellépsz, vagy kikerülsz. Nem örülnék, ha az F2 vagy az F3 profi bajnoksággá válna, mert épp az jelentene problémát, hogy lennének pilóták, akik örökké ugyanabban a sorozatban maradnak, és azok óriási előnybe kerülnének a tapasztalatuk révén az érkező fiatalokkal szemben. Olyanokkal harcolnának, akik nem biztos, hogy jobbak náluk, csak rutinosabbak, és ez sem a saját karrierjüknek, sem a fiataloknak nem lenne jó” – vélekedett.

fotó: DPPI
Hamilton frizurája 2020-ban is igényt tart a nyilvánosságra
https://formula.hu/parc-ferme/25049
Még csak elkezdődött április, de Lewis Hamilton már két extrém hajviseletet is mutatott követőinek. A teszteket megelőzően torzonborz mikrofonfejet posztolt a közösségi médiába, majd néhány napja a karanténból mutatta meg csimbókos Predator-frizuráját.

Rossi is csatlakozik a mezőnyhöz a második virtuális MotoGP-futamon
https://formula.hu/parc-ferme/25047
A másfél héttel ezelőtti mugellói nyitány sikere után a hétvégén következik a MotoGP által indított virtuális sorozat második állomása. Ezúttal a Red Bull Ring lesz a helyszín, ahol tízköröst versenyt teljesítenek majd a résztvevők. Akik között most már valóban ott lesz Valentino Rossi is, de visszatér Marc és Alex Marquez, Maverick Vinales és Fabio Quartararo is, valamint csatlakozik például Danilo Petrucci is. A futam vasárnap 15 órakor kezdődik, a MotoGP hivatalos közösségi oldalain lehet majd követni – íme, a mezőny:
Repsol Honda: Marc Marquez, Alex Marquez
Ducati Team: Danilo Petrucci, Michele Pirro
Monster Yamaha: Valentino Rossi, Maverick Vinales
Petronas Yamaha SRT: Fabio Quartararo
Pramac Racing: Francesco Bagnaia
LCR Honda: Takaaki Nakagami
Reale Avintia Racing: Tito Rabat

Ha itt Raikkönen nem táncolni tanítja a kislányát, akkor nem tudjuk, mit csinál
https://formula.hu/parc-ferme/25042
Mondjuk ha táncolni tanítja, akkor sem könnyű értelmezni.
The Raikkonens present: The Icecracker#F1reactions pic.twitter.com/CsBA4Qky0p
— F1 Reactions (@f1_reactions) April 7, 2020
Egy portugál pálya is megkapta a besorolást, ott is rendezhetnek F1-es futamot
https://formula.hu/parc-ferme/25044
Portimao már eddig is olyan licensszel rendelkezett, amellyel fogadhatta például a Superbike mezőnyét, most viszont megkapta az FIA Grade 1 besorolását, amelynek értelmében topkategóriás autóversenyeket is rendezhet, beleértve a Formula-1-et is. A portugálok már eddig is jelezték, hogy szívesen szállnának be a száguldó cirkuszba és korábban adtak is otthont itt F1-es tesztnek, meglátjuk, hogy sikerül-e bepréselniük magukat a versenynaptárba - az ország 24 éve nem rendezett futamot, akkor Estoril volt stabil állomása a sorozatnak.

fotó: dppi
Ez az az időszak, amikor nemcsak Kiss Norbert marad otthon, de még a macskája is
https://formula.hu/parc-ferme/25054
Chateltél már F1-es pilótával? Most lehetőséged nyílik rá
https://formula.hu/parc-ferme/25040
Az Alpha Tauri orosz versenyzőjétől, Danyil Kvjattól bárki élőben kérdezhet valamit, ehhez mindössze annyit kell tenni, hogy magyar idő szerint szerdán délben rá kell kattintani a csapat Youtube-adására.

A legkülönfélébb dolgokból lehet kirakni az Audi logóját
https://formula.hu/parc-ferme/25041
Az ingolstadti márka meginvitálta rajongóit a "négygyűrűs kihívásra", ők pedig kreatívabbnál kreatívabb interpretációkat küldtek be. Ezekből készült az alábbi összeállítás.
Our global community has been using their time to get creative in the #FourRingsChallenge. Can you compete? Be part of it! #AudiTogether pic.twitter.com/mzcjrqLSgI
— Audi Sport (@audisport) April 5, 2020
Ez az egyetlen autó, amit most vezetek - jelentették ki a pilóták, majd elkezdtek brümmögni
https://formula.hu/parc-ferme/25039
Egy bolondos videóval hívta fel a figyelmet a kijárási korlátozások fontosságára a Castrol. A cég népszerű autó- és motorversenyzőket kért meg arra, hogy kamera előtt játszanak kisautóval. Íme a végeredmény:
Reposting our friends @Castrol. Featuring @DanielRicciardo, @OconEsteban and so many more.
— Renault F1 Team (@RenaultF1Team) April 6, 2020
The sooner we stop the spread, the sooner we can get back on the road. Stay home. Stay Safe.#HangUpYourKey #StayHomeSaveLives #stopthespread pic.twitter.com/VC8feLiZqx
A Ferrari elárult néhány adatot magáról
https://formula.hu/parc-ferme/25038
Hány futamgyőzelemmel rendelkeznek? Összesen mennyi pontot szerzett Sebastian Vettel a csapattal? Melyik futamon szerezte Kimi Raikkönen az első győzelmét az istállóval? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kapunk a Ferraritól.
Answer time #essereFerrari pic.twitter.com/iyvfOLfIx2
— Scuderia Ferrari (@ScuderiaFerrari) April 7, 2020
Melyik pálya a hosszabb? A Renault párosa megtippelte
https://formula.hu/parc-ferme/25037
A Renault csapata egy kvízjátékra invitálta két pilótáját, Daniel Ricciardót és Esteban Ocont. A párosnak azt kellett kitalálnia, az idei versenynaptár két kiválasztott pályája közül melyik a hosszabb. Nézzük, melyikük teljesített jobban:
Quiz idea time…
— Renault F1 Team (@RenaultF1Team) April 7, 2020
Take all 22 tracks from the original 2020 F1 Calendar. Pick two at random. Work out which one is longer (or shorter) than the other. And don’t forget to keep count.
Nah, we can do better: get @danielricciardo & @OconEsteban to do it!#RSspirit #StayAtHome pic.twitter.com/xBjES1Q4Dh
Carmen Jorda üzent az otthoni karanténból
https://formula.hu/parc-ferme/25036
„Igen, otthon kell maradnunk… Igen, egészen bizonytalan időket élünk. Ha viszont nem követjük a fényt az alagút végén, el fog veszni. Ezért legyünk türelmesek, dolgozzunk a céljainkon és tegyünk a jövőnkért. Te is tedd meg otthon, amit tudsz, és maradj pozitív!” – tanácsolta Instagram-posztban Carmen Jorda.
A korábbi Formula-1-es fejlesztőversenyzőnő testhezálló ruhában tölti mindennapjait, de nem egyedül szigetelte el magát – a következő fotókat tette közzé a napokban:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A bejegyzés megtekintése az InstagramonNo social distance for this buddy - #Carmenjorda #StayAtHome #QuedateEnCasa
18 éve ezen a napon rendezték az első MotoGP-futamot – naná, hogy Rossi nyerte
https://formula.hu/parc-ferme/25034
Nem elírás a poszt címe: a gyorsaságimotoros-világbajnokságot természetesen már 1949-ben útjára indították, de csak 2002 óta viseli a királykategória a MotoGP nevet, ekkor álltak át 500-ról 990 köbcentis motorokra. Az új éra első versenyét április 7-én rendezték az eső áztatta Suzukában, ahol az akkor még csak egyszeres királykategóriás (összességében is csak háromszoros) világbajnok Valentino Rossi diadalmaskodott a Repsol Hondával. Íme, a történelmi futam összefoglalója, de alább akár az egész Japán Nagydíjat is vissza lehet nézni:
Ingyenesen elérhetővé teszi a Mercedes a légzést segítő eszközének részleteit
https://formula.hu/parc-ferme/25035
Mi is többször beszámoltunk róla, hogy légzést segítő eszközök gyártásával segédkezik a Mercedes a koronavírus-járvány elleni harcban: alig 100 órával az első megbeszélés után el is készült az első darab. Már a brit kormány is jóváhagyta azt, sőt rendelt is belőle 10 ezer darabot, most pedig a Mercedes bejelentette, hogy egyfelől a teljes brixworth-i gyárát ennek gyártására alakította át, másrészt ingyenesen elérhetővé teszi az eszköz gyártásához szükséges összes információt, ezzel is segítve a még hatékonyabb küzdelmet a járvány ellen.

Egy hétvégét kukázott, mégis több futam szerepel az IndyCar legfrissebb naptárában
https://formula.hu/parc-ferme/25033
Ismét átrajtolza a koronavírus-járvány miatt a 2020-as menetrendjét az IndyCar. A május utolsó hétvégéjére kiírt duplafutamos Detroit Grand Prix-t törölték, cserébe viszont három új versenyt is felvettek a naptárba. Egyfelől duplafutamossá tették az iowai és a Laguna Seca-i fordulókat, másfelől október elején lesz egy harmadik verseny is Indianapolisban az eredeti épített pályás viadal és az Indy 500 mellett.
Íme, a menetrend jelen állás szerint (a St. Petersburg-i fordulónak továbbra sincs időpontja), amely persze még jócskán változhat a járvány miatt, hiszen sokak szerint igen optimista a június eleji kezdés:

Videó: Így megy bevásárolni egy autóversenyző
https://formula.hu/parc-ferme/25029
Az ADAC F4 jelenlegi bajnoka, a 16 éves francia Theo Pourchaire mutatta be mindezt.
Felvidéki magyart igazolt a Red Bull e-sport-csapata
https://formula.hu/parc-ferme/25032
Az energiaitalosok bejelentették, hogy Bánki Bence is a virtuális versenycsapatukat fogja erősíteni. A felvidéki magyar szimulátoros 2018-ban megnyerte a WTCR e-sport-bajnokságát, tavaly harmadik lett az ADAC GT Masters Esportsban, idén pedig a Red Bullt képviselheti az ADAC GT Seriesben.
„Óriási megtiszteltetés, nagyon komolyan fogom venni az ezzel járó felelősséget” – mondta el Bánki. „Minden szimulátorversenyző álma, hogy egy ilyen márkát képviselhessen. A csapat rendkívül segítőkész volt, így az első naptól kezdve otthon érezhettem magam. Mindannyian osztozunk a versenyzés iránti szenvedélyben, és biztos vagyok benne, hogy együtt elérhetjük a céljainkat.”

Gyakorlatilag teljesen leálltak a jegyvásárlások az F1-es futamokra
https://formula.hu/parc-ferme/25030
Ezt nyilatkozta az Independentnek Ariane Frank-Meulenbelt, a hivatalos F1-es jegyárusító cég, a GPTicketshop ügyvezető igazgatója: „Visszaestek a jegyeladások, sőt nem is csak visszaestek, hanem teljesen leálltak világszerte az összes motorsporteseményre. Érthető módon az emberek most mással foglalkoznak, mint az F1 vagy a MotoGP, ráadásul senki sem tudja, mikor lehet újra versenyezni vagy szabadon utazni. Ez, vegyítve a gazdasági zárlatokkal világszerte, nem ideális helyzet a jegyeladások számára.”
A többek között a Magyar Nagydíj jegyeladását is lebonyolító cég ügyvezetője ugyanakkor hozzátette: azzal kapcsolatban optimisták, hogy amint lecseng a járvány, a jegyeladási mutatók is visszatérnek a megszokott számokhoz – már csak az a kérdés, hogy ez 2020 későbbi részében vagy csak 2021-ben fog megtörténni…

Lehet, hogy csak virtuális volt a győzelem, a zászló így is kikerült a Ferrarinál
https://formula.hu/parc-ferme/25031
A maranellóiak hagyományosan kitűzik a központjuk bejárata fölé a logójukkal ellátott zászlót, ha nyernek egy Formula-1-es nagydíjat. Nos, a melbourne-i Albert Park digitális változatán tartott Virtuális Vietnámi Nagydíj Charles Leclerc sikerével ért véget, így bár nem a valós versenypályákon született a siker, a zászló így is kikerült:
Some things never change: celebrating the first win of the year@Charles_Leclerc #VirtualGP #FerrariEsports #F1Esports pic.twitter.com/8ydOytS78s
— FerrariEsports (@FerrariEsports) April 6, 2020
Játékhoz illő zenelistát állított össze a Renault
https://formula.hu/parc-ferme/25027
A Renault F1-es csapata saját bevallása szerint egy játékhoz illő Spotify-zenelistát állított össze. Ez ezen a linken elérhető!
Leclerc teljes virtuális futama visszanézhető belülről
https://formula.hu/parc-ferme/25028
Szép győzelmet aratott a Ferrari monacóija, most visszanézhető az ő szemszögéből, hogy hogyan.