DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 2. csütörtök

F2: Daruvala nyert, a mezőny harmada kiesett a monzai főfutamon

Bár a bajnoki cím már a szombati sprinten eldőlt Felipe Drugovich javára, így is tartogatott bőven izgalmakat a Formula-2-esek vasárnapi főversenye Monzában. Az Alpine F1-es ülésével is szóba hozott Jack Doohan borzalmas rajtolt a pole-ból, így Liam Lawson került az élre. A mezőny közepén pedig több baleset is történt, amelyben Ralph Boschung, Theo Pourchaire, az eltiltott Roy Nissany helyére beugró Luca Ghiotto, valamint Doohan és Logan Sargeant is kihullott. Természetesen egyből jött a biztonsági autó – és nem is utoljára: az újraindítás után néhány körrel Calan Williams egy összeérés után találta a falban magát. A második SC-fázist szinte mindenki kihasználta, hogy megejtse a kötelező kerékcseréjét – igaz, Marcus Armstrong már szabálytalanul vágott ki a bokszutcába –, de aztán rövidesen lendült a piros zászló is.

f2-crash-monza-1

A leállás után a bokszba még nem kiálló Richard Verschoor és Marino Sato vezette a sort Jehan Daruvala előtt. Hátrébb az első start után még vezető Lawson járt pórul: Jüri Vips forgatta ki az egymással vívott csata hevében. A sérült első szárnya miatt pedig a bokszba is rendelték őt, míg a vétkes tíz másodperces stop&go büntetést kapott, ahogy egyébként Armstrong is az említett szabálytalan bokszkiállás miatt. Az élen közben Verschoornak és Satónak még ki kellett állnia kerékcserére (a piros zászlós megszakítás nem érvényteleníti a kötelező bokszkiállást), így a japánt már a pályán is megelőző Daruvala találta magát az első helyen, s végül a több dobogós helyezés után meg is szerezte első 2022-es győzelmét. A Red Bull-támogatott indiai mögött a Mercedes-protezsált Frederik Vesti lett a második, a szintén Red Bull-junior Ayumu Iwasa pedig a harmadik. Drugovich hetedik hellyel „öblítette le” a bajnoki címét. A 22 indulóból mindösszesen 14-en látták meg a kockás zászlót.

daruvala-f2-monza-dppi

Elképesztő, mennyire gyorsak a Super Formula-autók

Hétvégén rendezték a japán formulaautós sorozat idénynyitóját Suzukában, s a pole-pozíciós Tadasuke Makino 1:36,060-as kört repesztett – csak összehasonlításképp: az F1-es rekordot Lewis Hamilton tartja 2017-ből 1:27,319-es idővel, azaz kevesebb, mint kilenc másodperc a különbség a két kategória között:

 

Ricciardo hangulatánál már csak az ingje rikítóbb

Úgy tűnik, jól érezte magát a húsvéti pihenő alatt a Renault ausztrál pilótája – és az az ing…!

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Happy Easter from two aussies and a ferris wheel.

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés,

 

Amikor a Zöld Pokol fehér pokollá változik: hóvihar a Nordschleifén

Furcsa időjárás uralkodott Európa-szerte egy hete, hiszen Assenben a Superbike-vb futamát zavarta meg havas eső, de ugyanekkor a Nürburgring, ahol épp GT-versenyt rendeztek, sem úszta meg az extrém körülményeket:

 

Hangolódj a hungaroringi WTCR-re a tavalyi futamok összefoglalóival!

 

 

 

Ennél tökéletesebben elhelyezett szponzortáblát még nem láttunk

Az Emirates Fly Better, azaz Repülj jobban! feliratú táblája tökéletes kiegészítést ad Lando Norris sanghaji koccanásának… 

 

Nagyot ugratott, majd folytatta, mintha mi sem történt volna

Nagyjából így lehet röviden leírni az alábbi autókrosszos balesetjelenetet:

 

Visszatért a Hungaroringre a súlyos sérülést szenvedett sportbíró

László Attila a tavalyi DTM-futamon történt bokszutcai kavarodásban sérült meg, bal lábát térd alatt amputálni kellett. A Formula.hu szerkesztősége az előző hónapokban árverést írt ki a sportbíró megsegítésére, amely során több mint félmillió forint jött össze. László Attila pedig mindeközben máris visszatért a Hungaroringre: a múlt hétvégén az Autós Gyorsasági Országos Bajnokság idénynyitóján tevékenykedett sportbíróként.

laszlo-attila-hungaroring-1

Fotó: SpeedLight Photo Agency Kft.

Szélmalomharc volt, ahogy bukása után életet próbált lehelni motorjába Marc Marquez

A vb-címvédő Marc Marqueznek most a futamon ütött be a krach, és az általában a gyakorlásokon eső spanyol most a futamon feküdt el motorjával Austinban. Ezek után szinte hősies küzdelmet folytatott, hogy valahogy beindítsa a nyilvánvalóan nem tökéletes állapotban lévő Hondát. Nem sikerült neki. A MotoGP Twitterén most kétféle kameraállásból is megnézhetjük a szélmalomharcot.

 

Izgalmas túraautó-koncepciót mutattak be a sanghaji autókiállításon

Az eredeti formájában már megszűnt  MG egy érdekes túraautó-koncepciót mutatott be Sanghajban, amely az MG6 XPower TCR fantázianevet kapta. Az MG, mint márkanév eredeti formájában egy ideje már megszűnt, a névhasználatot jelenleg a SAIC Motors birtokolja, az ő munkájuk ez a versenyautó-terv, és az ő döntésük lesz az autó további sorsa is. Az autó teljesítménye az információk szerint 450 Nm és nagyságrendileg 320 lóerő. 

Egy videó az autó bemutatójáról:

 

Magabiztosan várja a szezon kezdetét a magyar ralikrosszos

A 2019-ben a ralikrossz-Európa-bajnokság Super 1600-as kategóriájában induló Marton Gergely önbizalomtól telve várja a hamarosan időszerű szezonkezdést, erről tanúskodik legutóbbi Facebook-bejegyzése is, amelyben reméli, új korszak kezdődik, méghozzá olyan, amit az ő neve fémjelez majd.

 

Embert próbáló körülmények között nyerte Ayrton Senna élete első F1-es versenyét

Özönvíz-szerű eső, tocsogó pálya Estorilban, pörgő-forgó-törő autók, benne a sokszor csak tehetetlen utas versenyzőkkel - ez volt az 1985-ös Portugál Nagydíj, benne egy brazil fiatalemberrel, bizonyos Ayrton Sennával, akin semmilyen körülmény nem fogott ki, és pályafutása során először pezsgőzhetett a dobogó tetején. Mindenkit agyonverve.

 

Az F1-eseknek is jár a kikapcsolódás húsvétkor - Leclerc például egy igazi sztárral bulizott

Bob Sinclar a house műfajának egyik legnagyobb sztárja - húsvét hétvégéjén az ő buliján tette tiszteletét a Ferrari üdvöskéje, Charles Leclerc.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Music ? On point. @bobsinclar

CHARLES LECLERC (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés,

 

A 12. helyről érkezett a futamgyőztes a Super Formula szezonnyitóján

Japánban is megkezdődött a formaautós szezon, a Super Formula első versenyét Suzukában rendezték. Az élről Tadasuke Makino rajtolhatott, az első sorba még Alex Palou kvalifikált. Egy Safety Car-periódus nagyon jól jött ki Nick Cassidynek, aki pont azelőtt járt kint a bokszban, hogy a biztonsági autót beküldték volna, és mivel folyamatosan álltak ki előle, de már úgy, hogy az SC miatt eltűnt az előny, egyre feljebb kapaszkodott a listán, majd az élre is állt, amit onnantól már nem is engedett át másnak. Egy ideig még az ex F1-es Kamui Kobayashi is vezetett, de kiállásáig nem tudott akkora előnyt összeszorgoskodni, hogy a 10. helynél előrébbre térjen vissza a bokszból. A második helyen a tavalyi bajnok Naoki Yamamoto zárt, a dobogóra mégKenta Yamashita állhatott fel.

superformula

 

A Mercedes dupla bokszkiállásának ideje 30 éve még csak egy autó kiszolgálására volt elég

Egészen elképesztő, hová fejlődött a technika és hová fejlődtek a boksziállások is a száguldó cirkuszban: amíg 2019 F1-ében a Mercedes adott idő alatt elvégez minden szükséges munkát Lewis Hamilton és Valtteri Bottas autóján is, addig ugyanez az adott idő 1989-ben még csak egyetlen McLaren kiszolgálására volt elég.

 

Ennél durvább gyorsulási versenyt ma már nem látsz

Ha a komoly autósport előszobája a gokart, akkor ez alighanem a gokart előszobája. Pedálos gyorsulási verseny, gyerekekkel. A videó természetesen Oroszországból származik.

 

A Red Bull már be is járatta autóját Vietnámban

2020-tól ellátogat majd a száguldó cirkusz Vietnámba is, a Red Bull-osok pedig már adtak is nekünk egy kis ízelítőt abból, milyen is lesz Hanoi utcáin versenyezni.

 

Kitaláljátok, melyik napon készült ez a kép?

Egyetlen fotó alapján meg tudjátok mondani, hol és mikor készült ez a fotó, illetve azt is, hogy mi volt az eredmény?

 

Albon: A bokszutcától a pontszerzésig

Alexander Albon csúnyán összetörte a Toro Rosso-Hondát a harmadik szabadedzés utolsó perceiben a Kínai Nagydíjon, azonban végül fantasztikus versenyzéssel megszerezte első F1-es pontjait. Nézzétek:

 

Vandoorne veszi át Jenson Button helyét

"Rendkívül élveztem a versenyzést az SMP csapatával, és örömmel tölt el, hogy a dobogóra állhattunk, de úgy érzem, hogy most sokkal inkább a gyermeket váró menyasszonyommal kell töltenem az időt, mintsem hogy két hetet töltsek Le Mans-ban. A döntésemet még inkább megkönnyítette, hogy a Toyota jelenleg legyőzhetetlennek tűnik" - közölte Jenson Button, akinek a helyét a belga Stoffel Vandoorne veszi át a WEC szezonjának hátralévő részében.

F1-evolúció: Így fejlődtek a Mercedes autói

Az 1954-es versenygépet követően nagy szünet következett – csak 2010-ben beszélhettünk újra gyári Mercedesről.