DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 24. csütörtök

F3: Colapinto nyert, még hatan versenyben a címért

Az olasz forduló a Formula-3-as bajnokság utolsó állomása és a sprintverseny előtt heten is esélyesek voltak a bajnoki címre: Victor Martins, Isack Hadjar (aki az időmérőn balesetet szenvedett az utolsó kanyarban), Roman Stanek, Oliver Bearman, Zane Maloney, Arthur Leclerc és Jak Crawford. A fordított rajtrácsnak köszönhetően az első sorból Franco Colapinto indult Caio Collet mellől, aki a legutóbbi fordulóban nyerte meg a holland sprinfutamot. A bajnokesélyesek közül Crawford az ötödik, Bearman a hetedik, Leclerc a nyolcadik, Martins a kilencedik, Stanek a tizedik, Maloney a tizenegyedik, Hadjar pedig a tizenötödik helyről rajtolhatott.

A mezőny eleje változás nélkül elrajtolt, Leclerc és Martins azonban összeért, így a tabella éllovasa a kavicságyba kényszerült és visszacsúszott, míg Hadjar kiegyenesítette a második sikánt, de ő nem vesztett pozíciót. A negyedik körben a biztonsági autó a pályára látogatott, ugyanis Zak O'Sullivan csúszott ki a célegyenes végén. A nyolcadik körig folytatták a visszafogott száguldást a versenyzők, ekkor az esélyesek közül csupán Bearman, Crawford és Maloney állt a pontszerzők között. Az újraindítást követően Colapinto és Collet is megtartotta helyét, őket Jonny Edgar és Josep María Martí követte. Az ezt követő körökben Bearman és Martí csatázott a negyedik helyért, amiből végül a Prema versenyzője jött ki győztesen, miután utóbbi hibázott a 2-es Lesmo kanyart követően, így elment még mellette Crawford, Maloney és az Art versenyzője, Grégoire Saucy is. Hadjar balszerencséje közben folytatódott, ugyanis ki kellett állnia a bokszba új első szárnyért. Közben Bearman folytatta menetelését, kihasználva Edgar és Collet csatáját, egyszerre mindkettejüket megelőzve megszerezte a második helyet. Csapattársa, Arthur Leclerc is jó versenyt futott az első körös incidenst követően, folyamatosan jött előre a verseny során, ahogy tette ezt a másik érintett, Martins is, végül mindketten pontot szereztek.

A kockás zászló végül az első rajthelyről induló Colapintót intette le győztesként, akit az utolsó kanyarban is még támadott Bearman, de be kellett érnie a második pozícióval. A dobogó harmadik helyére Collet állhatott, a negyedik Maloney lett. Ötödikként Edgar, hatodikként Saucy futott be. A futam előtti esélyesek szerezték meg a hetedik, nyolcadik, illetve tizedik helyet is Crawford, Leclerc és Martins sorrendben. A kilencedik Martí lett, aki első pontjait szerezte a Formula-3-ban. Hatan maradtak versenyben a bajnoki címért, Martins 127 ponttal vezet, mögötte Hadjar és Bearman áll 121 és 114 egységgel. Matematikailag még esélyes lehet a végső győzelemre Maloney (109), Stanek (109) és Leclerc (104) is, hiszen a holnapi versenyen még 26 pont szerezhető. Vasárnap a pole-ban álló Alexander Smolyar mögül 5 bajnokesélyes indul, így izgalmas lesz a bajnoki finálé, a hatodik Hadjar pedig a tizenötödik helyről várja majd a rajtot.

 

Sárga sapkája van és élő adásban tökön vágja Carlos Sainzt – na, vajon melyik pilóta lehet az?

Hiába húzta le a fejét a kamera objektívje előtt, Daniel Ricciardót már önmagában az lebuktatta, hogy rajta kívül senki másnak nem jutna eszébe ilyesmi. Carlos Sainz éppen a spanyol tévében beszélt még a Brit Nagydíj előtt, de a protokollra fittyet hányva rögtön az ausztrál után sietett, hogy egy fenékbe billentéssel viszonozza a gesztust.

A verseny záró szakaszában aztán a két pilóta a pályán is egymásra talált, csatájuk végén Sainz megszerezte a 6. helyet Ricciardo előtt. A McLaren pilótája utólag a következő kommentárt fűzte az alábbi videóhoz: "A jobb oldali golyóm még abban az utolsó 12 körben is fájt."

Megnősült hazánk egyetlen gyorsaságimotoros világbajnoka

Talmácsi Gábor, a 125 köbcentis kategória 2007-es győztese sportolói Facebook-oldalán tette közzé az örömteli hírt:

 

Ti a kilowattot vagy a lóerőt szeretitek jobban?

Lucas di Grassit, az elektromos autóversenyzés nagykövetét nem lehet átverni ezzel a kérdéssel, ugyanis rögtön rávágta, hogy a két szó ugyanúgy a teljesítmény meghatározására szolgál, csupán más-más mértékegység szerint. A Formula-E braziljának az alábbi videóban szegeztek neki egy halom eldöntendő kérdést, így megismerhetjük preferenciáit a versenyzésben és az élet más területein.

Szabadedzésen történt előzés miatt esett neki Sato Bourdais-nek

Az IndyCar torontói versenyhétvégéjének egy ártalmatlan időszakában robbant ki ezt a test-test elleni harc Takuma Sato és Sebastien Bourdais között a bokszutcába. A japán azon húzta fel magát, hogy francia riválisa megelőzte őt a harmadik szabadedzés végén, amikor egy piros zászlós leállás után a mezőny tagjai utolsó gyorskörükre készültek. A bokszba való visszaparkolásuk után Sato egyenesen Bourdais-hoz ment és rángatni kezdte őt, a két pilóta lökdösődése pedig akár komolyabbra is fordult volna, ha nem választják szét őket a körülöttük állók.

Perez hiába nyomogatta a kormányát, nem működött

Sergio Perez és Nico Hülkenberg ütközéséről kevesen beszéltek a Brit Nagydíj után, főlg úgy, hogy végül versenybalesetnek nyilvánították a döntéshozók. A mexikói azonban úgy érezte, magyarázattal tartozik, ehhez pedig videót is mellékelt: "A biztonsági autó alatt tönkrement a kormányom, a fékerőegyensúly pedig túlságosan is az első kerekekre tolódott, amit nem bírtam visszaállítani. Nem tudtam eléggé lefékezni az autót, ezért ütköztem Hülkenberggel" - írta a mexikói. 

Buemi az időmérőn esett ki a bajnoki csatából, Vergne-nek a 12. rajthely is kényelmes

A Formula-E szezonzárójának napján mindenkit egyetlen kérdés foglalkoztat: Jean-Eric Vergne behúzza a bajnoki címet a papírforma szerint, vagy valami csodás fordulatnak lesz szemtanúja New York közönsége? Erre a csodára még három pilótának is esélye volt az időmérő előtt, de egyaránt szélsőséges körülményekre volt szükségük, hiszen Sebastien Buemi 26, Mitch Evans 25, Lucas di Grassi pedig 22 pontra van a tabellán Vergne-től.

A hétvége második futamának rajtrácsát meghatározó kvalifikáció ezért kulcsfontosságú volt a három kihívó számára, ám a szabály most sújtotta őket igazán fájdalmasan, hiszen a tabella élmezőnyének tagjaiként elsőként kellett kihajtaniuk időmérős körükre, így egyiküknek sem sikerült igazán jó kört futnia. Vergne a 12., di Grassi a 11., Evans a 8. lett, a közülük leggyorsabb Bueminek azonban hajszál híján, a 6. helyen sikerült becsorognia a superpole-ba. A Nissan svájcijának azonban a pole-ért járó három pontra is szüksége volt ahhoz, hogy megmaradjon matematikai esélye a bajnoki címre, és bár első kihajtóként tisztességes kört futott, később Robin Frijns és Alexander Sims is gyorsabb tudott lenni nála, így Buemi az időmérőn szállt ki a csatából. A pole a BMW Andrettit vezető Simsé lett, a szezon során első alkalommal.

Még mindig háromfős lesz azonban a bajnoki csata a 22:00-kor kezdődő évadzáró futamon, ám könnyen lehet, hogy Vergne-nek ezúttal sem kell törnie magát (illetve a másik értelmezésben akár ugyanúgy törheti is magát, mint szombaton), hiszen di Grassinak győzelem, Evansnek pedig győzelem és a leggyorsabb kör egy pontja is kellene a bajnoki címhez, ami pedig a mezőny sűrűjéből rajtolva aligha lesz egyszerű.

A vasárnapi időmérő végeredménye:

EasyCapture4

Elhunyt a Hungaroring Classic egyik sportszakmai közreműködője

A mogyoródi pálya által kiadott közleményben olvashatunk a tragikus eseményről: „A Hungaroringen rendezett autóverseny vasárnapi napján tragikus rosszullét után a főépületben elhunyt a verseny egyik sportszakmai közreműködője. A mentők néhány percen belül a helyszínre érkeztek a pályakórházból, ám kétórás küzdelem árán sem tudták helyreállítani a 39 éves sportszakember keringését. A Hungaroring mélyen együttérez a családdal, kollégákkal és barátokkal. Az elhunyt munka iránti elkötelezettségét példának tekintjük, állandó vidámságát örökre megőrizzük.” (fotó: Hungaroring Classic Media)

hring-classic-1

Így ütközött, majd kért elnézést Vettel

A szenzációs csatákat hozó Brit Nagydíj egyik csúcspontja volt, amikor a Max Verstappen ellen visszatámadni igyekvő Sebastian Vettel felöklelte a Red Bullt. A német a leintés után csapatától és a hollandtól is elnézést kért – mutatjuk ezeket meg persze magát az ütközést is:

 

 

 

Már nem csapattársak, de a kémia változatlan Ricciardo és Verstappen között

A Sky Sports kamerái előtt futott össze az idén már a Renault-nál versenyző ausztrál és a továbbra is a Red Bullt erősítő holland. A kérdésre, hogy hiányoznak-e egymásnak, Ricciardo nemes egyszerűséggel annyit felelt, hogy „sosem kedveltem a srácot”, ám itt még nem volt vége egymás ugratásának – íme, a teljes jelenet:

 

Raikkönen az első világbajnok Alfa Romeóval vezette fel a pilótaparádét

Nem akármilyen versenygépbe ülhetett be Silverstone-ban a Jégember: azt az Alfa Romeo 158-ast vezethette, amely az Alfetta becenévre hallgatott, s amely dominálta a Formula-1 történetének első két szezonját 1950-ben és 1951-ben. (Fotók: Alfa Romeo Racing)

kimi-alfetta-3

kimi-alfetta-2

kimi-alfetta-4

 

Hogy mennyi is az a hat ezred? Mutatjuk!

Ennyivel győzte le Valtteri Bottas Lewis Hamiltont a silverstone-i időmérőn, az alábbi videóban össze is hasonlíthatjuk a két mercedeses leggyorsabb körét (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):

 

Őrült futamon győzött a M1RA Spielbergben

A hétvégén a Red Bull Ringre látogatott a TCR Európa-kupa mezőnye, ahol a magyar érdekeltségű versenyzők közül egyértelműen Luca Engstler, a M1RA német pilótája szerepelt a legjobban. A szombati első futamon ötödik lett a Hyundaijal, majd a vasárnapi második versenyen – amelyet még az eső is megbolondított kissé – végül egy utolsó körös előzéssel nyert, igaz a manővert még vizsgálja a felügyelőség, mivel összeértek Luca Filippivel, aki pedig a falban találta magát ennek köszönhetően. Mindenesetre ha nem lesz büntetés, úgy a Michelisz Norbert és Bári Dávid által alapított istálló idei első sikerét könyvelheti el.

Mindeközben a magyar pilóták számára felemásan alakult az osztrák hétvége, hiszen szombaton Engstler csapattársa, Nagy Dániel a 13., a Zengő Motorsport Cupráját vezető Tenke Tamás pedig a 15. helyen futott be, azaz mindketten pontot szereztek. Vasárnap viszont pórul jártak: Nagy már a futam legelején balesetbe keveredett, míg Tenke a rákezdő esőben hibázott az 1-es kanyarban és ütközött a gumifalba. Aki szeretné, az alábbiakban mindkét roppant mozgalmas és akciódús viadalt visszanézheti teljes egészében:

 

 

Hamilton Sir Frank Williamst autóztatta meg Silverstone-ban

Nehéz eldönteni, melyiküket érte nagyobb megtiszteltetés, mindenesetre az ötszörös világbajnok utasa ezúttal nem más volt, mint az éppen 50 éve a Formula-1-ben tevékenykedő Sir Frank Williams. A legendás csapatvezető szemmel láthatóan élvezte a két silverstone-i kört – aztán hogy sikerült-e meggyőznie a brit pilótát a videón elején említett dologról, az már más kérdés… (A videó a YouTube-ra átkattintva tekinthető meg!)

 

Ha lemaradtál minden idők egyik legőrültebb FE-futamáról, itt pótolhatod a lényeget

Elmaradt a bajnokavatás szombaton New Yorkban, köszönhetően egy egészen kaotikus és fordulatokban bővelkedő futamnak – mutatjuk az összefoglalót:

 

Hamilton a nagybácsik számára is felállította az etalont ezzel a tánccal

Unokaöccse és unokahúga társaságában is igazán felszabadultan érzi magát a brit:

Valaki teljesen megőrült a Rich Energynél, és valószínűleg pont a főnök

A kollégánk által a silverstone-i paddockból szerzett információk szerint még a Haas vezetősége és pilótái sincsenek teljesen tisztában azzal, hogy mi a helyzet névadó szponzorukkal, a Rich Energyvel, amely a héten először Twitteren bejelentette a szerződés velük való felbontását, majd a részvényesek visszakoztak, végül pedig kiderült, hogy az ügyvezető igazgató, William Storey áll az egész cirkusz mögött, aki látszólag saját cége ellen indított hadjáratot. Az mindenesetre valószínűnek tűnik, hogy a kétes hátterű energiaitalcég Twitter-fiókjához továbbra is csak Storey fér hozzá, illetve olyanok, akik osztják az álláspontját, hiszen legutóbb az alábbi üzenetet posztolták, ismét ócsárolva F1-es partnerüket:

"A Haas annyira szereti a Rich Energyt (nem hibáztatjuk őket, hiszen jobb, mint a Red Bull), hogy még azok után is megtartották a festésünket az autójukon, hogy kirúgtuk őket a gyenge teljesítményük miatt."

Később egy másik bejegyzést is közzétettek, amely azzal kapcsolatos, hogy a - szerintük - kisebbségi részvényesekkel való legutóbbi találkozó után egy másik cég kapta meg az energiaitalaik értékesítési jogát, a cég pedig teljes mértékben Storey kezében marad. Eközben az is kiderült, hogy a velük logóhasználat miatt jogi vitában álló Whyte Bikes a Rich Energy felszámolását kezdeményezheti a bírság feléjük történő ki nem fizetése miatt. 

Nem tudni, mi lesz ennek a vége, de ha nem ez lesz az év legnagyobb autósportos balhéja, akkor megesszük a kalapunk, vagy még aktuálisabban megisszük a Rich Energynket, amíg nem tűnik el a Haas motorhome-jának hűtőszekrényéből.

 

EasyCapture2

Buemi mindenkinek odapörkölt az időmérőn, Vergne a 10. rajthelyen is közel a címvédéshez a Formula-E-ben

A Nissannal versenyző Sebastien Buemi szezonbeli harmadik pole-pozícióját szerezte a Formula-E szezonzáró New York-i hétvégéjének első versenyére. A svájci pilóta jelentős, több mint négytizedes előnnyel múlta felül legközelebbi üldözőjét, Pascal Wehrlein Mahindráját. Mögötte Lynn, Abt, Sims és Bird azok, akik még bejutottak a superpole-ba.

Bár a hétvégén két futamot rendeznek, a bajnokságot vezető Jean-Eric Vergne 32 pontos előnye így is tetemes, így amiatt sem kell hogy igazán fájjon a feje, hogy ezúttal csak a 10. helyre kvalifikált, hiszen legközelebbi üldözője, Lucas di Grassi még tőle is hátrébb, a 14. rajthelyre került. Ha a brazil nem tud legalább négy pontot hozni Vergne-en a szombat este közép-európai idő szerint 22:00-kor startoló futamon, kiesik az esélyesek közül.

Vergne azonban még ebben az esetben sem biztos, hogy már ma ünnepelheti címvédését, hiszen rajta kívül nem kevesebb, mint hét pilótának van még matematikai esélye a bajnoki címre - noha mindannyiuknak csekély. Jelen állás szerint még Buemit is szemmel kell tartania, aki mostani pole-jával 51 pontra zárkózott, amikor még 55 szerezhető. Ha a svájci tökéletes napot tudna zárni szombaton és vasárnap is, Vergne pedig mindkétszer bajba kerülne, akkor akár idén is drámai lehet a bajnoki végjáték. Ehhez persze előbb még futamot kellene nyernie a Nissannak, ami a szezonban még sem Buemivel, sem Oliver Rowlanddel nem sikerült nekik. 

EasyCapture3

Ezzel a körrel szerezte meg a Brit Nagydíj első rajthelyét Valtteri Bottas

A videó a Megtekintés a YouTube-on opcióra kattintva érhető el. 

Nézd vissza a Brit Nagydíj időmérő edzésének legjobb pillanatait!

A videó a Megtekintés a YouTube-on opcióra kattintva tekinthető meg.

Pályára vitte közös hiperautóját a Red Bull és az Aston Martin

A lelkes silverstone-i közönség élőben figyelhette, ahogyan életre kel a részben Adrian Newey fejéből kipattanó Aston Martin Valkyre hiperautó - a Red Bull tweetjének tanúsága szerint a csapat tervezőguruja is elérzékenyült, látva "gyermeke" első métereit.