DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 24. csütörtök

F3: Colapinto nyert, még hatan versenyben a címért

Az olasz forduló a Formula-3-as bajnokság utolsó állomása és a sprintverseny előtt heten is esélyesek voltak a bajnoki címre: Victor Martins, Isack Hadjar (aki az időmérőn balesetet szenvedett az utolsó kanyarban), Roman Stanek, Oliver Bearman, Zane Maloney, Arthur Leclerc és Jak Crawford. A fordított rajtrácsnak köszönhetően az első sorból Franco Colapinto indult Caio Collet mellől, aki a legutóbbi fordulóban nyerte meg a holland sprinfutamot. A bajnokesélyesek közül Crawford az ötödik, Bearman a hetedik, Leclerc a nyolcadik, Martins a kilencedik, Stanek a tizedik, Maloney a tizenegyedik, Hadjar pedig a tizenötödik helyről rajtolhatott.

A mezőny eleje változás nélkül elrajtolt, Leclerc és Martins azonban összeért, így a tabella éllovasa a kavicságyba kényszerült és visszacsúszott, míg Hadjar kiegyenesítette a második sikánt, de ő nem vesztett pozíciót. A negyedik körben a biztonsági autó a pályára látogatott, ugyanis Zak O'Sullivan csúszott ki a célegyenes végén. A nyolcadik körig folytatták a visszafogott száguldást a versenyzők, ekkor az esélyesek közül csupán Bearman, Crawford és Maloney állt a pontszerzők között. Az újraindítást követően Colapinto és Collet is megtartotta helyét, őket Jonny Edgar és Josep María Martí követte. Az ezt követő körökben Bearman és Martí csatázott a negyedik helyért, amiből végül a Prema versenyzője jött ki győztesen, miután utóbbi hibázott a 2-es Lesmo kanyart követően, így elment még mellette Crawford, Maloney és az Art versenyzője, Grégoire Saucy is. Hadjar balszerencséje közben folytatódott, ugyanis ki kellett állnia a bokszba új első szárnyért. Közben Bearman folytatta menetelését, kihasználva Edgar és Collet csatáját, egyszerre mindkettejüket megelőzve megszerezte a második helyet. Csapattársa, Arthur Leclerc is jó versenyt futott az első körös incidenst követően, folyamatosan jött előre a verseny során, ahogy tette ezt a másik érintett, Martins is, végül mindketten pontot szereztek.

A kockás zászló végül az első rajthelyről induló Colapintót intette le győztesként, akit az utolsó kanyarban is még támadott Bearman, de be kellett érnie a második pozícióval. A dobogó harmadik helyére Collet állhatott, a negyedik Maloney lett. Ötödikként Edgar, hatodikként Saucy futott be. A futam előtti esélyesek szerezték meg a hetedik, nyolcadik, illetve tizedik helyet is Crawford, Leclerc és Martins sorrendben. A kilencedik Martí lett, aki első pontjait szerezte a Formula-3-ban. Hatan maradtak versenyben a bajnoki címért, Martins 127 ponttal vezet, mögötte Hadjar és Bearman áll 121 és 114 egységgel. Matematikailag még esélyes lehet a végső győzelemre Maloney (109), Stanek (109) és Leclerc (104) is, hiszen a holnapi versenyen még 26 pont szerezhető. Vasárnap a pole-ban álló Alexander Smolyar mögül 5 bajnokesélyes indul, így izgalmas lesz a bajnoki finálé, a hatodik Hadjar pedig a tizenötödik helyről várja majd a rajtot.

 

Új képek: ilyen lesz a vietnámi F1-es pálya

A 2020-as Vietnámi Nagydíj szervezői, akik már korábban mutattak egy virtuális felvételt arról, milyen lesz egy kör a Hanoi közelében fekvő versenypályán, most újabb renderelt fotókat tettek közzé az 5,565 kilométeres létesítményről egyes részeiről, korai ízelítőt adva az országban rendezendő első futamból.

Nem érvényesült a papírforma a W Series asseni szabadedzésein

Nem a megszokott élmenők végeztek a pénteki első és második tréning élmezőnyében a női sorozat utolsó előtti versenyhétvégéjén, Hollandiában. Az FP1-en a két versenyt kihagyó, legutóbb ötödik helyen célba érő Emma Kimilainen volt a leggyorsabb az eddig pontot sem szerző Jessica Hawkins előtt, a másodikon Sarah Moore futotta a referenciaidőt Vicky Piriát megelőzve, akik eddig futamon szintén legfeljebb ötödik pozícióban értek célba. A bajnokság éllovasa, Jamie Chadwick hatodik és harmadik helyet szerzett, üldözője, Beitske Visser a második tréningen, az összetett harmadik, legfrissebb futamgyőztes Marta Garcia egyik edzésen sem fért a legjobb 10 közé.

Keszthelyi Vivient, aki a norisringi hétvégén egy hármas csoport leggyorsabbjaként kiharcolta az időmérőn és futamon való indulást, most újra tartalékpilótává minősítették, azaz csak a két szabadedzésen vetették be, amelyeken 19. helyezést ért el.

Hány német versenyre van szükség a DTM-ben?

Bár a DTM a német túraautó-bajnokság rövidítését takarja, valójában régóta nemzetközi szériáról van szó. Idén közel fele-fele arányban oszlanak meg a németországi és külföldi versenyek: előbbiek közé Hockenheim (két fordulóval), a Norisring, a Nürburgring és Lausitz tartozik, utóbbiakhoz Belgium (Zolder), Hollandia (Assen) és Olaszország (Misano). A sorozat kétszeres bajnoka, Marco Wittmann szerint az is beleférne, ha hazai versenyeinek számát háromra csökkentenék:

„Az én szememben elég lenne a három nagy német versenyt megtartanunk, azaz Hockenheimet, a Nürburgringet és a Norisringet. Teljesen nyitott vagyok arra, hogy legyen több nemzetközi verseny, közte európaiak. Szerepelhetne például Japán is a naptárban. Mindig nyitottan állok hozzá az új pályákhoz, ami kihívás minden versenyzőnek” – mondta a 2013-ban és 2015-ben legjobb Wittmann a hétvégi asseni versenyt megelőzően.

A BMW versenyzője szerint a nemzetközi terjeszkedés lassan egy névváltást is időszerűvé tesz: „Az a név, hogy német túraautó-bajnokság, nem elég nagy dolog. Számomra a nemzetköziség a helyes út, úgy lehet több gyártót vonzani. Az Audi és BMW számára nagy öröm Németországban versenyezni. Nagyon boldogok vagyunk, hogy az Aston Martin is belépett, és még több gyártót akarunk bevonzani. Meggyőződésem, hogy nemzetközi színtérre kell lépni.”

Videó: itt pontosan látszik, hogy miért előzte meg a bokszban Leclerc-t Verstappen

"Kikockázva" láthatjuk, hogy hány tizedmásodperc alatt vette le, majd tette fel a kerekeket a Red Bull és a Ferrari - ez volt az a manőver, amellyel Verstappen a bokszban megelőzte Leclerc-t Silverstone-ban, az más kérdés, hogy a monacói aztán a pályán visszavette a pozíciót.

 

Carmen Jorda szerint ezt a magassarkút versenyzésre találták ki

A női pilóta azt írta a posztban, hogy "Ezeket a cipőket versenyzésre készítették" - ti sem értetek egyet?

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

These shoes are made for racing - @jimmychoo

Carmen Jorda (@carmenjorda) által megosztott bejegyzés,

Hamilton a második kedvenc autójával pózolt

"Újra együtt a kedvenc Benzemmel, az F1-es autóm utáni második helyezettel" - írta az alábbi fotóhoz közösségi oldalán Lewis Hamilton. Úgy fest, hogy a világbajnok két futam között Los Angelesben tölti az idejét.

 

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Reunited with my favourite Benz, well second to my F1 car #amggtr

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

Melbourne is marad: újabb bejelentést tett a Liberty

1996 óta csak két Formula-1-es szezont nem az Ausztrál Nagydíj nyitott, azóta van ugyanis a futam Melbourne-ben és azóta van stabil helye a versenynaptárban. Most a Liberty Media bejelentette, hogy hosszabb távon is számol az ausztrál helyszínnel: a meglévő szerződést további két évvel, 2025-ig meghosszabbították, addig biztosan lesz Ausztrál Nagydíj, méghozzá biztosan Melbourne-ben. A 2020. március 15-ére kiírt következő futam egyébként így a 25. lesz ebben a városban.

melb

fotó: dppi

Magyar kategóriagyőzelem a Nordschleifén

A legendás Zöld Pokol „saját” sorozata, a VLN-széria negyedik futamát rendezték a hétvégén, a négyórás Adenauer ADAC Rundstrecken-Trophyt, méghozzá annak jubileumi, 50. felvonását. A versenyen a mezőnyt nem kevesebb, mint 25 kategóriára osztották, közülük a hattagú SP8-as mezőnyben indult Walter Csaba egy Porsche 911 GT3 Cup MR-rel David Ackermann és Dimitrij Lukovnyikov oldalán. A trió összesítésben a 18. helyet szerezte meg, ami egyúttal az SP8 első pozícióját is jelentette a számukra!

Kijátszotta a szabályokat, megsérült, nem állhat rajthoz a bajnoki futamon

Ahogy arról már beszámoltunk, múlt hétvégén mini WRC-futamot rendeztek Észtországban, hiszen mind a négy gyári csapat rajthoz állt a gyári autójával, a gyári pilótájával, méghozzá amiatt, mert az FIA szigorúan korlátozza a tesztnapok számát, ezt pedig így tudják kijátszani a csapatok - hiszen ha valaki egy nemzeti bajnoki futamon indul, az nem minősül tesztnek. Az M-Sport Ford azonban megtapasztalta ennek árnyoldalait is: sztárpilótája, Elfyn Evans hátsérülést szenvedett a futamon az egyik ugratónál, ennek következtében pedig most kénytelen kihagyni a vb versenynaptárába tartozó, soron következő Finn Ralit.

Maga a pilóta ugyan már nem érzi rosszul magát, de az orvosok azt tanácsolták neki, hogy most pár hétig még ne akarjon a finn ugratókhoz hasonló terhelést adni a hátának, úgyhogy ha duzzogva is, de kénytelen volt elfogadni a döntést, hogy egyik kedvenc futamán nem állhat rajthoz. Evans jelenleg a negyedik helyen áll a pontversenyben a három nagyágyú (Ott Tanak, Sebastien Ogier, Thierry Neuville) mögött - a helyét az M-Sport fiatalja, a még meglehetősen tapasztalatlan Gus Greensmith foglalja majd el Teemu Suninen, illetve a Finn Ralira szerződtetett Hayden Paddon mellett.

 evans_2

fotó: dppi

Régen látott házicsata a Mercedesnél - videó

Silverstone-ban egymásnak feszült Valtteri Bottas és Lewis Hamilton, ebből a küzdelemből pedig a pályán a finn jött ki jobban - erről készült egy rövid videó, ami ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető. Hamilton azt mondta erről, hogy ő udvariasan nem zárta a szöget Bottas előtt, miután megelőzte, a finn ezért tudott visszajönni elé. Hogy látjátok ezt?

Melyik nagypapásított F1-es versenyzőnek áll legjobban az öregedés?

A motorsport világa most a FaceApp nevű alkalmazás öregítő funkciójával szórakozik. A Mexikói Nagydíj Twitterje posztolta az alábbi képet, amellyel az egész mezőnyt nagypapásították.

Továbbra is Verstappent tartják a szezon legjobbjának

Az idei szezonban az F1 hivatalos weboldalának öt szakírója egy 1-10-ig terjedő skálán pontozza minden pilóta minden versenyhétvégén nyújtott teljesítményét, függetlenül attól, hogy milyen autóban ül, vagyis az a lényeg, hogy mennyit hoz ki valaki a technikából. A maximális pontszám így 50, a hétvégék során elég pontok átlagából pedig kialakul egy erősorrend - íme a Brit Nagydíj utáni helyzet:

1. Max Verstappen 45,3
2. Lewis Hamilton 44,4
3. Carlos Sainz 41,6
4. Valtteri Bottas 41,0
5. Lando Norris 40,3
6. Charles Leclerc 40,0
7. Alexander Albon 38,0
8. Kimi Raikkönen 37,9
9. George Russell 37,8
10. Danyiil Kvjat 37,7

007

fotó: dppi

FE-sárdobálás: Di Grassi szerint Vergne nem méltó a bajnoki címre, a francia szerint bagoly mondja verébnek

Mi is megírtuk, hogy milyen sportszerűtlen eszközhöz szeretett volna nyúlni Jean-Eric Vergne a Formula-E New York-i szezonzáróján, amikor arra kérte mérnökét, csapattársa autójával csalogassák elő a biztonsági autót a bokszból. A franciát már a puszta szándék miatt büntetéssel sújtották a versenybírók, ez azonban az eredményét nem érintette, Vergne megszerezte második bajnoki címét az elektromos sorozatban.

Lucas di Grassi, aki Vergne egyik állva maradt kihívója volt a fináléban, a következő szavakkal reagált a DS Techeetah pilótája körül kirobbant balhéra az Instagramon: "Ez nem volt bajnokhoz méltó. Örülök, hogy nem történt meg."

Vergne azonban nem maradt adós a csípős válasszal: "Nagyon tetszik, hogy ezt a megjegyzést olyasvalaki teszi, aki a második szezonban, Londonban úgy akarta megnyerni a bajnoki címet, hogy előbb szándékosan nekiütközött Sebastien Bueminek, utána pedig próbálta feltartani őt, hogy ne futhassa meg a leggyorsabb kört."  

Ismét Európa-bajnoki hegyiversenyen indult Nagy Norbert

Nagy Norbert idei második Hegyi Európa-bajnoki futamát teljesítette. A Trento Bondone versenyen az Eb mezőnyében a 31. időt érte el, mely kategóriája 6. helyét jelentette. Az eredmények ide kattintva megtekinthetők!

nagyn

Sainznak ágyékvédőt készített a McLaren, Ricciardo most már nem bír semmit!

Olyan szélsebesen reagált a McLaren szakembergárdája a Brit Nagydíj hétvégéjén Carlos Sainzt érintő szerencsétlen incidensre, mint a versenyautót érintő bármilyen fejlesztési igényre. Amikor a héten a spanyol versenyző ellátogatott Wokingba, már magára is ölthette a gyárban fellelhető legszilárdabb kompozit anyagból készült ágyékvédőt, ami a Ricciardók minden fajtáját távol tartja. 

Az eszköz olyannyira személyre szabott, hogy nemcsak a pilóta nevét és a rajtszámát írták rá, hanem a tartalmát is: a "big cojones" az angol és a spanyol nyelv keverékével nagy golyókat jelent.  

Clipboard_1

Jelen állás szerint így néz ki egy 2021-es F1-es autó

Az FIA két vázlatrajzot tett közé, amelyen a 2021-es Formula-1-es versenygépek kinézete látható, a szabálytervek jelenlegi állása szerint. Az autók jelentősen átalakulnak az ideihez képest, a szemmel látható (és a felszín alatti, de fontos) fő pontok ezek:

– diffúzor az autó alján, Venturi-csatornával (szívóhatást idéz elő, amely az előzést segíti)

– légterelő a kerekeken, szintén a szívóhatást segíti

– 18 colos kerekek

– egyszerűbb első szárny, amely még finomításra vár

– standardizált felni, fékrendszer, egyszerűsített üzemanyagrendszer, hűtők, befagyasztott sebességváltó-fejlesztés

Irkutszktól Tunhuangig 5000 kilométert tettek meg a Selyemút Rali résztvevői

Július 6-án indult és kedden, július 16-án ért véget az egyik legnevesebb maratoni tereprali, a Selyemút Rali, amely Szibériából rajtolt, majd Mongólián keresztül a legváltozatosabb domborzaton áthaladva Kínában ért véget. Mivel a verseny a tereprali-világkupába való felvételét kéri, idén már az FIA felügyelte, ami az eddigieknél magasabb szervezési szintet jelentett.

A 2019-es kiadást az autós kategóriában Nasser Al-Attiyah és Mathieu Baumel (Toyota), motoron Sam Sunderland (KTM), kamionnal Anton Shibalov, Dmitrii Nikitin és Ivan Tatarinov (Kamaz) triója nyerte.

Négy éve veszítette el az autósport világa Jules Bianchit

Sosem felejtjük el a versenyzőt, aki annyira fiatalon és annyira tehetségesen hagyott el minket.

DTM, W Series és IndyCar is lesz hétvégén

A DTM és a W Series lesz az a két nagyobb sorozat az IndyCar mellett, amelyik versenyez az előttünk álló hétvégén. Íme a program:

DTM, Assen
W Series, Assen
IndyCar, Iowa

 

Péntek

10:05-10:50 W Series, első szabadedzés
13:00-13:45 DTM, első szabadedzés
16:25-16:55 DTM, második szabadedzés
17:00-18:00 IndyCar, szabadedzés
17:15-18:00 W Series, második szabadedzés
20:15-21:15 IndyCar, időmérő

 

Szombat

01:00-02:00 IndyCar, utolsó edzés
9:30-9:55 W Series, időmérő
10:15-10:35 DTM, első időmérő
13:30-14:30 DTM, első futam
16:10-16:45 W Series, futam

 

Vasárnap

01:35-03:45 IndyCar, futam
10:20-10:40 DTM, második időmérő
13:30-14:30 DTM, második futam

1500x500

Van azért néhány F1-es, akire nem igaz a szólás, hogy saját hazájában nem lehet próféta

Ayrton Sennával például hazája versenye, a Brazil Nagydíj nagyon sokáig kegyetlenül bánt, de ugyanekkor Lewis Hamilton már hatodszor nyert otthon, Silverstone-ban - utóbbi kapcsán az F1 összegyűjtötte Twitterén, kiknek jelentett tényleg előnyt a hazai pálya. Talán nem meglepő, hogy a jelenlegi vb-címvédő már ebben a mutatóban is rekorder, igaz, még nem egyedül.