DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 22. kedd

F3: Colapinto nyert, még hatan versenyben a címért

Az olasz forduló a Formula-3-as bajnokság utolsó állomása és a sprintverseny előtt heten is esélyesek voltak a bajnoki címre: Victor Martins, Isack Hadjar (aki az időmérőn balesetet szenvedett az utolsó kanyarban), Roman Stanek, Oliver Bearman, Zane Maloney, Arthur Leclerc és Jak Crawford. A fordított rajtrácsnak köszönhetően az első sorból Franco Colapinto indult Caio Collet mellől, aki a legutóbbi fordulóban nyerte meg a holland sprinfutamot. A bajnokesélyesek közül Crawford az ötödik, Bearman a hetedik, Leclerc a nyolcadik, Martins a kilencedik, Stanek a tizedik, Maloney a tizenegyedik, Hadjar pedig a tizenötödik helyről rajtolhatott.

A mezőny eleje változás nélkül elrajtolt, Leclerc és Martins azonban összeért, így a tabella éllovasa a kavicságyba kényszerült és visszacsúszott, míg Hadjar kiegyenesítette a második sikánt, de ő nem vesztett pozíciót. A negyedik körben a biztonsági autó a pályára látogatott, ugyanis Zak O'Sullivan csúszott ki a célegyenes végén. A nyolcadik körig folytatták a visszafogott száguldást a versenyzők, ekkor az esélyesek közül csupán Bearman, Crawford és Maloney állt a pontszerzők között. Az újraindítást követően Colapinto és Collet is megtartotta helyét, őket Jonny Edgar és Josep María Martí követte. Az ezt követő körökben Bearman és Martí csatázott a negyedik helyért, amiből végül a Prema versenyzője jött ki győztesen, miután utóbbi hibázott a 2-es Lesmo kanyart követően, így elment még mellette Crawford, Maloney és az Art versenyzője, Grégoire Saucy is. Hadjar balszerencséje közben folytatódott, ugyanis ki kellett állnia a bokszba új első szárnyért. Közben Bearman folytatta menetelését, kihasználva Edgar és Collet csatáját, egyszerre mindkettejüket megelőzve megszerezte a második helyet. Csapattársa, Arthur Leclerc is jó versenyt futott az első körös incidenst követően, folyamatosan jött előre a verseny során, ahogy tette ezt a másik érintett, Martins is, végül mindketten pontot szereztek.

A kockás zászló végül az első rajthelyről induló Colapintót intette le győztesként, akit az utolsó kanyarban is még támadott Bearman, de be kellett érnie a második pozícióval. A dobogó harmadik helyére Collet állhatott, a negyedik Maloney lett. Ötödikként Edgar, hatodikként Saucy futott be. A futam előtti esélyesek szerezték meg a hetedik, nyolcadik, illetve tizedik helyet is Crawford, Leclerc és Martins sorrendben. A kilencedik Martí lett, aki első pontjait szerezte a Formula-3-ban. Hatan maradtak versenyben a bajnoki címért, Martins 127 ponttal vezet, mögötte Hadjar és Bearman áll 121 és 114 egységgel. Matematikailag még esélyes lehet a végső győzelemre Maloney (109), Stanek (109) és Leclerc (104) is, hiszen a holnapi versenyen még 26 pont szerezhető. Vasárnap a pole-ban álló Alexander Smolyar mögül 5 bajnokesélyes indul, így izgalmas lesz a bajnoki finálé, a hatodik Hadjar pedig a tizenötödik helyről várja majd a rajtot.

 

Debütált a szélvédős IndyCar

A széria két nagyágyúja, Scott Dixon és Will Power, valamint a két autót csatasorba állító Penske istálló Indianapolisban megkezdte az aeroscreen tesztelését, amely mellett az IndyCar az FIA-sorozatokban preferált halóval szemben letette voksát.  

A szélvédőt a Red Bull technológiai részlege fejleszti a szériának, a váz karbonból, az áttetsző rész polikarbonátból készül. A későbbiekben páramentesítő és hűtő eszközöket is be terveznek építeni a struktúrába. Az indianapolisit további tesztek követik a Barber Motorsports Parkban és a Richmond Racewayn, az óra ugyanis ketyeg, az aeroscreen már 2020-ban kötelező lesz.

Fotók: IndyCar

 

Három éve rendezték a futamot, amelyen elúszott Hamilton negyedik vb-címe

A 2016-os Malajziai Nagydíj vízválasztó volt Nico Rosberg és Lewis Hamilton bajnoki küzdelmében: a brit abban az évben akkor egyszer szenvedett el műszaki hibát, ami utólag végzetesnek bizonyult. A német ezzel lépéselőnybe került, és év végén megnyerte a címet. Íme a kereken három évvel ezelőtt rendezett futam összefoglalója:

Suzuka elé: 18 éve ezzel a körrel volt pole-ban Schumacher

Nemrég megmutattuk Ayrton Senna 1989-es pole-pozíciós körét Suzukából, most pedig folytatjuk ezt a sort: 2001-ben Michael Schumacher és a Ferrari volt a leggyorsabb a japán időmérő edzésen. Ezzel a körrel:

A Mazda lerántotta a leplet saját TCR-autójáról

Új fejlesztésével a Mazda is beállt a TCR-es technikával rendelkező gyártók közé. A japán márka a 3-as modellből épített versenyautót, amellyel 2020-ban az amerikai IMSA Michelin Pilot Challenge szériáját célozták meg, ám ezzel a konstrukcióval a világ bármely TCR-specifikációra építő sorozatban rajthoz állhatnak. Kisebb átalakításokkal a túraautó-világkupa szabályainak is megfelelhet az autó.

A fejlesztést a Long Road Racing csapata végezte, ők felelősek az MX-5 Cup típusért is.

Az első képek a Mazda3 TCR-ről:

2019-TCR_photo_news_580

Mazda3TCR_01

Mazda3TCR_06

Összefogással lesz Európa-bajnok Magyarországon a brit pilóta?

Még a Ciprus Rali előtt fordult azzal a világ felé Jo Ingram, hogy fia, Chris minden egyes pennyjét arra költötte, hogy raliversenyző legyen, most pedig esélye van arra, hogy Európa-bajnoki címet nyerjen - 50 év után ő lenne az első brit, aki képes erre. A főszponzor azonban az utolsó pillanatban kiszállt, így futamról futamra szedte össze eddig a pénzt arra, hogy versenyezni tudjon idén, apja szerint versenyenként 25 000 fontot kell előteremteni. Nos, a Barum Ralin eldőlt, hogy lemaradt egy 100 000 eurós pénzdíjról, mert 0,3 tizedmásodperccel lemaradt az U23-as bajnoki címről - itt úgy tűnt, hogy akár vége is lehet számára az évnek.

Jo Ingram felhívása azonban valóban segített, érkeztek "befizetések", Chris el tudott rajtolni Cipruson, sőt, a második helyet szerezte meg, ezzel pedig tovább növelte előnyét az összetett Európa-bajnoki tabellán. A szezon utolsó futama a Rally Hungary lesz Magyarországon, Nyíregyházán és ahhoz, hogy mi is láthassuk a fiatal tehetséget ezeken a pályákon, ismét segítségre van szüksége - azok után, hogy megköszönte az eddigi óriási segítséget, a pilóta a Facebook-oldalán kért még egy utolsó támogatást.

Aki pénzzel segíti az indulását, annak a neve rajta lesz az R5-ös Skoda Fabián, illetve valaki szerencsés be is ülhet mellé majd egy körre. Ingram egyébként Nyíregyházán egy dobogós helyezéssel már Európa-bajnok is lehet. Cipruson a támogatók között pedig magyar neveket is felfedezhettünk:

Előkerült egy videó a 11 éves Lewis Hamiltonról

A világbajnok posztolta a videót, nagyra tartja édesapját, aki a szerelője, a mentora, a legnagyobb támogatója és a hőse is volt egyben.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I was 11 years old here. Damn, we’ve came such a long way. My dad, my mechanic, my mentor, my biggest supporter and my hero. I appreciate this man so much #nevergiveup #family

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

Franciaországban védte meg címét a magyar pilóta

Franciaországban zárult a Lotus Cup Europe idei szezonja. A GFS Racing Team versenyzője, Balogh Bence a három megrendezett versenyből kettőn győztesként érkezett a célba. Ezzel a magyar versenyző megvédte címét és 2018 után 2019-ben is bajnok lett - 511 pontot gyűjtött, a második helyezett Franck Laroche 470-nel zárt, a harmadik helyezett már 400 alatt maradt. Vizin Tamás 288 ponttal a 12. helyen végzett.

baloghbence

baloghbence2

fotó: MNASZ

Norris „tudta a helyét” Alonsóval szemben

Október 1-je volt a hivatalos nemzetközi kávénap - előkerült egy tavalyi felvétel, ahol a McLarennél Lando Norris tisztelettudóan kiszolgálta a csapat nagyágyúját, Fernando Alonsót...

 

Így ért oda az ötödik helyre a bokszból Albon

A bokszutcából rajtolt a Red Bull újonca Oroszországban, de végül ötödikként intették le - kérdés, hogy ezek a teljesítmények elegendők lesznek-e ahhoz, hogy 2020-ban is ebben az autóban ülhessen...

 

Videó: Vettel kapható volt egy kő-papír-ollóra egy rajongóval

Nem megszokott jelenet, de a német ferraris belement...

 

Hatalmas nevek és rengeteg magyar az idei RallyLegenden

Október 10-e és 14-e között rendezik az idei RallyLegendet San Marinóban, ahol ezúttal is elképesztő mezőny gyűlik majd össze – aktív és korábbi világsztárok, döbbenetes autók mellett pedig természetesen nagyon sok magyar indulót is láthatunk.

A RallyLegend magyar nevezői:

Nagy Tamás, Furstner András BMW 320i E46
Gabura Krisztián, Mihalik Péter BMW M3 E36
Schubert István, Szalai Dániel Mitsubishi Lancer
Szikszai Béla, Holló Barnabás Citroen C2 R2 Max
Karsai Tamás, Karsai Zsolt BMW M3
Peter Stefan, Begala Tamás BMW M3 E36
Bihari Péter, Konyári Zoltán Lada 21053
Nagy Mátyás, Nagyné Oláh Erika Lada 2101
Tóth Attila, Fejes Gyula Lada VFTS
Tóth Balázs, Bodolai Róbert Lada VFTS
Hodosi Gábor, Szoták Zoltán Lada 21074
Merencsics Árpád, Laboncz László Lada VFTS
Fábián Donát, Bencsik István Lada 2107
Gaál Ferenc, Gyenge Szandra Lada 2101
Studer Gábor, Kováts Edith Lada 21074
Vizelli Károly, Nagy Péter Lada VFTS

A teljes nevezési lista ezen a linken található!

bihari

Visszaszólt a Mercedes az F1-nek - legalábbis az Instagramon

Azzal a szöveggel posztolt a Formula-1 hivatalos Instagram-oldala, hogy senki sem szerzett több pontot Charles Leclerc-nél, mióta a mezőny visszatért a nyári szünetről Belgiumban - mint ismert, az utóbbi négy futam alapján a Ferrari monacói pilótája vezetné a bajnokságot. A Mercedes hivatalos Instagram-oldala viszont kommentet írt a poszt alá, amely így szól: "Senki sem szerzett több pontot Lewis Hamiltonnál, mióta visszatértünk a téli szünetről Ausztráliában".

pf3_17

Ezért vicces, hogy Vettel a V12-es motort sírta vissza

Emlékezetes rádióüzenettel kommentálta kiesését Sebastian Vettel az Orosz Nagydíjon: „Hozzátok vissza a ki***tt V12-es motorokat!” A német az MGU-K meghibásodása miatt esett ki, ezért emlegette a szóban forgó motorformulát. A tizenkét hengeres erőforrás szóba hozása azonban egyrészt azért volt furcsa, mert a német sosem versenyzett abban a korszakban, másrészt azért, mert az 1989 és 1995 közötti V12-es időszakban a Ferrari sokkal megbízhatatlanabb volt, mint a mostani hibrid érában.

A WTF1.com összegyűjtötte, hogy annak idején a Ferrari 113 verseny alatt (két autóval 223 rajt) 111 kiesést könyvelt el, ebből 35-öt motorhiba miatt. Mindkét autó 31 futamon ért célba. Jól összehasonlítható ezzel a V6-os hibrid éra, amely eddig 116 versenyt ölelt fel. 2014 óta 230 rajt után a Ferrari 30-szor esett ki, 5-ször motor miatt. Kettős célbaérésre 86-szor volt példa. Azzal mi egészítenénk ki a történetet, hogy V12-es motorral 11 Ferrari-győzelem született, hibrid erőforrással egyelőre 17.

Suzuka elé: ilyen volt egy pole-kör Ayrton Sennától 30 évvel ezelőtt

Japánban, Suzukában folytatódik majd a Formula-1-es szezon, a következő helyszínnel kapcsolatban pedig felidézzük, hogy milyen is volt egy pole-pozíciót érő kör 1989-ben - a főszereplő Ayrton Senna.

Nincs mese, a DTM is hibriddé válik

A Német Túraautó-Bajnokság promótere bejelentette, hogy a DTM is felül az alternatív hajtásláncok divatos vonatára, és átáll a hibrid erőforrások használtára. Ezzel, valamint a zöldebb üzemanyagok használatával bizonyítanák, mennyire környezettudatos tud lenni egy autósportszéria. Arról nem esett szó, hogy melyik szezonnal kezdődik az új korszak, az viszont biztos, hogy a szezonzáró hockenheimi fordulón a rajongókat utaztató VIP-autókat "különleges" üzemanyaggal tankolják meg.

Achim Kostron, a sorozat promóterének ügyvezetője hozzátette, elsődleges céljuk továbbra is a nézők szórakoztatása, de úttörő szerepüket vállalniuk kell. 

dtm-rajt-bh

Videó: A legjobb csapatrádiózások Szocsiból

A Ferrari csapatutasítása, Carlos Sainz éneklése, Romain Grosjean és Sebastian Vettel elkeseredettsége - így hangzottak a legjobb rádiózások a múlt hétvégi Orosz Nagydíjon. (A videó átkattintás után indul el.)

Íme a legeredményesebb pilóták az éppen csak felnőttek közül

Az F1 sorba rendezte a legjobb 21 év alatti pilótákat dobogós helyezéseik száma alapján. A legeredményesebb öt közül is toronymagasan kiemelkedik a 17 éves kora óta a sorozatban ténykedő Max Verstappen, akinek 28-nál állt meg a mutatója. Ennél többet ezen a tabellán már biztosan nem érhet el, ugyanis hétfőn betöltötte 22. életévét. A felsoroltak közül már csak Charles Leclerc-nek van lehetősége szépíteni az eredményen, de neki sem sokáig, október 16-án ő is belép a 21 felettiek klubjába.

Ha csak az utóbbi négy futamot nézzük, Leclerc vezeti a bajnokságot

A nyári szünettel mintha egy teljesen új szezon kezdődött volna a Formula-1-ben. Az év első felét a Mercedes még 83%-os győzelmi mutatóval uralta, a Belga Nagydíjjal kezdődő "második félidőben" viszont mindössze 25%-on állnak. Az utóbbi négy futamon a Ferrari az élre tört, így az elméleti, szeptember elejével kezdődő bajnokságot Charles Leclerc tizenegy pontos előnnyel vezeti. Legutóbbi győzelmével nagyot ugrott előre a második helyen álló Lewis Hamilton. 

Videó: Norris mellett soha senki nincs biztonságban

Szerencsétlen Alex Albon gyanútlanul sétált, amikor jött Lando Norris...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

When @landonorris is around, no one is safe! ⁣ #F1 #Formula1 #RussianGP

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Ezzel a videóval köszöntötte a Red Bull a születésnapos Max Verstappent

22 éves lett a Red Bull holland szupersztárja, csapata pedig ahelyett, hogy a nagyobbnál nagyobb teljesítményeiről készített volna videót, inkább néhány felvétel közben elhangzott káromkodással és vicces jelenettel köszöntötte.