DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 25. péntek

F2: Az utolsó körös újraindítás sem vette el Armstrong győzelmét a sprinten

Marcus Armstrong a Formula-2 sprintfutamának mind a 29 körét vezette: a második startpozícióból már a rajtnál megelőzte Clement Novalakot. Az új-zélandinak végig állnia kellett francia üldözője nyomását, aki egy késői baleset folytán kapott még egy váratlan lehetőséget. A mezőny női pilótája, Tatiana Calderon a kavicságyban kötött ki a 26. körben, biztonsági autós periódust követően pedig az utolsó körre még újraindították a versenyt. Armstrong azonban kivédte Novalak támadásait, a Hitech új-zélandija idén már harmadszor nyert versenyt.

A második Novalak első Formula-2-es dobogóját szerezte a pole-pozícióból, a szintén elsőéves Dennis Hauger állt a legalsó fokra. Nem szerzett pontot a bajnokság első és második helyezettje sem: Felipe Drugovich 10. helyen végzett – vasárnap a rajtelsőségből viszont erős eredménnyel szépíthet –, fő üldözője, az időmérőn balesetező Theo Pourchaire pedig felzárkózás közben már a második körben kavicságyba csúszott, innentől pedig a mezőny végén ragadt.

Az F2-es sprintfutam eredménye:

  Versenyző Csapat Idő/hátrány
1 Marcus Armstrong Hitech Grand Prix 43:42.549
2 Clément Novalak MP Motorsport 0.880
3 Dennis Hauger Prema Racing 1.990
4 Liam Lawson Carlin 2.517
5 Jüri Vips Hitech Grand Prix 3.026
6 Ayumu Iwasa DAMS 3.318
7 Richard Verschoor Trident 4.268
8 Logan Sargeant Carlin 4.650
9 Jack Doohan Virtuosi Racing 4.840
10 Felipe Drugovich MP Motorsport 5.458
11 Frederik Vesti ART Grand Prix 6.287
12 Amaury Cordeel Van Amersfoort Racing 6.719
13 Enzo Fittipaldi Charouz Racing System 7.416
14 David Beckmann Van Amersfoort Racing 8.103
15 Roy Nissany DAMS 8.940
16 Jehan Daruvala Prema Racing 9.719
17 Ralph Boschung Campos Racing 9.818
18 Calan Williams Trident 10.445
19 Marino Sato Virtuosi Racing 11.288
20 Théo Pourchaire ART Grand Prix 11.470
  Tatiana Calderón Charouz Racing System kiesett
  Olli Caldwell Campos Racing kiesett

Kettős magyar siker a Lotus Cup Europe-ban

Osztoztak a magyarok a Lotus Cup Europe hollandiai hétvégéjének győzelmein. Az asseni első versenyt Vizin Tamás, a második versenyt pedig Balogh Bence nyerte. A Lotusok bajnoksága augusztus 10-11-én folytatódik az angliai Brands Hatch pályán.

Vizin

fotó: MNASZ

Így készül Sainz első F1-es dobogójára

„Emlékeztetnem kellett magam, milyen a pezsgő íze” – kommentálta humorosan az alábbi képet Sainz. A fotó egy esküvőn készült.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I had to remind myself how champagne tastes.

A spanyol nem mostanában járt utoljára a dobogón, 2014-ben a Formula Renault 3.5 francia versenyén végzett a top 3-ban, azon a hétvégén mindkét futamot elsőként zárta. Mint a fotón látható, a második helyen épp Pierre Gasly végzett, aki a bajnokságban is ezüstérmes lett Sainz mögött öt évvel ezelőtt.

Thaiföldi sör után thaiföldi cider szállt be a Formula-1-be

A Singha sör már 2015-ben meglátta a fantáziát a Formula-1-ben: Kimi Raikkönen személyét a márka olyan erős reklámtényezőnek érezte, hogy nem maradt a Ferrarinál az idei szezonban, inkább a finn versenyzőt követve az Alfa Romeóhoz pártolt.

A sör nyomdokaiban egy másik alkoholos ital is feltűnik az F1-ben Thaiföldről: a Moose nevű kézműves cider választása kézenfekvő módon a Toro Rossóra esett, hiszen itt szerepel a mezőny egyetlen thai pilótája, Alexander Albon. A cég jelentős méretű szponzorfeliratokat vásárolt az autók oldalán, emellett a versenyzőoverallokon és Albon sisakján is megjelenik a cider neve.

Egymillióan akarnak jegyet venni a Holland Nagydíjra

A versenynaptárba 2020-ban visszatérő zandvoorti Holland Nagydíj elsöprő népszerűségnek örvend: a futam rendezője, az egykori F1-es Jan Lammers egy tévéműsorban elmondta, egymillió (!) jegyigény érkezett be hozzájuk.

„Tudtuk, hogy népszerű lesz, de ez őrület. Hat teltház lehetne vasárnap” – mondta Lammers. A pálya kapacitása napi 105 ezer nézőt tud befogadni, a szervezők pedig dolgoznak azon, hogy ezt a versenyig növeljék. Ennek pontos dátuma egyelőre nem ismert, csak annyi, hogy májusban rendezik a Holland Nagydíjat.

Hiánypótló videó: így ugrik medencébe Kimi Raikkönen egy rózsaszín gumiflamingóról

A Jégember láthatóan jól szórakozik.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Just Kimi living his best life @kimimatiasraikkonen . #Raikkonen #Iceman #F1 #Formula1 #Weekend

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

 

Van valami fenséges abban, amit egy oválpálya látványa nyújt éjjel

Szinte már művészi a kép, amit az IndyCar Twitterére a vasárnap hajnali iowai futam esőszünetének vége felé töltöttek fel.

 

Melyik több? Az egyenlítő hossza, vagy amennyit a Ferrari versenyzői vezetnek egy szezon során?

A Ferrari tweetjéből kiderül a válasz.

 

ERC: Herczig a hetedik helyen zárta a római Eb-futamot

Nem tudta megtartani szombat esti ötödik pozícióját Herczig Norbert és Ferencz Ramón a római ERC-futamon, vasárnap két helyet hátracsúszva abszolút hetedikként zárták a viadalt. A magyar páros ma is ott tudott autózni a legjobbak között, de pechjére a szombaton még mögötte lévő Chris Ingram, valamint a hazai pályán versenyző Andrea Crugnola még gyorsabbnak bizonyult és bár Herczigék végül csak néhány másodperccel kaptak ki Ingramtől, de megelőzni nem tudták.

Ezzel együtt idei egyik legjobb futamát teljesítette a MOL Racing Team kettőse és az Ifj. Érdi Tibor - Kovács Szabolcs duó is bizonyított vasárnap: ugyan szombaton rögtön az első szakaszon több percet veszítettek egy dupla defekt miatt, ma már ők is többször befértek a legjobb tíz közé és végül a 14. helyig zárkóztak fel.

Harmadik magyar párosként Jánosa Ákos és Szőke Tamás szombaton kiesett, vasárnap szuperralival állt vissza, így végül az abszolút 41. helyen ért célba.

A futamot egyébként szombati első helyét megőrizve a helyiek korábbi nemzetközi sztárja, Giandomenico Basso nyerte a szintén helyi Simone Campedelli előtt.

mol herczig róma erc

fotó: MOL Racing Team

A legjobb kép arról, mit is jelent egy F1-es versenyzőnek hazai pályán versenyezni

A múlt heti Brit Nagydíjon mindenki akart magának egy kicsit a hazai sztárból, Lewis Hamiltonból.

 

Lehet, hogy A Kapitány már 82 éves, mégis elsők között gratulál győztes versenyzőjének

Jó látni, hogy az IndyCar legsikeresebb alakulatát, a Team Penskét alapító Kapitány, Roger Penske 82 évesen is fáradhatatlan, és még mindig, gyakorlatilag napi szinten jelen van az istálló életében. Nem hiányozhatott a vasárnap éjjeli iowai IndyCar-futam győztese, Josef Newgarden mellől sem - persze, hiszen a versenyzője...

 

Még egy pontokat nem érő futam megnyerése is óriási örömöt okozott a W Seriesben

Persze érthető is, hiszen a második asseni futamot a bajnokság állása alapján megfordított rajtrács első helyéről indulva az a Megan Gilkes nyerte, aki a tabella tökutolsó helyén állt nulla szerzett ponttal. Így pedig egy amúgy tét nélküli futam megnyerése is óriási örömmel jár, pláne ha az az adott győzelem mindössze három ezredmásodpercen múlik.

 

Úgy előzte riválisait Santino Ferrucci az IndyCar iowai futamán, mintha szembe jöttek volna

Valami elképesztő rajtot fogott az F2-ből a balhéja miatt kiebrudalt, az IndyCarban viszont megkomolyodni látszó Santino Ferrucci - rögtön az első métereken öt pozíciót fogott, miután senki nem figyelt rá a felső íven, így pedig szabad volt előtte a pálya, és épp csak vörös szőnyeget nem terítettek le elé.

 

A bravúrok bravúrja egy ilyen mentés oválpályán

Ha valaki oválpályán hibázik, annak egy kanyargós pályához képest mindig hatványozottak a következményei - na, erre az alapvetésre hányt fittyet Alexander Rossi az IndyCar magyar idő szerint vasárnap éjjeli iowai futamán, amikor egy óriásit mentett. Érdemes megnézni az egészet a mögötte jövő James Hinchcliffe szemszögéből is, ahonnan talán még inkább látszik, mekkora mentés is volt ez.

 

 

Vettel vagy Leclerc ismeri fel jobban az F1-es pályákat?

Különböző jellemzők alapján kellett eltalálni (minél gyorsabban), hogy melyik pályáról van szó - például, hogy melyikre kell a legmesszebb utaznia a Shellnek, melyik van a második legközelebb a Shell központjához, melyik van a legmagasabban, melyik megy át a Casinón, melyik készült el 2012-ben, melyiket veszi körbe történelmi város, melyik pályát teljesítik háromnegyedrészt padlógázon, melyik pálya országában van 33 sziget, ilyesmi.

A meccset végül 10-5 arányban az ilyen témában mindig erős Vettel nyerte!

Belülről is megnézhetjük Bottas goodwoodi megőrülését

A Mercedes töltött fel videót arról, ahogy Valtteri Bottas megkínozta a W08-as F1-es gépet a goodwoodi Sebességfesztiválon.

Button pályára vitte 2009-es világbajnok F1-es autóját

Már tíz év telt el Jenson Button vb-címe óta, Silverstone-ban azonban most újra beleülhetett a Brawn GP 2009-es autójába és kimehetett vele a legendás pályára - minden mondatából süt a boldogság. Az eseményen természetesen Ross Brawn is ott volt. A Sky Sports videója:

Herczigék ötödikek az elképesztően eseménydús római ERC-futamon

Gyakorlatilag mind a hat szakaszon volt drámai esemény a Róma Rali első napján, ugyanis folyamatosan hullottak az élmezőnybe tartozó pilóták - rengeteg volt a defekt, de az olyan hiba is, amely miatt véget ért valaki számára a verseny. Az első szakaszt megnyerő Nikolaj Gryazin például rögtön a második gyorsaságin leesett az útról, a negyedik szakaszon az aktuális első két helyezett szállt ki (egyikük eldobta, a másikuk defektet kapott), az utolsó pályán pedig az ERC-listavezető Lukasz Habaj is kiállni kényszerült. Jelenleg a helyiek korábbi IRC-sztárja, Giandomenico Basso vezet , bő fél perccel az ERC-címvédő Alexej Lukjanuk előtt.

Herczig Norbert és Ferencz Ramón a többiek gondjait kihasználva remekül tört előre a nap folyamán: ők nem erőltették túl a szakaszokat és bár a végére elfogyott a gumijuk, emiatt beszedtek némi hátrányt, így is az ötödik helyen állnak a szombati nap végén. Mögöttük vannak azért náluk gyorsabbak (az eddigiek alapján), de amilyen fordulatokat hozott eddig ez a verseny, ha valaki célbaér, akkor bármi elképzelhető...

Kevésbé volt szerencsés ifj. Érdi Tibor és Kovács Szabolcs, akik már az első szakaszon defektet kaptak és visszaestek, innen próbáltak felkapaszkodni, de nem tartózkodnak pontszerző helyen. Az R2-es autók között Jánosa Ákos és Szőke Tamás a negyedik szakaszon több percet veszített, itt elúszott a versenyük érdemi része.

Az eredmények ezen a linken megtekinthetők!

mol_2

fotó: MOL Racing Team

A Toyota WRC-jét tesztelte Valtteri Bottas

Az év elején rajthoz állt az Arctic Ralin, ezzel első ralis tapasztalatait szerezte Valtteri Bottas, most viszont kipróbálta a konstruktőri világbajnoki címvédő Toyota WRC-jét is - a japán gyártó WRC-csapatának Finnország a központja és a finn Tommi Makinen a csapatfőnöke, innen a kapcsolat. Túl sok mindent nem kell belelátni a tesztbe, a csapat szerint előre megbeszélték Bottasszal, hogy ha lesz rá lehetőség, akkor kipróbálja a Yaris WRC-t és mivel a soron következő Finn Ralira tesztelnek most Ott Tanakék, így a "tesztautót" Bottas is táncba vihette a lendületes, ugratókkal teletűzdelt pályán. 

 

Verstappen és Coulthard futárnak állt - több-kevesebb sikerrel

Négy csomagot kellett kézbesítenie a Red Bull két pilótájának Nizzában.

 

Az életéért rohant egy nyúl a Brit Nagydíjon

Lando Norris autója előtt rohant át egy mezei nyúl:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

A hare-raising moment for this furry guy at Silverstone . #F1 #Formula1 #LandoNorris #McLaren #Silverstone #BritishGP #Hare @landonorris @mclaren

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,