DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 27. vasárnap

F3: Barbadosi győztes, még szorosabb lett a tabella

A szombati sprintfutamon még nagy balesetével került be a hírekbe Zane Maloney, akinek autója többször megfordult a tengelye körül a Blanchimont kanyarban az Oliver Goethével történt ütközés után. A vasárnapi főversenyen viszont már első Formula-3-as győzelmét szerezte a 18 éves barbadosi.

Caio Collet kezdte pole-pozícióból a versenyt, de már a rajtnál helycsere történt, a mindössze negyedik F3-as futamát teljesítő Goethe vette át a vezetést – a Le Combes-ban mindketten elhagyták a pályát, veszélyes visszatérésért pedig 5 másodperces időbüntetéssel sújtották a brazilt. Collet egyszer még visszavette a vezetést, Maloney a 11. körben előzte meg az első helyért. A tridentes a szezon 11. különböző futamgyőzteseként állt a dobogó tetejére, a további pozíciókért zajló csatából csapattársa, Roman Stanek jött ki nyertesen. A szombati első helyezett Oliver Bearman lett a harmadik, Goethe éppen lemaradt a dobogóról, a Stanek mögött befutó Collet pedig a büntetéssel együtt csak hatodikkal zárt.

A versenyen kétszer is bejött a biztonsági autó, először a második körben a bajnokesélyes Victor Martins balesete miatt. Két másik főszereplő, Isack Hadjar és Arthur Leclerc csak a mezőny hátsó részében értek célba, ami azt jelenti, hogy a tabellán átrendeződtek a frontvonalak. A hétvégén csupán egy pontot gyűjtő Hadjar továbbra is vezeti az összetettet 106 ponttal, de kettős dobogójával a Oliver Bearman 105 ponttal rendelkezik, Martin 104, Leclerc pedig 101 egységen áll Spát követően, mindössze két fordulóval és két héttel szezon vége előtt.

Az F3-as főfutam eredménye:

  Versenyző Csapat Idő/hátrány
1 Zane Maloney Trident 45:33.153
2 Roman Staněk Trident 1.046
3 Ollie Bearman Prema Racing 5.684
4 Oliver Goethe Campos Racing 6.737
5 Jonny Edgar Trident 7.433
6 Caio Collet MP Motorsport 9.297
7 David Vidales Campos Racing 10.831
8 William Alatalo Jenzer Motorsport 10.879
9 A.Smolyar MP Motorsport 11.665
10 Reece Ushijima Van Amersfoort Racing 13.360
11 Arthur Leclerc Prema Racing 13.608
12 Franco Colapinto Van Amersfoort Racing 14.855
13 Zak O'Sullivan Carlin 15.784
14 Isack Hadjar Hitech Grand Prix 16.423
15 J.M.Correa ART Grand Prix 16.909
16 Kaylen Frederick Hitech Grand Prix 17.952
17 Jak Crawford Prema Racing 18.311
18 Brad Benavides Carlin 20.101
19 R.Villagómez Van Amersfoort Racing 20.610
20 Nazim Azman Hitech Grand Prix 20.940
21 Francesco Pizzi Charouz Racing System 21.568
22 Pepe Martí Campos Racing 23.753
23 C.Mansell Charouz Racing System 24.691
24 Enzo Trulli Carlin 24.908
25 László Tóth Charouz Racing System 25.404
26 F.Malvestiti Jenzer Motorsport 1:13.968
  Grégoire Saucy ART Grand Prix  
  Ido Cohen Jenzer Motorsport  
  Victor Martins ART Grand Prix  
  Kush Maini MP Motorsport  

Tíz éve bemutatkozott a németek álomcsapata

2010. január 25-én tartotta autóbemutatóját a Formula-1-be 55 év után önálló gyári csapattal visszatérő Mercedes. Az MGP W01 névre elkeresztelt versenygépet ráadásul a Formula-1 legsikeresebb pilótája, a három év szünet után visszatérő Michael Schumacher vezethette, aki csapattársként az akkoriban fiatal tehetségként számontartott Nico Rosberget kapta.

A nagy remények ellenére – mint tudjuk – a Mercedes első évei Schumacherrel nem váltak sikertörténetté, a csapathoz 2013-ban csatlakozó Lewis Hamilton évtized közepén kezdődő és ma is tartó tarolásához azonban szükség volt az akkor lefektetett alapokra.

Átjárhatóvá válik a WEC és IMSA csúcskategóriája

A hosszútávú versenyzés számára nagy bejelentést tett pénteken a WEC-t és Le Mans-i 24 órást szervező ACO, valamint az amerikai bajnokságot felügyelő IMSA. A tengerentúli széria csúcskategóriáját, a DPi-t (Daytona Prototype International) egy új kategória, az LMDh váltja, amely a 2021/22-es szezonnal kezdődően szerepelhet a WEC-ben. Az LMDh-k és az új elsővonal, az LM Hypercar teljesítményét BoP fogja kiegyenlíteni. Egyelőre arról nincs megerősítés, hogy az átjárás fordítva is lehetséges lesz, azaz Hypercarok is szerepelhetnek az Egyesült Államokban.

Eddig a WEC és Le Mans csúcskategóriája az LMP1, az IMSA-é a DPi volt, átjárás nélkül – míg az alacsonyabb géposztályok, az LMP2 és LMGTE versenyezhettek mindkét bajnokságban.

Az LMDh alapja – a DPi-hez hasonlóan – az LMP2 lesz, a hátsó tengelyre szerelt hibrid hajtással. A végső cél egy közös szabályrendszer a WEC és IMSA csúcskategóriája számára, amely legkorábban 2025-ben valósulhat meg.

Sainz, Norris és az F1 hivatalos Instagram-oldala is beszállt a legújabb közösségi oldalas őrületbe

A napokban kezdett el terjedni a világhálón a legújabb mém, amelyben az emberek saját magukat ábrázoló fotókkal illusztrálják a négy közösségi médium (LinkedIn, Facebook, Instagram és Tinder) sajátosságait. A Formula-1-et is utolérte az őrület: Carlos Sainz és Lando Norris saját magával, míg az F1 kivel mással, mint a roppant sokoldalú Kimi Raikkönennel szállt be a játékba.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Get you an Iceman who can do it all #F1 #Formula1 #DollyPartonChallenge @kimimatiasraikkonen

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

No clue what this is about... can someone tell me. (no photoshop pics included)

Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés,

Ha kitzbüheli lesiklás, akkor F1-es sztárok tömkelege

Szombaton rendezték a világ legismertebb és legveszélyesebbnek tartott alpesi sí lesilóversenyét, a kitzbüheli Hahnenkammrennent. A 80. évfordulóját ünneplő legendás esemény rendre sok sztárt Ausztriába csábít, s ez alól nem kivétel a Formula-1 sem: elsősorban a Red Bull által támogatott versenyzők tűnnek fel évről évre a helyszínen.

Idén a Max Verstappen által megosztott fotó tanúsága szerint a teljes F1-es brigád jelen volt Alexander Albon, Pierre Gasly és Danyiil Kvjat révén (illetve a szintén a Red Bull által támogatott KTM-mel versenyző MotoGP-s, Pol Espargaro is feltűnik a képen). Rajtuk kívül az osztrákok korábbi futamgyőztese, Gerhard Berger is kilátogatott a versenyre, a száguldó cirkusz egykori első embere, Bernie Ecclestone pedig még a győztes Matthias Mayernek is gratulált.

 

kitzbühel-1-berger

kitzbühel-2-ecclestone

Közös gokartozással melegített Albon és Russell

A Formula-1 két tavalyi újonca, George Russell és Alexander Albon a téli szünetben sem unatkozik a brit pilóta Instagramjára feltöltött fotók tanúsága szerint. Érdemes a poszt alatti kommenteket is elolvasni: a Mercedes arról érdeklődik, ki került ki győztesen a harcból, míg Russell idei új williamses csapattársa, Nicholas Latifi azt sérelmezi, hogy őt nem hívták meg a versenyre…

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mega day with the boys

George Russell (@georgerussell63) által megosztott bejegyzés,

Schumachertől Mansellen át Winkelhockig – a legjobb beugrók az F1 történetében

Érdekes top 10-es összeállítást készített a Formula-1 YouTube-csatornája azokról a pilótákról, akik helyettesként szerepeltek vagy akár mutatkoztak be a száguldó cirkuszban, és a beugrásuk alkalmával remek (rész)eredményt tudtak felmutatni. Michael Schumacher jordanes debütálásának történetét alighanem mindenki ismeri, ahogy vélhetően Markus Winkelhock nürburgringi vezetésére is sokan emlékeznek, de azért van néhány kevésbé ismert sztori is a videóban (amely a YouTube-ra átkattintva indul!).

 

Norris a Tour de Wokinggal edz

Lando Norris szerint felejtsük el a Tour de France-t, az igazán menő a Tour de Woking - a McLaren F1-es pilótája a gyár közelében lakik, úgyhogy akár kerékpárral is megteheti az utat a munkahelyére, bár itt nem biztos, hogy éppen ezt csinálja. Az a maszk mindenesetre kell...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Forget Tour de France. It’s all about Tour de Woking #cycling#winter#training x @wearegrip

Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés,

Ken Block olyan helyre is kamerát rakott a versenyautójában, ahova nem szokás

A féktárcsa izzását és a turbó narancsszínűre változását is láthatjuk a Ford Escortjában.

 

Vajon Zandvoortban is produkál valami mágikusat Verstappen?

Ezt a kérdést tette fel a Red Bull - és egyúttal kiposztolta az alábbi videót, amelyben Max Verstappen legnagyobb pillanatait szedték össze.

 

Egyetlen szezon után kivonul az Aston Martin a DTM-ből

Az R-Motorsport 2019-ben négy autóval debütált a német túraautós sorozatban, ma azonban bejelentette, az idei szezonban nem kívánnak elindulni. 

A márka a korábban távozó Mercedest váltotta a szériában, ám a jóval tapasztaltabb Audival és a BMW-vel nem tudta felvenni a versenyt. Év végén eladták mind a négy autójukat, és a bajorokkal kezdtek motorszállítói tárgyalásba, ami ezek szerint zátonyra futott. A hivatalos közlemény szerint a márka "újraértékelte a motorsportprogramját", és "új céljai vannak" a jövőre nézve, amelyekről hamarosan bejelentést tesz. Nem lepődnénk meg, ha ez az F1-es projekt előszele lenne.

aston-dtm-20191

Fotó: DPPI

A tesztig kell várnunk az Alfa Romeo bemutatójára

Február 19-én, a 2020-as téli tesztsorozat első napján rántják le a leplet az olasz márka idei F1-es autójáról, a C39-ről. A bemutató helyi idő szerint 8:15-kor kezdődik a bokszutcában. A két állandó versenyző, Kimi Raikkönen és Antonio Giovinazzi mellett a gárda új fejlesztőpilótája, Robert Kubica is jelen lesz. 

Az Alfa Romeo a hetedik a sorban, amely nyilvánosságra hozta bemutatójának időpontját. A menetrend itt olvasható, még a Red Bull, a Williams és a Haas hiányzik a listáról.

alfa-2019001

Fotó: DPPI

Képrejtvénynek is beillik a McLaren új posztja

A szerkesztőség háromból kettő tagján kifogott a McLaren Twitteren közzétett vicces bejegyzése – szerencsére harmadik kollégánk elárulta a megoldást. Ti rögtön rájöttök, mit akart mondani a McLaren ezzel a poszttal?

Magyar néző orra előtt törte rommá a Hyundait a világbajnok

A csapatot váltó Ott Tanak a Monte-Carlo Rali negyedik gyorsasági szakaszán csúszott ki és szenvedett gigantikus balesetet. Éppen erről a nézői pontról követte a versenyt a hazai autósportból ismert Jobbágy Ákos, aki ezeket a képeket osztotta meg a roncsról. A versenyző és navigátora épségben megúszta az esetet.

Megzabolázott F1-es autók kerülnek magánkézbe

Két átalakított Formula-1-es autó, egy 2011-es Marussia és egy 2012-es Sauber válik bárki által megvásárolhatóvá egy brit cégnek köszönhetően. A TDF-1 kódnevű projekt keretében a két gépet olyan szempontok alapján módosították, hogy azok civilek számára is kezelhető, megbízható pályaautókká váljanak. Kaptak önindító motort és extra hűtőventillátorokat, a 2,4 literes V8-as erőforrásokat pedig kisebb, 1,73 literes turbófeltöltősökre cserélték, amelyek maximális fordulatszáma 9000/perc. 

A cég szerint az autók karosszériái érintetlenek, és a nyitható hátsó szárny is működik rajtuk.

Padlógázzal esett le az útról, az első versenyen rommá törte autóját a WRC világbajnoka - videó

Hatalmaset esett a szezonnyitó Monte-Carlo Rali negyedik gyorsasági szakaszán Ott Tanak: a világbajnoki címvédő borzasztóan összetörte új autóját, a Hyundai i20 WRC-t. Szerencsére a versenyzők épségben kiszálltak az autóból, viszont a futamon eddig harmadik helyen álló Tanak ezzel az óriási bukással debütált új csapatában:

Már sütik a Mercedes W11-et

Nem tévedés, a 2020-as versenygép karosszériájának fontos elemei valóban ebben a hatalmas kemencében készülnek. A szénszálból készült komponenseket magas nyomás alatt, körülbelül 180 Celsius-fokon hőkezelik.

Ez volt a WTCR szezonja dióhéjban

Közel ötperces videót tett közzé a széria a YouTube-on, amely a szezon legemlékezetesebb történéseit tartalmazza – nagy hangsúllyal az eseménydús sepangi szezonzárón.

A magyar csapattulajdonos, aki a Toyota új WRC-pilótájának adott autót

Az Autósport és Formula Magazin műsorában Topp Zoltán, a Topp Cars tulajdonosa szerepelt – az ő R5-ös Skodájával nyerte a Szilveszter Ralit a hétvégén már Monte-Carlo Ralin vitézkedő finn Kalle Rovanpera, ez azonban csak egy apró epizód az alakulat eredménydús történetében.

Mennyire ismered jól a Schumacher testvérek történetét?

Mindent tudsz Michael és Ralf Schumacher pályafutásáról? Teszteld tudásod a Formula.hu kvízjátékával - a kérdéssor erre a linkre kattintva kitölthető!

 

dppi_6

fotó: dppi

Így dobja fel a szezon előtti edzést Daniel Ricciardo

Hamisítatlan ricciardós stílus...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

When the sessions going good you just gotta let natural causes take place. Panic not my friends. Panic not.

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés,