DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 29. hétfő

F3: Barbadosi győztes, még szorosabb lett a tabella

A szombati sprintfutamon még nagy balesetével került be a hírekbe Zane Maloney, akinek autója többször megfordult a tengelye körül a Blanchimont kanyarban az Oliver Goethével történt ütközés után. A vasárnapi főversenyen viszont már első Formula-3-as győzelmét szerezte a 18 éves barbadosi.

Caio Collet kezdte pole-pozícióból a versenyt, de már a rajtnál helycsere történt, a mindössze negyedik F3-as futamát teljesítő Goethe vette át a vezetést – a Le Combes-ban mindketten elhagyták a pályát, veszélyes visszatérésért pedig 5 másodperces időbüntetéssel sújtották a brazilt. Collet egyszer még visszavette a vezetést, Maloney a 11. körben előzte meg az első helyért. A tridentes a szezon 11. különböző futamgyőzteseként állt a dobogó tetejére, a további pozíciókért zajló csatából csapattársa, Roman Stanek jött ki nyertesen. A szombati első helyezett Oliver Bearman lett a harmadik, Goethe éppen lemaradt a dobogóról, a Stanek mögött befutó Collet pedig a büntetéssel együtt csak hatodikkal zárt.

A versenyen kétszer is bejött a biztonsági autó, először a második körben a bajnokesélyes Victor Martins balesete miatt. Két másik főszereplő, Isack Hadjar és Arthur Leclerc csak a mezőny hátsó részében értek célba, ami azt jelenti, hogy a tabellán átrendeződtek a frontvonalak. A hétvégén csupán egy pontot gyűjtő Hadjar továbbra is vezeti az összetettet 106 ponttal, de kettős dobogójával a Oliver Bearman 105 ponttal rendelkezik, Martin 104, Leclerc pedig 101 egységen áll Spát követően, mindössze két fordulóval és két héttel szezon vége előtt.

Az F3-as főfutam eredménye:

  Versenyző Csapat Idő/hátrány
1 Zane Maloney Trident 45:33.153
2 Roman Staněk Trident 1.046
3 Ollie Bearman Prema Racing 5.684
4 Oliver Goethe Campos Racing 6.737
5 Jonny Edgar Trident 7.433
6 Caio Collet MP Motorsport 9.297
7 David Vidales Campos Racing 10.831
8 William Alatalo Jenzer Motorsport 10.879
9 A.Smolyar MP Motorsport 11.665
10 Reece Ushijima Van Amersfoort Racing 13.360
11 Arthur Leclerc Prema Racing 13.608
12 Franco Colapinto Van Amersfoort Racing 14.855
13 Zak O'Sullivan Carlin 15.784
14 Isack Hadjar Hitech Grand Prix 16.423
15 J.M.Correa ART Grand Prix 16.909
16 Kaylen Frederick Hitech Grand Prix 17.952
17 Jak Crawford Prema Racing 18.311
18 Brad Benavides Carlin 20.101
19 R.Villagómez Van Amersfoort Racing 20.610
20 Nazim Azman Hitech Grand Prix 20.940
21 Francesco Pizzi Charouz Racing System 21.568
22 Pepe Martí Campos Racing 23.753
23 C.Mansell Charouz Racing System 24.691
24 Enzo Trulli Carlin 24.908
25 László Tóth Charouz Racing System 25.404
26 F.Malvestiti Jenzer Motorsport 1:13.968
  Grégoire Saucy ART Grand Prix  
  Ido Cohen Jenzer Motorsport  
  Victor Martins ART Grand Prix  
  Kush Maini MP Motorsport  

A Raikkönen család gyönyörű tájról kíván boldog karácsonyt

Kimi Raikkönen, felesége Minttu Virtanen és két gyermekük, Rianna, valamint Robin a meseszép svájci Alpokból kívánnak boldog karácsonyt szerte a világon.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Merry Christmas from Räikkönen family!

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

 

Így készül a 2020-as Dakarra Carlos Sainz

A kétszeres Dakar-győztes Carlos Sainz, a jelenleg a McLarennél versenyző Carlos édesapja már javában készül a jövő évi sivatagi kihívásra: "Az előttünk álló versenyen szinte alig lesznek emelkedők, viszont óriási lesz a hőség, éppen ezért ehhez illő edzéstervet dolgoztunk ki. Azok, akik szeretik a sportot, sosem hagyják abba a gyakorlásokat, de én idén szeptembertől még keményebben edzem. Ha valaki ilyen sokáig ül és ennyi bukkanót kell elviselnie, az bizony hatással lesz az ember nyakára. Büszke vagyok rá, hogy ismét részt vehetek ezen a viadalon, ahogyan arra is, hogy én vagyok a Dakar legidősebb győztese. Már nincs túl sok időm az autósportban, de kiélvezem, hogy még mindig itt lehetek, amíg azt nem érzem, hogy ideje megállnom" - mondta Carlos Sainz.

 

Kellemes ünnepeket kíván az Autósport és Formula Magazin

Valentino Rossiék is boldog karácsonyt kívánnak

Az öltözékek alapján nagy karácsonyi buli készül a MotoGP-versenyzőknél.

 

Az év legviccesebb pillanatai - mikor egy F1-es visz el egy körre

Sztárok, hétköznapi emberek, egy Formula-1-es pilóta oldalán nem számít ki vagy, biztos lehetsz benne, hogy nem marad rajtad szárazon ruhadarab, ha beülsz mellé egy körre. 2019 legviccesebb pillanatai a Pirelli Hot Laps akcióból:

Így kíván kellemes ünnepeket az Alfa Romeo csapata

Benne a két pilótával, Antonio Giovinazzival és Kimi Raikkönennel.

 

Mikor megkérdik, hogy mennyire várom a karácsonyt

Na jó, ehhez nem is kell sok kommentár, viszont indíthatnánk egy petíciót, hogy ez minden évben kikerüljön az oldalra karácsonykor!

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Might post this every Christmas ngl . #F1 #Formula1 #Kimi #Raikkonen #Throwback #TB @kimimatiasraikkonen

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

 

Két héttel a Dakar előtt cserélte le feleségét a navigátorülésben Peterhansel

Még el sem kezdődött a 2020-as Dakar Rali, máris nem várt nehézséggel szembesült a legnagyobb terepraliverseny 13-szoros győztese, Stephane Peterhansel, aki most először készült közös részvételre feleségével. Andrea (lánykori nevén Mayer) maga is többszörös Dakar-résztvevő, motorral és autó pilótájaként is teljesítette már a versenyt, utóbbival 2004-ből egy ötödik helye is van. Akkoriban ismerkedtek meg Peterhansellel, viszont csak nemrég kezdtek el komolyan együtt is versenyezni. Idén ott voltak az FIA Tereprali-világkupa több fordulóján is, Kazahsztánban és Marokkóban is dobogót szerezve (a férj vezetett, a feleség navigált az X-raid Miniben), minderre felkészülésként tekintve a 2020-as Dakarra. "2018-ban házasodtunk össze, és nászútként tekintettem erre az egészre" - mondta a Dakar-indulásról a feleség nemrégiben a Red Bull honlapján.

Most azonban kiderült, hogy Andrea Peterhansel mégsem lehet ott a férje mellett Szaúd-Arábiában, miután egy nem konkretizált orvosi vizsgálaton nem hagyták jóvá számára a részvételt. Az 54 éves versenyző mellé így a portugál Paulo Fiuza ugrik be navigátornak, akivel korábban már szintén dolgoztak együtt.

A 2020-as Dakar Rali január 5-én kezdődik. 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

No matter what you do - do it with love.... #abudhabidesertchallenge #xraid #mini #redbull #bfgoodrich

Andrea Peterhansel (@andreapeterhansel) által megosztott bejegyzés,

Kiszámolták: az 1749 éves Télapó csúcssebessége 4705882 km/óra

A 2021-ben induló új sorozat, az Extreme-E nemcsak az építkezéssel halad jól, de a közösségi médiás poénkodás térképére is fellépett.

Attól most megkíméltük magunkat, hogy kifürkésszük, van-e valamilyen algebrai számítás a feltűntetett sebességérték mögött, és tényleg kell-e ennyi a Télapónak, hogy egy éjszaka alatt meglátogassa a 840 millió keresztény családot, ha mindegyiknél eltölt egységnyi időt. Mindenesetre a 9 rénszarvaserővel rendelkező szán a világ kétségtelenül legerősebb járművének számít ezzel. A Télapó meg a legöregebb versenyzőnek. 

Autóversenyzők mutatják be, milyen lesz a karácsonyod

A családdal töltött első napon még egymás nyakába ugrotok, a másodikon már vitáztok, a harmadikon meg már egyenesen összetöritek a másikat? A Formula-E saját felvételeiből rakta össze, hogyan is telnek az ünnepek egy "átlagos" családban.

Oktatják a pilótákat Ecclestone karácsonyi üdvözlőlapján

Lehet, hogy már 89 éves és nem ő irányítja az F1-et, de Bernie Ecclestone továbbra is tartja magát élete egyik legjobb szokásához, és megrajzoltatja valakivel azt a karikatúrát, ami aztán „Bernie karácsonyi üdvözlőlapja” néven kerül a nyilvánosság elé.

A FOM korábbi elnöke ezúttal is elővette csípős humorát, és az F1 idén gyakran kritizált versenybírói tevékenységén ironizált. A kép szerint az FIA eligazításán ülő versenyzőkkel az alábbi szabályokat ismertetik az illetékesek:

1. A verseny rajtja előtt olvasd el a használati útmutatót.

2. Ne menj át semmilyen vonalon, bármilyen színű és bárhol is található.

3. A versenymérnökök és a pilóták közötti kommunikáció csak ügyvédeken keresztül történhet.

4. Ha balesetbe kerülsz, hibáztasd a másik versenyzőt.

5. Véletlenül se versenyezz, így elkerülheted a kizárást.

6. Ne gondolkozz, csak kövesd a csapatutasítást.

7. Ha bármiről kérdezünk, próbálj őszintének tűnni!

POTD-BE

Az F1 pilótái 2010-ben és ma

Pár nap és vége a 2010-es éveknek, ebből az apropóból a Formula-1 Instagramján egymás mellé rakták a mezőny versenyzőinek 2010-es és 2019-es fotóját.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

(part 2/3) . Another F1 trip down memory lane... which is your favourite photo?! . #Formula1 #F1

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Leclerc és Perez szerződése szól a leghosszabb időre

Charles Leclerc 2024 végéig hosszabbította meg kontraktusát a Ferrarival, ez alapján ő az a versenyző a mezőnyben, aki a legtovább elkötelezte magát egy csapat mellett. A biztos hellyel rendelkező pilóták listájában Sergio Perez a következő, aki 2022-ig állapodott meg a Racing Pointtal. Esteban Oconnak a Renault-val és George Russellnek a Williamsszel szól 2021-re a megállapodása, mindenki más csak 2020-ra van lekötve aktuális csapatához.

WRC-sztár is indul az idei Szilveszter Ralin

Váratlanul erős név emeli a Hungaroringen 21. alkalommal megrendezett óévbúcsúztató verseny, a Szilveszter Rali színvonalát december 27-29-én. A szervezők bejelentése alapján a futamon rajthoz áll a 19 éves finn Kalle Rovanpera, a WRC2 Pro idei bajnoka.

A nemzetközi ralizás nagy reménységének tartott Rovanpera a szlovák Rufa Sport színeiben, Noora Korhonen navigálásával utoljára szerepel a Skoda Fabia R5-tel, amellyel idei bajnoki címét szerezte, sokszor a WRC abszolút mezőnyében is kiválóan szerepelve: Portugáliában hatodik, Chilében nyolcadik helyen ért célba. A finn jövőre már a címvédő Toyota gyári WRC-pilótája lesz, Sebastien Ogier és Elfyn Evans csapattársaként.

Ami a hazai indulókat illeti, 2019 magyar ralibajnoka, a Szilveszter Ralit háromszor (2014, 2016, 2017) megnyerő Vincze Ferenc is rajthoz áll. Rovanperával ellentétben ő nem elbúcsúzik eddigi versenygépétől, hanem először szerepel az újjal: ez lesz bemutatkozó futama a Volkswagen Polo R5-tel.

A Red Bull utolsó idei hülyéskedése

Twitteren közölték, hogy az ünnepek sem telhetnek el nélkülük. Két szörnyű karácsonyi pulóver, műhóesés, ajándékcsomagolás és egy kis éneklés is szerepet kapott benne.

 

Egy mérnök szerint azért jók a V6-os motorok, mert nem teszik tönkre a hallását

2014-es bevezetésük óta gyakori viták tárgyát képezték a V6-os hibrid erőforrások, amelyek hangélményben kevesebbet nyújtanak elődeiknél, a szívó V8-asoknál. Ezt azonban nem mindenki élte meg visszalépésként, a Mercedes hajtásláncáért felelős ügyvezetője például örül neki, hogy végre olyan motorok közelében dolgozik, amelyek nem rontják tovább a hallását.

"Az üvöltő V8-asok és V10-esek sokunknak halláskárosodást okoztak, szóval én előrelépésként értékelem" - árulta el Andy Cowell a Motor Sport Magazine-nak, majd hozzátette, a fejleményeknek köszönhetően 2014 óta több család látogat ki a versenypályákra.

mercedes-garazs-2018

Fotó: DPPI

Rosberg TV-s szerepet kapott

Nico Rosberg szinte új életet kezdett, miután 2016-ban visszavonult az F1-ből. Egyik új szenvedélye a vállalkozás, aminek most TV-kamerák kereszttüzében is hódolhat, ugyanis a The Lion's Den című német televíziós műsorban az lesz a szerepe, hogy létező startupoknak próbál meg befektetőket találni. 

"Az F1-ben az elkötelezettség, a bátorság és a végtelen győzni akarás vitt sikerre, de ezek a tulajdonságok nemcsak a versenypályán, hanem a startupok világában is elengedhetetlenek. Várom már, hogy izgalmas ötleteket segítsek sikerre vinni" - nyilatkozta a korábbi pilóta, akit jövőre láthatunk ebben a szerepben.

rosberg-abudhabi-2019

 

Háromszor döntötte meg a leggyorsabb kerékcsere rekordját a Red Bull

A csapat többször is felülmúlta saját magát a bokszutcában: Nagy-Britanniában 1,91-re, Németországban 1,88-ra, Brazíliában 1,82 másodpercre tornázták a hivatalos Formula-1-es rekordot.

Nem a Hyundai i30 N lett az év TCR-modellje

A 2019-es Év TCR-modellje díjat a Honda Civic Type R nyerte. Az elismerést teljesítmény alapján osztja ki a TCR licensztulajdonosa, a WSC, valamennyi sorozatot tekintetbe véve: így lett az idén 14 bajnoki címet és 65 futamgyőzelmet gyűjtő Honda a befutó. Nagyon szoros versenyben, amely csak a WTCR fináléjával dőlt el: a Civic Type R 9652 pontot ért el, az Audi RS 3 LMS 9483-at, míg a harmadikként végző Hyundai i30 N 8720,75-öt.

 

Schumacher első győzelme az F2 idei kiemelkedő pillanatai között

Karrierje során először a Hungaroringen nyert Formula-2-es futamot Mick Schumacher, akinek sikere bekerült a széria idei legfontosabb mozzanatai közé. A videó ide kattintva is elindul.