DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 27. vasárnap

F3: Barbadosi győztes, még szorosabb lett a tabella

A szombati sprintfutamon még nagy balesetével került be a hírekbe Zane Maloney, akinek autója többször megfordult a tengelye körül a Blanchimont kanyarban az Oliver Goethével történt ütközés után. A vasárnapi főversenyen viszont már első Formula-3-as győzelmét szerezte a 18 éves barbadosi.

Caio Collet kezdte pole-pozícióból a versenyt, de már a rajtnál helycsere történt, a mindössze negyedik F3-as futamát teljesítő Goethe vette át a vezetést – a Le Combes-ban mindketten elhagyták a pályát, veszélyes visszatérésért pedig 5 másodperces időbüntetéssel sújtották a brazilt. Collet egyszer még visszavette a vezetést, Maloney a 11. körben előzte meg az első helyért. A tridentes a szezon 11. különböző futamgyőzteseként állt a dobogó tetejére, a további pozíciókért zajló csatából csapattársa, Roman Stanek jött ki nyertesen. A szombati első helyezett Oliver Bearman lett a harmadik, Goethe éppen lemaradt a dobogóról, a Stanek mögött befutó Collet pedig a büntetéssel együtt csak hatodikkal zárt.

A versenyen kétszer is bejött a biztonsági autó, először a második körben a bajnokesélyes Victor Martins balesete miatt. Két másik főszereplő, Isack Hadjar és Arthur Leclerc csak a mezőny hátsó részében értek célba, ami azt jelenti, hogy a tabellán átrendeződtek a frontvonalak. A hétvégén csupán egy pontot gyűjtő Hadjar továbbra is vezeti az összetettet 106 ponttal, de kettős dobogójával a Oliver Bearman 105 ponttal rendelkezik, Martin 104, Leclerc pedig 101 egységen áll Spát követően, mindössze két fordulóval és két héttel szezon vége előtt.

Az F3-as főfutam eredménye:

  Versenyző Csapat Idő/hátrány
1 Zane Maloney Trident 45:33.153
2 Roman Staněk Trident 1.046
3 Ollie Bearman Prema Racing 5.684
4 Oliver Goethe Campos Racing 6.737
5 Jonny Edgar Trident 7.433
6 Caio Collet MP Motorsport 9.297
7 David Vidales Campos Racing 10.831
8 William Alatalo Jenzer Motorsport 10.879
9 A.Smolyar MP Motorsport 11.665
10 Reece Ushijima Van Amersfoort Racing 13.360
11 Arthur Leclerc Prema Racing 13.608
12 Franco Colapinto Van Amersfoort Racing 14.855
13 Zak O'Sullivan Carlin 15.784
14 Isack Hadjar Hitech Grand Prix 16.423
15 J.M.Correa ART Grand Prix 16.909
16 Kaylen Frederick Hitech Grand Prix 17.952
17 Jak Crawford Prema Racing 18.311
18 Brad Benavides Carlin 20.101
19 R.Villagómez Van Amersfoort Racing 20.610
20 Nazim Azman Hitech Grand Prix 20.940
21 Francesco Pizzi Charouz Racing System 21.568
22 Pepe Martí Campos Racing 23.753
23 C.Mansell Charouz Racing System 24.691
24 Enzo Trulli Carlin 24.908
25 László Tóth Charouz Racing System 25.404
26 F.Malvestiti Jenzer Motorsport 1:13.968
  Grégoire Saucy ART Grand Prix  
  Ido Cohen Jenzer Motorsport  
  Victor Martins ART Grand Prix  
  Kush Maini MP Motorsport  

Két új fiatal a Renault akadémiáján

Újabb tagokkal, két 2019-es bajnokkal bővült a Renault Sport Akadémia. A 18 éves Oscar Piastri a márka saját bajnokságát, a Formula Renault Eurocupot nyerte meg 20-ból hét futamgyőzelemmel. A brit zászló alatt versenyző, ausztrál nemzetiségű pilóta 10 évesen kezdett gokartozni, formulaautóban pedig negyedik teljes szezonjára készül, melyet már a Formula-3-ban fog tölteni, a címvédő istálló, a Prema pilótájaként.

A másik most bejelentett igazolás Hadrien David, aki 15 évesen a francia Formula-4 legfiatalabb bajnokává vált, ráadásul a kategória délkelet-ázsiai bajnokságában is vendégszerepelt, ahol nyolcból hat győzelmet szerzett – mindezt első formulaautós szezonjában. Az immár Renault támogatásával felvértezett francia, aki Esteban Ocon edzőtársa, a Formula Renault Eurocupban folytatja az MP Motorsporttal. Érdekesség a két fiatal pilóta kapcsán, hogy a magyar közönség is láthatta őket, tavaly ugyanazon a hétvégén, szeptember 7-8-án mindketten futamot nyertek a Hungaroringen saját kategóriájukban.

Az akadémia meglevő tagjai a Renault Sport weboldala alapján Guanyu Zhou, Christian Lundgaard, Max Fewtrell és Ciao Collett.

Most akkor világbajnok, világkupagyőztes vagy világkupabajnok Michelisz Norbert?

Minek nevezzelek? – tettük fel a kérdést magának a WTCR 2019-es legjobbjának, aki ezt válaszolta:

„Világbajnok. Van az FIA-nak erről állásfoglalása, ami szerint a sorozat hivatalos elnevezése világkupa, de a győztesek világbajnoknak vagy csapatvilágbajnoknak hívhatják magukat. Tehát Gabriele Tarquini is mondhatja magát a tavalyi eredménye miatt világbajnoknak, és a Lynk & Co is csapatvilágbajnokként hirdeti magát. Nekem kis túlzással mindegy, mert ez tényleg formalitás. Számomra az a lényeg, hogy ebben az évben sikerült megnyerni a bajnokságot. Hogy ezt világbajnokságnak, világkupának vagy bármi másnak hívják, az őszintén szólva nekem teljesen mindegy.”

A Michelisz Norberttel készült teljes interjú itt visszaolvasható. 

A Francia Nagydíj igazgatója lett a korábbi csapatfőnök

Eric Boullier, a Lotus és a McLaren korábbi feje, aki 2018 júliusában mondott le a brit csapatnál versenyigazgatói posztjáról, már tavaly részt vett a visszatérő Francia Nagydíj megszervezésében tanácsadó és nagykövet minőségben.

A 46 éves Boullier most irányító pozíciót kapott, ügyvezető igazgatónak nevezte ki a nagydíj elnöke, Christian Estrosi. A Paul Ricard-i verseny szervezőinek idei fő terve a rendezvény megközelítésének fejlesztése.

Melyik Steiner-arckifejezés jellemzi legjobban a hétfődet?

Itt a lehetőség, hogy a Haas csapatvezetője egyik grimaszával írd le a mai napodat.

Franciaországba viszik az idei Autósport Játékokat

2020-ban is megrendezésre kerül a tavaly nagy népszerűségnek örvendő autósport-olimpia, amely második évében a franciaországi Marseille-be, illetve az ahhoz közeli Paul Ricard versenypályájára költözik. Az FIA által szervezett megmérettetésre október 23-25. között kerül sor, és az ígéretek szerint a Formula-4, a GT, a túraautó, a drift, a gokart, a szlalom és a szimulátor mellett idén új kategóriá(ka)t is indítanak.

Az első Autósport Játékokat 2019. november elején Olaszországban tartották, amelyen húsz nemzet képviselte magát. Magyarország öt kategóriában indított versenyzőket.

motorsport-games-2020

Magyar páros is teljesítette a Monte-Carlo Ralit

László Zoltán és Begala Tamás egy R2-es Ford Fiestával állt rajthoz a WRC szezonnyitóján és végig is csinálta az embert próbáló futamot. Lászlóék a kategória tizenegyedik helyén értek célba úgy, hogy kaptak négy perc büntetést, anélkül hatodikak lettek volna - összesen tizenheten látták meg a célt az RC4-es kategóriában. Érdekesség, hogy a legjobb R2-esnek az a Sean Johnston bizonyult, aki novemberben a nyíregyházi ERC-futamon is rajthoz állt.

mnasz_2

fotó: MNASZ

A Red Bull a holland tengerpartra vitt F1-es autókat

Igyekszik a lehető legjobban előkészíteni a Holland Nagydíjat Max Verstappen csapata, úgyhogy már javában dolgoznak a promófotózásokon és -videózásokon. A tőlük elvárható szint alá most sem mennek, ez már látszik. 

Verstappen és Leclerc is ott volt a WRC szezonnyitóján

Charles Leclerc-nek mondjuk nem kellett messzire mennie monacóiként a Monte-Carlo Ralira, Max Verstappen pedig a Red Bull által támogatott Sebastien Ogier-t és csapatát látogatta meg a rali-világbajnokság első 2020-as futamán.

 

Bemutatjuk Mr. Menőt

Az F1 Twitter-oldalán Charles Leclerc-t tüntették ki ezzel a címmel, amivel nehéz lenne vitatkozni.

Tudtad, hogy egy F1-es üzemanyagtartály valójában egy nagy zsák?

A McLaren Unboxed című videósorozat új epizódjában az autóépítés néhány fázisát mutatták meg, természetesen kínosan ügyelve arra, hogy semmilyen ipari titkot ne fedjenek fel.

Grosjean egy Subaruval játszott a hóban

Saját bevallása szerint szörnyen hiányzik neki a versenyzés, amit az alábbi módon igyekszik feledtetni.

Daytona 24h: Négy év alatt triplázott a Cadillac

A Ryan Briscoe, Renger van der Zande, Scott Dixon és Kamui Kobayashi alkotta négyes 65 másodperces előnnyel megnyerte a 2020-as daytonai 24 órás viadalt. A WTR csapatának 2017 óta ez a harmadik győzelme a prototípusok alkotta csúcskategóriában, a DPi-ben. Az LMP2-ben a DragonSpeed, a GTLM-ben pedig a BMW győzedelmeskedett, és ez utóbbi géposztály produkálta a legizgalmasabb küzdelmeket.

A mezőny az évszakhoz képest kellemes időjárásnak és a kevés balesetnek köszönhetően 833 kört teljesített a 6,13 kilométeres vonalvezetésen, ami új rekordnak számít a floridai viadal történetében. 

A verseny kategóriagyőztesei: 
DPi: Ryan Briscoe, Renger van der Zande, Scott Dixon, Kamui Kobayashi (Cadillac)
LMP2: Ben Haley, Henrik Hedman, Colin Braun, Harrison Newey (Dragonspeed)
GTLM: Jesse Krohn, John Edwards, Augusto Farfus, Chaz Mostert (BMW)
GTD: Bryan Sellers, Corey Lewis, Madison Snow, Andrea Caldarelli (Lamborghini)

cadillac-daytona-20201

Egy nemzet eltűnik, vagy már el is tűnt a Formula-1-ből

...Mégpedig Németország. Egyrészt már nincs Német Nagydíj, ezzel egy ikonikus helyszín távozott a száguldó cirkuszból, másrészt vessünk egy pillantást arra, hogy hány német pilóta is van a mezőnyben. Tíz évvel ezelőtt, 2010-ben még Sebastian Vettel, Michael Schumacher, Nico Rosberg, Nico Hülkenberg, Adrian Sutil, Timo Glock és Nick Heidfeld is képviselte a németeket - 2020-ban egyetlen egy név, Sebastian Vettel árválkodik a részükről. Nincs utánpótlás...

Az ország zászlóshajójaként persze ott van még a Mercedes, de a hanyatlás így is világos.

pf1_13

fotó: dppi

Zalaegerszeg Rali, Vértes Rali és összevont Székesfehérvár-Veszprém Rali is szerepel az ORB idei versenynaptárában

Változásokat tapasztalhatunk, ha megnézzük az Országos Rali Bajnokság 2020-as versenynaptárát. A Mecsek Rali őszről nyár elejére átkerülése mellett összevonták a Székesfehérvár és a Veszprém Ralit egy murvaversennyé, szintén murvás pályákon rendeznek egy Zalaegerszeg Ralit augusztusban, majd októberben aszfaltos pályákon lesz egy Vértes Rali is. Összességében nyolc futamból áll a program, a végén természetesen az Európa-bajnokság számára is szezonzárónak számító Rally Hungaryvel.

rali-768x762

Itt tartanak most a zandvoorti pálya átalakításával

Pénteki állapotokat vettek videóra Zandvoortban, így áll az építkezés a holland F1-es futam helyszínén:

Harminc éve tesztelt először F1-es autót Mika Hakkinen

Előkerült egy videó 1990 január 24-éről, amikor Mika Hakkinen egy Benetton-Fordot tesztelt Silverstone-ban - a kétszeres világbajnok azzal osztotta meg, hogy ez volt a legelső F1-es tapasztalata.

 

Egy kis retró: 26 éve Senna már a Williamst tesztelte

1994 januárjában a háromszoros világbajnok, Ayrton Senna elkezdte a felkészülést a szezonra Estorilban. A brazil az FW15D-t tesztelte, egy átmeneti autót az FW16 érkezése előtt. A fotókat az F1 in the 1990s Twitter-fiók tette közzé.

Így zajlott az évtized legizgalmasabb vb-csatája

Egy újabb pazar infografika a parádés 2010-es évről, amely során Alonso, Massa, Button, Hamilton, Webber és Vettel is vezette a pontversenyt – a német csak egyszer, az utolsó futam után, így szerezve meg első világbajnoki címét a szezonzárón, amelyre négyen is matematikai esélyesként érkeztek.

Nem kellett sokat várni, Hamilton is beszállt az aktuális netes kihívásba

Dolly Parton indította el az új, négy fotóból álló kihívást, amely épp letarolja az internetet – a közösségi média lelkes használója, Lewis Hamilton sem akart kimaradni. Sok kommentárt nem fűzött hozzá, de nincs is szükség rá.

Mit csinált Tanak és Jarveoja a hatalmas baleset közben?

A Monte-Carlo Rali óriási balesetéről mutatunk még egy érdekes szöget: ez a kamera a legénység két tagjára irányult. A számos ütéssel tűzdelt, majd 15 másodperces repülés közben kiült a döbbenet a legénység arcára, de a navigátor ennek ellenére sokáig tartotta az itinert, a pilóta pedig a kormányt.