DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 10. szerda

F3: Barbadosi győztes, még szorosabb lett a tabella

A szombati sprintfutamon még nagy balesetével került be a hírekbe Zane Maloney, akinek autója többször megfordult a tengelye körül a Blanchimont kanyarban az Oliver Goethével történt ütközés után. A vasárnapi főversenyen viszont már első Formula-3-as győzelmét szerezte a 18 éves barbadosi.

Caio Collet kezdte pole-pozícióból a versenyt, de már a rajtnál helycsere történt, a mindössze negyedik F3-as futamát teljesítő Goethe vette át a vezetést – a Le Combes-ban mindketten elhagyták a pályát, veszélyes visszatérésért pedig 5 másodperces időbüntetéssel sújtották a brazilt. Collet egyszer még visszavette a vezetést, Maloney a 11. körben előzte meg az első helyért. A tridentes a szezon 11. különböző futamgyőzteseként állt a dobogó tetejére, a további pozíciókért zajló csatából csapattársa, Roman Stanek jött ki nyertesen. A szombati első helyezett Oliver Bearman lett a harmadik, Goethe éppen lemaradt a dobogóról, a Stanek mögött befutó Collet pedig a büntetéssel együtt csak hatodikkal zárt.

A versenyen kétszer is bejött a biztonsági autó, először a második körben a bajnokesélyes Victor Martins balesete miatt. Két másik főszereplő, Isack Hadjar és Arthur Leclerc csak a mezőny hátsó részében értek célba, ami azt jelenti, hogy a tabellán átrendeződtek a frontvonalak. A hétvégén csupán egy pontot gyűjtő Hadjar továbbra is vezeti az összetettet 106 ponttal, de kettős dobogójával a Oliver Bearman 105 ponttal rendelkezik, Martin 104, Leclerc pedig 101 egységen áll Spát követően, mindössze két fordulóval és két héttel szezon vége előtt.

Az F3-as főfutam eredménye:

  Versenyző Csapat Idő/hátrány
1 Zane Maloney Trident 45:33.153
2 Roman Staněk Trident 1.046
3 Ollie Bearman Prema Racing 5.684
4 Oliver Goethe Campos Racing 6.737
5 Jonny Edgar Trident 7.433
6 Caio Collet MP Motorsport 9.297
7 David Vidales Campos Racing 10.831
8 William Alatalo Jenzer Motorsport 10.879
9 A.Smolyar MP Motorsport 11.665
10 Reece Ushijima Van Amersfoort Racing 13.360
11 Arthur Leclerc Prema Racing 13.608
12 Franco Colapinto Van Amersfoort Racing 14.855
13 Zak O'Sullivan Carlin 15.784
14 Isack Hadjar Hitech Grand Prix 16.423
15 J.M.Correa ART Grand Prix 16.909
16 Kaylen Frederick Hitech Grand Prix 17.952
17 Jak Crawford Prema Racing 18.311
18 Brad Benavides Carlin 20.101
19 R.Villagómez Van Amersfoort Racing 20.610
20 Nazim Azman Hitech Grand Prix 20.940
21 Francesco Pizzi Charouz Racing System 21.568
22 Pepe Martí Campos Racing 23.753
23 C.Mansell Charouz Racing System 24.691
24 Enzo Trulli Carlin 24.908
25 László Tóth Charouz Racing System 25.404
26 F.Malvestiti Jenzer Motorsport 1:13.968
  Grégoire Saucy ART Grand Prix  
  Ido Cohen Jenzer Motorsport  
  Victor Martins ART Grand Prix  
  Kush Maini MP Motorsport  

Damon Hill számára George Russell beugrása volt az év legnagyobb F1-es pillanata

Az In the Pink podcastben kérdezték meg arról 1996 Formula-1-es világbajnokát, hogy mi volt számára a legemlékezetesebb pillanat az idei szezonból és azt válaszolta, hogy George Russell bahreini beugrása a Mercedeshez. Mint mondta, elnézést kért Lewis Hamiltontól és Valtteri Bottastól, de szerinte azon a napon egy igazi csillag született - egy fiatal tehetség megkapta a nagy lehetőséget, amivel élt is és csak a balszerencse vette el tőle a futamgyőzelmet.

Hozzátette, hogy Sergio Perez győzelme is nagy pillanat volt, azt is nagyon élvezte, de számára a legnagyobb sztori az, ahogy Russell helytállt a Mercedesben - igaz, mint mondta, hiába gondolkodik azon, hogy azonos autókkal mi lenne a sorrend, mert az F1 DNS-e az, hogy nem egyenlőek a feltételek...

rrr

fotó: dppi

Először Kimi, most Mika: Alain Prost fia a finn világbajnokokról nevezi el a gyermekeit

Nem csak Jenson Buttonnak született újabb gyermeke karácsony után: Nicolas Prost, a négyszeres F1-es világbajnok Alain Prost szintén versenyző fia az Instagramon tudatta, hogy világra jött második fia, akit Mikának nevezett el. Szemlátomást a francia pilóta vonzódik a finn vb-győztesek neveihez, hiszen öt éve született első gyermekét pedig Kiminek nevezte el. A mostani örömhír alatt a név „eredeti tulajdonosa”, Mika Hakkinen is üzent: „Gratulálok, és üdv, kis Mika” – írta a finn exversenyző.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Nicolas Prost (@nicoprost) által megosztott bejegyzés

A kép, amire nem számítottál: Alonso Grincsként ül a szimulátorban

Fernando Alonso szemlátomást szimulátorozással is készül az F1-es visszatérésre, az erről készült Instagram-sztoriban megosztott fotót azonban még egy effekttel is megbolondította:

alonso-grincs-1

Quartararo annyira várja, hogy felülhessen Rossi motorjára, hogy ráphotoshopolta magát a gyári Yamahára

2021-ben helyet cserél Valentino Rossi és Fabio Quartararo: utóbbi átveszi az olasz helyét a Yamaha gyári csapatában, míg a kilencszeres vb-első a Petronas SRT-nél húzza majd a gázt. Quartararo pedig szemlátomást már nagyon izgatott, hiszen az utóbbi napokban többször is megosztott olyan photoshopolt képeket, amelyeken már ő ül és a #20-as rajszám látható a sötétkék-fekete, Monster-logós YZR-M1-esen. „Egy gyerek álma” – írta az egyik bejegyzésben, míg egy másiknál a visszaszámláló óra kattogását imitálta:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Fabio Quartararo

Grosjean arcára kiült a rémület, amikor felesége kötést cserélt a kezén

Az egy hónappal ezelőtti bahreini balesetben megégett kezén cserélt kötést Romain Grosjeannak felesége, Marion, amiről a francia pilóta viccesen azt posztolta, hogy „Nem félek, nem félek, nem félek…”. Utóiratban aztán persze mindenkit megnyugtatott, hogy a folyamat a legnagyobb rendben ment.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Romain Grosjean (@grosjeanromain) által megosztott bejegyzés

Grosjean egyébként Instagram-sztoriban meg is mutatta, milyen állapotban van a már szinte teljesen meggyógyult jobb és a még további javulást igénylő bal keze:

grosjean-keze-1

grosjean-keze-2

Hangolódjunk a Dakarra az előző kiírás összefoglalójával!

Már egy hét sem választ el minket a 2021-es Dakar kezdetéig, hiszen a szombati prológgal elrajtol a legendás terepraliverseny 43. kiírása, amelyet ismét Szaúd-Arábiában rendeznek majd. Addig is elevenítsük fel a 2020-as viadal legemlékezetesebb pillanatait, közte Carlos Sainz és Ricky Brabec sikerével, valamint Fernando Alonso borulásával:

Videó: Az újdonsült MotoGP-világbajnok legjobb idei pillanatai

Joan Mir nyerte a MotoGP világbajnoki címét 2020-ban: a Suzuki spanyolja mindenekelőtt kiegyensúlyozottságával kerekedett a többiek fölé, de így is volt néhány kiemelkedő momentuma. Ezekből készített egy top 5-ös válogatást a bajnokság YouTube-csatornája, benne többek között a Valentino Rossi elleni utolsó körös előzésével, a barcelonai felzárkózásával és a valenciai győzelmével (a videó a „Megtekintés a YouTube-on” feliratra kattintva indul!):

Kitolta a gyárból egy pazar videó erejéig hét világbajnok autóját a Mercedes

Történelmet írt idén a Mercedes azzal, hogy sorozatban hetedik alkalommal hódították el az egyéni és a konstruktőri vb-címet is a Formula-1-ben, amire eddig egyetlen csapat sem volt képes. Ennek állított emléket az istálló az alábbi videóval:

Ilyen egy magabiztos pilóta: minden vb- és Eb-futamot megnyerne jövőre

Nagy bejelentést tett ma az idei Rally Hungaryt megnyerő, a raliversenyezéshez közel egy év szünet után visszatérő Andreas Mikkelsen. A korábbi WRC-futamgyőztes és év végi dobogós norvég pilóta egyelőre nem tud visszaülni egy gyári WRC-be, de egy nagyon komoly programról egyezett meg a Skoda gyári csapatával: teljes WRC2-es szezont teljesíthet a Fabia Rally2 Evóval, ezzel párhuzamosan szintén teljes szezont teljesíthet az ERC-ben (vagyis jó eséllyel ismét láthatjuk őt Magyarországon), sőt, ő irányítja a gyártó 2022-re tervezett új Rally2-es autójának fejlesztését.

Mikkelsen azt is elmondta, hogy a célja természetesen a vb-n ás az Eb-n is a bajnoki cím, sőt, kijelentette, hogy minden egyes futamot meg akar nyerni, minden egyes futamon dominálni akar, mindegy, hogy az aszfaltos, vagy murvás lesz - szerinte a Skoda a legjobb autó a kategóriában, úgyhogy véleménye szerint a háttér adott lesz ahhoz, hogy teljesítse ezt a tervet. Nagyon sokat ülhet autóban, a program szerint minden héten vagy versenyezni, vagy tesztelni fogja a Skodát, így nagyon sok kilométert teljesíthet és úgy érzi, hogy ezzel készülhet fel legjobban arra, hogy 2022-ben visszakerüljön egy gyári WRC-csapatba.

Hozzátette, hogy dolgozik azon, hogy ahol a WRC2 nem versenyez, ott el tudjon indulni egy WRC-vel, de ehhez még össze kell raknia a hátteret.

mikkelsen

Ezekkel a fotókkal foglalta össze 2020-as évét Lewis Hamilton

Black Lives Matter, Roscoe, kenguruk, díjak - ezeket a képeket válogatta ki évösszefoglalónak Lewis Hamilton:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

 

Melyik volt az idei F1-es szezon legszebb sisakja?

A Formula-1 Instagram-oldala tett közzé néhányat a jelöltek közül:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

 

A szimulátorozásért kapott díjat Max Verstappen

Szombaton hirdették ki az első VCO Simmy Awards díjazottjait, vagyis azokat, akik a 2020-asz szimulátorversenyzésért kaptak valamilyen elismerést. A díjazottak között feltűnt Max Verstappen is, aki a Legjobb Valós Profi díjat kapta meg, vagyis ő lett az a valódi életben versenyző pilóta, aki a szimulátor világában is sikeresnek bizonyult - nyert egy bajnoki címet és felvette a versenyt azokkal, akik profi szimulátorosként versenyeznek. Ez már csak azért is érdekes, mert több F1-es pilóta is versenyzett idén, Lando Norris például elég sokat, de Verstappent jobbnak látták nála.

Van még egy F1-es érintettség, a legjobb újonc csapatnak ugyanis Romain Grosjean "istállóját" látták, a legjobb csapatnak pedig azt a Team Redline-t, amelyben az említett Verstappen és Norris is versenyzett.

Em2gtDqWMAAU1mo

A statisztika, amelyben Verstappen lett a szezon legjobbja

A Nap Versenyzője szavazások során négyszer nyert a holland, míg rajta kívül senki más nem tudta ezt megcsinálni kettőnél többször és már a duplázás is ritka volt. Mindezt az F1 egy fotóval foglalta össze:

EqAUzB7XMAEMMiI

Így alakítanánk át az F1-es péntekeket és szombatokat

Karácsonyra speciális kérdezz-felelek adással készült a Formula Podcast stábja: többek között a poszt címében feltett kérdésre is válaszoltunk. A vonatkozó részt 1:07:50-től találjátok, de hallgassátok meg a teljes adást sok-sok érdekes témával!

 

Amikor egy kutya legyőz egy F1-es versenyzőt – bemutatja: Lando Norris

Köszönhetően bátyja, Oliver Instagram-sztoriba feltöltött videóinak, bepillantást nyerhetünk abba, hogyan küzd meg és marad alul a McLaren pilótája az Uno nevű kutyával szemben… 

Videó: A 2020-as F1-es szezon legviccesebb pillanatai

Banánnak öltözött Leclerc, a cipőzést elfelejtő Ricciardo, pályára szaladó kutya miatt dalra fakadó Vettel – többek között ezek szerepelnek az F1 legújabb videós összeállításában (amely a YouTube-ra átkattintva tekinthető meg!):

Ez a versenyző többé nem fogja összekeverni, melyik lábbal kell fékezni és gázt nyomni

Raffaele Marciello, a 2018-as Blancpain GT-bajnok – és egykori Ferrari-akadémista – tetoválással lepte meg magát karácsonyra: „fék” és „gáz” feliratok kerültek a megfelelő lábakra. Így garantáltan nem fogja összekeverni őket a jövőben!

Családi idill: A 90 éves Bernie Ecclestone és féléves kisfia első közös karácsonya

Nem mindennapi karácsonyi fotó került fel az Instagramra Fabiana Ecclestone jóvoltából: a 44 éves hölgy párja, Bernie Ecclestone, a Formula-1 korábbi vezére októberben töltötte be a 90-et, közös gyermekük, Ace pedig alig féléves. A képleírás szerint Bernie egy évben egy ilyen fotót engedélyez csak, ezért jól véssük emlékezetünkbe.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Fabiana Ecclestone (@fabianaecclestone) által megosztott bejegyzés

Keszthelyi Vivien és David Schumacher Fokvárosban töltötte a karácsonyt

A fiatal magyar hölgyversenyző és párja, aki mellesleg az ex-F1-es Ralf Schumacher fia, a dél-afrikai városba utaztak, s onnan kívántak kellemes ünnepeket.

Mikor és hogyan érdemes visszavonulni az F1-ből?

Ti kérdeztetek, mi pedig válaszoltunk a Formula Podcast karácsonyi különkiadásában – ez volt az egyik legérdekesebb kérdés!