Öt márka, 17 autó, három magyar – itt a WTCR 2022-es nevezési listája
https://formula.hu/parc-ferme/32188
Péntek reggel jelentették be, hogy a Zengő Motorsport is újra ott lesz a Túraautó-világkupa rajtrácsán – mint az kiderült, a mezőny ezzel véglegessé is vált, nem sokkal később ugyanis a WTCR kiadta a hivatalos nevezési listát a jövő hétvégén Pau-ban startoló szezonra. E szerint tehát összesen 17 állandó indulója lesz a futamoknak, ami elmarad az előző évek létszámától (természetesen minden helyszínen lehetnek szabadkártyás nevezők). Viszont az változatlan, hogy öt márka képviselteti magát a túraautózás nemzetközi csúcssorozatában, s a mezőny sem lett gyengébb: a 17 versenyzőből csupán Nagy Dániel nem nyert még versenyt a WTCR-ben. A magyar jelenlét szokás szerint erős lesz, hiszen hárman is hazánk színeit képviselik: a már említett zengős Nagy Dani mellett a Hyundait erősítő 2019-es bajnok, Michelisz Norbert, valamint a Hondánál maradó, de immár az Engstler Team színeiben szereplő Tassi Attila.
| Márka | Csapat | Pilóta | Rajtszám |
| Lynk & Co | Cyan Racing Lynk & Co | Yann Ehrlacher | 68 |
| Yvan Muller | 100 | ||
| Cyan Performance Lynk & Co | Thed Björk | 11 | |
| Santiago Urrutia | 12 | ||
| Ma Qing Hua | 55 | ||
| Hyundai | BRC Hyundai N Squadra Corse | Michelisz Norbert | 5 |
| Mikel Azcona | 96 | ||
| Honda | All-Inkl.com Münnich Motorsport | Esteban Guerrieri | 86 |
| Nestor Girolami | 29 | ||
| Liqui Moly Team Engstler | Tiago Monteiro | 18 | |
| Tassi Attila | 9 | ||
| Audi | Comtoyou DHL Team Audi Sport | Nathanael Berthon | 17 |
| Tom Coronel | 33 | ||
| Comtoyou Team Audi Sport | Gilles Magnus | 16 | |
| Mehdi Bennani | 25 | ||
| Cupra | Zengő Motorsport | Rob Huff | 79 |
| Nagy Dániel | 99 |

Kik szerezték a legtöbb pontot 2010 és 2019 között?
https://formula.hu/parc-ferme/24103
Aligha lep meg sokakat, hogy a lista első két helyén Lewis Hamilton és Sebastian Vettel szerepel, hiszen ők ketten domináltak az utóbbi tíz évben (szerencsére épp 2010-től van érvényben a mostani pontrendszer – leszámítva az idén bevezetett leggyorsabb körös bónuszt –, így nem kell átszámolgatni semmit). A brit 315 egységgel előzi a németet, a Mercedes Red Bullénál hosszabb dominanciáját viszont az is jól jelzi emellett, hogy a harmadik helyen az a Nico Rosberg áll, aki három éve már nem is aktív – sőt, Valtteri Bottas is ötödik, épp csak elmaradva Fernando Alonsótól.
Ezért ülhetett fel Norbi király a WTCR trónjára
https://formula.hu/parc-ferme/24102
A magyar autósport történetének legnagyobb sikerét érte el Michelisz Norbert azzal, hogy elsőként vált FIA világkupagyőztessé, így magazinunk legfrissebb számában természetesen erről is szót ejtettünk: alaposan körbejártuk, minek is köszönhetően ért fel épp most a csúcsra a bő egy évtizede még csak szimulátorokon versenyző himesházi pilóta.

Kedved támadt egy kis autósportos kvízjátékhoz így a két ünnep között?
https://formula.hu/parc-ferme/24101
Akkor szerencséd van, hiszen nekünk nem is kis, hanem Nagy Autósport-kvízünk van! Ezt IDE vagy a képre kattintva érheted el, további tematikus kvízeinket pedig a felső menüsor megfelelő pontja alatt.
Hatalmas borulások a WRX 2019-es szezonjából
https://formula.hu/parc-ferme/24100
A ralikrossz-vb idénye is tartogatott néhány látványos balesetet – íme, egy tízes összeállítás belőlük:
Hamilton a legjobb európai sportoló 2019-ben
https://formula.hu/parc-ferme/24099
Lewis Hamilton végzett az élen az európai hírügynökségek – magyar részről az MTI – szokásos év végi szavazásán, amelyen a 2019-es év legjobb európai sportolóira lehetett voksolni. Az idén már hatodik Formula-1-es vb-címét szerző brit harmadszor lett első a szavazáson (korábban 2014-ben és 2017-ben nyert), ezúttal a két Grand Slam-győzelemig és év végi világelsőségig jutó teniszezőt, Rafael Nadalt, valamint az elmúlt télen zsinórban nyolcadik összetett világkupáját nyerő és azóta visszavonult alpesi sízőt, Marcel Hirschert előzte meg. A listának volt még egy technikai sportos vonatkozása is a MotoGP-t Hamiltonhoz hasonlóan domináló Marc Marquez révén, aki a norvég atlétával, Karsten Warholmmal holtversenyben hetedikként zárt. Végül ejtsünk szót Hosszú Katinkáról is, aki pedig 13. lett a listán, egyedüli magyarként beverekedve magát az élbolyba.

SZAVAZZ: Melyik volt idén a legjobb verseny az F1-ben?
https://formula.hu/parc-ferme/24098
Szerkesztőségünk már megszavazta a 2019-es szezon legjobb futamát, most rajtad a sor, hogy véleményt nyilváníts:
Videó: A legvadabb ünneplések a MotoGP 2019-es idényében
https://formula.hu/parc-ferme/24096
Volt néhány verseny, amelynek végén igencsak elszabadultak az érzelmek… (A videó a YouTube-ra átkattintva indul!)
Magyarország is szerepel „Amerika kapitány” bakancslistáján
https://formula.hu/parc-ferme/24095
Többek között ez is kiderül az 1978-as Formula-1-es világbajnokkal, Mario Andrettivel készült interjúnkból, amelyet az AFM nemrég megjelent legfrissebb számában olvashattok – sok más érdekesség mellett.

Így változtak a pilóták az utóbbi évtizedben
https://formula.hu/parc-ferme/24094
Három fiatal, Max Verstappen, Pierre Gasly és George Russell, valamint egy veteránt, Kimi Raikkönen az alanya az alábbi időutazós összeállításnak.
2010 2019
— Formula 1 (@F1) December 26, 2019
Just look at them! (Yes, even you Kimi!) #F1 pic.twitter.com/XRPyrmKG8a
Montázs: Így töltötték a pilóták a karácsonyt
https://formula.hu/parc-ferme/24093
Családdal, barátokkal, háziállatokkal teltek az ünnepek a Formula-1 versenyzői számára. Lando Norris most is kitett magáért, ő egyenesen a Télapóként ábrázolta magát.

Ez az idei év legjobb F1-es karácsonyi üdvözlőlapja
https://formula.hu/parc-ferme/24092
Vettel és Leclerc egymással viaskodik, Bottas rendszerfrissítést végez, Ricciardo avokádónak öltözve feszít - a The Circus készített készített egy különleges üdvözlőlapot az F1-es mezőnyről.
.jpg)
Ezek voltak a Formula-2-es szezon legszebb előzései
https://formula.hu/parc-ferme/24091
A Racing Pointnál nagyot dobtak karácsonyi üdvözlő-témában is
https://formula.hu/parc-ferme/24088
Tudjuk, hogy a Racing Point social media-felelősei a legjobbak közé tartoznak a maguk szakterületén... Nincs ez másként karácsony-tematikájú posztjukkal sem, amely szerény véleményünk szerint erős versenyző a legjobb karácsonyi üdvözlések kategóriájában. A karácsonyfához való fenyőt szállító Racing Point egy kellemesen elborult koncepció.
Merry Christmas to you all!
— SportPesa Racing Point F1 Team (@RacingPointF1) December 25, 2019
From all of us here at SportPesa Racing Point F1 Team, we wish you a very lovely festive day! ☃ #MakeItCount #F1 pic.twitter.com/iTHWrISFth
Eladta leányvállalatát a Williams
https://formula.hu/parc-ferme/24090
A Williams Advanced Engineering a Williams Group technológiai szolgáltató részlege: 2011-ben indult, mára 300 alkalmazottjával különböző projektekkel az autósport, autóipar, repüléstechnika, sőt egészségügy területén is érdekelt. Például ez a cég látta el akkumulátorokkal a Formula-E-t a negyedik szezonig.
A mostani megállapodás értelmében az anyavállalat elengedte a technológiai cég kezét: a Williams Grand Prix Holdings eladta többségi tulajdonrészét az EMK Capital magántőke-befektető társaságnak. A Williams kezében kisebbségi tulajdonrész maradt. A tranzakció nincs hatással az F1-es csapat, a Williams Grand Prix Engineering tulajdoni eloszlására.

Így fog kinézni egy olasz sportlap szerint a 2020-as Ferrari
https://formula.hu/parc-ferme/24089
A 671-es munkacímen futó jövő évi F1-es versenygépről látványtervet közölt a Gazzetta dello Sport. Megújul az autó első felfüggesztése és orra, a felszín alatt pedig a V6-os motor alakul át, elsősorban az égéstér és az ERS vezérlése. A 2020-as autó bemutatását február 11-re tűzték ki.

Forrás: La Gazzetta dello Sport
A Mercedes szerelőitől a joviális nyugdíjasok karácsonyi ünneplése sincs biztonságban
https://formula.hu/parc-ferme/24087
A Mercedes zseniális Instagram-videójában azt láthatjuk, ahogy az előtérben egy nyugdíjas pár ropja a karácsonyi zene ütemeire, és a nézőközönségük is főleg korukbeliekből áll... aztán egyszer csak megjelenik néhány szerelő a csapattól, hogy eloltsa a kandalló tüzét, hiszen számukra nincs annál károsabb dolog, mint amikor a környékükön ég valami.
Mi lenne, ha a Mikulás észak-amerikai autóversenyző lenne?
https://formula.hu/parc-ferme/24086
Saját csapata lenne North Pole Racing néven, ő lenne a saját csapat versenyzője is, és még karácsonyfát is vinne magával autója tetején. Legalábbis a NASCAR Twitter-posztjának elképzelése szerint.
"Four tires and fuel for Saint Nick!"
— NASCAR (@NASCAR) December 25, 2019
We wish you a very Merry Christmas! pic.twitter.com/UNoKFO06a1
Szenteste sem állt le a rehabilitációval Robert Wickens
https://formula.hu/parc-ferme/24085
Robert Wickens, az IndyCarban súlyos gerincsérülést szenvedő kanadai versenyző számára nincs olyan, hogy ünnepnap. Cserébe viszont óriásit lépett előre a gyógyulási folyamatban, a szó szoros és átvitt értelmében is: ebben a videóban immár elég volt neki egy bot is ahhoz, hogy járni tudjon.
Christmas Eve session with @pitfittraining. We’ve been working towards walking with a cane for a while now. I tried a couple months ago, and I couldn’t even take 2 steps. Today I was walking around at a snails pace! It’s days like today that make me want to work even harder. pic.twitter.com/GvG0GGOFC8
— Robert Wickens (@robertwickens) December 25, 2019
Cukiságbomba: Buttonék „kis ajándékot” találtak a fa alatt
https://formula.hu/parc-ferme/24084
Ez az első karácsony, hogy a 2009-es F1-es világbajnok, Jenson Button és felesége, Brittny Ward nyáron született közös gyermekükkel, Hendrix Jonathan Buttonnal tölthették a karácsonyt, és jelezve, hogy számukra idén ő volt a legnagyobb ajándék, be is rakták a kisfiút a fa alá.
Ötletes képeslappal kíván boldog karácsonyt az F1
https://formula.hu/parc-ferme/24083
Bernie Ecclestone hagyományos, pikírt üdvözlőlapjáról már hírt adtunk, de a Formula-1 hivatalos Twitter-csatornáján is megosztottak egy igen ötletes képeslapot. Érdemes néhány részletet külön is kiemelni róla, mint például a szárnyakat kapó Red Bull-osok, a jakuzzizó finnek vagy épp a cipőjéből ivó Ricciardo:

Forrás: Formula-1 Twitter
