DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 3. kedd

Sainz megrovást, Vettel pénzbírságot kapott, Hamiltont felmentették a versenyfelügyelők

Számos feltartásos ügyet vizsgáltak a stewardok a pénteki edzésnapot követően. Köztük volt Carlos Sainzé, aki az első szabadedzésen legelső körében a már gyorskört teljesítő Guanyu Zhout akadályozta a 14-es kanyarban. Sainz a rádió hangereje miatt nem hallotta a Ferrari figyelmeztetését, de elismerte, túl későn állt félre. A versenyfelügyelők megrovásban részesítették, ami az első számára a szezon folyamán.

Lewis Hamilton a gyanú szerint Lance Strollt tartotta fel a második edzésen a 13-as kanyarban, őt viszont nem büntették, mert a pályaszakaszon sok autó feltorlódott. Szintén felmentették Strollt, aki nem sokkal korábban Kevin Magnussent akadályozta. Vizsgálták külön az astonost Sainzt feltartásáért, sőt Tsunodát is, akinek szintén a spanyollal volt afférja. Vétkesnek a japánt találták, aki szintén kapott egy megrovást.

Egy nem feltartásos jellegű ügy is a stewardok elé került: Sebastian Vettel műszaki hibája után egy kölcsönvett robogóra pattant az első szabadedzés leintése után, és a pályavonalon tért vissza a bokszutcába. Bár Vettel állította, megkapta a szükséges engedélyt a sportbíróktól, 5000 euró büntetést szabtak ki rá.

A stewardok indoklása szerint Vettel elindult a robogóval, miközben annak tulajdonosa kapcsolatba lépett a versenyirányítással instrukcióért. (Valószínűleg Vettel úgy gondolta, megkapta a szükséges engedélyt, mikor a sportbíró rábólintott, hogy használhatja a motorját.) A német szintén hibázott, mikor a kijelölt útvonal helyett a pályát használta – erre csak a leintés után öt perccel lett volna lehetősége.

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu