DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 27. szombat

A Ferrari messzire néz: Továbbra is náluk van a Palantir

A maranellói istálló kedden bejelentést tett arról, hogy tovább folytatja az együttműködést a Palantir Technologies vállalattal, amely világvezető adatelemző platformok fejlesztése területén. A cég eddig is együttműködött a Scuderiával, de mostantól magasabb szintre, csapatpartnerré lép elő: a megállapodás révén a versenypályán is várható egy kisebb előrelépés, az adatok elemzése válik gyorsabbá a Palantir legfrissebb generációs szoftverének köszönhetően.

A fantasy-rajongók azonban vélhetően azért kapták fel a fejüket, mert a palantír (jelentése: ami messzire lát) A Gyűrűk Ura mágikus gömbje, az úgynevezett látókő. A 2003-ban alakított Palantir Technologies is innen kapta a nevét.

A WRC versenyzői kívánhattak valamit az igazi Mikulástól

Nem mindennapi házigazdája volt az Arctic Ralinak - illetve ott, ahol a WRC-járt, éppenséggel mindennapi, hiszen a "hivatalos" Mikulásnak a finnországi Rovaniemiben van a téli rezidenciája (a nyári pedig egyébként a Botteni-öböl partján, Kemiben). A karácsonyi ajándékosztó öregúrnak február végére felszabadult az ideje, így a versenyhétvége előtt fogadta is a Hyundai és a Toyota versenyzőit otthonában, s kedélyesen elbeszélgetett velük. A mezőny tagjai egyébként ezen kívül is igyekeztek autentikus programokkal hangolódni a versenyre, így kutyaszánon is utaztak, na meg a jégen való gokartozás sem maradt el. A vasárnapi díjátadón aztán ismét feltűnt a Mikulás, így további vicces-bizarr felvételek készülhettek. 

 

 

EvUDK9XVkAgO0TI

50 év után fog ismét murvás pályán versenyezni a NASCAR

A NASCAR Cup Series egyik állandó helyszíne, a Bristol Motor Speedway oválja a betonborítása és az extrémrövid, mindössze 858 méteres hossza révén eddig is a szezon legkülönlegesebb pályája volt, az idei versenye azonban még egy szempontból egyedivé válik, ugyanis az elmúlt hónapok során murvapályává alakították! A hosszú munkafolyamat során több réteg földet helyeztek le és egyengettek el a tennessee-i ovál teljes vonalán - az egyik réteg még ugyanaz volt, amit a pálya legutóbbi, 2001-es murvásításakor is használtak.

A NASCAR csúcskategóriája azonban akkor nem versenyzett itt, a sorozatnak legutóbb több mint ötven éve, 1970-ben az észak-karolinai State Fairgrounds Speedway-en volt murvaversenye. Az idei megmérettetésre - amelyre már minden Covid-biztos ülőhely elkelt - március 28-án kerül sor.

Videók az építésről és egy tesztmenetről:

Szó szerint trófeát kaptak az Arctic Rali győztesei

Több lappföldi sajátosságot felvonultatott a WRC-naptárba beugróként kerülő Arctic Rali díjátadója: jelen volt az eseményen a finn Mikulás, a győztesek, Ott Tanak és navigátora, Martin Jarveoja trófeája pedig a szó szoros értelmében trófea volt, egy-egy megboldogult szarvas agancsát kapták meg.

Így nézne ki a 2021-es BMW F1

A bajor márka 2009-ben fejezte be szerepvállalását a Formula-1-ben, a számos látványos dizájnt megálmodó Sean Bull azonban megrajzolta, hogyan nézne ki a gyártó versenygépe, ha azóta is a mezőnyben lenne vagy visszatért volna oda.

Idekívánkozik, hogy Sean Bullról elsősorban F1-es koncepciói jutnak az eszünkbe, a grafikus azonban a valóságban is tervez az autósportban: a Dragon Penske fényezése a Formula-E-ben az ő alkotása.

Mick-rajongók figyelmébe: Az ifjú Schumacher hat percen keresztül ül a Haasban

Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy a Haas csatornáján hosszas videóban megosztott üléspróba mennyire fontos pillanata a felkészülési időszaknak: itt szabják a versenyzőre nem csupán az ülést, de a pilótafülke többi tartozékát is, ami elengedhetetlen, hogy a pilóta fizikailag kibírja a másfél-két órás nagydíjakat a szűk utastérbe szíjazva.

Érkezik a Drive to Survive 3. évada – azért mindent ne higgyünk el, amit látunk…

A Formula Podcastben megvitattuk, hogy mire és miért jó, egyúttal mire nem jó az F1-es sorozat. A vonatkozó rész 01:23:24-től hallgatható!

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Előkerült a felvétel, melyen fejtetőre áll Lynn autója a Formula-E futamán

Két nagy baleset is történt a Formula-E szezonnyitó dupla hétvégéjén Szaúd-Arábiában. A szombati szabadedzésen Edoardo Mortara fék nélkül száguldott a védőfalba, a futamon pedig Alex Lynn borult nagyot, melyet követően le kellett inteni a versenyt.

A közvetítésben semmit sem mutattak, utólag látott napvilágot az a felvétel, amelyen a Mahindra fejtetőre borulva, nagy sebességgel száguld át a bukótéren (az alábbi videóban második helyen ez is megtalálható). Azóta egy újabb, biztonsági kamera által rögzített videó is előkerült, amelyen látható maga az ütközés: Lynn Mitch Evans Jaguarját próbálja belülről előzni, de hely híján a falnak csapódik, az autó levegőbe emelkedik és kereszttengelye körül 180 fokos fordulatot leírva fejtetőn ér földet, majd a tehetetlenség miatt tovább csúszik. Evans, aki „repülőbalesethez” hasonlította az ütközést, félreállt, hogy Lynn segítségére siessen.

A brit versenyzőt a beavatkozók emelték ki az autóból, majd kórházba szállították, de rövidesen kiengedték: Dilbagh Gill csapatfőnök elmondása szerint pár ütéssel és zúzódással megúszta, és Rómában biztosan indulni fog.

Először csapott össze WRC-futamon a ralikrossz két klasszisa

A hétvégi Artic Rali egyik érdekes harca a WRC-3 kategóriában zajlott, ebben a géposztályban ugyanis a Ralikrossz-világbajnokság két nagyágyúja is rajthoz állt: Mattias Ekström (2016 bajnoka) és Johan Kristoffersson (2017, 2018 és 2020 bajnoka). Egyikük számára sem idegen a ralizás, de együtt először indultak egy versenyen.

Mattias Ekström és Emil Bergkvist 5., Johan Kristoffersson és Patrick Barth 10. helyen zárta a WRC3 kategória értékelését. A 2016-os WRC-bajnok, Ekström megújult csapata, az EKS JC színeiben csupán 2 perc 34 másodperccel maradt el a győztes Teemu Asunmaától a Skoda Fabia R5 Evóval, míg a Volkswagen Polo GTI R5-tel induló Kristoffersson hátránya több mint 10 perc volt.

A számok azonban ebben az esetben csalókák: a háromszoros világbajnok Kristofferssonnak volt vezetői hibája, a második napon a hófalba csúszott. Szakaszeredményei alapján ő volt gyorsabb, az utolsó két gyorsaságit (köztük a pontokat érő Power Stage-t) a 2. helyen zárta. Ekström legjobb részeredménye 3. helyezés volt a 6. szakaszon.

Persze az is árnyalja a képet, hogy Ekström 15 éves kihagyás után, 2006 óta először indult WRC-n, míg Kristoffersson az elmúlt években résztvevő volt, főképp Svédországban, és a WRC-3 és WRC-2 értékelésben is állt már a dobogó harmadik fokán.

Hamilton régebben így járta körbe a pályákat

Gyerekkori fotót osztott meg a világbajnok azzal, hogy kisebb korában sok autót letakarított azért, hogy vehessen egy ilyen snakeboardot - a gokartos időszakban így járta körbe a pályákat és amúgy is nagyon élvezte a járművet...

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

 

Mit szóltok Carlos Sainz első ferraris sisakjához?

A Mission Winnow rajta van:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Scuderia Ferrari (@scuderiaferrari) által megosztott bejegyzés

 

Claire Williams megkérdőjelezi saját magát: volt egyáltalán joga vezetni a Williams F1-es csapatát?

A Dorilton Capital megérkezése után a Williams család kivonul a legendás F1-es istállóból és Claire Williams is leköszönt, mint csapatfőnök - a hónapokkal ezelőtti események óta Williamsnek volt ideje átgondolnia a helyzetet és kielemeznie, hogy mit csinált a csapatfőnökként töltött időszaka során. Azóta viszont folyamatosan azt kérdezgeti magától, hogy volt-e egyáltalán joga ahhoz, hogy ő legyen a csapatfőnök?

"Az idő túlnyomó részében szégyellem magam és azt kérdezgetem, hogy tényleg ezt tettem-e az emberekkel, s*ggfej voltam-e, egyáltalán volt-e ahhoz jogom, hogy én legyek a csapatfőnök? Én mindent beleadtam, amit tudtam, szerintem nem tudtam volna ennél többet. A vége már elég nehéz volt számomra is. Nagyon makacs tudok lenni és sosem adom fel, de talán lehet, hogy itt fel kellett volna. Mostanában ezeket a kérdéseket teszem fel magamnak" - árulta el Claire Williams a Motorsport-Totalnak adott interjújában.

claire

fotó: dppi

Wolff csak taktikázik, vagy Ocon tényleg esélyes a Mercedes-ülésre?

Többek között erről is beszélgettünk a Formula Podcastben - a vonatkozó rész 54:41-től hallgatgató!

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Grosjean az oválon nem versenyez, Pietro Fittipaldi helyettesíti

Romain Grosjean már korábban is beszélt arról, hogy fél az oválpályás versenyzéstől, a tavalyi balesete után pedig még jobban felerősödött benne az, hogy nem feltétlenül akar ő olyan tempóval száguldozni centikre a többiektől és a faltól. Ezért úgy döntött, hogy nem versenyez azokon az IndyCar-futamokon, amelyek oválpályán zajlanak majd - ez négy verseny kihagyását jelenti majd a francia számára a 17 futamosra tervezett bajnokságban.

Most viszont az is kiderült, hogy ki ugrik be helyette: az, aki tavaly az F1-ben is helyettesítette, vagy Pietro Fittipaldi. A fiatal 2020-ban két F1-es versenyen ugrott be Grosjean helyére, most az említett négy IndyCar-futamot "kapja meg" helyette és nem ismeretlen számára a sorozat, versenyzett már itt - úgy fogalmazott, hogy az F1-es körökben való megmaradás és az IndyCarban való versenyzés ideális forgatókönyv számára 2021-re.

Persze a közösségi médiában már fel is bukkant az a vélemény, hogy ezek szerint Fittipaldi tulajdonképpen Grosjean dublőre...

fitti

fotó: dppi

Bemutatták a rollerbajnokság 100 km/óra felett repesztő gépeit

A motorsport világa még nem nagyon tudja, hogyan kategorizálja a Formula-E-ből kinövő legújabb elektromos kezdeményezést, noha kétségtelen, hogy definíció szerint az elektromos rollerek versenyeztetését célzó, eSkootr névre keresztelt bajnokság is technikai sportnak számít. Most bemutatták az extrém helyszíneken versenyzendő, a sportvilág számos szakágából nevezőket vonzani szándékozó széria sporteszközét, az S1-X nevű elektromos rollert, amellyel 100 km/óra feletti csúcssebességet, a kanyarokban pedig akár 50°-os dőlési szöget ígérnek.

A bajnokság a tervek szerint még 2021 során elstartol.

 

Autólerakat lett Európa leghíresebb oválpályájából

Az Egyesült Államokban talán szentségtörés lenne az ilyesmi, Európában azonban nincs nagy hagyománya az oválpályás versenyzésnek, és az USA formulaautós élsorozata is már 2002-ben járt Rockinghamben legutóbb a CART képében. De nemcsak az ovál, hanem a belső pályaszakasz sincs már használatban a 2018-as tulajdonosváltás óta, azóta ugyanis az angliai helyszín bezárta kapuit mindenféle versenyzési és vezetéstechnikai tevékenység előtt és autólerakattá vált.

Egy nagyszerű versenypálya tündöklését és hanyatlását örökíti meg ez a két kép. 

Euie6hVWQAEx2fX

Euie6hWXIAAaN1s

Forrás

Régi álom teljesülhet az F1 visszatérésével Dél-Afrikába!

Az F1 történetében eddig csak két évben, 1992-ben és 1993-ban fordult elő, hogy mind a hat ember által lakott kontinensen nagydíjat rendeztek. A sport irányítását átvevő Stefano Domenicali azt sejteti, megnőttek az esélyei az afrikai kontinens visszatérésének a versenynaptárba. Erről beszéltünk mi legutóbbi podcastadásunkban, maga Domenicali pedig az Autósport és Formula Magazin legújabb számának hasábjain. Hallgassatok és olvassatok belénk!

 

 

domenicali_1

Leclerc idei sisakján még több a krikszkraksz, mint a tavalyin

2020-ban még piros háromszögféleségek, idén pedig már fehér-fekete nonfiguratív formák adják Charles Leclerc sisakjának alapmintázatát, amit persze bőségesen fednek a Ferrari szponzormatricái, a 16-os rajtszám és a monacói zászló.

Minimum tíz évre tervez Szaúd-Arábiában az F1

Új – vitatott megítélésű – ország csatlakozik 2021-ben a versenynaptárhoz, Szaúd-Arábia, amely Bahreinnel és az Egyesült Arab Emírségekkel együtt háromra növeli a közel-keleti helyszínek számát. December 3-5-én az első nagydíjat Dzsiddában tartják, de terv szerint 2023-ban átköltöznek Kiddijába, a most épülő tervezett városba.

A Formula-1-es menedzsment versenypromóciókért felelős vezetője, Chloe Targett-Adams egy webkonferencián elmondta: a nagydíjat a következő legalább tíz évben szándékoznak megrendezni, mivel ez is része Szaúd-Arábia Vízió 2030 elnevezésű stratégiai tervének.

„Fenomenális, hogy sikerült megállapodást kötni, aláírni és bejelenteni a világjárvány alatt. Nagyon izgatottak vagyunk, hogy oda mehessünk versenyezni, része hosszabb távú terveinknek azt illetően, hogyan akarjuk építeni sportunkat a Közel-Keleten. Két hosszú távú kapcsolatunk, Bahrein és Abu Dhabi, egyaránt hihetetlenül sikeres. Az első verseny Dzsiddában ideiglenes utcai pályán lesz, amely már most kezd formát ölteni, ami szintén nem egyszerű eredmény a pandémia során. A szaúdi csapat ebben is fenomenális” – idézi a Szaúd-Arábiáról legdicsérőbb szavakkal beszélő Motorsport.com Targett-Adamset. Hozzátette, a lakosság hatalmas, nagy a fiatalok aránya, és jelentős az érdeklődés a motorsport és autóipar iránt.

A hét belső kamerás felvétele: Perez még sohasem tűnt ilyen gyorsnak!

"Az első gyorsköröm!" - ezzel a felkiáltással osztotta meg az izgatott Sergio Perez az alábbi belső kamerás felvételt, amely a Red Bull silverstone-i filmforgatási napján készült, és amely tényleg átadja a sebességérzetet. A mexikói már véleményt is formált a számára nagyon új technikáról az idei és a két évvel ezelőtti autóban töltött körei alapján.

Új logója van a Peugeot-nak, búcsúzik az álló oroszlán

Bár már 50 éve a két lábon álló, mellső lábaival támadó oroszlán a Peugeot összetéveszthetetlen logója, valójában az évek során többször is finomított már az embléma formatervén a francia márka, sőt 1970-et megelőzően még egészen más pozitúrákat is felvett az állatok királya. Most viszont elérkezett a fél évszázad óta legnagyobb imázsváltás ideje a Peugeot-nál. Az alábbi videó végigveszi a logó formálódásának folyamatát az 1858-as kezdetektől fogva, a végén pedig bemutatja a teljesen új szimbólumot, amellyel az 1960-as években használt stílus tér vissza.