DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Perez látja, miért nem ment az elődeinek a Red Bullban

Megtehette első köreit új versenyautójában Sergio Perez, és az ideálisnak egyáltalán nem mondható körülmények ellenére is érzi, mi foghatott ki az előző években Pierre Gaslyn és Alexander Albonon a Red Bullnál.

Perezt mintegy megmentőként igazolta le idén a Red Bull, saját pilótapolitikáját is felrúgva, miután az autóba beültetett előző két pilótájuk nem volt képes hozni a várt szintet a győzelemre is képes RB15-ből és RB16-ból, s teljesítményük messze elmaradt Max Verstappenétől. Gaslyt fél szezon, Albont másfél szezon után vette ki a volán mögül a csapat, és azt remélik, hogy az évtizedes F1-es tapasztalattal érkező mexikói pilóta felül tud majd kerekedni az autó kihívásain.

A Red Bull két versenyzője a napokban Silverstone-ban vezethette a két évvel ezelőtti és az idei modellt. Perez elmondása szerint máris megérezte, mik a Red Bull azon beállítási sajátosságai, amelyek kifogtak elődein. 

Eu7OG3dWgAYgu0m



„Ez eléggé más [a korábbi autóimhoz képest], máris ki tudtam szúrni néhány különbséget. Érződik például, hogy mennyire erős az autó első része – ez például azonnal szembetűnik, akár az autóba, akár a szimulátorba ülök be. Azt hiszem, már látom, miért nem tudott minden versenyző alkalmazkodni hozzá. Tapasztalatszerzés kell hozzá, hogy megtanuljuk, hogyan lehet a legtöbbet kihozni az autóból. Ehhez még számomra is idő kell, de remélem, hogy nem túl sok” – idézi az Autosport az egyszeres győztes mexikóit.

Az RB16B-vel már limitáltak voltak Verstappen és Perez lehetőségei, hiszen összesen 100 kilométert hajthattak bele, és nem is a versenygumikon – de a mexikói ezt a néhány kört is tudja értékelni.

„Filmforgatási nap volt, szóval csak arra fordíthattam, hogy próbáljak kényelmesen elhelyezkedni az autóban. De arra ez is elég volt, hogy felismerjek pár különbséget, és hogy érezzem, micsoda potenciál lakozik benne. Persze csak demonstrációs gumikon vezethettem, így semmiféle következtetést nem akarok levonni belőle.”

Perez érkezésével arra számít a Red Bull, hogy Daniel Ricciardo 2018-as távozása óta végre ismét két autóval lesz képes harcolni a győzelemért, és az sem utolsó szempont, hogy a mexikóinak az elmúlt évekből már van tapasztalata a fő rivális Mercedes motorjaival kapcsolatban. Maga Perez óvatosan beszél az esélyeiről, és tudja, hogy az időmérőkön különösen nehéz dolga lesz majd tartani a lépést Verstappennel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: