DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 4. péntek

A Zengő és Michelisz elfoglalta az első rajtsort Csehországban

Elképesztően kis különbségek és magyar szempontból optimális eredmény jellemezték a WTCR péntek délutáni időmérő edzését Mostban. A Q1-ben, amelyet Gilles Magnus műszaki hibája miatt piros zászlóval megszakítottak, Esteban Guerrieri teljesítette a legjobb köridőt a zengős Mikel Azcona előtt. Mivel a Q1-ben az első ötnek jár pont, a hatodik Michelisz Norbert épp lemaradt a bajnoki egységről. A többi magyar kiesett a szakaszban: Tassi Attila csak 17. lett, Boldizs Bence 19. pozícióba kvalifikált.

Századokban mérhető különbségek jellemezték az első két fázist: a Q1-ben két tized volt a differencia az első tíz, a Q2-ben 138 ezred az első öt között, akik bejutottak a Q3-ba: sorban Jean-Karl Vernay, Azcona, Michelisz Norbert, Guerrieri és az összetettbeli éllovas Yann Ehrlacher fértek a döntő fázisba. Tizedik eredményével a szabadkártyás hazai, Petr Fulin fordított rajtrácsos pole-t szerzett az első futamra Nestor Girolami előtt.

Az egykörös szétlövésben Azcona–Michelisz csata bontakozott ki a pole-pozícióért: a középső szektor végén a Hyundai magyarja 33 ezreddel maradt csak le. Végül a Zengő Motorsportnak jutott a rajtelsőség, Michelisznek a második rajtkocka és az ezzel járó négy pont, azaz a magyar rajongók számára kiváló eredmény született.

  Versenyző Márka Köridő Hátrány
Mikel Azcona Cupra 1:38.757  
N.Michelisz Hyundai 1:38.848 0.091
Yann Ehrlacher Lynk & Co 1:38.887 0.130
E.Guerrieri Honda 1:38.890 0.133
Jean-Karl Vernay Hyundai 1:39.068 0.311
Q2        
N.Berthon Audi 1:39.036  
Thed Björk Lynk & Co 1:39.071  
Yvan Muller Lynk & Co 1:39.088  
Néstor Girolami Honda 1:39.096  
10  Petr Fulín Cupra 1:39.407  
11  F.Vervisch Audi 1:39.810  
12  G.Tarquini Hyundai 1:40.643  
Q1        
13  Rob Huff Cupra 1:39.522  
14  Tom Coronel Audi 1:39.543  
15  Santiago Urrutia Lynk & Co 1:39.557  
16  Tiago Monteiro Honda 1:39.587  
17  Attila Tassi Honda 1:39.647  
18  Luca Engstler Hyundai 1:39.831  
19  Bence Boldizs Cupra 1:40.580  
20  Gilles Magnus Audi    

Végre megmutatta szerelmét Marquez

Nem sokat tudhattunk eddig Marc Marquez szerelmi életéről, a nyolcszoros világbajnok motoros azonban nemrég egy fotót posztolt az Instagram-oldalán, amelyen egy lánnyal látható a MotoGP négyhetes szünetében eltöltött marrakeshi nyaralása során. Természetesen nem sokáig tartott, mire kiderült, ki a Repsol Honda versenyzőjének párja: Gemma Pintóról van szó, aki 26 éves, és aki márka- és PR-menedzserként, valamint modellként dolgozik. Marquez posztjában a második képen látható együtt a pár, de Gemma Pinto is osztott meg közös fotókat:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Marc Márquez (@marcmarquez93) által megosztott bejegyzés

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Gemma Pinto (@gemmpinto) által megosztott bejegyzés

Helyszíni: Az FIA ugyanakkora motorhome-ot villant, mint az F1

Kollégánk, Mészáros Sándor Monacóból is hozza az információkat, híreket, pletykákat - íme az első, szerdai fényképes bejelentkezése.

 

Ezért szenved idén Nyck de Vries?

Az egykori F1-es pilóta, azóta pedig elsősorban az endurance-versenyzésben jeleskedő Giedo van der Garde érdekes véleményt fogalmazott meg honfitársa, a várakozásoktól messze elmaradó Nyck de Vries kapcsán. Mint az annak idején a Sauberrel emlékezetes pert folytató holland kifejtette, szerinte De Vries túlgondolja a dolgokat – ezért tudott sikeres lenni tavaly Monzában, ahol Alexander Albon helyére ugrott be, hiszen ott nem volt erre ideje:

„Úgy érzem, Nyck hozzáállása néha túlzottan analitikus. Biztos vagyok benne, hogy ha nem lenne ideje ennyit gondolkodni, jobban menne neki. Láthattuk tavaly Monzában, amikor hirtelen kellett beszállnia a Williamsbe: nem volt ideje gondolkodni, és bumm, azonnal a csapattársa előtt volt, sőt pontokat is szerzett. Ekkor mindenki láthatta, mennyire gyors” – mondta Van der Garde a holland Paddock Talk podcastben, majd hozzátette:

„Megvan a nyers tehetsége, érzi az autót, de néha túl görcsössé válik, és ezért nagy kár. Idő kell ahhoz, hogy kiismerj egy autót, és remélem, hogy ő meg is kapja majd ezt.”

devries-walk

Az első „kémfotó” az F1-es Mercedes új oldaldobozáról

Alighanem a Mercedes garázsát övezi majd a legnagyobb figyelem a Formula-1-es Monacói Nagydíj első napjaiban, hiszen ezen a hétvégén debütál a várva várt fejlesztési csomag, amelytől új alapok lehelyezését várja az istálló. Nagy kérdés volt, hogy az átalakítások érintik-e a W14-es tavalyról átörökített és leglátványosabbnak – bár az istálló elmondása szerint nem feltétlenül a legfontosabbnak – számító zéró oldaldobozos koncepciót.

Nos, az Albert Fabrega F1-es újságíró által már szerdán lőtt lesifotók alapján igen: az eddiginél szélesebb bemeneti nyílással rendelkező, s a Red Bulléra jobban hajazó oldaldoboz jelent meg Lewis Hamilton és George Russell autóján. Ezek az első kémfotók a fejlesztésről:

Sainz mindenkit megnyugtatott a „sérülésével” kapcsolatban

Mint arról mi is írtunk, a kedd esti hagyományos F1-es futballmérkőzésen le kellett cserélni Carlos Sainzt, akinek a jobb lábát a felvételek tanúsága szerint ápolni kellett. Bár az értesülések hamar csillapították a kedélyeket és szimpla zúzódásról szóltak, szerdán maga a Ferrari spanyolja posztolt egy rövid üzenetet Instagram-sztoriban, amelyben arról írt, hogy nem sérült a combja és készen áll az F1-es Monacói Nagydíjra:

„Üdv mindenkinek! Csak tudatni akartam, hogy jól vagyok és teljes mértékben készen állok a hétvégi versenyzésre Monacóban. Ami tegnap történt, csak egy szimpla kontakt volt a hagyományos jótékonysági mérkőzésen, de nem volt szó sérülésről. Élveztem a focit, mint mindig, most pedig már nagyon várom a hétvégét” – írta Sainz.

sainz-foci-f1

Az indianapolisi mezőny legnagyobb bukásai

Egy hátborzongató válogatással jelentkezett az MSVD YouTube-csatorna, benne az idei Indy 500 mezőnyének legnagyobb baleseteivel – egyelőre az első két rész készült el, a harmadik hamarosan érkezik.

Az első rész – figyelmeztetés: a válogatás utolsó balesete az a tömeges bukás, mely Dan Wheldon életét követelte.

A második rész a képre kattintva érhető el:

pf-indy-crash-2_1

Marko: Az zavarja Hamiltont, hogy már nem ő a legjobban fizetett F1-es

A különböző források becslései jelentősen különbözhetnek, de egyes adatok szerint 20 millió dollár a különbség Max Verstappen és Lewis Hamilton 2023-as bére között. Ez zavarja a 35 milliót kereső hétszeres világbajnokot, aki hosszú éveken át a mezőny legmagasabban fizetett versenyzője volt – véli a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko.

„Két dolog dühíti Hamiltont. Nem éppen boldog amiatt, hogy már nem ő a Formula-1 legjobban kereső versenyzője. Ez ugyanis már Max Verstappen. Ezen változtathatna a Ferrari segítségével” – kapcsolta össze fizetéskérdést az F1-Insidernek nyilatkozó Marko a friss Hamilton–Ferrari spekulációval: annak ellenére, hogy a brit sajtótól származó beszámoló kiemelte, az átszerződés nem a pénz miatt történne, mivel a Mercedes is annyit ajánl, mint az olaszok.

„De először is az okoz neki bosszúságot, hogy már nem ő a világbajnok, és nehéz ügy, hogy újra az legyen a jövőben. Tudja, hogy nincs hely számára a Red Bullnál. Azt viszont nem tudja senki, hogy a Ferrari jobb opció-e, mint a Mercedes” – mondta el az osztrák tanácsadó.

Szuper-McLaren Budapest utcáin

Csak 765 példány készül a McLaren 765LT Spiderből, mely a McLaren Super Series sorozatának 2021-ben piacra dobott darabja. Az autóból immár Magyarországon is feltűnt egy példány, melyről egy videó és néhány kép az alábbiakban tekinthető meg Balogh Dániel jóvoltából:

spider-1

spider-2

Monaco: Kellemes idő várható, az esőesély csekély

Miután az imolai versenyhétvégét elmosta a régióra lesújtó ítéletidő, egy héttel ezelőtt Monacóval kapcsolatban is aggályok merültek fel az előrejelzések szerint – ha nem is hasonló drasztikus következményeket, de legalábbis vízben úszó hétvégét vizionáltak sokan. Mostanra kedvezőbbre fordult a helyzet, s az F1 hivatalos honlapja által közzétett előrejelzések szerint kellemes idő fogadja majd a mezőnyt a Hercegségben.

Az egész versenyhétvégére 24–25 fokot mondanak, míg az eső valószínűségét nagyjából 20 százalékosra becsülik – elsősorban délutánonként.

redbull-2022

A Hyundainál, Abiteboul mellett kötött ki a Williamstől távozó technikai igazgató

A Williams műszaki részlegét 2021-ben és 2022-ben vezető Francois-Xavier Demaison Jost Capitóval együtt hagyta el a csapatot tavaly decemberben. A mérnök korábban a WRC-ben volt aktív a Volkswagen technikai igazgatójaként (ahol szintén Capito volt a csapatfőnök), most pedig szintén a ralivilágbajnokságra tér vissza: a Hyundai motorsportrészlegéhez csatlakozik technikai igazgatóként, így a ralis és TCR-projektekben kap szerepet.

A Hyundai korábbi F1-es vezetők új otthonának bizonyul az FX becenéven emlegetett szakember megszerzésével: a csapatfőnök ugyanis az a Cyril Abiteboul, aki korábban a Renault királykategóriás csapatát irányította. A két francia szerepet fog játszani a Hyundai jövőbeli motorsportprogramjainak meghatározásában is – itt eszünkbe juthat a koreai márkát F1-hez kapcsoló spekuláció, valamint a WEC-s szerepvállalásról szóló sajtóhír.

Míg Demaison új csapatot talált, a Williams csapata máig sem talált új technikai igazgatót – a Capito helyére érkező James Vowles egyik legfontosabb feladatának jelölte meg a megfelelő szakember kiválasztását, mivel a csapat műszaki részlege jelenleg egy irányt mutató vezéregyéniség nélkül működik.

Akár a versenyek kulcspillanatait is újrajátszhatjuk az F1 Manager 23-ban – itt az első előzetes

Tavaly nagy sikert aratott a hivatalos Formula-1-es licenszt kapó menedzserjáték, az F1 Manager 22, amely így természetesen folytatásért kiáltott. Az első kedvcsináló előzetest lejjebb mutatjuk, emellett néhány részlet is napvilágot látott arról, hogy milyen fejlesztések érkeznek az új játékba, amelyben mindenki Christian Horner vagy Toto Wolff „helyébe léphet”.

Az F1 Manager 23 ugyanúgy a csapatirányítás minden részletére kitér a létesítmények fejlesztésétől a pilóták szerződtetésén át a versenystratégiáig, viszont újdonság lesz a sportigazgató szerepköre, aki kifejezetten a bokszszemélyzet tréningezését célozza. Emellett még alaposabban lehet majd nyomon követni az F1-be vágyó fiatalok teljesítményét, de talán a legérdekesebb fejlemény, hogy az új Versenyvisszajátszás (Race Replay) játékmód arra is lehetőséget ad, hogy a valós futamok kulcspillanatait újrajátsszuk, ezáltal esetlegesen egy eltérő stratégiai döntéssel megváltoztassuk azok kimenetelét.

A játék pontos kiadási dátuma nem ismert, a bejelentés szerint még a nyáron meg fog jelenni minden platformon.

Leclerc ziccert hibázott, Sainz kisebb sérülést szedett össze az F1-esek focimeccsén – videó

Évről évre hagyomány a Formula-1-es Monacói Nagydíj előtt, hogy jótékonysági futballmérkőzést rendeznek a pilóták és egyéb világsztárok részvételével. Kedden került sor erre, a pályán láthattuk a Ferrari mindkét pilótáját, Charles Leclerc-t és Carlos Sainzt, valamint többek között Fernando Alonsót és Pierre Gaslyt, sőt még az F1-vezérigazgató Stefano Domenicali is a csapat tagja volt, míg a túloldalon a sztárok között feltűnt Novak Djokovic teniszező és kissé furcsa módon Danyiil Kvjat is.

A mérkőzést végül 4-3-ra a pilóták csapata nyerte, de születhetett volna több gól is, Leclerc ugyanis – aki egy ízben arcra is esett – egy Sainz által előkészített ziccert hibázott el, amikor a kapusba rúgta a labdát (lásd a lenti videón). Sainzt amúgy nagyjából egy óra elteltével le kellett cserélni, s a közvetítésben látszott, hogy ápolni kell a jobb lábát. Állítólag azonban a sérülés nem komoly: Giuliano Duchessa F1-es újságíró információi szerint csupán enyhe zúzódásról van szó, így nincs veszélyben a ferraris spanyol monacói indulása.

„Megtaláltuk a megfelelő egyensúlyt a 2026-os F1-es szabályokkal” – Ben Sulayem

Az Aston Martin és a Honda szerda hajnalban jelentette be, hogy együttműködésre lép 2026-tól a Formula-1-ben, ami egyúttal a japán motorgyártó tényleges visszatérését is jelenti (még ha igazából teljesen soha nem is szálltak ki a száguldó cirkuszból). A fejleményeket Stefano Domenicali F1-vezérhez hasonlóan az FIA elnöke, Mohammed ben Sulayem a helyes irányvonalra való bizonyítékként kommentálta:

„A Hondához hasonló globális autógyáróriások folyamatos érdeklődése ismét megmutatja, hogy az FIA által a FOM-mal és a motorgyártókkal közösen lefektetett 2026-os motorszabályok pontosan megteremtik a megfelelő egyensúlyt, hogy biztosítsuk, hogy továbbra is az FIA Formula-1-es világbajnokság maradjon a technológiai innováció, a fenntarthatóság és a versenyzés élvonala. Mint azt korábban bejelentettük, nem kevesebb mint hat iparági vezető gyártó regisztrált a 2026-tól 2030-ig tartó szabályciklusra – Alpine, Audi, Ferrari, Honda, Mercedes és Red Bull–Ford –, és nagyon örülök, hogy a Honda elkötelezte magát a rajtrácsra való visszatérés mellett az Aston Martin csapatával” – mondta el Ben Sulayem.

f1-bensulayem-2023

fotó: DPPI

Domenicali: Az Aston–Honda partnerség újabb bizonyíték a helyes irányra

Szerda hajnalban jelentették be a felek, hogy 2026-tól az Aston Martin partnereként tér vissza ténylegesen is a Formula-1-be az egyébként a Red Bull Powertrainsszel való kollaboráció révén amúgy is kvázi jelenlévő Honda. A bejelentés, amely egyúttal azt is megerősíti, hogy az abban az évben érkező új motorszabályok mellett hat gyártó (a Honda mellett a Ferrari, a Mercedes, a Red Bull Ford, az Alpine/Renault és az újonnan érkező Audi) kötelezte el magát, Stefano Domenicali F1-vezérigazgatót megerősítette abban, hogy jó irányba haladnak a dolgok:

„Nagyszerű hír a Formula-1 számára, hogy a Honda az Aston Martin partnere lesz, hogy erőforrásokkal lássa el őket 2026-tól kezdődően” – fogalmazott Domenicali. „Ez újabb bizonyítéka annak, hogy a globális platformunk és a növekedésünk komoly potenciállal bír a márkák számára, és azt is mutatja, hogy a terveink, miszerint fenntartható üzemanyagra váltsunk 2026-tól, a megfelelő hozzáállást kínálják az autós világ számára, hogy karbonmentessé tegyük a bolygónkat. Mindannyian láthatjuk a hihetetlen elköteleződést az Aston Martin részéről a sportunk iránt, és alig várjuk, hogy élesben láthassuk ezt az izgalmas együttműködést, egyúttal szeretnék mindkét félnek gratulálni az izgalmas hírekhez.”

f1-domenicali-stroll

fotó: DPPI

Jön az első Alonso három esélye közül

Sok szó esett már a szezon első futamai óta arról, hogy az Aston Martin nagy esélye a győzelemre Monaco lehet karakterisztikája miatt, amely kiiktatja az AMR23 jelentős egyenesbeli hátrányát. Alonso egy korábbi nyilatkozatában három helyszínt nevezett meg, ahol csapata nyerhet.

„Úgy néz ki az autónk nem a leggyorsabb az egyenesekben, ám kiváló a kanyarokban. Ezért a bajnoki szezon legalacsonyabb sebességű pályai jöhetnek szóba: Monaco, Budapest és Szingapúr. Ezek a típusú pályák a fő reményeink jelenleg” – mondta Alonso: néhány napon kiderül, mennyire volt megalapozott az Aston Martin hetek óta emlegetett bizakodása Monte-Carlo kapcsán.

Graham Rahal mégis indul az Indy 500-on

Az Indy 500-on való indulástól drámai körülmények között csapattársa által mindössze 7 ezred mérföld per óra különbséggel kiütött Graham Rahal mégis részt vehet a legendás verseny 107. felvonásán, miután Stefan Wilson a tegnapi balesetben komolyan megsérült, s ki kell hagynia a vasárnapi futamot. A Dreyer & Reinbold Racing első jelöltje a helyettesítésre pedig Rahal volt, és sikerült is tető alá hozni a megállapodást, amibe a szponzoroknak és mindkét motorszállítónak is bele kellett egyeznie.

Az eset külön pikantériája, hogy a néhai Justin Wilson öccse épp Rahal csapattársával, azzal a Katherine Legge-vel ütközött, aki beugróként egyedül kvalifikálta magát „egyenes ágon” már szombaton az Indy 500-ra a Rahal Letterman Lanigan Racing versenyzői közül.

rahal

„Az út túloldalára nem mennék át egy F1-es verseny miatt” – sarkos vélemény az IndyCar-legendától

A négyszeres Indy 500-győztes, jelenleg IndyCar-csapattulajdonos A.J. Foyt fogalmazta meg véleményét nem épp finomkodva arról, tartania kell-e az amerikai szériának a Formula-1 térnyerésétől.

„Nem gondolom. Én az út túloldalára nem mennék át egy F1-es verseny miatt. Előre tudni, ki fogja megnyerni. Ez nem versenyzés” – mondta az Autoweeknek a 88 éves Foyt.

A fő sikereit 60-as és 70-es években elérő, de Indianapolisban 1958-tól egészen 1993-ig szereplő texasi állítja, még Formula-1-es versenyző is lehetett volna a Ferrarinál – de nem fogadta el a felkérést:

„Jó néhány éve a Ferrari tett ajánlatot, de amikor azt mondták, második számú versenyző lennék, habár futamot nyerhettem volna, úgy döntöttem, maradok a sprint és midget autóknál. Ha én megnyerhetek egy versenyt, akkor azt meg is nyerem, nem fogok a csapat másik autója mögött maradni. Nem hiszek az ilyen versenyzésben” – mondta jellemző szókimondó stílusában A.J. Foyt.

Fotó: A.J. Foyt Racing

Egy kör F1-es autóval a Balaton Park Circuiten

Természetesen csak virtuálisan – gyorsan elkészült a megfelelő mod az Assetto Corsához, így megnézhetjük, hogy hasít végig az idei Red Bull a múlt héten átadott versenypályán:

A holland király alig bírta nézni ’21 Abu Dhabit

Vilmos Sándor holland király nagy F1-rajongó, s egy különleges podcastsorozatban felidézte azt a 2021 végi napot, amikor Max Verstappen megszerezte Hollandia történetének első világbajnoki címét: „Otthon néztem, egész nap ideges voltam. A gyerekeimnek is nézniük kellett. És verseny közben nem úgy tűnt, hogy Max ezt meg fogja nyerni…” – mondta a király, aki elmondása szerint majdnem otthagyta a családot, amikor a feszültség túl naggyá vált.

„Végül azt gondoltam, hogy jó szülőként példát kell mutatnom, és nem állhatok fel a tévé elől. Egész nap erre készültem, iderángattam az egész családot, és ha nem is állnak jól a dolgok, akkor is a helyemen kell maradnom. Nem teheted meg a gyerekeiddel, hogy felkelsz és morcosan elsétálsz.”

verstappen-2021-abudhabi

Alonso újra világbajnokságot nyerhet – véli korábbi F1-es csapattársa

Amióta az Aston Martin előreugrott a Red Bull üldözői közé, Fernando Alonso pedig sorra gyűjti a dobogós helyezéseket, folyamatosan téma, hogy vajon a spanyol újra nyerhet-e futamot vagy akár világbajnoki címet a Formula-1-ben. Bár a kétszeres vb-győztes szerint előbbihez is szerencsére – konkrétan az energiaitalosok botlására – lenne szükség, a renault-s diadalmenete során mellette csapattársként versenyző Giancarlo Fisichella szerint benne van a pakliban, hogy Alonso a negyvenen túl is újra feljut a csúcsra:

„Úgy gondolom, Fernando egy jó autóval újabb világbajnoki címet nyerhet. Fernando öregszik, de egyre csak gyorsabb lesz – nem tudom, hogyan csinálja! Fernando 2005-ben és 2006-ban volt a csapattársam, megnyertük közösen az egyéni és konstruktőri címeket a Renault-nak. Fantasztikus volt vele dolgozni. Örülök, hogy ilyen formában van és versenyről versenyre szerzi a dobogókat” – nyilatkozta a nemrég a Balaton Park Circuit megnyitóján járó olasz ex-F1-es a Sky Sports Newsnak. Fisichella egyúttal az Astont is dicsérte: „Idén nagyon-nagyon erősek, remek az autó. Különösen versenytávon tűnik úgy, hogy a legjobbak gumikopás terén. Az Aston Martin egy hihetetlen csapat, nagyon gyorsan fejlődtek.”

f1-alonso-aston-podium-miami

fotó: DPPI