DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 14. vasárnap

Utolsó körös ütközés után dőlt el a MotoE Világkupa bajnoki címe

A MotoGP San Marinó-i Nagydíjának betéteseményeként került sor a 2019-ben útjára indult MotoE Világkupa idei kiírásának szezonzárójára. A misanói duplafutamos hétvége előtt Alessandro Zaccone vezette a bajnoki tabellát, az olasz azonban elesett a szombati versenyen, Hikari Okubo pedig már nem tudta őt elkerülni, így sérülései miatt vasárnap már nem is tudott rajthoz állni az Octo Pramac színeit képviselő motoros.

Ezzel viszont a tavalyi bajnok Jordi Torres került helyzetbe, aki szombaton győzni tudott Misanóban, így nyolcpontos előnnyel fordult a fináléra Dominique Aegerterrel szemben. Ők ketten aztán a vasárnapi évadzáró utolsó két körében hatalmas csatát vívtak a győzelemért, néhány kanyarral a vége előtt pedig Aegerter egyik előzési kísérleténél össze is ütköztek, aminek a spanyol bukása lett a vége! A svájcit intette le elsőként a kockás zászló, néhány percnyi vizsgálódás után azonban a felügyelők megbüntették őt – pontosan annyival, hogy épp a bukás után beevickélő Torres mögé rangsorolják, ezzel pedig a Pons versenyzője megvédte a címét és az elektromos sorozat első kétszeres bajnoka lett! Aegerter egyébként úgy lett második és vett részt a hétvégi fordulón, hogy emiatt kihagyta a Supersport-vb barcelonai állomását, pedig abban a kategóriában vezeti a pontversenyt – igaz, még így is tetemes előnnyel.

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

680 lóerősek lesznek az elektromos WRX-autók

A ralikrossz-vb elektromos váltását 2021-ről 2022-re halasztották. Az FIA közzétette az RX1e egységes elektromos hajtásláncának paramétereit. Az osztrák Kreisel Electric által fejlesztett elektromos csomag két 250 kW-os motorból áll a két tengelyen, két inverterből és egy 52,65 kWh-s, 300 kg tömegű akkumulátorból (a GCK Energyvel közösen fejlesztve), innovatív hűtésrendszerrel ellátva. Az összteljesítmény 500 kW, azaz 680 lóerő lesz, duplája a már jövőre bemutatkozó RX2e autókénak. A prototípus RX1e autót a Kreisel már elkezdte tesztelni, meggyőző eredményekkel.

A csomagot új karosszériákba és a jelenlegi Supercarokba is be lehet majd építeni. Az ár 300 ezer euró lesz, további 100 ezer euróért pedig négy éves műszaki támogatás jár. Ez az összeg alacsonyabb, mint egy jelenlegi Supercar-motor ára ugyanerre az időszakra. A teljesítmény viszont túl fogja szárnyalni a jelenlegi generációt.

Marquez üzent a kórházból: „Ebben a versenyben a legfontosabb, hogy eljussunk a célig!”

Néhány napja harmadszor is megműtötték a júliusi Spanyol Nagydíj a jobb felkarcsontját eltörő Marc Marquezt: mivel a törése nem gyógyult elég gyorsan, ezúttal a titánlemez cseréje mellett csontátültetésre is szüksége volt. Mint az operáció során kiderült, egy korábbi fertőzést is találtak a csonttörésénél, ami vélhetően szintén közrejátszott abban, hogy a rehabilitációja nem haladt megfelelően. A nyolcszoros világbajnok emiatt antibiotikus kezeléseket kap, s egy ideig még a madridi kórházban marad.

A MotoGP-s vasárnap az Instagramon posztolt a kórházból: „Köszönöm a támogató üzeneteket! Apránként haladva egyre jobban érzem magam, de a legfontosabb ebben a versenyben, hogy elérjük a célvonalat, és ez sikerülni is fog!” – írta a Repsol Honda motorosa.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Marc Márquez (@marcmarquez93) által megosztott bejegyzés

Ha újraélnéd a kaotikus Szahíri GP legfontosabb pillanatait, akkor ezt a posztot neked készítettük!

Megérkezett a szezon utolsó előtti futamának hivatalos videós összefoglalója (amit YouTube-ra átkattintás után lehet megnézni!):

Itt az ítélet: csak a Mercedest meszelték el a bokszutcai baki miatt

Ritkán látható hibát követett el a Mercedes a Szahíri Nagydíj hajrája felé közeledve: a Jack Aitken hibája utáni virtuális, majd valós biztonsági autós fázist kihasználva „ingyen” kerékcserét akartak biztosítani pilótáik számára. Csakhogy rádiós hiba miatt Valtteri Bottas első gumijai kerültek fel az addig vezető George Russell autójára. Mivel a szabályok szerint minden versenyző (vagyis pontosabban autó) csak a számára kijelölt abroncsokat használhatja, a felügyelők vizsgálni kezdték az ügyet.

Az ítélet pedig pénzbüntetés: a Mercedes 20 ezer eurós bírságot kapott a kerékcserés baki miatt. Russellt viszont nem szankcionálták, így megtarthatta a kilencedik helyért és a leggyorsabb körért járó pontokat is – ezek F1-es karrierje első vb-egységei egyébként.

A stewardok indoklása szerint az eredményre kiható büntetést (ami akár kizárás is lehetett volna) a rádiós hiba mellett több további enyhítő körülmény miatt kerülte el a világbajnok istálló: egyfelől a csapat egy körön belül reagált és kihívta újra a bokszba Russellt, másfelől Bottasnak is időveszteségébe került a hiba, s bár ez a típusú szabálysértés nem tartozik azok közé, amelyre „háromkörös tolerancia” vonatkozik (azaz ha három körön belül korrigálják, akkor nincs büntetés, például eltérő keverékek egyidejű használata esetén), de a felügyelők hasonlónak ítélték meg a történteket.

russell-mercedes-szahir-dppi

Nem úszta meg büntetés nélkül a rajtbalesetet Charles Leclerc

A versenyfelügyelők a Ferrari pilótáját találták vétkesnek a Szahíri GP startja utáni incidensért: a monacói nekiütközött Sergio Perez autójának, s bár utóbbi tovább tudott menni, Leclerc és az ütköző autókat kikerülni igyekvő, de falnak ütköző Max Verstappen viszont kiesett. A bírák a történtekért háromhelyes rajtbüntetést róttak ki Leclerc-re – akit a holland is agresszívnek és felelőtlennek nevezett –, amelyet a jövő hétvégi idényzáró Abu Dhabi Nagydíjon kell majd letöltenie.

Koronavírusos voltál? Szia! – Wolff és Steiner arrébb húzza a széket

Mulatságos pillanat a csapatfőnöki sajtótájékoztatóról a Szahíri Nagydíjon. Mario Isola, a Pirelli F1-es főnöke most tért vissza a paddockba koronavírus-fertőzését követően, amikor pedig a riporter erről említést tesz, Toto Wolff csöppet rájátszik a helyzetre és a biztonsági távolságot növelve jobbra araszol a székével, erre sarkallva a mellette ülő Günther Steinert is.

"Látják, milyen jó barátok ők!" - reagált nevetve Isola, majd nyugtatólag hozzátette: "Most már jól vagyok, szóval közelebb jöhettek."

A búcsú: Utoljára járt a Haasnál Grosjean

Romain Grosjean utolsó Formula-1-es versenye a Bahreini Nagydíj volt: eldőlt, hogy nem áll rajthoz Abu Dhabiban, hanem hazautazik Svájcba, hogy folytassa a felépülést égési sérüléseiből. Mielőtt elindult a reptérre, látogatást tett a Haas garázsban, ahol elköszönt a csapattól. Az eseményről a pilóta ügynöke, Stephane Guerin osztott meg néhány fotót, onnan jutott el a Formula.hu hoz is.

Nagy bukást úsztak meg sértetlenül a Super Formulában

Ázsia legnagyobb formulaautós sorozata, a Super Formula Suzukában bonyolított két versenyt ezen a hétvégén, a szombati forduló hajrájában pedig a negyedik helyért csatázó kvartett tolakodása nagy csattanással zárult. Az eddigi legjobb eredményére hajtó Ukyo Sasahara rosszul gyorsított ki az utolsó kanyarból, így gyorsan megérkezett rá Sho Tsuboi, Rio Hirakawa és Kamui Kobayashi hátmasa. A védekezni próbáló, Red Bull-festésű autóban ülő Sasahara balra húzta az autót, ekkor azonban összeért Tsuboijal, megpördülő autója pedig Hirakawát ütötte ki. Hirakawa és Sasahara vágódtak a gumifalba, utóbbi landolási pozíciója kifejezetten ijesztő képet mutatott, de mindketten épségben megúszták a történteket. A versenybírók Sasaharát találták vétkesnek a baleset kirobbantásában.

Verstappen annyira megszokta, hogy a harmadik helyezettnek járó székben ül, hogy a szezon végén hazavinné

A Szahíri Nagydíj kvalifikációján is a két Mercedes mögött végző Max Verstappen azzal viccelődött az időmérő utáni sajtótájékoztatón, hogy annyiszor ült már a harmadik helyezettnek fenntartott székben, hogy az lassan felveszi az alakját, s olyan kényelmes, hogy az év végén haza is vinné.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Hol bukott 26 ezredet Bottashoz képest Russell?

Az F1 hivatalos YouTube-csatornája egymás mellé rakta a két mercedeses legjobb Q3-as körét a Szahíri Nagydíjból: jól látszik, hogy George Russell az első kanyarban veszítette a legtöbb időt, az utolsó kanyarból viszont sokkal jobban jött ki, mint a pole-t megszerző Valtteri Bottas. (A videó átkattintás után indul!)

Raikkönen szerint nem is olyan könnyű itt előzni

Meglepő nyilatkozatot adott a Szahíri Nagydíj időmérőjét követően Kimi Raikkönen. Az Alfa Romeo pilótája a saját és a csapata szombati teljesítményét értékelte, amikor elejtette a megjegyzést, hogy a pálya három hosszú egyenese ellenére mennyire nehéz dolga lesz a futamon.

"Nem ilyen eredményre számítottunk a harmadik szabadedzés alapján. Több szakaszon szenvedtünk, és végül túl lassúnak bizonyultunk. Kihívás lesz a futam, mert itt nem valami könnyű előzni. A rajtot követően meglátjuk, mit lehet ebből kihozni" - fogalmazott a 19. helyre kvalifikált finn. Csapattársa, Antonio Giovinazzi a 14. helyen zárt.

EofubDjXIAAI7eR

Lemaradtál a Szahíri Nagydíj időmérőjéről? Mutatjuk a lényeget!

Itt a szezon utolsó előtti kvalifikációjának mozgóképes összefoglalója (ami átkattintás után nézhető!):

Ebéd után F2, este F1 - ne maradj le a mai menetről

Két fontos esemény szerepel a vasárnapi programban: az F2-es és az F1-es futam! A szokatlan időpontok:

Vasárnap (december 6.) 

13:20 Formula-2, 2. futam (tv: M4 Sport, élő)

18:10 Formula-1, Futam (tv: M4 Sport, élő)

este

fotó: dppi

Paralimpián is indulna az FIA által kitüntetett magyar sportbíró

A Formula Podcast legutóbbi adásában László Attila mesélt a terveiről, céljairól. Hallgassatok belénk!

nyitókép: fiawtcr.com

Annyit szabálytalankodott, hogy kis híján kizárták a versenyből a Haas jövő évi pilótáját

A Formula-2 szombat délutáni bahreini versenyén nem kevesebb, mint négy különböző kihágás miatt indítottak vizsgálatot Nyikita Mazepin ellen. Az orosz pilóta összesen tíz másodpercnyi időbüntetést és két büntetőpontot kapott, így egy egységre megközelítette az automatikus kizárást jelentő 12 pontot. Az orosz minden kihágását a szombati futamot mutatott védekezéseivel követte el: Felipe Drugovich és Yuki Tsunoda ellen is túl agresszívan védte pozícióját, utóbbit egy alkalommal szinte a bokszutca falába passzírozta.

Az oroszt eredetileg a harmadik helyen intették le, de az időbüntetés miatt a kilencedikre csúszott vissza. A helyét Drugovich örökölte meg, a pole-pozíciót érő nyolcadik helyezés pedig Dan Ticktumé lett.

A bajnokság állása egy futammal a vége előtt:
1. Mick Schumacher (213)
2. Callum Ilott (199)
3. Yuki Tsunoda (186)

Mazepin a negyedik pozíciót veszítette el a kihágásokkal.

mazepin-portre-2020

Fotó: DPPI

Grosjean már vissza is ült a Haasba - egy telefonnal

A múlt hétvégén megégő Romain Grosjean jó hangulatban van a bahreini paddockban - vissza is ült a Haasba egy fotó erejéig...

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Romain Grosjean (@grosjeanromain) által megosztott bejegyzés

 

Kapkodás a Ferrarinál, motort kell cserélni Vettel autójában

Két kifutás között is az idő ellen versenyez a Ferrari F1-es csapata, miután Sebastian Vettel autójának erőforrása a harmadik bahreini szabadedzésen hibát produkált. Az istálló szakemberei nagyjából két órával az időmérő edzés kezdete előtt úgy döntöttek, elővigyázatosságból kicserélik az egységet. Rövid időn belül ez a második ilyen jellegű probléma a csapatnál, tegnap Charles Leclerc autójában a hajtás szakadt meg.

A kvalifikáció 18 órakor veszi kezdetét.

vet-portre-20202_1

Fotó: DPPI

Szavazás: Kié lesz a Szahíri Nagydíj első rajtkockája?

Ritka helyzetek egyike áll fenn az F1 mai időmérő edzése előtt, hiszen a szahíri pálya rövidsége és egyedisége, valamint Lewis Hamilton hiányzása miatt a szokásosnál nehezebb megjósolni a holnapi rajtsorrendet. Szerinted ki szerzi meg a ma este 18 órakor kezdődő kvalifikáció pole-pozícióját?

Rendeltetésszerűen szakadt szét Grosjean autója – csak épp rossz helyen

Móni István F2-es steward beszélt arról a Formula Podcast legutóbbi adásában, hogy az energiaelnyelés szempontjából jó, hogy szétszakadt az autó – csak épp az üzemanyagtartálynak nem kellett volna szétszakadni. Hallgass bele az adásba:

 

 

Délután lesz a szabadedzés és este az időmérő - íme a szombati program

Szombat (december 5.) 

13:10 Formula-2, 1. futam (tv: M4 Sport, élő)

15:00 - 16:00 Formula-1, 3. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

18:00 - 19:00 Formula-1, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)

hh

fotó: dppi